something shit.

Mindenekelőtt elnézést kérek amiért már napok óta nem voltam fent, de azt sem tudom hol áll a fejem néha. 

Nos, azt hittem  tudok még felrakni új fejezetet a hét végén, de nem úgy alakultak a dolgok, most meg már nincs rá időm. 

A héten mennek le az írásbeli záróvizsgáim, majd jövőhetén a szóbeli vizsgák és a szakdolgozat védés, így a hét vége előtt biztos nem lesz friss, ez szinte 100% .

A következő hétről nem nyilatkozom, még nem tudom hogy sikerül összehoznom a dolgokat. 

A hosszú távú terveimről meg, inkább később ejtenék szót, egyenlőre elég volt ennyi közérdekű közlemény egy napra. ^^ 

Aki úgy érzi, hogy ez miatt  szívesen kiverné nekem a hisztit, annak szíve joga, ott az email címem ;] De a többiek megértését pedig igyekszem majd meghálálni :D

tsók

B.

47.

I'll taste the sky and feel alive again...

Lil

Már alkonyodott mikor kettőt kopogtam az ajtón, és Msr. Lutz beengedett. Úgy tűnt, nagyon sietnek valahova a férjével, mert mindketten fel alá rohangáltak a házban, hol a kocsi kulcsot, hol a jegyeket keresve, mintha ott sem lennék.  Msr. Lutz aztán pár perc elteltével megsajnált, és felkiabált az emeletre, mire a lépcső tetején megjelent egyetlen fiacskája.

-          Cica! – úgy robogott le a lépcsőn, mintha üldöznék, és én úgy vetettem magamat a karjaiba, mintha Ő lenne az utolsó esélyem az életben maradásra. – Már azt hittem nem is jössz – suttogta a fülembe megnyugtató hangján.

-          Ugyan! Tudom, hogy abban reménykedtél, hogy otthon maradok, és megszabadulsz tőlem egy napra. – erre nem is mondott semmit, csak rosszallóan rázta a fejét. majd kézen fogott, és felfelé indultunk.  Kellan anyukája még utánunk szólt:

-          Kisfiam! El ne felejtsd bezárni az ajtókat, és kikapcsolni a sütőt. Fél óra kell még a pizzának!

-       Nem felejtem anya! Ne izgulj, minden ok! – ezt már csak úgy mellékesen bökte oda, mielőtt bevágódott mögöttünk szobájának ajtaja.

-       Hová mennek a szüleid? – kérdeztem izgatottan.  Az hogy a szülei nem lesznek itt, teljesen feldobott, bár nem akartam beismerni miért. Nem akartam hiú ábrándokba üldözni magam, hogy aztán megint pofára essek. Így próbáltam visszafogni a túlzott lelkesedést. Kellan eközben visszafordult hozzám, lassan felém sétálva. A szobában félhomály uralkodott, alig láttam valamit, a levegőben az Ő illatát éreztem. Hátam az ajtóhoz ért, észre sem vettem, hogy hátra felé araszolok.

-       Egy hangversenyre a tóhoz. – válaszolta Ő.  A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a szemébe néztem. Furcsa volt, nem olyan, mint amilyennek megszoktam. A tekintete szinte égetett, pedig már így is azt hittem felgyulladok. Tudni akartam, mi a terve, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, ajkai már az én ajkaimat kóstolgatták mohón és vadul. Úgy csókolt, hogy azt hittem mentem elfolyok a karjai közt. Testünk szorosan összetapadt, és számomra ez nagyon is izgató volt. Nem volt menekvés. Az izmos test - amitől a lábam is megremegett – most az ajtóhoz préselt, miközben a tulajdonosa épp azon volt, hogy a maradék józaneszem is elveszítsem.

Nem gondolkoztam rajta, miért is csinálja ezt, pusztán csak élveztem minden egyes pillanatot.

Lihegve váltunk szét, mikor minden levegőnk elfogyott, de én máris éhesen vetettem magam nyakának puha bőrére, hogy csókokkal halmozzam el mindenhol. Karjaimat nyaka köré fontam, mialatt Ő a fenekembe markolt. Meglepődtem magamon, amikor egy jóleső sóhaj hagyta el a számat, de annyira élveztem, amit velem csinált, hogy nem szégyelltem egy percig sem. Minden annyira új és jó volt, ösztönösen simultam hozzá még jobban. Kellan, térdeim alá nyúlva megemelt, így lábaimat dereka köré tudtam kulcsolni. Úgy éreztem magam… igazából képtelen voltam meghatározni hogyan. Soha nem éreztem még ilyet. De csodálatos volt. Még közelebb nyomtam magam Hozzá, mígnem megéreztem kemény vágyát, amit csak két réteg ruha választott el tőlem. Egyszerre nyögtünk fel mindketten az érzés intenzitásától. Kábultan néztem Rá, hevesen dobogó szívvel.  Vágyódó pillantása felemésztett, és csak még jobban kívántam a vele való együttlétet. De akkor – mikor már azt hittem végre tényleg megkaphatjuk egymást - kipukkant a kéj édes buboréka. Kellan lábra állított, majd elhúzódott tőlem. Zavartan, sőt kétségbeesetten kerestem a tekintetét.

-                     Meg kell nézni a pizzát. – mondta rekedten. – Menj előre, én is mindjárt megyek utánad. – aztán már ott sem volt, eltűnt a fürdőszobában. Én meg, mint akit fejbe vágtak egy baseball ütővel álltam ott és nem értettem. Hiszen Ő is akarta! Éreztem, de még mennyire, hogy éreztem, és láttam a szemében, hogy akar! Teljes letargia telepedett rám, most vagy ennyire szar vagyok, vagy az esküvőig nem akar velem lefeküdni. Ezektől a gondolatoktól, elmondhatatlanul szánalmasnak éreztem magam. Ha egy szőke bögyös pompon majom lennék, már rég az ágyában hemperegnénk, ahelyett hogy én itt állok, mint valami hülye, Ő meg bent bujkál előlem a fürdőben.  A torkom elszorult, jobbnak láttam lemenni, mielőtt szétbőgném a fejem, és azzal még egy lapáttal tennék, így is fantasztikus helyzetemre. A pasim nem hajlandó lefeküdni velem, hogy is lenne? Hogy is gondolhattam? Mi vagyok én? Egy hülye naiv szűz kislány.

-                     Bassza meg! – néztem magamra idegesen az alsó szinten lévő fürdőszoba tükrében. A sminkem teljesen elfolyt, hiába törölgettem össze vissza, csak rosszabb lett. Oké… Lil! Meg kell nyugodnod. Muszáj elszívnom egy cigit! Az ablakhoz mentem és gyorsan előkotorva egy cigit, felszabadultam szívtam bele. A helyzeten nem sokat javított, de legalább egy picit elterelte a figyelmemet. Ettől, a szokványos cselekedettől, kezdtem megnyugodni. Persze, a nyugalom nem tartott sokáig, mert hamarosan kopogás hallatszott.

Kellan

Szörnyen éreztem magam, hogy ott hagytam, de abban a pillanatban azt kellett tennem! Magamban ezt skandáltam, miközben saját, elgyötört fejemet bámultam a fürdőszobai tükörben.

