36.

Sorry for the late date :]

de szalad mindenem. igazából nem is volt ihlet AZ után a feji után.

 Kellett egy kis pihi. Ez a rész olyan kis semmilyen rövid valami.

most megyek tanulni holnapra. 

Kérek engedélyt elnézését kérni :) 

láv

B.

Robert

Először komolyan megfordult a fejemben, hogy csak álmodom. Abban a pillanatban, mikor a kéj átjárta testemet, elhittem, hogy ez nem valóság. Nem lehetett az.  Kristen karjai körém fonódtak, mialatt szája, bár hangtalanul, de a nevemet formálta. Ilyen boldogságban nem lehet részem. Egyszerűen nem érdemelem meg.  Nem tudom, miféle felső hatalom engedélyezte ezt nekem, de nem is érdekelt.  A lényeg ott feküdt a karjaimban, erőtlenül pihegve. Ahogy ránéztem, nem bírtam tovább és boldogan felnevettem. Annyira könnyű volt boldognak lenni, ha Ő velem volt. Ezek után pedig biztosra vettem: nincs még egy olyan gyönyörrel teli élmény, mint Kristennel szeretkezni. Nincs. Soha életemben nem éreztem még ehhez foghatót.  Az eddigi barátnőim még Kris bokájáig sem érnek fel.  Vele olyan erőteljes, olyan érzelem dús volt az egész hogy az orgazmus pillanatában szinte megszűntem létezni. Percekig csak sodródtam a tudatlanság édes tengerében. De bármennyire is csodálatos volt az érzés, nem ért fel Vele. Az Ő látványa volt az, amitől a szívem majd kiugrott a helyéről. Tőle lett tökéletes minden.

-                Min nevetsz? – kérdezte, szavait halkan belemormolva a nyakamba.

-                Boldog vagyok, bár ez nem a legjobb szó rá.

-                Tudom, mire gondolsz. – sóhajtotta miközben még közelebb férkőzött hozzám. – Örökre itt akarok maradni.

-                Én is. – a fél karomat odaadtam volna, ha egész nap itt maradhatnánk az ágyamban, és szeretkezhetnénk, amíg el nem fogy minden erőnk. – De nem lehet.

-                Miért nem? –  Kristennek egyáltalán nem tetszett a válaszom, és ezt nyöszörögve a tudtomra is adta.  – Szerintem maradhatnánk. - két tűz közé kerültem. Egyrészt majd meghaltam, hogy itt maradjak- főleg miután húgom egyik lábát átvetve rajtam, fölém került.  Így rálátásom nyílt fedetlen melleire is. – másrészt, ha nem megyünk be a következő órára az igazgató mindkettőnket behívat. Ráadásul a szemétnek még a szüleink csipogó száma is megvan. Istenem! Mond miért pont mára rakták azt az összevont tesit amit a rohadt diri tart? Az élet nagy kérdései… - Kérlek!- lehelte csábítóan a fülembe, majd kezeimet mellére vezetve kezdett lassú köröket írni csípőjével. Ezzel csak egy probléma volt, hogy mindezt lassacskán újra éledő férfiasságomon tette.

-                Hát mikor lettél ilyen kis erkölcstelen? Ilyen aljas módszerekkel… - nem bírtam végig mondani, mert a következő pillanatban Kristen - egy kezével kettőnk közé nyúlva megragadott.

-                Nem lehet – nyögtem egyre elkeseredettebben. Ez most fájni fog, de le kell állítanom. Megragadtam a csuklójánál fogva, hogy aztán magam alá fordítva megcsókolhassam. Fél percig hagytam, hogy nyelvünk játéka elvarázsoljon majd elszakadtam tőle. - Muszáj bemennünk. És ezt te is tudod.

Először valószínűleg, fel sem fogta mit mondtam, ugyanis csak bámult rám homályos szemekkel. Aztán megvilágosodott, mert se szó se beszéd kimászott alólam és –megjegyzem meztelenül – a fürdőszoba felé indult. Ki nem hagytam volna az alkalmat, már épp utolértem mikor se szó se beszéd bebaszta előttem az ajtót.

-                Te fürödj lent! – hallottam bentről sértődött hangját. Remek! Unottan lefelé indultam, de persze nem vettem komolyan a mérgelődését. A mai nap semmi nem ronthatta volna el a kedvem! Még maga Kristen sem! Villámsebesen letusoltam, a hajamat vizesen hagyva, hisz elég meleg volt az idő, ahhoz hogy ne fázzak meg.
Épp a nadrágomat húztam fel mikor megláttam Őt az ajtóban. Csak egy feszes kis nadrág volt rajta, egy egyszerű fekete pólóval, de rögtön újra kész lettem volna a folytatásra. Nem lehet Rob nem lehet!  Kris megütközve nézett rám, kikerekedett szemekkel vizslatott. Vicces volt.

-                Na mi történt? Nem bírod levenni rólam a szemed morcoska? – erre a kijelentésemre nyelt egyet, majd felém indult. Megállt pontosan előttem. Bal kezét felemelve végigsimított a mellkasomon, a nyakamon, az arcomon.

-                Ne haragudj – suttogta halkan, fejét a vállamra hajtva.

-                Ugyan. Biztosíthatlak, lesz még elég időnk… az ilyesmire… - feleltem vigyorogva bocsánatkérésére.

-                De nem csak azért. Nézd! – elhúzódott és a – belülről – az ajtómra szerelt egész alakos tükör elé húzott. A számra még nagyobb vigyor kúszott, mikor megpillantottam a nyakamat és a vállaimat. Mindkettőn piros foltok tetszelegtek. Az előbbi valószínűleg az ajkaitól, míg az utóbbi a körmeitől.

-                Hát megjelöltél…- magamhoz rántottam egy csókra, ami kicsivel később már nagyon hasonlított egy előjátékra.  Szakadt a szívem, de megint le kellett, hogy állítsam magunkat.  Első a „kötelesség”… egyikünknek sem lenne jó, ha a szüleink sokat lennének itthon. Márpedig ez lesz a következménye annak, ha nem tartjuk magunkat az egyezséghez, miszerint csak akkor hagynak minket magunkra, ha felelősségteljesen tudunk viselkedni, nincs jegyromlás, nincs lógás, házgyújtás, rendőrség. Bármennyire is hiányoztak már, nagyon nem vártam a jövő hetet mikor újra velünk lesznek. Egy teljes hét Kristen nélkül. Te jó Isten!

