bocsi de ezt muszáj volt :D
- Finom? – kérdeztem tőle, biztosra vettem hogy az, de ő hevesen bólogatva fényezte az egómat.
- Te nem eszel? – kérdezte két falat között.
- Nem vagyok éhes. – jelentettem ki. A pultnak dőlve figyeltem ahogy majszolja az ételt. Nem bírtam ki hogy ne érjek hozzá. Megfogtam az egyik hajtincsét és gyengéden a kezembe véve játszottam vele. Milyen puha, és fényes…
- Nem akarsz fürdeni? – kérdeztem hirtelen. Mivan? Ezt meg most miért is mondtam?
- Tőlem mehetsz előttem ha akarsz – válaszolta ártatlanul, mire a bennem élő kisördög tovább nyüstölt.
- Nem erre gondoltam, Emlékszel kis korunkban mennyit fürödtünk együtt? – csak mert én jól emlékeztem a kedves pillanatokra, mikor még önfeledt gyerekek voltunk. És nem az járt az agyunkban hogy csábítsuk el a saját testvérünket. Igaz Rob? Marha! Marha! Marha!
- Igen jó móka volt volt, na és? – kérdezett vissza, még mindig nem értette meg mit akarok. Nem mintha én értettem volna saját magamat. Még mielőtt bármit is tehettem volna már ki is mondtam amit nem akartam:
- Nem akarsz együtt fürdeni? – néztem rá kérdően de ő nem válaszolt rögtön. Ezaz! Mindent elszúrtam. Már épp elvonultam volna égő fejjel mikor újra megszólalt:
- Jól van, miért ne? Legalább megmasszírozhatod a hátam – mondta könnyedén én meg köpni nyelni nem tudtam. Most ez tényleg? Elindult felfelé mikor én még mindig OFFon voltam, visszanézett rám türelmetlenül.
- Most meg mivan?
- Semmi…csak nem hittem hogy belemész - mondtam ki ami igaz is volt.
- Most miért? Jössz vagy nem? Mert tényleg kell egy hát masszázs – ezen felbátorodtam és felfutottam mellette :
- Nekem is! - vigyorogtam rá mikor lehagytam. Amint beértem a fürdőbe elkezdtem ledobálni a gönceimet, így mikor Kris belépett már csak egy boxer takart.
- Na jössz? – néztem rá játékosan és letoltam az alsómat. Beálltam az óriási kabinba és hagytam hogy a víz végigcsurogjon rajtam. Megnéztem hogy Kris vetkőzik e már, de ő csak engem bámult. Zavartam fordultam el tőle mire egy perc múlva már ott állt mellettem, jelenléte minden idegszálamat felborzolta. Próbáltam nem felé nézni, nehogy látszódjon rajtam mennyire örülök magamnak, de belül így is ujjongtam, legalábbis egy részem… a másik felem szégyenkezve gondolt perverz vágyaimra, és minduntalan próbált jobb belátásra téríteni. Ez egyáltalán nem helyes viselkedés, még csak gondolnom sem szabadna ilyenekre erre tessék, már el is akarom csábítani a saját testvéremet. Erre egy kicsit megremegett a bizalmam magamban, lehet hogy tényleg nem kellene ezt csinálnom. Sőt. Azonnal ki mászok innen mielőtt valami olyasmit tehetnék…
- Akkor hajrá – fordult felém Kristen kezembe nyomva a szivacsot. Hát nem könnyíted meg a dolgom hugi, sajnos a megállásról szóló terveim csúfosan elszálltak. – Várom azt a masszázst. – mosolygott rám elégedetten. Nagyot nyelve néztem végig rajta, karcsú testének vonalán. Felsőtestét gondosan eltakarta hasáig rátapadó haja, de én így is el tudtam képzelni minden egyes pontját. Lejjebb nem mertem pásztázni szemeimmel, akkor biztosan lebuknék, így is éreztem már ahogy testem lassan reagál a látottakra.
- Na mire vársz? – kérdezte Kris merészen. Hát nem igaz ez a lány.
