49.

:] 

Kávé illat terjengett a szobámban, amikor felébredtem. A szemem még nem nyitottam ki, de tudtam, hogy Rob volt olyan jó fej és csinált nekem egy bögrével. Nagyot nyújtóztam, és bár a kávé mágnesként vonzott magához, mégis nehéz volt elfogadni a felkelés gondolatát. Végül mégiscsak feltornásztam magam ülő helyzetben, de a következő pillanatban majdnem visszazuhantam a párnák közé.

Nem Rob volt az ágyam szélén, hanem Xaxier. Fájdalmasan felnyögtem, arra számítva, hogy most aztán leleszek teremtve, újfent. Pedig még el sem kezdődött a napom! Ez nem igazság!

- Jó Reggelt Kris! – a hangja alapján kicsit megnyugodtam, egész kedves volt.

- Jó reggel neked is. – az én hangom természetesen versengett egy repedt fazékkal így hajnali 7 körül – Minek köszönhetem ezt a kellemes ébresztést? – odanyújtotta nekem a bögrémet, amibe azonnal belekortyoltam. Imádtam, amikor az első forró korty feltörte a rekedtségemet.

- Csak szeretnék beszélni veled egy kicsit.

- Hallgatlak!

- Nézd, sajnálom, amiket mondtam, és ahogyan viselkedtem. – nagyot sóhajtott mialatt kezével a takarom végét piszkálta. – Nem volt fair.  Bár nehéz feldolgoznom, hogy ti…érted. De végülis megértettem, hogy ez a ti dolgotok, és tulajdonképpen, ha messziről nézzük a dolgokat, semmi kivetni való nincs benne.

- Ha nagyon messziről nézzük! – helyeseltem mosolyogva, mert ez a téma néha még nekem is meredek volt. Próbáltam minél kevesebbet gondolni rá és törődni a következményekkel.

- Mindenestre nem fogom elmondani ezt az ősöknek. Bízhattok bennem. – ezek voltak azok a szavak, amik még a kávénál is jobban megmelengették a belsőmet.

- És ha megkérdezhetem honnan ez a nagy megértés? – nekem volt már egy sejtésem, ami a következőkben igaznak is bizonyult.

- Nem tudom ti hol voltatok a hétvégén, de én az enyémet Sandynél töltöttem, és elég sokat beszélgettünk rólatok. – minő meglepetés! – és tudod, az a lány teljesen máshogy látja a világot, és ez tetszik. – Xavi olyan aranyosan nézett rám, hogy el is felejtettem minden haragomat. Ez a Xavi volt az, akit annyira szerettem, és aki annyira hiányzott nekem.

- Igaz. Sandy tényleg különleges. Más, mint a legtöbb lány, bárcsak többen is észrevennék ezt.

Xavier nem felelt, rám nézett, és a tekintetében volt valami, amit nem tudtam mire vélni. Szomorú volt. Meg akartam kérdezni mi bántja, de nem tudtam, mert Ő gyorsan magához szorított, majd adott egy puszit a homlokomra.

-          Siess mert elkésünk! – mondta halkan, és kiment.  Hát ezt meg mi lelte? Ötletem sem volt, de időm sem hogy ezen mojoljak. Villámgyorsan bevágtam egy kis müzlit, mivel a reggelinek nyoma sem volt, sőt senki nem volt a konyhában. A hűtőn újabb cetli várt, hát én azt most megnem nézem. De azért kíváncsi voltam hova lehet menni hajnalok hajnalán?  Visszafutottam a szobámba, ruha, cipő, fogmosás, táska.

-          Kész vagyok! Aki velem akar jönni az, húzzon le a konyhába! – kiabáltam már a lépcsőn lefele menet. Fogtam egy kézi termoszt és még több kávét öntöttem bele, nehogy véletlenül az iskolai szutykot kell, igyam. Rob robogottam le a lépcsőn egyenesen mellém. Nyomott egy puszit a számra majd kijelentette, hogy Ő saját kocsival megy és viszi Xavit is.