Kristen

Miután kellőképpen lejegeltem magam, és biztosítottam Robot a beszámíthatóságomról – vagyis hogy nem fogok rámászni amíg visszanem érünk a suliba – elindultunk. Egyszerűen nem tehettem róla. Most hogy mindent megkaptam, szinte éreztem, ahogy a „mégtöbbetakarás” molekuláim sokasodnak. Minden másodpercben egyre csak nőnek és követelik azt az embert, akitől megkaphatnak mindent, amit csak akarnak. Robot.  Telhetetlen voltam, ha róla volt szó. Egész úton a kezét fogtam, és inkább a tájat szemléltem az arca helyett, mielőtt…
Fák. Bokrok. Házak.  Rob. Rob. Rob.  Picsába! Élénken élt bennem minden egyes emlékkép az előző pár órából, és ha csak rájuk gondoltam elöntött a vágy.  Fasznak megyünk vissza?!  Öt percig vitatkoztam magamban hogy a) neki álljak győzködni Robot, hogy hajtson egy mellékútra és álljon meg. vagy b) üljek nyugodtan, mint egy jó kislány várva az estét és az új élményeket.  Végül a várakozás mellett voksoltam,  az lesz egy jó menet, amíg kivárom. Elvileg akkor még nagyobb az öröm mikor megkapom nem? Jelen pillanatban csak arra vágytam, hogy megcsókoljon, ugyanis a motor leállt mi pedig megérkeztünk. Rögtön letámadtam és addig tartottam fogva ajkait, míg csak a tüdőm engedte. (Még szerencse hogy a bokrosabb részre parkolt.)

Amint az ajtót becsuktam ki is csöngettek. Csak mentem Rob után bágyadtan, annyi erővel mondjuk, rám köthetett volna egy zsinórt, mert vagy 20 méterrel a föld fölött lebegtem. Utoljára belesimítottam a tenyerébe, majd elválltak útjaink, ki-ki a saját asztala felé indult miközben éhes diákok hada kezdte ellepni az udvart.
Álmodozva bámultam kifelé a két szememen, a kezemben lévő cigi sercegve égett.

-                Hahó?! Hát te hol voltál? – ismerős hang furakodott tudatomban. Sandy.  Körbe kémleletem az asztalnál, de még csak ketten voltunk.

-                Otthon. Robbal. – feleltem álmélkodva. Kirázott a hideg, ahogy az elkövetkezendő estére gondoltam. Még a gyomrom is görcsbe rándult.

-                Oh te jó ég! Oh te jó ég! Oh te jó ég!-  Sandyn kitört a sikító frász, alig bírtam halkabb hangerőre tenni.

-                Shhhh! Fogd be! De amúgy…Oh te jó ég! Oh te jó ég! – visítottam én is vele együtt. Egymás kezét rángatva, vigyorogva örültünk magunknak, illetve nekem. Fél szemmel Robot lestem, aki csak sandán vigyorgott rajtunk: őszintén örül a boldogságomnak. Én is azt szerettem volna, ha boldog, bármit megtettem volna a barátnőimért. Mivel csak Ő tudta a titkomat – hálás voltam neki, amiért ennyire megértő, diszkrét ráadásul, együtt örül velem ezért - most valahogy előbbre helyeztem a boldogságát minden eddiginél.

-                Biztos nem jössz hétvégén életem? – kérdeztem szomorúan, nem lenne ugyanaz a party nélküle, és ezt Ő is tudta

-                Nincs kedvem, ráadásul tanulnom is kell az előkészítőre.

-                Jaj, ne legyél már te is Nikki! – torkoltam le mire egy fejbevágást kaptam válaszul. Észre sem vettem, de Nikki már le is ült mellém. Fasza. – Bocsiii.

-                Bocs csajok ezt most kihagyom. – legyintett belekezdve az ebédjébe. Valószínűnek tartottam, hogy nem a tanulás és a kedv a legnagyobb problémák itt, de firtatni nem akartam.

-                Hol voltál gazdasági töriről? Nincs gáz egyébként! Leírtam mindent! Majd kölcsön adom.  – én nagyon-nagyon szeretem ezt a lányt.

-                Imádlak Nikki! – öleltem meg Őt is. Maximálisan elégedett voltam. Minden olyan tökéletesen alakult, egy szavam sem lehetett. Sejtettem miért van ez. A rózsaszín köd miatt, ami körbeburkolt és beszivárogva az agyamba arra késztett, hogy az egész világot megöleljem! Az arcomon lévő mosoly lekaparhatatlan volt. Még Lil sem bírt kifogni rajta, no nem mintha annyira próbálkozott volna. Ann ma a szokásosnál izgatottabb volt, biztos megjött a kis játékszer amit Camnek rendelt. A kujonja. Báááár… megkérdezhetném. Nem Kristen!

A szünet nagyon hamar letelt. Túl gyorsan elérkezett a testnevelés, amit a mániákus igazgató úr tartott nekünk, mivel Mr. Lewis megbetegedett.  Úgy érzem, 1000x fogom visszasírni őt ezen az órán.

Az öltözéssel sem ment el túl sok idő. Csengetés előtt már mindegyikünkön ott feszült az iskolai felső és a nadrág. Unottan vártuk mi fog történni, egészen a fiúk bemelegítéséig.  A nap égetett, Ők izzattak, mi pedig nyáladztunk.  Egymás hegyére hátára dőlve élveztük a látványt, speciel én Robot és a karnyújtásait.  Az izmai megfeszültek bőre alatt, ahogy a botjával passzolgatták egymásnak a gumilabdát Kellanel ide-oda. Lilre pillantottam, aki – bár megpróbálta leplezni – kocsányon lógó szemekkel figyelte Kelt. Amaz is felénk pillantott jó néhányszor, aztán ahogy az lenni szokott magára borított vagy 1 hektó vizet. Abban a pillanatban kattant az öngyújtó.

-                Nyugi. – bíztattam barátnőmet – meglesz.

-                Ez a hajó már elment. – dőlt hátra a zöld füvön Lil beletörődően mialatt Mr. nagymacit bekerítette a pompon lány hadserek – köztük lüke Torival a kinevezett barátnővel.