- Jó akkor fordulj meg ! – „ épp időben mentettem ki magam „ gondoltam fanyarul majd egy pillantásra méltattam egyre csak duzzadó férfiasságomat. Áruló!
- Mit…Mit csinálsz? – lihegte elfulló hangon. Vágyam egyre csak nőt édes hangjától. Leállni? Ki akar leállni… most már a jobbik felem sincs nagyon képben.
- Én? – leheltem bele a fülébe. – Semmit… - tovább masszíroztam a mellét amitől újabb és újabb nyögések szakadtak fel belőle. Valahogy most már egyik részem sem akart megálljt parancsolni a mozdulatoknak. Ördögi terv fogalmazódott meg bennem, és mielőtt végiggondolhattam volna, egyik kezem már a hasánál járt. Kristen hátravetette a fejét, így közvetlen az államhoz ért. Közelebb húzódtam hozzá.
- Ezt nem…nem lehet! Ne csináld! – hangja gyenge volt akár egy hulló falevél, nem vettem ellenállásnak, mert nem volt az…
Lassan haladtam lefelé , vártam a pillanatot mikor majd ténylegesen megállít, de nem tette. Hihetetlen! Talán mégis akar engem?...vagy csak…nem érdekel, akkor sem bírom tovább. Érezni akarom őt. Nem kegyelmeztem. Türelmetlenül köröztem ujjaimmal az alhasánál, miközben lábaimmal szétfeszítettem a térdeit, még most sem ellenkezett. A falnak döntöttem, így tökéletes volt minden. Ráhajoltam finom ívben feszülő hátára majd végre becsúsztattam kezem a lábai közé. Kristen felsikoltott amint megérzett magában, teste vadul reszketett. Csak remélni mertem hogy az élvezettől, bár amint megéreztem vágyainak bizonyítékát, szinte biztos voltam benne hogy attól. Szárnyaltam az elégedettségtől. Ujjaim teljesen sikamlósak lettek, így könnyedén belécsúsztathattam az egyiket. Agyamat teljesen elöntötte a kéj ahogy megéreztem a szűk forróságot.
- Kérlek ! – nyögte édesen – Hagyd abba! – kezei gyöngén simultak az enyémre, éreztem hogy el akar tolni, de nem hagytam. Még ezt sem vettem tiltakozásnak, hisz érintésemtől egész teste lüktetett.
- Miért hagyjam abba? – kérdeztem halkan, ajkaim a nyakát csókolták, ahol ismét libabőrős lett. – Nem jó? - megszorítottam puha mellét, ujjaim megállás nélkül gyötörték őt, finoman megnyomtam legérzékenyebb pontját. Élvezettel teli nyögést kaptam válaszul. Elmosolyodtam. – Úgy látom élvezed…
- Ezt nem lehet..nem lehet – ismételgette – A testvérem vagy! – pár pillanat múlva erősen kihúzta magát kezeim közül, és én engedtem neki. Nem akartam erőszakoskodni. Kilépett a kabinból és hátra sem nézve elfutott. Egyszerre éreztem elégedettséget és csalódottságot. „A testvérem vagy! „ mondta utoljára, és ez tényleg így volt. Akkor meg miért?... ismét visszatért az okosabbik részem, aki egyre csak zúgolódott bennem. De másfelől viszont, még mindig ott visszhangoztak azok az édes nyögéses, sikolyok, és sóhajok amik Kristentől jöttek, ráadásul azért mert élvezte amit vele csinálok. A francba is, dehát én is élveztem! A férfiasságom még mindig fájóan feszült , így hidegvizet engedtem magamra hogy egy kicsit lenyugodjak. Soha nem élveztem még ennyire előjátékot…Soha többé nem tehetem meg ezt újra, mégis azon agyalok hogyan kerülhetnék vele még ilyen helyzetbe.