Ha még egy percig maradok, biztos, hogy nem állok meg. Nem hinném, hogy Lilt, ez bántotta volna, sőt! De én nem akartam, hogy így emlékezzen az elsőjére. Milyen barát lennék, ha nem tennék meg mindent, hogy Neki emlékezetes, és különleges legyen? Márpedig az emlékezetest nem egy „hirtelen hévvel leteperlek” menetet jelent. Legalábbis az én szemszögemben.

Az agyam folyamatosan visszaidézte a pár perce történteket, éles részletességgel, így képtelen voltam megnyugodni, és elnyomni magamban az izgatottságot, ami szinte megrészegített. A testem fájóan vágyódott az Ő teste iránt, lelkem az Ő lelke iránt.  De várakozásra kárhoztattam magam, legalább még egy kis ideig. Bármilyen nehéz is, nem gondolni a csókokra és ölelésekre amiket Lil ösztönösen viszonzott, teljes odaadással…

Öregem! Megőrülök…

Még két mély lélegzet és kiléptem a rejtekemből, majd lefelé indultam. A pizza illata betöltötte az egész konyhát, de Lilt sehol sem találtam. Kikapcsoltam a sütőt, és a keresésére indultam. Percek multán – miután minden szobát átnéztem – a fürdőben akadtam rá. Kopogásom után, halk neszezés és vízcsobogás hallatszott. Nem bírtam tovább várakozni, azonnal benyitottam. Lil épp az arcát törölte egy törölközőbe. Rossz érzésem támadt, amit alá is támasztott arcának elkínzott látványa.

-  Minden oké, csak megmostam az arcomat, melegem volt. – mondta, még mielőtt bármit is kérdeztem volna. Csakhogy engem nem vert át ezzel a szöveggel.

-  Te sírtál – jelentettem ki halkan. Őt nézve egyre jobban utáltam magam. – Amiatt ami fent történt?  - kérdeztem tőle mialatt kezeim közé véve arcát, próbáltam olvasni a tekintetéből. Ez nem tetszett neki, és lesütötte a szemét, amit igennek vettem.  – Az nem miattad volt. Vagyis miattad, de nem úgy ahogy te gondolod… -

-  Nem értem mit akarsz ezzel?! – fakadt ki elkeseredetten. Megértettem. El kellett volna mondanom neki, vagy szimplán csak nem kellett volna letámadnom, és akkor most nem lennél ilyen szituációban.

-  Csak szeretném, ha különleges lenne, és igen, tudom mi a véleményed erről, de jelen pillanatban az én szabályaim szerint játszunk. Szóval meg ne lássam még egyszer, hogy sírsz, pláne azért, mert azt hiszed… Inkább bele se gondolok, miket forgathatsz abban a szép kis fejedben. – lassan megcsókoltam a homlokát, mire vékony karjai körül öleltek, és arcát a mellkasomba temette. Egyre jobban éreztem a kötődést, ami mintha vasláncokkal fűzött volna hozzá. Kezdtem beleszeretni, ez nyilvánvalóvá vált.

-  Gyere, mielőtt kihűl a pizza, és nem tudsz majd panaszkodni miatta.  

-  Nem is szoktam panaszkodni. – morogta a hátamnak, míg én a tányérokat pakoltam. Egy ideig csendben ettünk, csak a Tv zümmögött a háttérben. Lil felült a konyha pultra én mellette álltam és csak néztük egymást, beleveszve a másik pillantásába. Ha összeszámolom, hány barátnőm volt már, és mind, mind odáig voltak értem. De egyik sem ismert igazán, szerették Kellant, a lacrosse-játékost, a menő srácot, akit mindenki, de valójában mégsem szerettek, azért aki vagyok. Nem mintha, annyira különleges lennék, de sokáig vártam egy olyan lányra, mint Lil, aki úgy olvas bennem, mint nyitott könyvben, közben mégis bizonytalan a teljesen egyértelműben.  Ő olyan, mint egy vadló. Meg kell neki mutatni, hogy tényleg törődünk vele, és be kell törni az ellenállását. Bár, jelen pillanatban én voltam az, aki ellenállt az elkerülhetetlennek, amit mindkettőnk akart, mégsem lehetett… még.  

Észre sem vettem, de már jó ideje néztem Lilt, ahogy szájához emelve az üveget, lassan kortyolgatja a sört. Mint akit megbabonáztak, úgy figyeltem minden mozdulatát, éreztem ahogy a türelem újra elszivárog az ereimből. Ő is akarja, naná hogy Én is akarom. Akkor hol is itt a probléma?!

A francba már, nyughass!

Míg én épp saját magammal veszekedtem, Lil befejezte az ivást, és felém fordult. Az jó és a kevésbé jó énem egyszerre hallgatott el és áldozta minden figyelmét Rá.

-  Min gondolkozol ennyire? – kérdezte ártatlanul.

-  Jobb, ha nem tudod. – válaszoltam egyszerűen, de Ő nem engedett. Lábaival közelebb van magához, és ez a szituáció kísértetiesen hasonlított a szobámban lezajlotthoz. De most valami más volt. Lil karjai gyengéden a nyakam köré kúsztak, éreztem, ahogy ujjai a tarkómat simogatják, amitől minden idegszálam megborzongott. Pillantása az enyémet kereste, és mikor megtalálta, a szemében furcsa kifejezés ült, amitől a szívem kétszeresére dagadt. Sosem voltam valami jó ebben, mármint nem tudtam megmondani mit gondolnak az emberek, ha csak a tekintetüket figyeltem. Őt mégis megértettem.

-  Ugye tudod, hogy még sosem…  

-  Még sosem… ?

-  Még soha nem éreztem ilyet… hülyén hangzik pont az én számból.

-  Ne butáskodj! – csitítottam halkan. Mintha a pillanat örökké tartott volna, lehelete az ajkaimat simogatta, amik sóvárogva várták, hogy találkozzanak. Ujjaimat végigfuttatva arccsontján szinte suttogva folytattam. – Különleges vagy. Teljesen levettél a lábamról – ismertem be, egy elismerő vigyor kíséretében, amire halk kuncogás volt a válasz, de még ne fejeztem be. -… és én bármit megtennék érted. 

Nem válaszolt. A hajamba markolva rántott magához és tapadt az ajkaimra. Csókjától megrészegülten kaptam fel a pultról és indultam vele a lépcső felé…

Kérdés: akartok-e folytatást?

Üdvözlet az imádott és mélyen tisztelt olvasóknak, külön kiemelve azt a néhány megátalkodott <3 emberkét akik megvárták a fejezetet.( megj.: 0.33 van xP)  Helyzetjelentés az életemről: vége a vizsgaidőszaknak, kezdődnek a záróvizsgák, nincs megállás. awesome shit mood. /mindegy ez csak rizs, szósszal.
A fejezet nagyon-nagyon NAGYON rövid, HA nem számoljuk bele a K-L részt ami kb 3x akkora. :D
Aki nem akarja, nem olvassa.

Jelentem hogy a kommentelők száma elérte a 24-et, de az eufória még várat magára.
tsók
B.

Rob

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, azt hittem álmodtam. Ott volt bennem az a különös érzés, ami mindig, ha egy csodás álomból ébredek, és még percekig ízlelgetem a visszaidézett álomképek kavalkádját.