-                Azonnal nyomja el azt a cigarettát! – üvöltötte egy hang az alapvonalról. Az igazgató szíveskedett megérkezni.

-                Jól van jólvan. – Lil zsörtölődve, ugyan de eleget tett a kérésnek.
Fél percre rá, már rótta is a köröket a pálya körül. Egész órai futás. Talán ő járt jól, amíg, nekünk el kellett sajátítani a pompon lányok figuráit. Egyszerre volt kínos és szánalmas a produkció.  A fiúk meg csak dobálgatták azt a szart egész idő alatt. Pff.

Mire letelt a hatvan perc kettőig nem láttam. Nyomomban a félholt Sandyvel, Annel és Nikkivel indultunk a zuhanyzó felé. Lil a pálya szélén feküdt, látszólag meghalt, de szerintem rendesen is. Robot kereste a tekintetem, mégsem akadtam rá. Valószínűleg Ő már a víz alatt áll. Oh… vajon feltűnne a fiúknak, ha beállnék mellé a férfi fürdőben? Valószínűleg… a három rám tehénkedő nehezékkel együtt masíroztunk az olyannyira vágyott meleg víz felé. Még utoljára hátrapillantva, elmosolyodtam.  Kellan megállt hullajelölt barátnőm mellett, csak egy pillanatra, a következőben meg mellé feküdt. Meghökkenve néztem az eseményeket, de sajnos elértük az ajtót. Picsába! Várnom kell estig.  De ez mégiscsak kisebb kínokat jelent, mint Robot kivárni. Nem?

35.

Háháháhá! Elkészült!

 Jó munkához idő kell, szokták volt mondani, de aztán csak megszültem a dolgot.
 Igaz hogy lóg a nyelvem, de legalább megvan!:D
Remélem megfelel az elvárásoknak, bár ígérni nem ígérek semmit! :D
Raktam be pár zenét ami úgyszólván inspirált, remélem páran hallgatjátok majd ;)

am Mindenkinek visszafogok írni x) tudom hogy ott vannak a levelek, de még nem vettem rá magam. 

nagyon várom a kommenteket,!

és Köszönöm hogy kibírtátok ezt a hetet :]

Ti vagytok a bestek!

B.

ps: izgulok xD

Robert

Egyetlen hosszú percig csak gondolkodtam, mit tegyek. Olyan tökéletesre akartam mindent, amilyenre csak lehetett. De aztán Kristen szavai, és főleg a tekintete, meggyőzött, hogy neki ez nem számít. Nem mellesleg nyomós oknak számított a lábam közt egyre csak feszítő érzés. 

-            Menjünk! – eldöntöttem, én minden pillanatban akarnám, és Ő is őszintének tűnt, mintha nem csak a vágyai irányítanák. Így hát kézen fogtam és együtt futottunk ki az udvarra egyenesen a kocsimig. Legszívesebben már ott letepertem volna, de azért ezt nem engedélyeztem magamnak, még bennem volt egy kis félsz, hátha meggondolja magát hirtelen, de erre Kristen rögtön rá is cáfolt, amikor kezét a combomra simította. Tekintete várakozásteljesen csillogott. Magamhoz rántottam egy csókra, hogy hazáig kibírjuk valahogy, aztán már indítottam is. A kertváros üresen pangott, nem kellett odafigyelnem a sebességre. Nem is tudtam volna, húgom keze ugyanis egyre lejjebb merészkedett, be a lábaim közé, ami fantasztikus érzés volt. De a vezetésre kellett koncentrálnom, még mielőtt belehajtunk egy fába, ezért gyengéden visszatoltam apró tenyerét a combomra. Nem szólt semmit, de sejtettem, hogy épp magát moderálja. Sikerült is neki egy ideig… már a házunk utcájába voltunk mikor újra próbálkozott.
Leállítva a motort felé fordultam.

-             Hát nem rajtad múlt, hogy hazaértünk! 

-            Ne haragudj… - tetetett sajnálkozásától mosoly kúszott az arcomra miközben ismét megcsókoltam. Mintha ezer éve érezhettem volna utoljára ajkait a sajátomon. Percegik tartott mire legalább az autóból kivergődtünk, aztán még több ideig mire bejutottunk. Kristen sajnálatos módón az utcán nem óhajtotta fegyelmezni magát, aminek egyrészt örültem, másrészt idegesen bámultam körbe ahányszor csak megérintett. Ki tudja,

melyik szomszéd nézelődik épp távcsővel az ablakból?

Fellélegeztem amint az ajtó becsukódott mögöttünk. Ő azonnal utánam kapott, én viszont lassabban akartam haladni. Nem kell elsietni semmit. Mindenre van időnk, most hogy tudom végre igazán eljött a pillanat, amire vártam. Éreztem a csomót a torkomban, a testem megfeszült, a szívem hevesebben dobogott, már attól, hogy végignéztem Rajta. Gyerekes izgalommal vetettem bele magam a vetkőztetésébe, pedig csak a dzsekijét szedtem le róla. Én is ledobtam a sajátomat, aztán felfelé kezdtem húzni. A húzni az azért túlzás, Ő jobban taszigált engem.

Most sem az ő szobájába mentünk, valahogy az enyém jobb helynek tűnt e célból.  Beléptem saját kis birodalmamba. Az ajtónak támaszkodva figyeltem Kristent, aki a függönyt húzta össze. A zár halk kattanására azonnal felém fordult. Még a szoba gyér homályában is feltűnt az ajakharapdálása, amit sosem tudott megállni, ha ideges volt. Csak néztem Őt… nem gondoltam semmire, csak néztem, ahogy egyre közelebb lép. Furcsa érzés volt, már nem a húgomat láttam, sem egy barátot. Egy olyan személy állt előttem, aki mindennél többet jelentett, aki nélkül még mindig egy senki lennék, aki nélkül nem tudnám elképzelni a létezést. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy átsöpörjön rajtam az-az érzés, ami ugyan régóta velem volt, mégis mindig újnak hatott a számomra.

Közben vékony karok öleltek körbe védelmezően. Nem is értem mitől akartak megvédeni, hisz az egyetlen rossz, ami történhet, hogy elvesztem a személyt, aki uralja őket.
Visszaöleltem Őt, sosem akarván elengedni. Féltem, hogy túl szorosan vonom magamhoz, de Kris majdnem olyan szorosan ölelt vissza.