Rob neked valami nagy bajod van, hatalmas nagy, óriási bajod van…
Bri, ez a történet kurva jó, nagyon eredeti meg hát egy kicsit beteg is ezzel a testvér dologgal, de úgy látszik nekem ez kell. :) :) A kép az meg az évtized legjobb képe Robról, totál halál. :)
VálaszTörlésKriszti
Szia!
VálaszTörlésEz is nagyon jó lett, mint eddig az összes:)
Nagyon várom a folytatást, remélem minél hamarabb hozod:)
Puszi:
Ancsa
Hűha, hirtelen nemtudom mit írjak.
VálaszTörlésEz csúcs lett, alig vártam ezt a részt Rob szemszögéből.
Kicsit furi így hogy tesók, de eredeti ötlet.
Nagyon várjuk a folytatást, vajon Rob bírni fog e magával, vagy kitalál vmi hasonló szitut?
Kíváncsian várju, pussz (L)
Bazki, itt ültem egész nap a gép előtt, annyira váram ezt a fejezetet. Mident hittem csak azt nem, hogy röhögni fogok:
VálaszTörlés,,egy pillantásra méltattam egyre csak duzzadó férfiasságomat. Áruló!" xd (itt már röhögtem)
aztána következő amit tudom, hogy nem annak szántad, de nekem mocskos a fantáziám és félreértelmeztem.xd
,, Áruló!
Ne legyél már ilyen merev! – szóltam rá mert olyan volt mintha karót nyelt volna."
xdxd Úristen, jujj már fáj a hasam én ezt nem bírom.xd
Huh, már könnyezek.
Na szóval komolyra véve a szót, Bri meghalok ha nem lesz hamarabb friss mint 26. Érted? MEGHALOK! Belerőrülök!!!! Könyörgöm térden álva! Bármit megteszek csak legyen HOLNAP! Küssönk alkut, vagy mindegy! De légyszíííí.
Áruló!xdxd
I love IT(!), I love IT(!), I love IT(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)(!),I love IT(!)
VálaszTörlésGondolom érted!XD
A kedvenc mondatomat emelném ki! Megmondom őszintén, tudod mennyire szeretem ezt a történetet...Viszont ez a mondat már akkor is a kedvencem volt, mikor először mutattad meg. Ez a kedvencem az egész történetben!
"És nem az járt az agyunkban hogy csábítsuk el a saját testvérünket. Igaz Rob? Marha! Marha! Marha!" IMÁDOM!(L)(L)(L)
Áhh!!! Huhh így talán még jobban átérződött a dolog :D Nagyon jó lett :)
VálaszTörlésSiess a kövivel
Puszi Adry
Azta............. ismét nem találom a szavakat ez annyira, de annyira.........
VálaszTörlésRemélem a kövi feji is Robos lesz és remélem bemegy Krishez
Egyszerűen hihetetlen vagy ez az ötlet hihetetlenül jó és ahogy megírtad isteni remek
kövit pls hamar
Wááááááá!!!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik :D
Örült elme szüleménye!---> fantasztikus :D
csak így tovább, várom a folytatást!
Ezek z önmarcangoló megszólalások XD
puszi
áááá Bri ez is kurva jóó feji volt!! :D :D
VálaszTörlésAzért ennyire perverz sztem még én se vagyok xDDD :D (L) :D...
Jajj és Kellan maci *-* imádjuk a drágát!! :D *-* és hát igen xD szöszi kellanmacit jobban csippantjuk mint a barnát,de hát...ez van! :/ xD...
Am a fejiben az a rész amikor Rob elmondta a dolgokat Kellnek :P azt a részt annyira mirtam xDDDD :D hát meg a fürdöszobás rész :P huu bammeg kell hoznom pár db jégkockát xD :D ...
IMÁDTAM!!IMÁDOM!
Annyira kurva jó a töri!! :P :P
De rem azért lesz vmi köztük mosmár xD khm xDDDD...na mind1 xD
Köszii Bri a fejit! :D (L) :)
Pussz (L)
Nikky
UI:Bocsi Bri xD már késő van és nem tok irni komit xDD hát ez most ilyen lett xDD sorry xD pusssz (L)(L)
Szia Bri!
