26.

Itt van az új részecske, nem túl eseménydús, dehát istenem. kell az ilyen is :P 

köszönöm a kommenteket, örültem nekik...nagyon... ;) 

love.

B.

Pár perc, vagy akár órák elteltével (nem igazán fogtam fel az idő múlását miközben elrévülve bámultam a véres foltokat, belsőcombomon) úgy éreztem muszáj kezdenem magammal valamit. Nem ülhetek egész végig az ajtónak támaszkodva, akár egy rakás szerencsétlenség, így hát lefeküdtem a hűs csempére, egy fokkal jobb, nem?
Bámultam a fürdőszoba szekrény alján összegyűlt porszemcséket, agyam már nem zakatolt lázasan. Már csak szenvedtem. Sajgott a lelkem ahogy Robra gondoltam, és ennek hála, minden percben újabb névtelen könnycseppek szegélyezték arcomat. Lehunytam a szemem, aludni akartam, aludni, és elfelejteni ezt az egészet. Egy új esélyt kérni, hogy visszaforgassam az időt, és minden erőmet latba vetni, a csúfos vég elkerüléséért. Álmodtam talán, de csodaszépet, Ő és én, egymás karjaiban, izzadtan, boldogan, kielégülten. Ahogy lennie kellett volna…

Halk kopogásra pattantak ki a szemeim.

-                Kristen – hallottam meg lágy szinte simogató hangját az ajtó mögül. – Én elmegyek Xavi elé. – csak ennyit mondott, de én nem voltam képes megszólalni, egy kósza betű sem jött ki a torkomból. Még nem. Hamarosan az éteri csendbe, puhán belemászott egy ajtó csapódás, innen tudtam, hogy elindult.
Fel kellett kaparnom magam a földről, mielőtt Xavi megérkezne, és kérdezősködés lenne a vége. De nem ment, mint mostanában semmi sem. Próbáltam felállni, de az álmom visszatartott, egy pillanatig csak elmerengtem rajta, mennyivel jobb lenne most, ha nem vagyok olyan…amilyen? Bárcsak lefeküdtem volna Mikeal! Akkor most nem terülnék szét a fürdőszoba kövön, nem átkoznám magam, és nem sajnálnám ennyire Robot, amiért egy ilyen érzelmileg (és most már testileg is) defektes, nyomorultra pazarolta az idejét.

Ismét behunytam a szemem, és a simogatóan kellemes képek tengerébe merítkeztem, hogyha csak pár percre is, de megnyugodjak. Mert amint felébredek…talán ,semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen.

Robert

A cigi a kezemben sercegve izzott fel újra mikor beleszívtam, csak hogy eltereljem a figyelmem. Már vagy 4x akartam rátörni az ajtót, fürdőbe zárkózott húgomra, de a folyosóra kilépve mindig visszafordultam. Nem tehettem meg vele. Hagynom kellett megnyugodni, de hogyan hagyhatnám, mikor én is tiszta ideg vagyok?! Még most is visszhangoztak fejemben fájdalmas sikolyai, direkt kénsavként frissen nyiszált sebeimre. Nem lenne szabad magamat sajnálnom, de én mégis ezt tettem. Ráadásul még mindig fortyogott bennem egy kicsit a dac, és a düh keveréke, ami ugyan nem pont Kristenre irányult, de valahogy köze volt hozzá.  Nem haragudtam rá, nem haragudhattam, de maró tehetetlenséget éreztem, belül majd szétrobbantam miatta. Egyszerűen mindenkire ordítottam volna, hiszen az egész világ összeesküdött ellenem. Keserű mosollyal arcomon néztem le a medence tiszta, türkiz vizére, ahol nem is olyan régen, olyan mámorítóan édes pillanatokban volt részem. Erre bassza meg semmi sem úgy sikerül, ahogy kellene. Hogy rohadna meg az egész tetves mindenség, amiért ilyen csúful elbántak velem, velünk!  Igazságtalannak éreztem az egész helyzetet, mert én mindent megtettem annak érdekében, hogy tökéletes legyen a dolog. Igaz, nem vagyok tisztában a fájdalommal, amit érezhetett (mert hát érzett, különben nem állított volna le, nem sikoltott volna, olyan szívet facsaróan, hogy az emberben meghűl a vér, és rögtön keresni kezdi ki miatt kínlódik ez a tökéletes angyal?Közben a válasz Önmaga. De hisz én annyira figyeltem rá!), de a bántó gondolat ott motoszkált bennem, miért nem bírta még egy kicsit ki?!...
Na tessék, most már megint Kristenre akarom kenni… Nem! Hirtelen gerinctelenül undorítónak éreztem magam, előbbi eszmefuttatásaim miatt. Én is hibás vagyok! Fasznak erőltettem!? De hát Ő akarta…Áhh! Fájdalmas sóhaj kíséretében temettem arcomat kezeimbe, majd újra rágyújtottam. Persze akárhány cigit is szívtam el a helyzet mindig ugyanaz maradt. Szar. Nem tudtam, mit kellene tennem, mi lenne a helyes viselkedés ilyen helyzetben? Csak sejteni mertem Kristen érzéseit, amik sejtéseim szerint most, egyáltalán nem voltak szívélyesek velem kapcsolatban. Ismét felvillant előttem kínlódó arca, a szívem összeszorult az emlékképtől.
De még így is…még így is csodás érzés volt az a pár pillanat, amíg tartott…
Nem mostanában lesz folytatás az is biztos. Viszont rettegtem a gondolattól, hogy minden olyan lehet, mint régen. Azt nem viselném el. Most minden tőle függ. Én le fogom nyelni a sérelmeimet – amiknek a nagy része, türelmetlenségemből fakad-,  az összes hiúságom, dühöm, önsajnálatom…érte megteszem. Csak ne hagyjon újra magamra…