-            Vigyázok rád! – suttogtam a hajába, amit már az elmúlt alkalommal is ígértem neki. De ezúttal bármi történjék is vele maradok.  Lassan kibontakozott ölelésemből, az ágy felé indulva. Én még el akartam intézni egy apró dolgot. - ha már ilyen türelmetlen volt, hogy nem tehettem ki magamért, ahogy eredetileg szerettem volna - Átvágva a szobán a hifihez léptem, hogy benyomjam a válogatás CD-t, amit igazából a hétvégén akartam felavatni.
mjuzik , mjuzik 2  mjuzik 3
A zene halkan szólalt meg, ezért felhangosítottam addig, míg ki nem töröl minden gondolatot kettőnkből, hogy csak mi maradjunk egymásnak.

Visszatérve Hozzá, az ágyon üldögélve kíváncsian várta a következő cselekedetem. Letérdeltem elé, így nagyjából egy magasságban volt a fejünk ahhoz, hogy megcsókolhassam. Felé hajoltam, ő pedig felém, egészen addig, míg ajkaink nem találkoztak félúton. Még csak a leheletem simogatta bőrét, mikor sóhaj szakadt fel belőle és vadul magára rántott. Hátradőlt az ágyon, karjaival a pólómat rángatva jelezte, jó lenne, ha én is követném. Mi sem természetesebb, fölé kerekedtem. Egy ideig megint csak egymást néztük, elveszve a másik tekintetében.  De a nyugalmat Kristen kezének pólóm alatti araszolása szakította meg. Mindkét kezével a mellkasomon barangolt, végül megszabadított a felesleges takarástól. Kacéran mért végig nem titkolva tetszését. A gyomrom remegni kezdett, legszívesebben most rögtön… csigavér Rob. Csigavér. Nehéz volt lassúságra intenem magam, főleg mikor Kris a nadrágom felé vette az irányt. Igyekezett kiszabadítani a már-már fájó szorításból, ami a fiú WC óta kísértet. Azon nyomban megkönnyebbültem, amint ez sikerült neki. De most megint nem rólam volt szó, én ráérek. Két kezét a csuklójánál fogva feje fölé feszítettem. Nem féltettem, hogy gáz lenne belőle, ez a viselkedés inkább beindította, mint megijesztette volna. Ennyire azért már ismertem a „szokásait”. Az elméletem bizonyítandó Kristen csípője vadul vonaglott alattam, mialatt egy kezemmel hasát simogattam, egyre lejjebb rajzolva mintákat selymes bőrébe. Elérve nadrágja szélét megálltam, és felnéztem rá. Szemei ölni tudtak volna, én viszont csak vigyorogni voltam képes. Ujjaim becsúsztak a – nadrágon keresztül –bugyija alá, ahol rátaláltam égető vágyára, mely nedvesen lüktetve várta minden érintésem. Sokáig nem tudtam mit tegyek, hogyan érhetném el, hogy minden eddiginél nagyobb legyen az öröme… aztán rájöttem. Teszem, amit eddig, csak jobban.
Feltérdeltem, majd elkezdtem kihámozni a csőnadrágból, amivel együtt az apró tanga is búcsúzott a mai napra. Nem tétováztam többet.
Széttártam kocsonyaként remegő lábait, hogy jobban hozzáférhessek, a következő pillanatban egyszerre éreztem a szorítást a hajamban, hallottam a sikolyt és bódultam el a nyelvem által ízlelt ártatlanságtól. Még többet akartam adni neki, ezért – eddig combjait szorító - egyik kezemet a hasára simítottam, míg másikat lábai közé vezettem. A hangosan dübörgő zene sem tudta elnyomni húgom kéjjel teli sikolyait, melyek összeolvadtak a lágy ritmusokkal, és életben tartották az amúgy sem túl kicsi gerjedelmemet a folytatásra.
Éreztem körmeit a vállamba marni, amikor belévezettem két ujjamat. Csak hogy visszaadjam a kölcsönt, ráharaptam puha bőrére, amitől Ő konkrétan megnémult. Sejtettem, hogy hamarosan sok lesz neki és átlibben a másik oldalra, szóval minden rejtett „tehetségemet „felhasználva Őt ingereltem. Nyelvem mohón lakmározott lüktető nőiességében, míg ujjaimmal is igyekeztem az őrületbe kergetni ugyanott.  Felnéztem Rá, amit talán nem kellett volna, mert majdnem ott helyben elsültem. A kép, amit láttam, valószínűleg örökre bevéste magát a tudatomba, legalábbis nagyon remélem.
Kristen zihálva vergődött a karjaim között, szinte éreztem az erőfeszítését, ahogy próbálja nem összeszorítani a lábait (és ezzel nem megfojtani engem), miközben a gyönyör hullámaitól már csak pillanatok választják el. Az arca - még a homályosságban is - láthatóan kipirosodott. Homloka ráncokba szaladt, arcára az idegek összehúzódása egészen különlegesen kifejezést varázsolt. Fogai alsó ajkát harapták minduntalan, miközben kezeivel a melleit szorította. Oh, istenem, ha most véget érne, az életem nem bánnám, ha egy ilyen gyönyörűség lenne az utolsó, amit látnék.  Végül – ugyanabban a pillanatban mikor lágyságát fogaim közé véve szívogatni kezdtem – teste megfeszült, torkából erőtlen nyögés szakadt fel. A következő másodpercben kiemelkedtem lábai közül, csak kezemmel kényeztettem továbbra is, mert sejtettem, hogy nemsokára rángatózva próbálja majd leküzdeni az extázist, ami rászakad kábult elméjére. Ahogy megjósoltam úgy is lett. Percegik tartott, míg zihálása csillapodott, és szemei újra kinyíltak. Én addig is telhetetlenül kóstoltam ahol értem: a hasát; a mellkasát; a melleit; a nyakát; végül – mellé feküdve – rátaláltam ajkaira, amik egy kicsit kiszáradva viszonozták csókomat.
Megszakítva ajkai ízlelgetését, áthajoltam fölötte hogy elérjem az ágy mellett lévő ásványvizes üveget. Először neki adtam belőle - mohón le is húzta majdnem a víz felét- aztán én is oltottam szomjamat. Némán figyelt, amíg el nem tüntettem az utolsó cseppeket is - egy kicsit elfogott az idegesség, ezért próbáltam lassabban inni. – aztán reménykedve megszólalt.