-          Nem felejtettél el valamit? – kérdeztem mire megállt és visszajött az ajtóból, hogy adjon egy igazi csókot, egy olyat, aminek sosem akarod, hogy vége legyen. – Ezen kívül. – úgy lihegtem, mint aki most nyomott tíz fekvőt, és még azt is elfelejtettem, hogy talán nem a konyha közepén kéne csókolóznunk. – Beszélnünk kell anyuékkal! – világosítottam fel, de Robnak a szeme sem rebbent.

-          Nem nézted a cetlit?

-          Nem, Miért?

-          Elmentek Denverbe. – Rob ezen úgy virult, már azt hittem tapsikolni is elkezd. – A hétvégén jönnek.

-          Micsoda öröm! – morgolódtam. Szerettem volna már túl lenni ezen az egészen. Igaz, sokat segített, hogy a harmadik lakótárstól már nem kellett tartanunk, ez merőben megkönnyítette az itthon töltött órákat. De még mindig nem voltam teljesen nyugodt.

-           Ugye tudod, hogy ezzel csak időt nyertünk.

-          Tisztában vagyok vele, és hidd el, ha eljön az ideje, odaállunk eléjük, ahogy megígértem.

-          Helyes – lábujjhegyre állva nyomtam egy ártatlan csókot a szájára, amiből Ő rögtön még többet akart. Nyelve csábított az édes játékra, amit most sajnálatos módon nem folytathattunk. – Menni kell… - állapítottam meg csalódottan, mikor szétváltunk. – De vigasztaljon az a tudat, hogy egész nap te jársz majd a fejemben.

-          Ez nálam is így lesz! – már megint az a Robos mosoly… - Imádlak, csak még egy gyors csókot! – persze a gyors csókból nem lett semmi. Ajkaim nem tudtak elszakadni tőle, élveztem a reggeli mentolos leheletét, ami már a nyakamat simogatta, mikor Xavi megunt minket és eszemet dudálásba kezdett. – Menj mielőtt kirángat!

Rob még játékosan belecsípett a fenekembe, csak aztán hagyta el a tett színhelyét. Vigyorogva néztem utána, és én is elindultam. Ritkán mentem ilyen jó kedvűen suliba, de tudtam előre, ma nem lehet majd lelőni.

-          Mi ez a nagy jókedv? – érdeklődött Nikki csak úgy mellékesen – mint mindig, most is szinte fel sem nézve a biológia könyvéből.

-          Semmi, csak jókedvem van. – erre már ő is felkapta a fejét.

-          Kristen Stewartnak? Jókedve van? Hétfő reggel?! Beteg vagy?

-          Menj már! – beletapostam a gázba, meg sem állva a suliig. Nikki jó társaság volt reggelente, lévén egy szót sem szólt, csak magolt. Ha nem mondom, hogy megérkeztünk, ki sem szállt volna a kocsiból.

Kicsit csípősebb volt a reggel a megszokottnál, hamarosan itt a tél, és olyankor még nekünk is pulcsit kell húzni. Ami azt illeti a fél suli kapucnis pulóverben rohangált már. Így különböztesd meg az embereket hátulról. Persze Lil ezt a problémát is kiküszöbölte a fekete-szürke csillagos kapucniját ezer méterről kiszúrtam. Odasétáltunk (én mentem és irányítottam Nikkit hogy ne smároljon össze egy oszloppal vagy fával.) az asztalunkhoz és rágyújtottunk.

-          Helyzet? – kérdeztem izgatottan mire Lil rám nézett és én komolyan azt hittem álmodom. Akkora mosoly virított a fején amilyet nem mostanában láttam. – Szóval öröm és boldogság! – jelentettem ki az egyértelműt. Már vártam mikor fog kitörni a szóáradat belőle.

-          Mégszép! Elgondolkodtam az ötleten hogy téglákat rakok a táskámba, legszívesebben ugrándozva mennék mindenhova , de akkor úgy viselkednék mint egy idióta.

-          Szerintem most is úgy viselkedsz – mormolta Nikki a sejtlégzés tanagyag közepe felől.

-          Kac-Kac ma nem érdekel ki mit mond. Még Ann se tudna felhúzni.

-          Miaz hogy nem tudnálak? – jelent meg az érintett.

-          Lilnek jó hétvégéje volt. – mondtam vigyorogva. Ajj ha ez így folytatódik nagyon fog fájni a szám.

-          Csak nem? Ohh Dehogynem!! – Ann beindult – Azt a rohadt… Csak nem megtörtént végre? 