De ez most jobb volt, mint az álom, mert ez valóságossá vált a múlt éjszaka. Kristen mellettem feküdt, fejét a vállamra hajtva, bal lába az én lábaimon. Idilli kép volt, olyan amit, életem hátralevő részében akartam látni. Még emlékeztem arra, amit tegnap félálomban mondott, az- az egyetlen szó, amitől a világ körbefordult velem. Annyiszor mondta már nekem, de nem így. Nem azzal a különös belülről lüktető hanggal, ami kiütközik, ha az ember igazán szerelmes valakibe. Bár, én honnan tudhatnám? Eddig csak szexeltem fűvel-fával. Mit tudhatok én egyáltalában a szerelemről és a hozzá kapcsolódó kis jelekről? De az a szeretlek akkor is más volt.

-  Mhhm…

-  Ébredj napfény. – lassan megcsókoltam Kristen igencsak kómás fejét. Mi tagadást, a tegnap este, sokat kivett belőlünk, de ez az a fáradtság volt, amit mindketten szívesen viseltünk. 

Amitől legbelül tartottam nem következett be. A helyzet egyáltalán nem volt kínos, egyikünk sem érezte feszélyezve magát. Ment minden úgy, ahogy abbamaradt mielőtt ez a szörnyű egy hét szétszakított volna minket. Viszont egy valamiről nem szabadott elfeledkeznem.

Tegnap tettem egyfajta ígéretet, a kapcsolatunk egyben tartása érdekében.  Néma engedményeket adtam, amiket Kristen be is fog váltani, abban biztos voltam. Én jobban tartottam a szüleinktől. Az lesz a legkeményebb menet, de nem fogom hagyni, hogy ínamba szálljon a bátorság, egyrészt mert nem szeretnék többé egyetlen estét Kris nélkül tölteni, másrészt tudom milyen fontos ez neki, és ha Ő boldog én is az vagyok.

-  Volt egy nem fogadott hívásom. – magyarázta pár perccel később Kris, miközben a fogát mosta, az én ingemben és alsómban. Én a zuhany alatt álltam, és próbáltam nem bele gondolni, milyen cseszegetéseket kell majd kiállnom Camtől, ha hazaérek. -  Lil volt az.

-  Nem hívod vissza?

-  De, mindjárt, csak előbb kigyönyörködöm magam a formás hátsódban. – sebesen hátrafordultam, így elcsíptem kaján pillantását, amivel tovább méregetett. Csak most már egy másik testrészem, ami a mai reggelen – meg az összes többin – pöccre indulva ágaskodott a lábam között. – Oh, azt hiszem, hidegebbre kellene állítanod a vizet. Ahogy látom elemedben vagy.

Na gyere csak ide vicces kislány! – megragadtam a karját, és úgy ahogy volt pólóstul, alsógatyástul, fogkeféstől berántottam a zuhanykabinba magam mellé. A nevetéssel együtt csitultak el Kristen vihogós sikolyai is, és hirtelen megváltozott körülöttünk a légkör. Láttam rajta hogy kíván, akárcsak én Őt, – leszámítva, hogy én minden nap, minden órában, minden percben tudtam volna vele szeretkezni, de hát férfiból vagyok… -  ezért nem is teketóriáztunk sokat, úgy tűnt még bennünk van a tegnapi heves vérmérséklet.

Kris cuccai egy perc alatt áztak át, és alatta megjelentek testének csábító domborulatai, amitől minden józanság kiszállt belőlem.

Mialatt Ő azon igyekezett, hogy a nyakamra csinos kis foltot varázsoljon csodás ajkaival, én nemes egyszerűséggel rángattam le róla tapadósnak bizonyuló boxeremet. Amikor ez végre sikerült, szorosan a falnak préseltem lihegő testét, majd bal lábát a derekam köré fonva forróságába hatoltam. Mindketten elégedett nyögtünk föl, holott nem olyan rég fejeztük be igencsak hasonló tevékenységünket a hálószobában.

Egyszerűen nem tudtunk betelni a másikkal, és ez így volt tökéletes.

46.

Hy all. :]

Megszületett az új rész, remélem mindenki nagyon örül majd magának a végére.

Köszönöm annak a 16 embernek, hogy megtiszteltek és kommenteltek, úgy érzem ez nem engem minősít, éppen ezért már nem is szándékozok mást hozzáfűzni :]

Kellemes Húsvéti Ünnepeket. sonkáttojástlocsólotanyámtyukját!

tsók

B. 

Robert 

Nem húzódott el, sőt, kezeivel még szorosabban átölelt. Ajkaink finom csókban forrtak össze, és kóstolgatták egymást, mintha soha el nem váltak volna. Nem bírtam visszafogni magam, egyszerűen muszáj volt elmosolyodnom. Most, hogy ennyi idő után újra ilyen közel érezhettem magamhoz Kristent, elöntött a megkönnyebbülés. Azt még nem tudtam, mi lesz ennek a vége, miként reagál majd erre a tettemre, de abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy újra csókolhatom és ölelhetem az egyetlen nőt, akit valaha is szeretni fogok.

 Hamarosan azonban kifogytunk a szuszból, így hát lassan elhúzódtam. Kristen kifürkészhetetlen tekintettel meredt rám.

-        Tudom, hogy egy komplett idióta voltam. Tönkrevágtam mindent köztünk, de ha még velem akarsz lenni, ha még nincs késő ahhoz, hogy magamhoz kösselek, akkor mond meg! Mert én csak téged akarlak, és bevallom… tévedtem.

-        Miben? – kérdezte Ő kíváncsian.

-        Túlságosan is féltettelek. Mert mi van, ha az emberek véleményének hatására úgy döntesz, ennyi volt, és mégsem kérsz belőlem, és ebből az egész lehetetlen helyzetből? Igazából magam miatt aggódtam, beismerem. Nem tudtam elképzelni mi lenne, ha elhagynál. – most rajtam volt a sor hogy arcomat a kezembe temessem. Sokkal jobban éreztem magam, így, hogy bevallottam mindent.

-        Igen, tévedtél. Igen komplett idióta voltál, és igen tönkrevágtál mindent köztünk. – fel sem mertem nézni. Hallottam, ahogy időközben, megérkezett a pincér az italainkkal, amibe aztán Kris bele is kortyolt. Én meg idegbetegen várakoztam, vajon folytatja e még? Vagy ez volt a végszó, Rob egy barom vagy, és most mehetsz is a francba?

-        Hogy lehettél ekkora marha? Azt hitted meghallom a szomszédok pletykálkodását, és abban a pillanatban kihajítalak? Hát gratulálok. Azt hittem, ennél jobban ismersz.  – hallottam a hangján mennyire megsértettem, még a hitetlenkedésem gondolatával is. -  De ettől függetlenül…- Igeeeeeeen????? – úgy látszik, mazochista hajlamaim vannak, mert még mindig veled akarok lenni.   – egy apró kéz kúszott a hajamba, mire felemeltem a fejem, és rá néztem. A szeme keserűen mosolygott. – Jó ötlet volt elhurcolni a világ végére, innen nincs hová menekülni a gondok elől.

-        Tudom. – motyogtam reménykedve. – és itt nyugodtan meg is csókolhatlak ugyebár.

-        Talán. Ha olyan kedvem van… - most már ajkai is apró mosolyra húzódtak, amitől a bátorság úgy folyt vissza belém, mint az életerő. Ismét magamhoz rántottam egy csókra, ami már sokkal vadabbra sikeredett, mint az előző. Amit én egyáltalán nem bántam. Kristen ujjai a hajamba túrtak, amitől jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén. Csak az Ő érintése volt képes ilyet kiváltani belőlem. Nyelve mohón tolakodott a számba, úgy tűnt képtelen tovább várni, ami azt illeti én sem voltam éppen a legtürelmesebb formámban.