-            Most nem lesz olyan, mint múltkor. – a hangja ugyan halk volt – épp hogy halottam a zenétől -, de a tekintete nem hagyott kétséget a felől: minden szavát komolyan gondolja.

-            Teszek róla, hogy ne legyen olyan. – feleltem rekedten, mosolyt erőltetve arcomra. Nem akartam izgulni, a múltkor sem paráztam… annyira, most sem akarok. Folyton Kristen szavai jártak az agyamban miközben újra megcsókoltam.  „Tőlünk lesz különleges”. Igaza volt, nem értem magamat, mi a frászt kéne variálnom? Ezzel csak rá is átragasztanám ezt a bizonytalanságot. Hiszen köztünk tökéletesen működik minden, ennek is jönnie kell magától, ha nem emésztem magam rajta – azon hogy minden tökéletesen tökéletesre sikerüljön – akkor még jól is érezzük magunkat.
Nem számít mi lesz, amíg együtt vagyunk számomra az a tökély. 

Kristen

Csókunk közben éreztem, ahogy bal keze eltűnik a nyakamról, aztán valamit matatott az ágy mellett. Szitkozódást hallottam ugyanakkor Rob testének takarását már nem éreztem a bőrömön. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy kiderítsem mi történt. Mivel a szemem lassan szokta meg a homályt, nem is láttam semmit. Pislogtam párat - hogy jobb legyen a kép - amitől Rob körvonalai rajzolódtak ki a sötétből. A kezében egy óvszeres zacskó. Egy pillanatra teljesen elöntött a megkönnyebbülés, ha Ő nem gondol rá, nekem biztos nem jut eszembe. Meg is hatódtam egy picit. Mert bár, az elég ritka hogy valaki az első alkalommal teherbe essen, akkor is jó tudni, hogy vigyázni szeretne rám...ránk. Basszus nehogy bőgni kezdjek. Gyerünk Stew! El ne kezdj picsogni a hülye óvszer miatt.  Összeszorítottam a fogamat, és erőt véve magamon közelebb kúsztam, hogy segítsek Robnak.

-            Csúszik a kezem – mentegetőzött mérgesen mire én csak mosolyogva elvettem tőle a kis zacskót, és a fogaimmal leharaptam a szélét. Lebilincselve bámulta a mutatványom, de ezt az áhítatott hamar felváltotta az élvezet mikor megpróbáltam felhúzni neki. Még sosem csináltam ilyet, szóval baromira örültem, hogy elsőre sikerült. Jó mondjuk az Övére nem volt nehéz. Kőkemény volt, és forró, de olyan szinten, hogy az emberen végigfutott tőle a bizsergés, ami a végén egy helyre összpontosult, várva az egyesülés pillanatát. 

-            Köszönöm – lehelte a fülem mögötti kis részre. Egész testem beleremegett a gondolatba, hamarosan az Övé leszek. Teljesen. Már nem törődtem vele micsoda képtelen tünemény is a mi kapcsolatunk, egyszerűen vele voltam. Imádtam minden percet, minden órát, amikor azt éreztem szeret. Érezni, hogy valaki szeret… a legjobb dolog a világon. Főleg egy olyan embertől aki… aki biztos pont ezen a nyamvadt világon… aki miatt érdemes csinálni, elbukni és felállni, menni tovább… élni az életet. Rob régóta ez az ember volt számomra, és mostanra nem létezik talán olyan kifejezés, ami elég komoly fájdalmat tudna leírni ha, elveszíteném.
És most készülök szeretkezni vele, a tulajdon bátyámmal. Nem! Nem érdekel semmi… ha ez kiderülne… ha az emberek kiközösítenének emiatt… ha megszólnának… ha bujkálnunk kellene, amíg el nem megyünk innen - oda ahol nem ismernek. – Egyszerűen nem érdekel. Csak Ő! Rob.  Egyet akarok… hogy most szeress kifulladásig. Éreztesd velem, hogy kellek neked és törődsz velem! Mint még soha senki ezen a földön. Szeretlek…

Meg akartam hálálni neki azt az élvezetet, amit okozott nekem, ennek érdekében egyre lejjebb kúsztam számmal mellkasa felé, nedves csíkot húzva nyelvemmel illatos bőrén. Mámorítóan édes illata volt, ugyanakkor egy kicsit mentolosan friss is. Egész nap eltudtam volna viselni, de most másra vágytam.
Már a hasánál jártam mikor megállított. Finoman megragadott és visszatuszkolt az ágyra.

-            Héj! Én csak szerettem volna… - kezdtem  morgolódni de egy csókkal belém fojtotta a szót.

-            Te csak ne szeresd, mert fél percedbe telne és végem lenne. – suttogta a számba izgatottan, amire én is izgatott kuncogással feleltem.

-            Oh, pedig azt hittem egy kicsit rá kell majd gyúrni a dologra. – hecceltem gonoszan, mire megfogta a kezem és duzzadt férfiasságára vezette, nyeltem egy nagyot.

-            Hidd el! Ez már a suliban is készen állt volna rá. – vigyorgott negédesen akár egy áldozatát leső vadállat. 

-            Hát akkor nem kellene tovább várassalak… - nyögtem várakozóan, és hogy hitelt adjak szavaimnak enyhén megszorítottam.