-          Persszee ordítsd még el magad, de lehetőleg az udvar közepén hogy mindenki halja, marha – na még hogy nem fogja tudni felhúzni? Eddig tartott a nyugalom.

-          Ohh ugyan! Ez már kellett neked, legalább nem rajtunk vezeted le a hülyeséged.

-          Gyere Kris, menjünk, mielőtt agyonverem, pusztán jókedvből. – szavait ellensúlyozta a hatalmas puszi amit Annek adott.

-          Sandyt látta ma már valaki?

-          Én nem, de szerintem már megjött, és bent van, de menjünk mielőtt szétfagyok. – Ann látványosan próbálta melengetni magát a kezeivel.

-          Királylány talán nem egyszál topban kéne jönni Október közepén.

-          Fogd Be Lil!

-          Te fogd Be!

-          Mindketten fogjátok be!! – oltottam le őket. De persze nem érdekelte egyiket sem. Így vonultunk befelé, és én nem is bántam a szócsatát, mert ettől mindig úgy éreztem minden a régi. Hisz nem is változott semmi, csak annyi volt a különbség hogy most még boldogabb voltam, mint azelőtt, hogy megtudtam, a mostohatestvérem szeret.

Az ebédszünetben azért mégiscsak felfedeztem egy változást. A fiúk szó szerint áthurcoltak minket a saját asztalukhoz.

-          Kikérem magamnak a többiek nevében! Miért is nem jó a mi asztalunk közösnek? – rivalltam rá Robra aki csak a fejét rázta ellenkezésünk láttán.

-          Már mondtam Kris, a mién nagyobb, jobb helyen van, és különben meg hogy nézni ki ha mi mennénk át a csajokhoz? – már épp rávágtam volna hogy „ Rob te egy soviniszta majom vagy” amikor magához húzott. Először megijedtem, hogy mindenki előtt meg akar csókolni, mert ugyan megbeszéltük, hogy elmondjuk a barátainknak, meg anyáéknak, de azért durva lenne itt az udvar közepén, ilyen brutálisan lesokkolni őket. Félelmem viszont alaptalanná vált mikor Rob ajkai a szám helyett a fülem felé vették az irányt. – Ha akarod, kiengesztellek itt, most rögtön.

Nagyon nyelve próbáltam leküzdeni feltörő vágyamat, csábító ajánlat volt. Viszont akárhogyan is akartam, nem lehetett.

-          Majd otthon kiengesztelhetsz! Sőt mi több el is várom, hogy megtedd. – súgtam vissza neki.

-          Örömömre szolgál téged kiengesztelni – két ujja végigsimított az oldalamon, amitől egész testemet borzongás rázta meg. – Most akkor ülsz mellém vagy nem? – kérdezte elhúzódva. Már akkor hiányoltam a teste melegét, így egy szó nélkül letelepedtem mellé.

Sandy azóta sem került elő. De nem izgattuk magunkat miatta, mivel nehéz volt nála nyugodtabb és megfontoltabb embert találni, biztos nem csinál semmi hülyeséget.

Rajta – és Xavin – kívül teljesen volt a banda. Ann és Cam valamit nagyon néztek a laptop képernyőjén, Nikki és Paul meg épp valami tudományos marhaságon vitatkoztak, aztán valami újságcikken, aztán egy egyetemen, aztán maguntam őket és tovább nézelődtem. Jack és Ashley falták egymást, leszámítva azokat a pillanatokat mikor Ash azzal volt elfoglalva, hogy érdeklődést csikarjon ki a többiekből, az új piercingje iránt. Megjegyzem kevés sikerrel. Lil és Kel csak bámulták egymást, beleveszve a másik tekintetébe. Ahogy őket néztem megmozdult bennem valami. Kezemmel a pad alatt megkerestem Rob kezét, ujjaink összefonódtak. Rob kérdőn nézett rám, mire fejemmel a kettősre böktem.

-          Normális hogy most nagyon szeretnélek megcsókolni? – súgta újra a fülembe. Lehelete csiklandozott, amitől kuncognom kellett, bár lehet, hogy inkább a kiugrani készülő szívem volt az oka.