Oké Rob! Muszáj csinálnod valamit, mielőtt teljesen magával ragadnak a kétségbeejtő jövőképek a kapcsolatotokról! Az órára nézve még korán volt, de úgy éreztem, ki kell szellőztetnem a fejem, így elindultam Xavierért a reptérre. Útközben talán összetudom szedni magamat annyira, hogy ne tűnjek fel neki.  Az ágyat gondosan elkerültem tekintettemmel miközben kiléptem a folyosóra. Ismét megtorpantam a fürdő ajtaja előtt, de aztán erőt vettem magamon, és bekopogtam. Senki nem felelt. A szívem hevesen vágtájából hirtelen lefékezve, fájdalmasan összeszorult. Ökölbe szorított kézzel küzdöttem pár értelmes mondatért. 

-                Kristen – kezdtem, miután sikeresen elfojtottam hangom rekedt remegését. – Én elmegyek Xavi elé. – megint néma csend fogadott és rajtam újra úrrá lett a tehetetlen elkeseredettség. Nem tudtam mit tegyek, képtelen voltam rájönni… Pedig már bármit megtettem volna csak, hogy vigasztaljam…minden sértettségem a múlté volt.  A világra még haragudtam, mert ilyen szemét módon bánt Krissel. A legtöbb hülye picsa, aki 14 éves korában már szétteszi a lábát, meg sem érzi az elsőt.
De az én édesen naiv, gyönyörű, érzelmes húgom persze igen. Ez kibaszott igazságtalan. Lehetséges, hogy az élet Kristent bünteti a tré életmódom miatt? Bár erre még gondolni is hülyeség volt.
… talán jobban kellett volna igyekeznem....

*


- Tesó! 1000 éve nem láttalak! – pacsiztunk össze Xavival, amint megérkezett. Mi tagadás, jól megváltozott. Igaz, még most sem egy izomgalamb, de azért pár kilót felszedett magára, így már nagyobb, mint Kristen. – Mesélj, mi van veled? – terelt ki újra kezdődő mélabúságomból.

- Semmi különös. Élem világom. Haverok, pia, bulik.

- Csajok?! – vágott rögtön abba a témába, amiről igencsak, nem akaródzott beszélnem.

- Jah..azok is. – tértem ki a válasz elől a hajamat túrva. Gyorsan beléfojtottam a szót egy időre, míg a kocsihoz értünk, de az elkövetkezendő egy órát úgysem úszom meg.

Szerencsére hamar leakadt a – most fájóan – érzékeny pontokról, és a végén már fesztelenül beszélgettünk, számomra nem igazán érdekes témákról. Magamban egy percre sem felejtettem el Kristen, reméltem, mire hazaérünk, kijön a fürdőből, és láthatom, magamhoz szoríthatom apró testét, rendbe hozhatom a mai hibát, vagy legalább érezhetem, hogy velem van! (? hmmm valami nem stimmel, nem tetszik ez így XD ötlet? :D )

Xavierből hazafelé ömlött a szó, nekem nem kellett sokat a beszélgetéshez tennem. Mesélt Ő mindenről, ami azóta történt vele, hogy elváltunk. De úgy vettem le, a jó külsővel, egy kicsit módosult a személyisége is. Hirtelen mintha, a pár hete ismert Ön magamat láttam volna benne. Nőbolond, féktelen, vad, buli őrült, és egészségesen egoista, ami azért bejön a legtöbb csajnak. A legtöbbnek.  A mi sulinkban is tapadhatnak rá az üresfejű, magukat tökéletesnek látó tömeg macák.