Nem szóltunk többet. Szavaink helyét a csókok és simogatások vették át. Rob megint csak nagyon figyelt rá hogy nekem jó legyen. De most nem volt olyan fura érzésem, mint a múltkor. Ahogy teste az enyémhez ért, és éreztem a súlyát fölém tornyosulni, már csak egy gondolat cikázott az agyamban: „Érezni akarom, hogy teljesen egyek vagyunk!”
Rob kicsit feljebb húzódott, szemei úgy csillogtak, mint a folyékony ezüst cseppjei, miközben megcsókolt. Percekig csak ajkunk játszadozott egymással, még a saját nevemet is elfelejtettem, a szoba is hirtelen nagyon meleg lett számomra, de ez csak még jobban felizgatott. Nyelve féktelenül szívogatta az enyémet, és nekem már levegőm sem volt, de úgy döntöttem nincs is rá szükségem.
Viszont neki mégis kellett mert – amikor már az egész testem lángolt a csókjától – elfordította a fejét. Pár mélyebb lélegzet után – ami órákig tartó pihenőnek tűnt- rám nézett. A tudatalattim sejthetett valamit, mert lábaimat óhatatlanul is szélesebbre tártam egy kicsivel. Az ajkai most elkerülték az enyémeket, és inkább a szememet, orromat, államat halmozták el puszikkal, ezzel egy időben megéreztem a - sajnos túlismerős - feszítő érzést, ahogy Rob csípőjét megmozdítva próbált egyre beljebb araszolni. Összeszorítottam a szemem és fájdalmas nyögésem elkerülése helyett ajkai után kaptam. Tehetetlenül csókoltam, minden pillanatban az enyhülést várva. Rob egyik kezével kisimított egy tincset az arcomból - amiről fel sem fogtam, hogy egyáltalán ott van- majd végighaladt a nyakam mentén egészen le az oldalamon, aztán vissza. Próbáltam az érintésére koncentrálni. Gyengéd volt és puha.
- Mindjárt elmúlik – lehelte a számba feszülten. Őt is megértettem, nem lehetett könnyű neki ilyen óvatosan és finoman bánni velem mikor a többi barátnőjével…Na Kristen  ezt most hagyd abba! Jó-jó… koncentrálj a fájdalomra…szóval a fájdalom… a fájdalom tényleg kezdett csökkeni.  Meglepve tapasztaltam mennyire hamar múlik a feszítés érzése, míg már csak kellemetlenség marad… Alig pár lökés volt csupán és teljesen hozzászoktam. Sőt. Tökéletesen rendben voltam.

-            Még mindig fáj? – kérdezte Rob erőlködve, én meg csak csodálkoztam, mint aki egy új világba csöppen, ahol minden mozdulat egy pici adag a gyönyörből.  Feleszméltem, Ő a válaszomat várta, ráadásul mozdulatlanul.

-            Nem! – vágtam rá boldogan. – Most már… jó. Csak ne hagyd abba! – kérleltem, mert sokkal többet akartam ebből a jóból! Akkor végre újra megmozdította a csípőjét, és attól, amit tapasztaltam szinte ordítani akartam, de hál isten csak egy apró sikoly lett belőle. Az élvezet folyamatos volt, minden egyes mozdulattal közelebb kerültem valamihez, még nem tudtam mihez, de azt sejteni mertem, hogy csodás lesz. Úgy kapaszkodtam Robba mint egy pióca, körül öleltem a kezemmel, a lábammal, ott csókoltam ahol értem. Egy ideig csak nyögéseink, és zihálásunk törte meg a zene dallamát, aztán Rob abbahagyva, nyakam csókolgatását - a fejem mellett a könyökére támaszkodva – engem kezdett szemlélni. Furcsa volt, és szinte vártam mikor pirulok el, de igazából nem szégyelltem semmit. Minden miatta volt. Mindent Ő váltott ki belőlem. 

-            Jó? – kérdezte bizonytalan mosollyal az arcán. Nem válaszoltam, előtte ismét szájára vetettem magam, mint a jó gyerekek.

-            Ez fantasztikus – válaszoltam érzelmektől túlfűtve.  Boldog voltam - 17 év után - ,ezt a soha nem gyakorlott érzést, ismerősként üdvözöltem, mintha mindig is velem lett volna. Magamban felnevettem, az hogy a szentimentalista hozzáállásom vagy a hirtelen érzett boldogságom miatt volt, nem tudom. Mindenesetre nem hittem, hogy jobb lehet ennél. Tévedtem.
A hasam tájékán hirtelen újra feltámadt a feszítő érzés, de ez teljesen más volt. Nem fájt, sőt jól esett… egy ideig. Aztán már úgy voltam vele, hogy mindjárt bepisilek, ha nem hagyja abba, de még mielőtt szóltam volna olyan hirtelen múlt el mint ahogy jött. Nem értettem a saját testemet, de nem is foglalkoztam vele, mert hamarosan egy olyan lavina indult útjára, amiről nem hittem, hogy valaha is találkozhatok vele. Pedig épp most készült letarolni.
Egyre nőtt bennem a megfogalmazhatatlan, míg már csak nyöszörögni bírtam. Átfutott az agyamon, hogy ha most abbahagyja, talán meghalok. Szerencsé(m)re Rob nem tervezett leállást, én meg lassacskán még a zenét is átharsogtam. 

-            Érzed igaz? – lehelte a fülembe, picit belém harapva. Ezek szerint minden a lehető legjobban alakul. Nálam biztos. Főleg hogy mindjárt felgyulladok, de lehet, hogy előbb robbanok szét.

-            Igen! – nyögtem elégedetten, egyszerre válaszolva neki, és kifejezve az élvezetemet. Ha ez tudom már sokkal előbb bemásztam volna Rob ágyába.

-            Csodálatos – lehet, hogy csak képzeltem a hangját, biztosra nem vehettem már semmit, annyira kész voltam. Végem volt. A színek a hangok, az érzések összegfolytak. Mintha mindenhol egyszerre érintett, csókolt volna, ráadásul a lüktetést a lábaim között is Ő uralta. – Kristen - a nevemet hallottam újra és újra. – Gyere velem! – súgta a bársonyos hang, és én vele mentem.
Váratlanul csapott le rám, az új mindent elsöprő kéj érzése, hihetetlen energiát belém töltve, ami ott pulzált a testemben megállíthatatlanul, miközben Rob nevét kiáltottam tehetetlenül vergődve saját gyönyörömben. Ott volt velem Ő is. Egymást ölelve merültünk el az extázisban.

Leírhatatlanul tökéletes volt.

szeretem a kommenteket!!!!^^

Respect.

Ez Sokkkkk!

Előre is bocsánatot kérek az olvasóimtól akik szeretik a történetemet - nem akarok senkivel kiszúrni - ,de egyszerűen meguntam a dolgot. Most 1 hétig, azaz 7 napig nem lesz friss az oldalamon. (Ugyanígy Ladyjén sem.)

Ezt főleg magam miatt csinálom. Valamint az egyik legjobb barátnőm miatt...

Most már rohadtul elegem van, és ezzel a "respect"-el 

megakarom mutatni hogy NEKEM van életem, nem ülök egész nap a gép előtt. 