-          Szerintem teljesen normális. Ha azt is normálisnak vesszük hogy én legszívesebben visszacsókolnék, miközben ujjaimmal a hajadba túrok és úgy húzlak még közelebb magamhoz.

-          Ebben az esetben az én ujjaim az arcodat simítanák végig, majd a nyakadat.. a melledet.. aztán a hasadat.

Hirtelen nagyon melegem lett, és a hasamban óriásira duzzadt az a bizonyos csomó. Olyan érzésem volt, hogy ha most tényleg megtenné, amit mond, nekem rögtön végem lenne. Szavai úgy fontak körül, mint egy pókháló szálai. Egyre jobban beleéltem magam, már nem is nagyon törődtem a külvilággal. Agyamat az ő izgató mormolása töltötte ki. Szemeimet lehunyva mindegy egyes ígéretét éreztem a bőrömön, mintha tényleg megérintett volna. Soha azelőtt még nem volt ilyenben részem. Bár nem is tudom mit csináltunk épp. Legjobban a telefonszexre emlékeztetett azzal a különbséggel, hogy csupán fél centire voltunk egymástól. Rob részletesen kifejtette mit, és hogy szeretne velem csinálni, amitől engem már csak pár pillanat választott el a könyörgéstől. Tedd meg! Itt és most! Lágy hangja elhalkult. Már épp megkértem volna, hogy folytassa, de akkor csúnyán összetörték az én kis álomvilágomat.

-          Szóval srácok mit mondotok? Bevesszük Alaskát a téli szünetben? – azt hiszem Cam volt a kérdező, bár nem vettem biztosra. Amikor kinyitottam a szemem olyan volt mintha egy álomból ébredtem volna.

-          Hogy mi? – értetlenkedtem.

-          Mi Krissel benne vagyunk! Nagy Buli lesz. – felelte helyettem Rob.
Istenem! Mibe rángatott már megint bele?

48.

Kellan

Hirtelen ébredtem álomtalan, de annál nyugodtabb öntudatlanságomból. Minden izmom finoman sajgott, kedvem lett volna nyújtózkodni, mint egy ébredő nagymacska, de amikor megláttam Lilt a mellkasomon feküdni, inkább letettem erről a tervemről. Lil az én egyik pólómban aludt, a haja zilált volt, az ajkai pirosak, egyik keze a nyakam tövénél pihent.

Kellett egy perc, míg összeraktam magamban a történteket. Emlékképek kuszasága szivárgott vissza tisztuló tudatomban, mígnem ki tudtam ragadni az első igencsak éles momentumot, onnantól könnyű volt tovább haladni.

„Telhetetlenül csókoltuk egymást, miközben igyekeztem nem felesni a lépcsőn, édes terhemmel.

Lil karjait a vállaim köré fonta, bal kezének ujjai finoman cirógatták a tarkómat, amitől egész testem borzongott, szívem pedig hangosan dobogva várta a folytatást. Valahogy beügyeskedtem magunkat a szobámba, az ágyat becélozva. Letérdeltem a takaróm szélére, éreztem, ahogy Lil szorítása gyengül és hátradől. Igaz, kezei elengedtek, de lábaival még mindig körül ölelt, ráadásul egyre jobban húzott magához. A szemeivel szinte végigperzselte a bőrömet. Hirtelen zene szólalt meg a Hifimből, még meg is rezzentem egy kicsit. Nem is vettem észre hogy Lil bekapcsolta volna.

Ránéztem a lányra, akit mindennél jobban akartam, és aki most már póló nélkül hevert előttem. Ha akartam sem, tudtam volna elég erőt összegyűjteni magamban ahhoz, hogy megállásra késztessem ujjaim, amik minduntalan vágytak rá, hogy bőrét érintsék. Lil kutakodó kezei közben már az övcsatommal babráltak.

Kikészültem, egy pillanatra végigfutott rajtam a gondolat, mi lenne, ha csak simán leszaggatnánk egymásról a ruhát, hogy aztán minél hamarabb essünk a másiknak, állatias szenvedéllyel? Csábító ajánlat volt, főleg mikor kezei – a boxeromon keresztül - rám találtak és finoman körbeszorítottak. Ekkor a kis boszorkány diadalittasan mosolyogva megcsókolt, és ment volna tovább, ha gyorsan meg nem állítom.