Nekem mindegy, én úgyis visszavonultam ettől az egésztől. Az én értékrendem legtetejére, nem is olyan hirtelen egy valaki került. Az a valaki, aki félelmeim beigazolódására még mindig a fürdőt tekintette saját elefántcsonttornyának. Arcom lemondó grimaszba torzult mikor érkezésünkre a néma ház éteri homálya felelt.

-                Kristen – kiáltottam felfelé indulva, Xavi persze jól nevelt kölök módjára jött mögöttem. – Kristen! – kiabálta velem együtt.

-                A fürdőben vagyok. Csak lefürdök és jövök. – mondta egy erőtlen hang az ajtó mögül. Ha nem tudnám mi történt, fel sem tűnt volna, így Xavier se vehette észre. Ezt bizonyítandó, Mr. nagyváros, a következő pillanatban már vágtatott is lefelé, hogy bevágódhasson a TV elé.

-                Meghalsz – üvöltötte vihogva, akár egy 12 éves játék örült. Na igen, ha valami, hát ez sosem változik. Leültem vele, nem hagytam meg a gyanakodás legkisebb esélyét sem. Egy kis időre sem tudtam elvonatkoztatni a Kristennel történtektől, egyre csak járattam az agyam. Aztán egyszer csak megjelent a kanapé mögött, akár egy szellem.

-                Szia Xavi! – lépett oda hozzá, két puszit nyomva az arcára.  – Ne haragudj hogy nem mentem én is ki eléd, de elég rosszul voltam, és még most is furán érzem magam. Úgyhogy szerintem lefekszem. Bocs, hogy elbaszom az első estédet itt.

-                Ugyan már! Stew, csak nem képzeled hogy haragszom?  Ha gáz van tényleg menj és aludd ki magad! Mi Robbal elleszünk ne izgulj!Lesz még elég időnk pótolni ezt a napot. – vigyorgott ezerrel, mire Kris arcára is mosoly kúszott. Beletúrt Xavi hajába, majd jóéjszakát kívánva felfelé indult. Kerülte a tekintetemet, olyannyira hogy egyszer sem nézett rám. Pedig én végig Őt bámultam, feldagadt szemeit, most még inkább törékeny alakját, és az őszinte erőfeszítést, amivel próbálta elrejteni mindazt amin az elmúlt pár órában át ment.

-                Na mivan?! K.O van! Meghaltál, én nyertem. – nem is figyeltem a játékot, így könnyű volt kinyírnia, na nem mintha meghatott volna jelen pillanatban. Sokkal inkább lettem volna Kristen mellett, de nem tehettem. Xavi velem akart „elleni”, tényleg nem hagyhattam itt, hogy nézett volna már ki csóri gyereket leszarni, hadd játsszon magába mint a gyépések? Tehát maradtam, és hogy az elkövetkezendő pár órát végigszenvedjem, szükségem volt jó pár sörre, valamaint végtelen türelemre Xavi meg,  a - most felettébb idiótának érzett – poénjai ellen.

De aztán csak véget ért az este, végre megunta a dolgot és elfáradt. Gyorsan megmutattam a szobáját, és már ott is hagytam. A forró zuhany némiképp elálmosított, de nem szándékoztam bealudni, válaszok nélkül.

Halkan belopóztam Kristen szobájába, Ő maga szorosan a takaróba bugyolálva feküdt az ágyán. Pár percig csak néztem, ahogy kisimult arcán nyugalom játszik. Óvatosan befeküdtem mellé, átölelve karcsú testét, mire  Ő csendesen felsóhajtott. Talán fel is ébredt…minden esetre hagyta hogy magamhoz húzzam. Már biztosan ébren lehetett, mert hátát szorosan mellkasomnak nyomta, miközben egy kezemet magára húzva még jobban ölelésembe férkőzött. A szívem vadul rázta a bordáimat, nem utálhatott meg , ha elfogadja a közelségem!

Nem szóltunk egy szót sem, nem volt rá szükségünk, ahogy a válaszokra sem. Azok ráérnek.