És soha többé nem csinálok vérre menő csatákat

ilyenek miatt! EMBEREK EZEK CSAK BLOGOK!...

Szeretek írni, szeretem ha olvassátok, és kurva jól esik hogy olvastok mert tudom hogy szeretitek amit csinálok. 

Miattatok csinálom!

nem másért... egy hét. Remélem megértitek...és velem maradtok.

ha valakinek valami problémája/kérdése van : spliii@citromail.hu

ui: lehet ide is jönni magyarázni, de nem érdekel. többé nem.. soha többé nem állok le senkivel. Írok és olvasok. csak ennyi. 

RESPECT.

B.

34.

Na most vagy nagyon szeretni fogtok...vagy rohadtul berágtok rám. Bár lehet hogy mindkettő xD
Rövidke lett, egyenlőre ennyi...de így volt jó a befejezés...majd meglátjátok miért x] 

Őőőő....közérdekűek:
A with love-t azért fagyiztam be mert addig nem akarom lógva hagyni amíg nincs kész az uccsó feji, rossz hogy csak úgy volt mint szar a fűben.
Aztán! anna vmelyik előző fejihez írtál kommentet, és tök érdekes volt, szeretnék visszaírni neked, de nem láttam mail címet, ha megdobsz vele szívesen megmagyarázom a miértjeimet ;)
emberek!

tessék látogatni a bloglistámban lévő blogokat is! Főleg Ladym kettőjét! Mert nála most beindultak a dolgok és többet érdemelne mint amennyit kap!

na ennyi xD
B.

Csak teltek a napok, míg az agyamra borult bódult köd egyre csak vastagodott, mígnem már majd megfojtott a vágy, a többet akarás. Ahogy telt a hét, nehezebbé vált türtőztetnem magam, mint azt hittem volna. Megint eljött az-az időszak, hogy Rob állított le folyamatosan, ami viszont kérdések sokaságát indította el bennem. Eddig minden vágya az volt, hogy végre rendesen is együtt legyünk. Most meg nem győzi magát leszedni rólam, de akár hogyis …. látom rajta hogy tervez valamit a koncerten kívül is. Ami mellesleg egy rohadt jó ötlet volt, végre az egész kis csapat együtt mulat. Nagy bulinak ígérkezett, de az addig letelt négy nap – még az álomfelhőből is, amiben lebegtem – maga volt a megtestesült feszültség.

A hét elején rögtön, egy kedves kis üzenet hétfő este…vagyis hajnalban Sandytől: „ az unokatesód tényleg egy tahó… „ na már megint mit csinált az állatja vajon? Akkor nem filóztam rajta sokat, visszabújtam Rob ölelő karjaiba és már aludtam is tovább. Na de másnap!

Sandy mindent elmesélt, meglepő részletességgel és hévvel. Úgy alakult, hogy Xavival egy kocsmában kötöttek ki, ahol nem kevés alkoholt fogyasztottak el. Eddig rendben is volt a dolog, csakhogy az igenokos rokon megpróbálta végrehajtani azt, amit Lilnél…

-                Az a barom, kiszórta elém a csíkot, én meg csak néztem, érted ezt? – hápogta Sandy kiakadva - Minek nézek én ki? Én nem vagyok olyan hülye, mint Lil…már bocs – nézett rá az érintettre, de az – jó szokásához híven – megint csak bámult ki a fejéből.  – Mindegy, mikor közöltem vele hogy kurva gyorsan tüntesse előlem a cuccot csak vigyorgott, erre az asztal alá söpörtem azt a fehér szart.

-                Aztán mi történt? – kérdeztem, várva a folytatást. – Nálunk kiakadt mikor lehúztuk a cuccát a klotyón.

-                Semmi, rám nézett, aztán ugyanúgy beszélgetett velem, mint azelőtt. Végülis értelmes, és vicces srác alapból… de ez, ez teljesen kiakasztott. No meg persze ami utána jött. – szünetet tartott, amíg beleszívott a cigijébe, aztán hidegen csak ennyit mondott – a tahója rám mászott.

-                Mi? – erre már Ann is felnézett a laptopjából. – valószínűleg megint a kommunikáció felső szintjét űzték Cammel. – Mit csináltál?

-                Pofán vágtam természetesen. – jelentette ki szemrebbenés nélkül. Megütközve bámultam egy percig, mielőtt magamhoz tértem volna.

-                Erre Ő?

-                Kiakadt… elkezdett pattogni, hogy „ezt meg miért csináltad?”  „megőrültél?” , akkor hagytam ott mikor az értelmi szintemet kezdte ecsetelni a marhája. De miért is ne? Utánam jött… Párszor elküldtem az anyjába, bocs Kris. – legyintettem egyet, sokkal jobban érdekelt most a story végkimenetele. -  De nem tágított. Elindultam haza felé, mire követni kezdett. Nem győztem neki vágni a sértéseket, mondtam, hogy itt senki nem bírja, max Cam, de Őt is zavarja már, hogy mindig ott lóg náluk... – itt lepacsiztak Annel. - de a piszok, csak azért is elkísért hazáig. Ott hagytam a házunk előtt, és mire a szobámba értem már nem volt ott. 

-                Reggel itthon volt.

-                Ennyi a történet!

-                Huh… mozgalmas estéd volt.

-                Bocsi, nem hittem volna, hogy ennyi gondot fog okozni… de olyan jó volt végre kettesben lenni Cammel. – kezdte Ann, de Sandy a fejét rázta.

-                Nem volt gond, mert ha hiszitek, hanem az este elején, mikor még nem változott tökké a herceg, szóval akkor még jól éreztem magam. De mindegy is.

-                Igaz, sokkal fontosabb a hétvége! – virult fel Ann arca.

-                Mi lesz hétvégén? – nézett fel álmodozásából most már Nikki is, aki eddig a PDA-jan lógott.

-                Cam szerzett jegyet a Black Keysre! Megvan dumálva, mindenki jön! A fiúknak amúgyis meccse van azon az estén, és nekünk csak utánuk kell mennünk kocsival. Mondjuk, itt van egy kis probléma. Rob odaadja Krisnek a terepjárót, de a másik kocsi Jacké lesz, miss. agyatlannal a volán mögött. Odafelé még csak-csak de visszafelé muszáj lesz bevállalnia valakinek.