-               Héé… hova sietsz?  - kuncogva tepertem magam alá.

-               Csak veled akarok lenni… végre – mormolta száját beharapva.

-               Van időnk. Nincs miért rohannunk. Különben is, kiakarok élvezni minden egyes pillanatot ebből az estéből, hamár ilyen hamar engedtem neked…

-               Annyira nem kellett azért győzködni.  – vágott vissza vigyorogva. Ha megláttam ezt az arckifejezést, valami mindig megdobbant bennem, és ez most sem volt másképp. Bár már eldöntöttem, hogy ma este tényleg megtesszük, mégis volt bennem egy kicsi bűntudat, amiért nem várunk még vele. De ezt a rossz érzést hamar elűzte Lil vágyakozó tekintete és akaratos csókja.

Semmiképpen nem akartam, hogy neki rossz legyen, ezért próbáltam mindennél jobban figyelni a reakcióit. Némán telt el egy perc mialatt egymás szemébe merülve kerestük a másik lelkét.

-               Csak engedd el magad. – suttogtam a fülébe halkan. Ujjaim a nadrágjánál babráltak, míg ajkaimmal nyakát csókoltam. Imádtam az illatát, friss volt és olyan, mint maga Lil.

A nyakától lefelé haladva leheltem apró puszikat, a kulcscsontjára, a melltartó pántjára, a hasára, a köldökére – amit Ő egy kuncogással fogadott – majd a medencecsontjára. Ugyanúgy megtéve az utat visszafelé is, hagytam, hogy ajkaink egymásra találjanak, és úgy falják egymást, mint az éhező az utolsó falat kenyeret. Bal kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, közben jobb kezem már a nadrágjában járt, nőiességét kutatva. Mikor egyik ujjammal megéreztem a forróságot, azt hittem kikészülök. Lil egy pillanatra megremegett, majd jóleső sóhaj hagyta el száját. Elégedettség járta át a testem, a tudattól hogy élvezi, amit csinálok… eddig.  Felbátorodva becsúsztattam még egy ujjaimat az őrjítően szűk forróságba. Ez a tettem már nem aratott osztatlan sikert. Próbálva minél kevesebb kényelmetlenséget okozni neki, ismét ajkainak estem. Addig csókoltam, míg a kellemetlen sziszegéseket fel nem váltották a kéjes sóhajok. Ez viszonylag hamar bekövetkezett, amit szintén jó jelnek könyveltem el. Most már nem csak érinteni akartam, hanem ízlelni is.

Miközben két ujjammal még mindig benne voltam, számmal már melleinél jártam. Szó szerint a fogaimmal bontottam ki a melltartóból, majd rávettem magam hófehér bőrére. Teljesen nem tudtam elnyomni magamban a türelmetlenséget sem.

Játékosan ráharaptam az egyik mellbimbójára, Ő pedig élvezettel nyögött fel. Imádtam hallgatni apró hangjait, csak egy gondom volt velük, az hogy kezdtem elveszteni a józanságom. De a vadságom – szerencsére – csak még jobban beindította Őt. Nyelvemmel végigszántottam a hasát, miközben a türelem utolsó láncaiba kapaszkodva húztam, és nem téptem le a bugyiját. Abban a pillanatban, amint elértem amit akartam, ujjak markoltak a hajamba, és húztak közelebb. Még nem hallottam Lilt sikoltani… eddig a percig. Hangja betöltötte a szobát, néha elnyomva a háttérből jövő zene dallamát.

-               Igen… Igen… - ez volt az egyetlen szó, amit tisztán ki tudtam venni, de ettől az egytől is szétvetett az elégedettség. Élvezi, amit csinálok! Nem is kicsit! Hahh!

-               Még csak most jön a java cica. – suttogtam a fülébe egy perccel később, ekkor már nem bírtam tovább türtőztetni saját vágyaimat.  A mutatóujjammal eltűrtem kipirult arcából egy kósza hajtincset, majd másik kezemmel az ágy mellett kezdem kotorászni gumi után kutatva. Lil vigyorogva várakozott, mintha ez nem az első, hanem legalább a századik alkalom lenne, hogy együtt vagyunk. Bevallom, én idegesebb lehettem, mint Ő, annyira akartam, hogy jó legyen neki.