Meleg testünk egymáshoz préselődve üdvözölte újra egymást, és ez mindennél többet jelentett. Mintha semmi sem szakíthatná szét ezt a köteléket, ami köztünk van. Persze lehet, hogy a holnap egy rémálom lesz, de nem érdekel.  A pillanatnak éltem, és ez a pillanat, Kristen volt. Csak Ő.

Beszívtam hajának kellemes illatát, ez volt számomra az útlevél, amivel a bejutottam az öntudatlanság édes kapuján.

25.

Ki mondta hogy nem vagyok jó fej? :D Vagyis..szóval rész hosszúság szempontjából..najó nem kell a blablaa, de erre aztán tényleg érdekelnek a vélemények.
pusz.
B.

http://www.youtube.com/watch?v=bhRuIqIy7Iw

-                Kristen felállt és a medence felé kezdett húzni, bár a végére én már szinte rohantam. A füves parton, gyorsan megszabadultunk a felesleges ruháktól, hogy csak az alsónemű maradjon rajtunk. Kinyújtott kezem felé nyújtottam, aztán együtt csobbantunk bele, a kellemesen meleg vízbe. Egy ideig csak úszkáltunk, és élveztük a csodás idő adta lehetőségeket.  Fejeseket és bombákat ugrottunk, fröcsköltük és lebirkóztuk egymást.
Teltek a percek, és - öntudatlanul is - egyre közelebb araszoltam hozzá játékunk alatt, egész addig, míg már csak egy pár centi választotta el ajkainkat egymástól. Arca a várakozás izgalmával csillogott, rég eltűnt már a játékosság, mindketten tisztában voltunk vele, mi fog következni. Nem is váratott sokat magára, hisz nem pont én vagyok a türelem mintaképe, így azonnal megcsókoltam. Vigyorogva viszonzott mindent, amit adtam, miközben én finoman kivontam a medence szélére, mint a legutóbb. Kezeim eddig soha nem tapasztalt türelmetlenséggel kutatták testét, de figyelemre és várakozásra intettem magamat. Csak nyugi Rob, ne siess el semmit, most végre úgy tűnik eljött az ideje, de te csak ne siesd el! Élvezd ki minden pillanatát, de a lényeg hogy Kristen is élvezze ki. Ezeket megfogadva lassítottam egy kicsit, bár a mohóbbik felem nyüszítve tiltakozott ez ellen.

Nem érdekelt, csak a Neki való örömszerzés, annak a módját pedig elég jól ismertem.

Míg egy kezem- a nyakától indulva, végig simítva gerincén - megállapodott a fenekén, másik, testünk közé bújt. Bár ez így elég megterhelő volt, lévén nem tudtam biztos pontba kapaszkodni, de húgom megoldotta a kérdést. Lábait szorosan derekam köré tekerte, mialatt kezei a medence szélében kapaszkodtak. Nem terveztem sokáig így maradni, de azért kihasználtam a helyzet adta előnyeimet, mikor köztünk lévő tenyeremet becsúsztattam vizes bugyijába. Forró volt odalent, mintha egy kandallóba nyúltam volna, szinte égetett. Rögtön belécsúsztattam egy ujjamat, mire kaptam egy új harapást a nyakamra, lassan már olyan leszek mint egy cikk cakkos vászon, de nem érdekel, Ő bármit megtehet velem.
Ujjam lazán járt égő testében, agyam egyik fele rögtön gondolkozni kezdett, feszegetni akarta a határokat, sőt! Ledönteni őket! De sikerült visszafognom magam... valamennyire. Óvatosan még egy ujjam belé vezettem. Feszülten figyeltem, ahogy arca először összerándul, ajkai elnyíltak, szemeit szorosan lehunyta, majd hirtelen megmozdította csípőjét, és hozzám dörgölőzött.  Mosolyogva leheltem csókot ajkaira, majd egyre lejjebb haladva, az állára, a nyakára, kulcscsontjára, míg el nem érkeztem a melleihez. Rövid úton megszabadítottam, az idegesítően takaró fehérneműtől, hogy végre megízlelhessem puha bőrét. Amint a számba vettem egyik mellét, rögtön megjött, az eddig igen csak visszafogott hangja, és felsikoltott. Nagyon jól tudtam, hogy milyen érzékeny is itt, ezért tovább kényeztettem, miközben ujjaim lassan mozgattam benne, csak hogy szokja a dolgot. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy hamarosan már nem csak ujjaimmal érezhetem forróságát. Kristen teste vonaglott a kezeim között, aminek nagyon örültem, minél jobban elengedi magát, annál kevésbé lesz kellemetlen az első… Nem akartam, hogy fájjon neki, de a csajok legtöbbjének nem jó az első éjszaka. De Neki jó kell, hogy legyen! Mindent megtettem volna, hogy élvezze a dolgot, de a medence hirtelen nagyon is korlátozó helyszín lett, és nem is itt szerettem volna csinálni. Ez nem volt elég különleges, Kristen sokkal jobbat érdemel. Szorosan magamhoz ölelve indultam vele felfelé, lábai szinte már fájdalmasan erősen szorítottak. Biztos nagyon ideges szegényem. Nem szóltam semmi, valahogy nem volt kedvem elrontani a némaság miatt beállt nyugodt, csendes pillanatot. Helyette inkább a hátát cirógattam. Nem szabad görcsölnie, az nem vezet semmi jóra. Beléptem a szobámba, bezárva magunk mögött az ajtót. Ez sem volt éppen egy különleges helyszín, de mégis sokkal jobbnak éreztem itt megtenni, amire készülünk, mint egy medencében. Amit csinálni fogunk…
 A gyomromban lévő csomótól hirtelen én is tapasztalatlan, szűz srácnak kezdtem érezni magam. Féltem, hogy amit adni tudok majd, nem kell neki…