-                Én nem megyek… - így Sandy

-                DE jössz! – így Ann.

-                Nem!

-                De!

-                Nem!

-                De! De! De!De!De!De! És ne vitatkozz, úgyis én nyerek!

-                Akkor sem megyek, nincs kedvem, ráadásul le vagyok égve.

-                Majd mi megívunk…

-                Jobb is ha maradok. Szeretném kialudni magam, mostanában nem sikerült.

-                Olyan savanyúú vagy! – boxoltam a vállába. –Rohadt szar lesz, így hogy nem jössz. A fogathoz öten kellünk. Mindenben…

-                Együtt…

-                Örökké… - fejezte be Lil szomorúan. – ha Sandy nem jön én pláne nem.

-                Najó, ezt most hagyjátok abba, mert menten sírógörcsöt kapok. – jelentette ki egyetlen szőkénk, azokkal a nagy szemeivel bámult ránk a meggyőzés érdekében.

-                Miért nem akarsz? – kérdeztem tőle halkan, de nem válaszolt. – Kellan miatt? – valószínűleg ez volt a válasz, mert arca elfintorodott.

-                Miért nem beszélsz vele drágám? – Nikki is odabújt hozzánk, mint egy védőbástyaként, ez mindig is így volt, ha valamelyikünk szarul volt. Támaszok voltunk, néha bokszzsákok, vagy csak hallgatók, amire éppen szükség volt, és Lilnek most legjobban Ránk volt szüksége.

-                Már próbáltam… meg sem hallgat, még csak nem is néz rám. – látszott rajta a megviseltség. Legszívesebben bezártam volna őket egy üres szobába, amíg el nem rendeződik a dolog. Az emberek olyan könnyen lehetnének boldogok, ha a világon nem lenne, félelem vagy sértődöttség. Bosszantó.

-                De ettől még eljöhetsz velünk… hátha ott meg tudnátok beszélni.

-                Vagy esetleg végignézhetem, ahogy a szőkével félórán keresztül nyálatcserél. Bíztató.

-                Jaj ne puffogj, felkaparunk a földről, és összerakunk úgy hogy a melákja csak lessen! – ígérte neki Nikki vigyorogva, mire már Lilnek is megjött a kedve.

-                Jó, de akkor is bevállalom Ashleyt oda útra. Kell egy kis mártírság a lelkemnek. – bökte ki röhögve mintegy zárszóként, mert a következő pillanatban becsöngettek.
Egyszerre indultunk el befelé,” a csorda elvonul” gondoltam cinikusan, de a tömegben egyre csak Robot kerestem. Elváltam a csajoktól, hogy nyakamat nyújtogatva várjam, a pillanatot mikor meglátom azt a kócos fejét, de csak nem jött el. A végén teljesen egyedül álltam az udvar közepén, rohadtul hülyének éreztem magam. Filóztam mit is tehetnék… menjek, be az órára vagy még emésszem magam egy kicsit és szívjak el egy cigit? Az utóbbi mellett döntöttem. Visszaindultam a helyünkre majd leültem a padra. De még mielőtt a cigit a számba raktam volna, egy kéz értem nyúlt és felhúzott magához.

-                Hol voltál? Már azt hittem bementél nélkülem!

-                Hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk… kerestelek. – válaszoltam sértetten, ugyancsak sértett megszólalására.

-                Gyere! – húzott magával, a belső épületek felé, egészen a fiú WC-ig „vonszolt” egy szó nélkül, majd – miután leellenőrizte az ürességét – betolt az egyik fülkébe.

Már tényleg érett a lebaszás neki, de persze belém fojtotta a szót, meglehetősen hatásos módszerével. Ajkai úgy kutatták az enyémeket, mintha reggel az egy órás búcsúcsók helyett, csak egy apró szájra puszit kapott volna. Na, nem mintha ellene lettem volna nyelve érzéki simogatásának, csak hát időközben teljesen elveszettem a fonalat a lecseszéséhez. A kis mocsok tudta ezt jól, mert amint elfogyott a levegőnk, így szólt hozzám lihegése kereszttűzében:

-                Most... már mondhatod.

-                Leszarom! Csókolj meg! – rántottam vissza magamhoz rögtön, és ezzel egy időben lenyomtam a WCre, hogy az ölébe ülhessek. Lábaimmal körülfontam, még jobban magamhoz kényszerítve testét. Két kezemmel hol a haját túrtam hol a mellkasát simogattam – a póló alá furakodva- eszeveszetten. Az Ő kezei sem tétlenkedtek, a fenekemet markolva feszítettek magához, hogy érezhessem –szűk farmerjában raboskodó – merev szervét, alig pár milliméterre lüktető ölemtől.
Az érzések rögtön elárasztottak, a hasam görcsbe ugrott, és nem vágytam másra, csak Rá, hogy itt és most rögtön magáévá tegye! Hogy érezhessem belülről is ezt a feszülő forróságot! Kínlódva mozgattam a csípőmet, mind jobban hozzá dörgölőzve, miközben torkomból akarva-akaratlanul is elszabadult nyögések hada jött ki. 

-                Menjünk haza!  - parancsoltam rá akadozó hanggal, megerősítésként megmarkoltam köztünk meredező vágyát. – Most!

-                Áhh… Stew. Tudod, hogy minden vágyam. De..

-                Nincs De! Tudom, hogy tervezel valamit… De már ÉN nem bírom! Akarlak!

-                Tudom. Hidd el én is téged… - láttam rajta, küzdött, hogy megtalálja a szavakat, bár jelen pillanatban semmivel sem tudod meggyőzni. Egyszerűen éreztem, hogy eljött az idő… pontosan nem tudnám megmagyarázni, de a vágyon kívül is éreztem, teljesen biztos vagyok magamban!

-                Akkor meg mire várunk?! Rob kívánlak, és le akarok veled feküdni.  Nem érdekel, ha nem lesz nagy felhajtás… ha nem lesz minden tökéletes. – megcsókoltam bizonyításként. Nyelvünk pár pillanatig finoman játszadozott egymással majd lassan elváltak. – Tőlünk lesz különleges… nem a hangulatos kellékektől…- egy ideig csak néztünk egymás szemébe majd végre megtörte a csendet.

Menjünk...