-        Lépünk? – kérdeztem lihegve.

-        Hova?

Akárhova. – vágtam rá, gondolkodás nélkül, és már húztam is fel a székből. Az asztalra dobtam 20$-t, közben a lábaim már rég önálló életre keltek. Körbe néztem, mielőtt átmentünk az út túloldalára. Egy öreg házaspár kuncogott össze, ahogy elhaladtunk mellettünk, egy ajtónálló srác pedig jól megbámulta Kristent, amitől felment bennem a pumpa, viszont csak egy ideges figyelmeztető pillantásra futotta, mert Kristen egyre csak húzott magával légiesen, mintha szárnyalnánk.
Úgy is éreztem magam, mint aki repül. De nem én voltam az, akinek szárnya nőtt, hanem Kristen.

*

Úgy rontottunk be a szobába, mint két dúvad. Egyszerű szállodai szoba volt, egy viszonylag nívós hotelban. Kellemes félhomály uralkodott, a falak barack színűre festve, néhány ízlésesen elrendezett festmény, dísztárgy, és egy hatalmas ágy. Gyorsan bezártam a szoba ajtaját, majd a bárszekrényhez futottam és kikaptam belőle egy üveg pezsgőt.

-       Pezsgő?

-       Ünneplünk. – jelentettem ki vigyorogva miközben a dugót erősen szorítva halk pukkanással kitekertem az üvegből.

-       Azt hogy végre megjött az eszed? – ez a megjegyzés jogos volt, de ugyanakkor éreztem valamiféle sértettséget is, mert hát, nem csak az én hibámból történt ez az egész. Nem szóltam semmit, helyette egyik kezemmel átkaroltam Kris derekát, és szinte levágtam az ágyra, amit Ő nevetve konstatált. Átadtam neki az üveget, hogy igyon, közben minden figyelmemmel azon voltam, hogy eltüntessem róla a ruháit. Amint a felsőjével végeztem, kikaptam kezéből az pezsgőt, majd a hasára öntöttem belőle. Kacagva fogadta ajkam és nyelvem játékát, amivel felkortyoltam puha bőréről az édes folyadékot. Számmal igyekeztem minden cseppet eltüntetni róla, kezeim sürgetve bontogatták apró nadrágjának gombjait, amikor hangos üvöltéssel megszólalt a telefonom. Nem szándékoztam fel venni, de csaknem hagyta abba a csörgés, így hát morogva tápászkodtam fel Kristenről hogy elküldjem a francba azt, aki ilyenkor zavarni merészel.

-       Mivan? – szóltam bele idegesen, meg se nézve ki a hívó.

-       Szevasz haver! Cam vagyok. Nem akarsz este kinézni valamerre? Kellan nem ér rá, Paul is Nikivel van, engem meg majd megöl az unalom.

-       Cam figyelj…

-       Tudod Ann a nagyszüleinél van, és gondoltam mehetnénk, leguríthatnánk pár sört a srácokkal. – vártam a pillanatot mikor hagyja abba a dumát, de csak nem akarta. Kristen meg közben nem bírt magával, és már az ingemet tépkedte.

-       Cam.

-       De hallottad volna Kellan milyen harapós volt, mikor hívtam. Van sejtésem mit csinálhat… Paul meg, jó hogy bele nem fulladnak egymásba. Xaviert meg már meg sem próbáltam. Te vagy az utolsó reményem.

-       Cam figyelj, most nem alkalmas. – próbáltam visszafogni magam, le ne ordítsam a fejét.

-       Miért mit csinálsz? – mintha direkt arra utazna, hogy leüvöltsem. De komolyan.

-       Nem mindegy az neked? Most nem jó és kész!

-       Ne már!

-       Küld már el a picsába! – morogta a fülemnél Kris is türelmetlenül.

-       Csak egy sör! – könyörgött Cam is lázasan, könnyű volt eldönteni mit válaszolok.

-       Most nem! – még mielőtt bármit is mondhatott volna, kinyomtam a telefont, és hogy biztos ne zavarjon meg minket többet senki és semmi ki is kapcsoltam.

-       Na végre! Már azt hittem sosem rázod le. – méltatlankodott Kristen miközben újra magára húzott. Meglepetésként ért a felismerés, hogy egy tangán kívül, már semmi sem takarja előlem a testét, míg én még szinte teljesen harci díszben voltam. Ezért gyorsan ledobáltam magamról a felesleges ruhákat.

-       Hol is tartottunk? – suttogtam kérdésem ajkai közé.

-       Azt hiszem itt – a félig kiürült pezsgős üveg felé nyúlt, majd az egészet magára öntötte. Lágyan fénylő bőrén egymást érték az apró pezsgő patakok, amiket igyekeztem mind eltüntetni. Mohón nyaltam végig a hasát, majd a mellei közti részt, miközben apró sóhajai kezdték betölteni a körülöttünk lévő teret. Minden percet kiakartam élvezni, emiatt melleit kihagyva egyenest ajkaira vetettem magam. Kristen, mintha nem is Ő lenne, vadul csókolt vissza, fogai az alsó ajkamba mélyedtek, miközben körmeivel csinos kis csíkot húzott a hátam közepére. Időm sem volt meghökkeni, már a boxerem is lekerült rólam. Nem tudom, hogy csinálta, de mindenhol ott volt. Ez az új Kristen megállíthatatlanul követelt, irányított, és én mindent megakartam neki adni, amit csak tudtam. Engedtem, hogy fölém kerüljön, és aprókat ficánkolva elhelyezkedjen, fájóan lüktető vágyamon. Ellentétben velem, Ő nem akarta tovább nyújtani a helyzet adta lehetőségeket. Legalábbis először azt hittem. Tévedtem. 

Bal kezét módszeresen bevezette falatnyi tangájába, amitől nekem rögtön gombóc nőtt a torkomban. Nem teheti ezt velem! Ott feküdtem alatta, teljesen felizgulva, pattanásig feszült idegekkel, és Ő, mintha mi sem lenne természetesebb magához nyúl. Nem tudtam melyik érzés uralkodik el rajtam jobban, a csodálat vagy a csalódás. Mindenesetre le nem vettem volna a szememet Róla. Megbűvölve néztem az arcát, amin leplezetlenül suhant át a kéj édes kifejezése minden egyes érintésénél. Néhány pillanat múlva rám nézett, és akkor megértetettem. Ezt egyfajta büntetésnek szánta a számomra. Bár nem éreztem annak, mégis egyre türelmetlenebb lettem tőle. Ahányszor megpróbáltam saját kezét az enyémmel felváltani, ellenállásba ütköztem, ami igen csak frusztrált. Viszont, szemmel láthatólag, Ő ezt nagyon élvezte. A pohár akkor telt be, mikor másik kezével a mellei felé nyúlt. Fogtam magam, és nem törődve semmivel magam alá gyűrtem.

-       Most már elég lesz. – jelentettem ki morogva, mert egy kicsit tényleg bántotta az önérzetemet az előbbi akciója. Mégiscsak én vagyok az egyedüli, aki kielégítheti!

-       Pedig én élveztem. – pihegett fennhangon, miközben ajkai az enyémeket keresték.