-               Csak lazulj el – motyogtam ajkaiba, remélve a legjobbakat. Finom próbáltam lenni, de amint a szűk forróság megérintett, csak a kielégülésre tudtam gondolni. Lassan meglöktem a csípőmet, mire Lil egy nyüszítéshez igen hasonló hangot adott. Várakozóan néztem rá, de összeszorította a szemhéjait. Éreztem, ahogy kezeivel erősen magához von, majd közelebb löki magát hozzám. Ekkor rám nézett tekintetében ott remegett a csillogás, ami a következő pislogással könnyként folyt le az arcán. Meghökkenve néztem, ahogy rám mosolyog azzal az igai Lilles mosolyával, amitől egy apró darab olvadó vajnak éreztem magam. Ajkaimmal elcsíptem az apró cseppet, mielőtt újra megmozdultam volna. Próbáltam nem sietni, tényleg próbáltam, de ez olyan lehetetlen volt, mint sivatagban szökőkutat találni. Lil egy szóval sem tiltakozott. Szavak helyett helyes kis barázdákat vésett a hátamba és a vállamba, míg halk sóhajai és sikolyai édes énekként visszhangoztak fülemben. Most, hogy úgymond „túlvoltunk a nehezén” , hirtelen elöntött a megkönnyebbülés és lassan mozogni kezdtem. Lil fogai hol az én hol a saját ajkait harapták, miközben jómagam próbáltam betelni az egyre fokozó élvezettel. Kis idő múltán éreztem, hogy hamarosan végem lesz, ha csak nem teszek valamit. Hatalmas erőfeszítések árán ugyan, de megálltam.

-               Ne hagyd abba! – szólt rám azonnal Lil elcsukló hangon.

-               Muszáj, különben végem lenne.. – vallottam be szégyenkezve. Mert akárhogyan is nézzük, nem bírtam valami sokáig. Persze, ha nem Ő vele lennék épp, és nem először, sokkal tovább is élvezhetnénk egymást. De ez így sok volt, be kellett hunynom a szemem, hogy lenyugodjak. Ha ránéznék Lil kipirult arcára biztos elhagynám magam. Mély levegő, gyerünk.

 Rögtönzött meditációmat megunva Lil önállósította magát, és csípőjét felemelve még jobban hozzám nyomta magát. Ujjaival a tarkómat simogatta, ajkai a nyakamat csókolták.

-               Folytasd – kérlelt suttogva, és engem már egy apró cseppnyi akaraterő tartott vissza attól, hogy engedjek neki. A következő pillanatban már ennyi sem. Lil izmai megfeszültek körülöttem, amitől végképp elfelejtettem miért is akartam megállni. Gyengéden megragadtam a csuklóit és a feje fölé feszítettem miközben újra mozogni kezdtem benne. Ajka közül elégedett sóhajok szöktek ki és simogatták a nyakam az őrületig ingerelve. Míg jobb kezemmel a karjait fogtam, a bal kezemet magunk közé csúsztatva simogattam érzékenyen. Lilnek nagyon is ínyére való volt ez a kissé kiszolgáltatott helyzet, sikolyai egyre erősödtek. Végül már az ő hangja töltötte ki minden gondolatomat. A hangja, a bőre, az íze, mindene.

Az utolsó pillanatban mikor már éreztem, nem tartatom tovább fel az elkerülhetetlen gyönyört, arcomat a nyakába fúrtam, fogaimmal a vállába haraptam. Lil kéjesen felnyögött és szabaddá vált kezeivel szorosan magához ölelt, körmeit a hátamba vájta, amitől csak még nagyobb erővel csapott le rám az élvezet. Felfoghatatlan volt. Azokban a pillanatokban nem voltak gondolataim, csak mi voltunk ott, és a csukott szemeimen át is vakító fehéren villódzó gyönyör.

Hosszú percekbe telt mire újra felfogtam a környezetemet és azt, hogy valószínűleg kilapítottam a – most már nem is olyan ártatlan – barátnőmet. Gyorsan lemásztam róla és mellé feküdtem. Elpilledve néztem kipirult arcát, duzzadt ajkait, és a mosolyt a szája szegletében. Finoman cirógattam a vállát, fura mintákat rajzolva puha bőrére. A csend, ami ránk telepedett egyáltalán nem volt zavaró, inkább megnyugtató. Tudtam, hogy most egy jó ideig – bár sosem lehetettem egészen biztos benne – rendben lesznek a dolgok közöttünk. Egy ilyen este után, nem akartam, hogy reggel legyen.