Kristen

Bevoltam szarva. De nem kicsit. A lépcsőn felfelé menet, már csak a remegés hiányzott a kitörni készülő pánikrohamomhoz. Pedig tudtam nagyon jól, hogy nem pánikolhatok, azzal elrontok mindent. Mély levegőket vettem, magamban higgadtságért imádkozva. A medencénél még minden olyan jó volt, igaz az elején kicsit feszített amikor már  két ujja volt bennem, de hamar legyűrtem a kellemetlenséget, és a végére jobban élveztem, mint eddig bármit. De most mégis más lesz… rendben, hogy már nem vagyok annyira „érintetlen”, de ez lesz az első „igazi” alkalom. Jaj Kristen, ne idegeskedj, ne parázz, ne kapj pánikrohamot csak, mert Rob lerakott az ágyra. Rob…tisztában voltam vele hogy figyelmes és gyengéd lesz, ismertem már annyira hogy tudjam, a szexben sem önző, főleg nem velem…Éppen ezért nem értettem, miért görcsölök annyira. Bíznom kell Robban, vagyis inkább magamban. Szemem körbejárta homályba burkolt szobát, majd megállapodott a hasamon, amit valaki éppen gőzerővel puszilgatott. Nem bírtam, nem kuncogni, egyszerűen nem lehetett nem imádni Őt. Annyi mindent megtett, hogy jó legyen nekem, de a kis zümmögés az agyamban, csak nem csillapodott. De mindjárt nem volt akkora jelentősége, mihelyst Rob – lehúzva rólam vizes bugyimat – a lábaim közé feküdt. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, hogy aztán kétszeres sebességgel kezdjem el újra szedni. Ez a pasi és a tökéletes nyelve, fognak engem egyszer sírba vinni. Olyan finoman, és kíméletesen csinálta, mint még soha azelőtt. Szinte már rá akartam szólni, hogy erősebben, de nem tettem. Mert így még őrjítőbb volt az egész, mintha alig ért volna hozzám, mintha tollak simogatták volna végtelenül érzékenyen az egész testem. Remegve vonaglottam a gyönyörtől, de Ő szorosan tartotta a csípőmet. Ide-oda rántottam a fejemet, fogaimmal ajkamat harapva, miközben kezeim fehéredésig szorították a lepedőt. Nem bírtam feldolgozni a rámtörő gyönyöröket, amik csak jöttek megállíthatatlanul.

-                Hagyd abbah! Hagyd abbah! Nem bhírom! - nyöszörögtem erőtlenül vergődve a karjaiban, de persze miért is állt volna meg? Hisz az volt a célja, hogy belefojtson saját kéjjel teli nyögéseimbe. De a piszokja! Még rá is tett egy lapáttal, mikor fogaival gyengéden végigkarcolta legérzékenyebb pontom, na nekem akkor mindennek vége volt. Könnyezve sikoltottam a nevét újra és újra, az extázis minden pillanatában, fejét magamhoz préselve. És ő csak adott és adott, egészen addig, míg az utolsó élvezet hullámom rángásai végig nem értek elernyedt testemen. Soha ilyet még nem tapasztaltam. Eddig sosem volt még ilyen erőteljes és csodálatos az orgazmus.