-       Fele annyira sem, mint amennyire ezt fogod! – nem hagytam, hogy megcsókoljon, ha durván akar játszani, hát rajtam ne múljék. Én is tudok mocskos eszközökhöz folyamodni!

Türelmetlenül lerángattam róla a – már amúgyis nedvessé vált – tangáját, és rögtön a lábai közé helyezkedtem. Fanyarul elmosolyodtam a gondolatra, hogy Kristen tulajdonképpen már „előkészítette” magát nekem.

Ezt azonban, nyomban el is felejtettem, amint nyelvemmel megéreztem édes ízét. Mámorító volt, jobb mint amire visszaemlékeztem, mikor éjjelente Őt néztem alvás közben.

Kristen sóhajai rögtön kéjes nyöszörgésekbe fulladtak, ahogy két ujjamat forróságába vezetve mozgatni kezdtem. Pezsgővel fürdetett teste erőtlenül remegett karjaim között, miközben nyelvemmel igyekeztem addig ingerelni, amíg csak képes voltam. Fogaimmal többször is beleharaptam érzékeny bőrébe, ilyenkor általában én is kaptam pár tépést a hajamba, amitől csak még inkább felpörögtem.

-       Rob! Rob! – sikoltotta Kristen közel az élvezet pillanatához. Ez volt a visszavágóm végszava.

Ezek a kis játszmák, amik köztünk zajlottak, mind a birtoklásról és az élvezetről szóltak. Hogy tudassuk a másikkal, mekkora szükségünk van rá, és neki ránk. Éppen ezért az utolsó pillanatban abbahagytam mindent, és távolabb húzódtam Kristentől. A tekintetemet végigjárattam kívánatos testének minden pontján. Terpeszben lévő lábainál kezdtem, a bokájától végigsimítottam a térdén majd újra lefelé a combján. Szinte alig érintve nőiességét - mely teljesen kitárulkozott nekem – haladtam fel a hasán, majd elértem a mellkasáig, ami gyorsan emelkedett fel és le, szapora lélegzetének hála. Ujjaim feltáncoltak a nyakán, hogy aztán kezembe foghassam kipirult arcát. Kristen, legyőzött pillantással nézett rám, miközben fejét még inkább a kezembe hajtotta. Lehajoltam hozzá, hogy végül lágy csókot adjak neki, és nyelveink újra finom táncba kezdhessenek. Ujjaimmal a hajába túrtam, közben másik kezem a csípőjére kúszott.

-       Tudom, hogy jobban élvezted!... – suttogtam ajkai közé lázasan. Szükségem volt a megerősítésre, a sérült egóm szinte üvöltött egy kis kényeztetésért.

-       Utállak Rob, nagyon utállak! – morogta Kris szemét lesütve, így nem tudtam semmit kiolvasni a tekintetéből.

-       Ezt vehetem igennek? – erősködtem, de egy ideig nem válaszolt. Nem adtam fel, az egyik hajfürjével kezdtem játszadozni, tudván, hogy úgysem bírja sokáig. Most igazam lett.

-       Igen, tudod, hogy igen. De a francba is, mindjárt megkattanok miattad te kis mocsok – motyogta a nyakamba édesen. Pasi létemre, belül valami olvadásnak indult bennem.

Már szó sem volt vadulásról.  Mielőtt még bármit is tehettem volna csípőjén nyugvó kezemmel, Ő már készségesen feljebb tolta magát. Mosolyogva kutattam ajkait, mialatt – irtózatosan hosszúnak tűnő idő után – újra megéreztem forróságát magam körül.  Abban a pillanatban újra egész voltam. Persze ez nagyon nyálasan és elcsépeltem hangzik, de ha megtalálod azt, akivel megosztanád az életed, akkor mindennél közelebb akarod érezni magad hozzá, és ha ez sikerül… na igen, akkor érzed meg magadban az igazi szabadságot és extázist.

Először lassan mozogtam, minden érzést, ami csak átfutott a testemen, ki akartam élvezni. Behunytam a szememet és csak az érzékeimre koncentráltam. Kristen karjai óvóan ugyanakkor birtoklóan öleltek körül. Heves zihálása, és elfojtott nyögései a fülem mellett visszhangoztak. Éreztem azt a különleges illatot, amit mindig, ha szeretkeztünk, az Övét, az enyémet… a kettőnkét összekeveredni.  Természetesen a legnagyobb inger mégis onnan ért, ahol testünk összekapcsolódott. Az mindennél erősebb és élesebb volt a számomra. Nem fogtam vissza magamat, képtelen lettem volna Rá, ezzel szemben, mégis azt akartam, hogy elsődlegesen Krisnek legyen jó. Féltem, hogy ez nem sikerül, hogy hamarabb ragad el engem a gyönyör vakító fénye, mint Őt.

Kristen a nevemet lehelte újra és újra. Kinyitottam a szemem, muszáj volt látnom az arcát, meg kellett erősítenem magamban a tényt, ami néhány órája még csak vágyálom volt. Egyszerűen nehéz volt elhinnem, hogy Ő újra az enyém.

Túl jó volt hozzám.  

Azok a nagy zöld szemek a világot jelentették nekem, abban a pillanatban mikor elfogyott a kontroll és átengedtem magam a mámornak, ami szó szerint letepert. Nem hagytam, hogy teljes legyen az öntudatlanság, egy gondolat maradt csupán bennem, hogy Őt kielégítsem. Saját mellkasomból feltörő morgásaimnak nem tudtam parancsolni, ahogy a remegésnek sem, de nem álltam meg.  Ajkaim bőrét csókolták, ujjaimat a hosszú, csillogó barna hajzuhatagba mélyeztettem.

– Kristen. Kristen gyere velem. Kristen. – suttogtam hol a nyakába, hol a füle mellé.

Ő nem szólt semmit, csak még szorosabban vont magához, míg végül remegve merült el a gyönyör kéjes tengerébe.  Fáradtan ugyan, de leírhatatlanul boldogan és elégedetten heveredtem mellé, hogy aztán magamra húzhassam kimerült testét. Még mindig piheget, csak úgy, mint én. Feküdtünk a pezsgő áztatta ágyban, kielégülten és érzelmektől túlcsordulva. Egyikünk sem szólalt meg, és a csend most kellemesen megnyugtató volt.  Persze, egyszer a csendnek is vége szakad.

-       Szeretlek…

45.

Hahóó! :] Hiányoztam? Ugye hogy igen!!! Tudom én :]

Most hogy végre nem kell az idegesítően idegőrlő szakdolgozatommal foglalkoznom ( megjegyzem 52. perccel a határidő előtt leadtam..kicentiztem :D * taps-taps*) végre újra itt lehetek, és irkálhatok nektek ^^

De nőiesen bevallom, amint újra a sztorira tudtam  fókuszálni (és semmi piaci helyzetelemzés,versenyhelyzet analízis és márkatérkép. nem volt a szinen  vééééégreeee!!) rájöttem hogy azt sem tudom RobStent nálam eszik-e vagy isszák x) sokat kellett visszaolvasnom hogy képben legyek xD

Remélem tetszeni fog ez a rész, igazából ez csak úgy jött, én meg csak úgy leírtam :]

tsókőőőzőőn 

B.  

ps: Rob szemszög... mindenki szeretiii Briannááát ^^ ugye? 