A könyökömre támaszkodva néztem le rá, és vártam, hogy mondjon valamit. Persze Lil nem mondott semmit, de amint észrevette, hogy nézem kuncogva bebújt a takaró alá. Ez a szemérmesség tőle annyira nem volt megszokott, de nagyon aranyosnak találtam és én is követtem a takaró alá.

-               Csak nem szégyenlősködünk? – kérdeztem mialatt orromat a nyaka hajlatába fúrtam.

-               Nem! – vágta rá rögtön még mindig kuncogva. Ez a lány tönkreteszi az imázsomat ha így folytatja. Hamarosan csöpögős kenyérre kenhető pasi leszek, de akkor sem tudtam neki ellenállni.

-               És mond csak, jó volt?

-               Oh, hát nem is tudom. Fényezzem az egódat? – szembefordult velem, tekintete még mindig homályosan csillogott.

-               Nem árt neki!

-               Ez esetben a válasz igen, eszméletlen volt. – ajkai rám találtak az enyémekre, éreztem ahogy mosolyog. Erősen magamhoz szorítottam, és addig csókoltam, amíg ki nem fogyott belőlünk a szusz. Hosszú idő óta először újra egésznek éreztem magam. Az egyetlen eddig hiányzó darabka az életemből, ott feküdt mellettem, és halkan a fülembe súgta – Ne hidd hogy ezzel befejeztük!  – Vigyorogva magamra húztam,  hogy újra és újra elcsábítsam. „

Kristen

Halkan surrantunk be az ajtón. De nem elég halkan ahhoz hogy anyánk elől megmeneküljünk.

-               Ez sokáig tartott! Rob mit akar jelenteni hogy kiszúrod szegény anyád szemét egy cetlivel? – még be sem csuktuk az ajtót mikor ő már a cédulát lóbálta az arcunk előtt.
„Szia Anya, szerintem csak holnap jövünk. Rob”  - Ezt meg hogy képzeltétek? Tudom, hogy hétvége van, de akkor is! – anyám néha meglehetősen hasonlít egy károgó varjúra, főleg ha ideges, és most nagyon is annak tűnt. Lehet nem ez a legjobb alkalom, hogy odaálljunk elé Robbal. Ránéztem a testvéremre, és ahogy láttam, Ő is pont ezen, gondolkozott.

-               Sajnáljuk – Rob elővette a legbűnbánóbb fejet, amit csak tudott. – De hoztunk neked tacot! - odanyújtotta a papírzacskót, amit anya egyik kedvenc út menti gyorsbüféjéből szereztünk be. Ezzel mindig le lehetett kenyerezni…eddig.

-               Hm. Szerencsétek hogy nem tudok rátok haragudni, sokáig. – azzal kitépte a zacskót Rob kezéből és már el is tűnt. Könnyű, ha az ember anyja gyorskaja függő.

-               Apa merre van? – kiabált be Rob a konyhába ahol anya már tömte magába a tacot.

-               Elment a fiúkkal bowlingozni.

-            Remek! – mindketten felsóhajtottunk, mert ez azt jelentette, hogy még egy estét nyertünk a kitálalásra. – Akkor majd holnap beszélünk velük! – jelentőségteljesen néztem Robra, miközben felsétáltunk az emeletre. – Talán addig nem kéne kísérteni a sorsot, és az estét különtölthetnénk. – javasoltam, bár sejtettem, hogy ez nem fog összejönni.

-               Messze van még az este, mit szólnál egy filmhez? – erős karjai a derekamra csúsztak, és a szobája felé kezdünk araszolni.

-               Mit szeretnél nézni? – kérdeztem naivan, miközben a zár halkan kattant mögöttem.

-               Mindegy, úgyse azzal leszünk elfoglalva. – ez volt a végszó, mialatt ujjai az ingem gombjait bontogatták, és ajkai a nyakamra találtak.

Úgy tudtam hogy ez lesz!