VálaszTörlésElőször is, az a két kép az elején (LLL)imádom.
Nekem ez a fejezet, még jobban tetszett, mint Kristen szemének szöge, pedig már az sem volt semmi. Nem is tudom, mit írjak még, mert az egész úgy jó, ahogy van. Csak annyi, hogy XD Váááá Imádom :D (L) Oszd be magadnak :)
Puszi
Jenny
Szia!!
VálaszTörlésANYÁD!!!!!! Hát remélem ez elég kifejező volt:)
OMG!!!! Már a kép az elején teljesen felcsigázott, aztán meg ez a rész....baszki!!
Ezt a részt igaz már olvastam, Kristen szemszögéből, de ahogy leírtad, hogy Rob miket élt át....hűűűűűhaaaaa:D
Nem tudom miért, de minden történetben, Rob szemszögét sokkal jobban bírom, annyira jó, ahogy saját magával folytat hülye párbeszédeket, eszmecseréket:P Haláli!!!!
Annyira vártam már ezt a rész, totálisan függővé tettél, amit nem bánok:)
Nagyon remélem, hogy "rossz" Rob kitalálja miként tudja elcsábítani Kristent!!!!
Bri nem is tudom mit mondjak, szerintem előttem már mindenki leírta, mennyire kibaszottul jóóóóó ez a történet és, hogy te, igaz egy kissé perverz vagy(de hát ki nem, ha Robstenről van szó), de megcsinálod amire más nem képes!!!!! IMÁDOM és téged is(L)
Puszi: Lilluci
U.I: majd' elfelejtettem és tudom, hogy ezért le fogsz fejezni, de nekem Kellan maci jobban tetszik szőkés barnán:P
Huhaa..nem tudok mit írni..nem találok szavakat*.*
VálaszTörlésNagyon várom a következő részt:)
Siess vele, puszii:)
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett, imádtam:)
Nem Lehetne megoldani hogy előbb kapjunk frisst? Vagy ha azt nem akkor legalább egy kis ízelítőt?Előre is köszike:)
OMG :D Hányan írtak már előttem? :D Na de most büszke lehetsz magadra, mert rávetted a lusta disznó Kristent, hogy írjon neked kommentet :P
VálaszTörlésOlyan jó... hallod, jobban tetszik, mint az RS :D Bocsi, de ez az igazság, és muszáj volt elmondanom :D Tényleg állati, most ez benne van a top 5ömbe hidd el :P
"Dühösen fintorogva néztem lefelé, ahol vágyaim bizonyítéka feszült délcegen. Remek. Rágyújtottam , megpróbáltam lenyugodni végre. Mikor végül nem feszült kis sátor tábor a lábaim között, felmentem Kristennek szólni hogy kész a kaja."
sátor tábor... LOL :D
De az árulós is jó, amit már Kitti idézett :D
Szóval Bri, nagyot alkottál :D És siess! Hamarabb, mint 26. megértetted? :D LEgyen 24 (ma) vagy max. 25 :D :D
Szeretlek te kis perverz (L)
Bri!
VálaszTörlésNah ez kész...igen jóó volt..és most már legalább én is irok :P
Már csak én is ismételni tudom az előttem lévőket...az Árulós rész tetszett a legjobban nekem is meg amit Kristen is irt..meg úgy az egész....hihetetlen :P
Ehhez aztán perverz fantázia kell :P
IMÁDOM :)
Igen jóó Bri..és én is esedezem a hamarabbi frissért :P
IMÁDTAM :)
Pusz♥
Orsi
legyen mar ma frisssssss!!!!!!!!!!!qua jooooooooooo!
VálaszTörlésahhhw öngyulladást kapok ahogy olvasom a REMEKMŰVEDET! :PPPPPPP :$
VálaszTörlésimádooooooom!
firsst! siess! lécci! :D
Ez baromi jó!!
VálaszTörlésPicsába is! tetszik ez a fajta perverzitás, ahogy leírod!!