Robert

Minden nap ugyanaz a műsor. Ugyanaz a maszk, amit már igen nehezen tudok magamon tartani, de a siker érdekében bármire képes vagyok. Abban reménykedve, hogy Kristen talán megenyhül az irányomban, hajlandó voltam minimálisra csökkenteni a kettőnk közti kommunikációt. Ez így elég idiótán hangzik, de mégis mit tehettem volna?! Ha a lába elé vetem magam, és könyörgök, mint egy szánalmas hülye, azzal csak még jobban elkaparom magamat nála. Nem, ide drasztikus módszerek kellettek! Lássa csak rajtam, hogy nem érdekel, akkor van rá esély, hogy ráébred, mennyire hiányzom neki, valószínűleg… esetleg… talán…

Idegesen temettem kezeim közé meggyötört arcomat, és egyre csak győzködtem magam: Be fog jönni! Sikerülni fog! Mégis, ha visszaemlékeztem az elmúlt hétre, nem úgy tűnt mintha Kristent bármikor is meghatottam volna a viselkedésemmel.

-           Jössz már Rob? Ne piszmogj már! – szólt rám Jacks a szomszéd padról. Sóhajtva oltottam el, félig elszívott cigarettám, majd a sportpálya felé vettük az irányt, a fiúkkal. – Haver, nálad nagy gáz van, olyan a fejed mintha évek óta nem aludtál volna.

-           Mostanában nem tudok rendesen aludni. – azt már nem tudattam velük, hogy estéim nagy részét Kristen szobájában töltöm, és nézem, ahogy Ő teljesen nyugodtan alszik.

-           Szerintem vegyél be egy altatót a hétvégén, ha így folytatod a csajok rád sem fognak nézni. – Cam bátorítóan hátba vert, mire én csak keserűen felnevettem. Csak egy lányt akarok, de Őt mindig, és mindenhogy. Kellan sajnálkozva tekintett végig nyomorult ábrázatomon. Bárcsak még mindig balhéznának Lillel, akkor legalább ihatnánk együtt, mint két összetaposott szív. Persze, nincs szerencsém, mert szent a béke, sőt kimerem jelenteni, hogy Kellan szerelmes. Nem is akarok neki rosszat kívánni, csak irigykedem.  Szar egyedül. Minden nap úgy tenni, mintha Kristen egy fikarcnyit sem érdekelne. Minden hajnalban visszaosonni a szobámba, és kényszeríteni kimerült testemet, az álomtalan alvásra, hogy legyen erőm eljátszani ezt a nevetséges színjátékot. Ráadásul a barátaim fele nem is tud semmit az ügyről, a másik fele a) éjjel-nappal az új barátnőjének udvarol b) a nem olyan új, de annál „sötétebb” barátnőjével hetyeg c) éppen nagyon utál a drogleszoktató programom miatt

-           Igazából a hétvégére más terveim vannak - titokzatosan csak ennyit mondtam, nem akarom, hogy kíváncsiskodjanak, mivel még én magam sem tudom, hogy mit fogok csinálni, csak azt, hogy muszáj lesz kitalálni. A „Hogyan fogom visszaszerezni Kristent” tervem ködös körvonalai kezdtek kirajzolódni bennem.  Ezért szeretem annyira a lacrosse-t, mert edzés közben nem kell semmire sem figyelni, ez nálam már egy ösztönös energiakifejtés, és ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok. Mire a kocsimba pattantam, már megvolt a tervem, amit holnap - azaz szombaton – létre is akartam hajtani.  Nem sok eséllyel indultam, de máshogy nem tudtam volna bizonyítani. Féltem, hogy még ez sem lesz elég.

Szombat reggel egy fokkal vidámabban keltem – a komoly kétórányi alvás  – és egy kis semmit tevés után, futni indultam. Anyuéknak azt mondtam a srácokhoz megyek, valójában csak egyedül akartam lenni egy picit. Felkaptam az Ipodomat és a telefonom, majd neki iramodtam. Jó fél óra futás után, már éreztem is a hatást. Nehéz volt szavakkal leírni, de mintha megtisztultam volna egy kicsit. Épp visszakanyarodtam a kedvenc futó útvonalamról, amikor megszólalt a telefonom.

-           Ighen? – lihegtem bele.

-           Tesó, merre vagy? – szólalt meg Kel a másik oldalon.

-           Futhok.

-           Remek, várj meg én is jövök.

Elmondtam neki hol vagyok, és alig 10 perc múlva – amit én a fűben való fetrengéssel töltöttem – meg is jelent előttem vigyorgó barátom.

-           Mi ez a nagy kedv a futáshoz? – kérdeztem somolyogva, miközben lassan újra elindulunk a parkon keresztül.

-           Kell ahhoz kedv? – egy pillanatra elhallgatott. Hezitált egy sort mielőtt folytatta volna -  Igazából, muszáj valahogy levezetem magamban a felgyülemlett…

-           Stresszt? - találgattam

-           Nem.

-           Feszültséget?

-           Olyasmi… haver ez nagyon furcsa. Nem tudom, mit csináljak.

-           Először is, avasd be szegény tudatlan barátodat. – mások problémáját talán könnyebb megoldani, mint a sajátomat. – Nos?

-           Igazából… Lil teljesen beindít, és szinte széttép belülről az a sok… mármint tudod, hogy még nem feküdtem le vele, és ez megőrjít. Érted mire gondolok? – hihetetlen, de teljesen megértettem, még ha a magyarázat egy kicsit érthetetlenre is sikerült.

-           Igen. Megértem. Emlékszem én is kb. ilyen voltam. amíg nem történt meg köztünk Krissel. – reménykedve gondoltam vissza Kristennel töltött éjszakáim csodás pillanataira.

-           És te mi a fenét csináltál addig?  Mert én már totál kész vagyok a csajtól, mintha direkt arra játszana, hogy elveszítsem a fejem. – sajnálkozott Kellan. Bár úgy láttam annyira azért nem volt elkeseredett Lil túlzott lelkesedése miatt.

-           Megoldottuk. Nem hiszem, hogy el kellene magyaráznom, mit lehet még egymással kezdeni a szexen kívül. - ezen még én is elvigyorodtam, pedig a szokásos apatikus hangulatom még ott lebegett körülöttem, mint valami idióta felhő a rajzfilmekből, ami megy az ember után és ömlik belőle az eső.

-           Persze, de szerinted még nem korai?

-           Haver, hány hónapja is vágyakozol már iránta? Én nem látom a problémádat, ráadásul azt mondod Ő is akarja.

-           Igen de még csak egy hete járunk, és nem kéne lerohannom.

-           Kel, ha a helyedben lennék, már rég a lábai közt lennék. Jesszus ezt most tényleg kimondtam? – megborzongtam – mármint ha Kristen lenne Lil, vagyis, szóval érted. A lényeg hogy ne picsogj itt nekem, mint valami hülye önbizalom hiányos ribanc hanem, keresd meg és jól…

-           Azt hiszem értem. – na végre! legalább valakire hat ez a stílusom. – fel is hívom majd, ha hazaért.

-           Miért hol van? – kérdeztem csak úgy mellékesen.

-           Krissel valami kávézóban.

-           Mi? És ezt eddig miért nem mondtad? – mordultam rá idegesen, de barátom csak legyintett egyet. Mit legyintget? Én megoldom a saját hülyeségéből fakadó problémáit, ez meg legyintgetnek nekem ilyen kérdésekben?

