41. - részlet

Lányaim! 

Itt egy kis részlet, amiért nem ér utálni! :] Igazából mostanában sűrűek a napjaim, születésnap,névnap,szagdolgozat,suli, ihlet hiány. De nem akarom, hogy azt higgyétek elfeledkeztem rólatok, ezért hoztam egy kis rész a következőből. 

Remélem hamarosan követi a nagyobb kiadású testvére is :D

Addig meg tessék szavazni a chat fölött!! 

B.

-                Ez meg… Mi a frászt csináltatok? – kérdezte a számomra egyértelműt. Látszott rajta, a meglepődöttséget lassan felváltotta a megbotránkozás. Ettől féltem a legjobban, hogy valaki, aki közel áll hozzánk, így fogja fogadni. Kinyitottam a számat hogy mondjak valamit, aztán becsuktam, mivel semmi értelmes nem jutott az eszembe. – Ennyire nem baszhattatok be az isten szerelmére, mi a jó élet volt ez? – a kérdése hidegen csattant a kiürült parkoló néma éjszakájában. Szemeit az enyémbe fúrta, amitől csak még jobban megrémültem, lévén tőlem várja a választ. Rob leemelt a hátáról, és eltakarva engem tett egy lépést előre.

-                Nem az Ő hibája….

-                Milyen aranyos, ahogy véded, de felesleges. Hiszen ki vagyok én hozzátok képest, hogy elítéljelek titeket?

-                Ne csináld már ezt! – szóltam közbe, és – figyelmen kívül hagyva nem tetszését – kiléptem Rob háta mögül. – Különben is, igazad van! Nem ítélhetsz el minket! Ez a mi életünk, semmi közöd hozzá! – taktikát váltottam, hátha így eltüntethetem magamból a szúró tüskéket, melyekkel a felháborodása és idegenkedése szúrt belém. Vonallá préseltem a számat, és próbáltam a szememet is megkeményíteni, nehogy hideg tekintete könnyeket csikarjon ki belőlem.

-                Tényleg, semmi közöm hozzá. De hadd kérdezzem meg, ez az első alkalom? vagy már régóta folytatjátok ezt a – cinikus hangja egy pillanatra elnémult – viszonyt?...

Hideg futott végig a testemen, és legszívesebben elfutottam volna. Rob megszorította a kezemet, éreztem, ahogy egy pillanatra ő is megremeg, a metsző gúnnyal kimondott szó hallatán.

Egyikünk sem szólalt meg, ezért a választ is megadta saját kérdésére.

-                Úgy, szóval régóta tart?... nevetséges… - felnevetett, de hangjában semmi vidámság nem volt.  – és ha megtudhatom ki volt még benne ebben a színjátékban? Mindenki tudott róla, csak én nem?  Kit sikerült még megvezetni?  - hangja érdeklődő volt, de nagyon jól tudtam hogy ez csak álca, amivel a dühét, megnemértését, és talán, viszolyát palástolta - Nem gondoljátok, hogy egy kissé álszent dolog tettetni a testvérpárt, mikor ti tulajdonképpen már. Kristen kérlek világosíts fel… - rám nézett, szemei most már üresek voltak – te most akkor Rob szeretője vagy? – kajánul elmosolyodott, és éreztem, ahogy testvérem szorítása erősödik a kezem körül.