-           Azt hittem nem olyan fontos, különben is, gondoltam tudod, hol járkál a húgod, illetve a csajod, vagyis az ex csajod.  – mégis jobb lett volna egyedül futni.

-           Hahó, te hol voltál az elmúlt egy hétben?  Szerinted Kristen megoszt velem valamit is?

-           Jólvan na, mit akadsz ki? – förmedt rám Kellan sértődötten. Esküszöm ebben a pillanatban olyanok voltunk, mint az öreg házasok.

-           Szerinted elmondja neki? Lilnek? Mert ö még nem tudja, tudtommal. – jelentőségteljes pillantást lövelltem Kellan felé. 

-           Én nem mondtam el neki, Kristen meg… Ha Lil este olyan lesz mint szokott, másképpen fogalmazva a hajamat is leordítja amiért nem mondtam el neki, akkor rád csörgök.

-           Felesleges, estére úgy tervezem, kibékülök Kristennel.

-           Oh, csak így kijelented, hogy kibékültök? Mégis hogy tervezed ezt a kibékülést?  - mintha barátom egy picit kételkedett volna a sikeremben, de azért elmondtam neki a „Hogyan fogom visszaszerezni Kristent” terv részleteit. Egy ideig csak futott mellettem némán, majd újra felém fordult.

-           Tesó, hidd el, nagyon remélem, hogy sikerrel jársz. Megérdemled.  – még sose láttam Kellant ilyennek. Meglepett, de jól esett a támogatása. Ő volt a legközelebbi barátom, és attól, hogy ilyen bizakodó volt, nekem is megnőtt az önbizalmam ezen a téren.

A következő fél órát csendben tettük meg, mindketten a gondolatinkba merülve, míg Kellan telefonja csörögni nem kezdett. Ránézett a kijelzőre.

-           Szia cica. – köszönt vidáman, egyértelmű, hogy Lil volt a hívó fél. – Nem, nem azért. Ne mond ezt! – nagy csönd – Átjössz? – még nagyobb csönd, aztán Kellan feszülten várakozó arca, nyugodt maszkba simult. - Remek, rendelek pizzát.  – mielőtt még bármi többet is mondhatott volna Lil letette.  – Nos, drága barátom, az előbbiekben feltett kérdésedre valószínűleg igen lesz a válasz.

-           Fantasztikus. Legalább lesz indokom a tervem beindításához.

-           Sok sikert hozzá! – kezet fogtunk miközben összeérintve a vállainkat produkáltunk valami ölelés félét.

-           Neked is, ahhoz amit mondtam.  – perverz vigyor ült ki a képemre, Kellanek szintúgy.

-           Holnap sörözés?

-           Majd hívlak, hogy vagyunk Krissel… Ha összejön, nem akarom elhagyni a házat. - intettem búcsút neki mosolyogva, és hazafelé kezdtem futni, illetve inkább sprinteltem. Ahogy  beléptem, észrevettem, hogy a ház majdnem teljesen üres. Majdnem.  Akire szükségem volt – életem minden pillanatában – a teraszon lévő nyugágyban sütette gyönyörű bőrét.  Nekem sem ártana leöblítenem magam, nem mintha annyira büdös lennék – legalábbis én nem éreztem -, de pár hossz most jól esne.  Hangtalanul felmásztam a szobámba a fürdőnadrágomért, fél perccel később már a napsütötte kertben sétáltam.

-           Szia Kristen – köszöntem neki. Ahogy szemeim a testét mérték végig, hangom fojtottá vált.  Úgy tűnt, megijesztettem, de csak hogy lássa, mennyire nem érdekel, már tovább is mentem.  Fejest ugrottam a finoman hűs vízbe, miközben hátamban éreztem tekintetét.  Tudtam, hogy figyel, minden karcsapásnál minden egyes levegővételnél éreztem.

Pár hossz után kimásztam a medencéből, és az asztalhoz lépve elvettem egyet Kristen cigijéből. Csöpögött rólam a víz, el is áztattam a fél szálat, de legalább meggyulladt. Kris nem nézett fel a könyvéből, hason feküdt, a háta közepétől lefelé melegen tűzött bőrére a nap. Közelebb léptem a nyugágyhoz, és hagytam hadd csöpögjön rá pár csepp víz a karomról. Elmélázva néztem a kis vízcseppeket, ahogy végigfolynak a megfeszült test gerincének vonalán. Kris megütközve bámult rám, enyhén kifordult testhelyzetében. Pillantása találkozott az enyémmel, úgy éreztem csalódottabb nem is lehetnék, amit a szemében láttam az szimpla ridegség volt. Összeszorult torokkal vonultam vissza a nappaliba, erőt meríteni valamiből, bármiből, mert úgy éreztem nem érdemes tovább csinálnom ezt az ostoba komédiát.

Mélyet sóhajtva nyeltem le az újabb csalódás keserű ízét, és vettem rá magamat a folytatásra. Addig próbálkozom, amíg akár a legkisebb esély is van rá, hogy újra együtt legyünk. Nem akartam elfogadni a lehetőséget, hogy valaha is, valaki mással legyek, egy lánnyal, aki nem Kristen.

Türelmetlenül mentem fel az emeletre, gyorsan lezuhanyoztam felöltöztem, és készen álltam rá, hogy beindítsam a tervemet.

-           Kristen – szóltam neki halkan. Anélkül hogy rám nézett volna, kérdezte meg, mit akarok. – Anya hívott, el kell mennünk egy szerződésért. – hazudtam, mint a vízfolyás.

-           Miért nem mész egyedül? – tette fel a nyilvánvaló kérdést, amire már megvolt a tökéletes válaszom.

-           Mert amíg én beugrom a szerződésért, neked el kell menned valami csomagért. Ne kérdezd, én sem tudom, miről van szó. – feszülten vártam mit felel, de úgy tűnt bevette a mesémet. Szerencsémre, egyáltalán nem volt furcsa a dolog, mert rendszeresen kaptunk ehhez hasonló megbízásokat drága szüleinktől. Az már más tészta, hogy anyuék úgy tudják Kristennel szórakozni megyünk, és csak este jövünk. A tervem eddig hibátlanul működött, bár Kristenen látszott, hogy kb. annyi kedve van ahhoz, hogy velem jöjjön, mint egy foghúzáshoz.

-           Mindjárt jövök, csak felöltözöm. – magyarázta, már a lépcsőfordulóból. Elégedetten várakoztam rá a konyhában, miközben egy jeges kávét iszogatva csiszoltam a tervemen.  Pár perc elteltével, türelmetlen arca jelent meg a konyhaajtóban.

-           Megyünk már, vagy mi lesz? – pattogott, mint egy kis pukkancs. Magamban megmosolyogtam a viselkedését, ilyenkor olyan édes volt.

-           De mehetünk. – megittam az utolsó korty kávét, fogtam a slusszkulcsot és kifelé indultam. Kristen száját húzva mászott be mellém az anyósülésre. Ezt is jó jelnek vettem. Azt hittem végig a csomagtartóban fog utazni, hogy minél messzebb legyen tőlem. Ehelyett, lábait felpakolta a műszerfalra, aztán előkotorta az Ipodját. Okos húzás.

-           Tedd rá az átjátszóra, sokkal jobban szól majd így. – javasoltam kimérten, tartva a nem érdekel stílust. Kris megfogadva a tanácsomat elindította a zenét, mire a kocsit megtöltötte Caleb Followill rekedtes hangja.

Egy ideig csendben utaztunk, az idő tökéletes volt. Mindketten lehúzott ablakoknál élveztük a behasító finom szelet, és halkan dúdoltuk a számok jól ismert dallamait. Néha, sandán Felé tekintettem. Ő a legtöbbször kifelé bámult, mintha teljesen elmerült volna a gondolataiban. Kis idő elteltével, már egyre nagyobb elszántságot igényelt a feladat, hogy ne legeltessem a szemem, húgom formás lábain, amit mindössze egy apró rövidnadrág takart, még nagyobb kísértést jelentett, feszülős atlétába bújtatott felsőteste. Koncentrálnom kellett, nehogy megállítsam a kocsit az út mellett, és ráugorjak. Az biztos nem emelné fel a kedveltségi indexem mutatóját Kris szemében.

-           Megállhatnánk? – kérdezte egyszerre. Már jó másfélórája úton voltunk, de még vagy fél óra vissza volt, ezért lehajtottam egy benzinkútnál. Kristen elment a mosdóba, én meg vettem magamnak egy energia italt. Át kell vészelnem ezt a fél órát.

*

Nagy nehezen, de elnyomtam megkönnyebbült sóhajomat, amint elértük az úti célunkat jelző táblát. Lassan behajtottam a városközpont felé, de megállni még nem volt erőm. Elérkezett a nehezebbik része, reményteli tervemnek. Bár Kristen még nem gyanakodott, de tisztában voltam vele, hogy hamarosan kérdezősködni kezd. Összeszedtem magam, és leállítottam a parti sétány melletti úton. A tenger alig 20 méterre hullámzott tőlünk, a vízét narancssárgára festették a naplemente első sugarai. Az emberek lustán mászkáltak, fel s alá, vagy üldögéltek a sétány kávézóinak napernyői alatt. Finoman megragadtam Krist és egy ilyen kávézó felé kezdte húzni.

-           Most meg mit akarsz Rob? – látszólag meglepte a viselkedésem, de én nem tágítottam.

-           Csak beszélgetni, már az is bűn?

-           Nem… De most nem ezért jöttünk, és különben is – egy pillanatra meredten bámult rám, tekintetével mintha belém akart volna látni. Megérteni, hogy mi folyik itt. Sajnos ezt még én magam sem tudtam, a „meggyőzés” rész nem volt eltervezve pontosan. - nekünk nincs miről beszélnünk. – Kristen arca újra komollyá és távolságtartóvá vált.

-           Igenis van! A többi ráér később is. – addig ügyeskedtem, amíg le nem ült egy székre, aztán én is mellé ültem.  Míg a pincér el nem ment a rendelésünket, nem szólt hozzám egy szót sem. Haragudott rám.

-           Gondoltam ez lenne a legalkalmasabb hely, hogy megbeszéljük a dolgaikat. Másképp sohasem tisztázódik köztünk ez a „nézeteltérés” – a lehető legfinomabban fogalmaztam, de nem értem miért, szinte számíthattam Kristen elutasító hangnemére.

-           Itt nincs mit tisztázni. Végeztünk. – szavai apró tüskék voltak mostanra már behegedt sebemben- Nem kellettem neked, és tudod mit? – kérdezte közömbösen – már nem haragszom. Sőt. Túltettem magam rajtunk! - szerencsére nem volt annyira jó színésznő, hogy ezt el is higgyem neki.

Időközben megérkeztek a rendelt italok, Ő a sajátját szürcsölgette ide-oda tekintgetve. Hol a part, hol az elhaladó autók, hol a körülöttünk lévő emberek kötötték le a figyelmét.

-           Tisztában vagyok vele, mennyire megbántottalak, de beláthatod, hogy nem bírjuk egymás nélkül. – ez a mondat még a vártnál is racionálisabban hangzott.  Mintha csak a meccs eredményét közöltem volna. Hitetlenkedve fordította felém a fejét.  Hajaj!...

-           Oh igazán? Mondok én neked valamit te beképzeld majom! Nagyon jól elvagyok én nélküled is. – Kristen tekintete szinte felnyársalt, minél dühösebb annál jobb. Hideg fejjel kell elviselnem minden szavát, ha nyerni akarok.

-           Ezt kétlem, ugyanúgy szenvedsz, mint én, nem kell hazudnod. Jó megfigyelő vagyok.

-           Meg egy nagy egoista marha is. Ugyan már Rob! Mit akarsz ezzel az egésszel? Hogyzújra együtt legyünk? Mert előre közlöm, hogy az nem fog összejönni.  Miért is nem? – itt tartott egy apró hatásszünetet – Oh várj! Megvan! Mert nem akarod felvállalni a kapcsolatunkat. – cinikus hangja még rosszabb volt, mintha kiabált volna.  Ez már eleve egy nagyon furcsa veszekedés volt. Bár, nem is veszekedés, inkább egymással ütköző vélemények cseréje. Se Kristen, se én nem emeltük fel a hangunkat, de a szemünkkel gyilkolni tudtunk volna, legfőképp egymást.

-           Te pedig nem vagy hajlandó megérteni a miérteket, és elfogadni, hogy inkább együtt legyünk titokban, mint sehogy.  – jobb kezem ujjai óvatosan végigsimítottak Kris alkarján, majd fel a vállán át, egészen a nyakáig. Libabőrős lett érintésemtől, amit igen kedvező jelnek vettem. Nem húzódott el tőlem, és ettől még egyet dobbant izgatott szívem. 

-  Fáradt vagyok Rob. – arcát a kezébe temette, valóban megtörtnek látszott, és ettől egyetlen, nagy csomóba ugrott a gyomrom. Meg akartam vigasztalni, éreztetni vele, hogy szeretem. De mielőtt bármit is tehettem volna, a következő mondata meggátolt – Kicsinálnak az érzelmeid. – Hogy mi?? – Egyszerűen… Whááá – úgy csinált, mint aki erősen koncentrál, hogy ne ordítson fel hangosan, így ez legjobban egy dühöst morgásra hasonlított. Megjegyzem ilyet még nem hallottam tőle soha azelőtt.  Kristen lassan a szemembe nézett, aztán rám zúdította minden haragját és keserűségét - Ezután a hét után, már épp kezdtem beletörődni, hogy szarsz a fejemre, és nem érdekel a nyomorom, erre elhozol a világ végére, és közlöd, hogy jó lenne, ha újra kezdenénk, mert te látod hogy nem bírjuk egymás nélkül? –  és ez még nem a vége volt – vagyis, tovább akarod játszani ezt az egész nevetséges színjátékot, egészen addig, míg megint betelik nálam a pohár és újfent kifakadok?  Ne haragudj, de ezt nekem már nincs energiám megérteni. – most látszott csak igazán rajta, mennyire törékeny és túlhajszolt.  Arcát visszabújtatta kézfeje rejtekébe, hogy eltakarja, az árulkodó „hüppögéséhez” tartozó pár könnycseppet.

Közelebb húzódtam hozzá, hogy magamhoz húzzam. Két tenyerem közé fogtam az arcát, nem érdekelt semmi, csak újra érezni akartam ajkait az enyémhez simulni. Egy másodpercnyi boldogságot akartam, mielőtt a józan gondolatok utolérik ösztönös vágyaimat.