Némán feküdtünk percekig, időközben Rob mellém feküdve cirógatott és simított végig rajtam újra és újra, életben tartva ezzel fülledt kielégüléssé vált vágyamat. De még nem volt vége, és ha hagyom magam, és végre lenyugszom, sokkal jobb is lehet. Legalábbis Sandy azt mondta, mikor egyik este erről beszélgettem vele. Furcsa mód Ő nem találta korainak a dolgot, mivel szerinte Robbal már évek óta egymás mellett vagyunk. Jó, engem sem az idő tartott vissza, az csak egy indok volt, félelmem leplezésére. Igazából nem igen tudtam elképzelni, hogy lehet jobb ennél!...Ahogy Robhoz bújva, pihegek kielégülve, mi kellene még ezen kívül?
Az említettre pillantva találkozott tekintetünk. Mintha az Övében is félelem tükröződött volna, vagy talán inkább türelmetlenség. Nem tudtam eldönteni, de egyértelműen látszott, hogy ideges, arca most egyáltalán nem volt kisimult, szemöldökeit összehúzta , lassan vette a levegőt. Nem akartam így látni, most olyan könnyednek érzem magam, ráadásul pont miatta, szóval Ő se játssza itt nekem a mártírt! Ezzel a lendülettel, keveredtem fölé lefogva a kezét. Nem értettem mi ütött belém, de szinte letéptem róla a boxer alsóját, mialatt számmal, megannyi helyen „csókfoltot” hagytam a bőrén.  Már akkor felmorgott, mikor kezemmel érintettem.

Pedig ez még csak a kezdet volt, most, a legjobb tudásom szerint akartam csinálni mindent, hogy olyan jó legyen neki is mint amilyen nekem is volt. Éppen ezért húztam az agyát, amennyire csak lehetett, ahogy Ő tette velem.
Finoman húzogattam puha bőrét, de a számmal hozzá sem értem, csupán csak leheletem simogatta körül. Két keze fejem mellett markolta a takarót, néha elindulva felém, de félúton mindig visszahúzta őket.

-                Kristen – lehelte alig hallhatóan, de nekem zene volt fülemnek. Minden egyes sóhaja, akár csak türelmetlen morgásai, mind jobban ösztönöztek. Oh igen,azok a morgások, azokat még jobban imádtam. De természetesen megkegyelmeztem neki, fél perccel később már számmal kényeztettem Őt. Persze ott is figyeltem rá mi csinálok, először őrjítően lassan nyeltem el, majd gyorsítva többször is végigízleltem nyelvemmel, aztán megint lassan, ezzel sikeresen tereltem Őt az őrület határára. Még csináltam volna, akár egész éjjel is, de bátyám más véleményem volt.

Fel sem fogtam a mozdulatot, de már rég alatta feküdtem. Ajkai az enyémre tapadtak, és úgy faltak mintha sosem akarnák abbahagyni. Tekintete ködös volt, és úgy nézett végig rajtam, mint aki nem hiszi el amit lát. Hirtelen megállt egy pillanatra, kezét közénk csúsztatta, majd finoman simogatni kezdett. Nem értettem, mintha két Rob lenne, az egyik vad és féktelen , a másik figyelmes és majdhogynem túl  gyengéd. Aztán leesett a tantusz, hogy miattam fogja vissza magát. Abban a pillanatban

arra gondoltam: „ Oké, csak legyünk már túl rajta, azt akarom hogy fesztelenül szeressen!”
Elhivatottan simultam hozzá kényeztető kezének. Csókért könyörögve emeltem fel fejem ,de nem kellett sokat várnom, Rob hamar letörölte fejéről a meglepett kifejezést, és teljesítette a kívánságom. Úgy éreztem készen álltam. Készen akartam állni!

-                Gyere és szeress! – suttogtam a fülébe mire elmosolyodva, végigsimított arcomon, majd finoman szélesebbre tárta lábaimat. A szívem a torkomban dobogott, nem járt mást az agyamban, csak hogy végre túl legyek már rajta. Hiába simogatott, és csókolt ahol ért, a gonosz kis hangocska az agyamban egyre csak azt kántálta „legyen már vége” ha éppen nem azt zümmögte mennyire „nem helyes, ne csináld, nem teheted..” az utóbbit már leszartam, nem érdekelt milyen következményekkel jár, vele akartam lenni. De hiába próbálkoztam az elsőt nem tudtam elnyomni magamban. Idegesen rágtam a szám szélét, egészen addig míg Rob kezei körül nem fogtam arcomat. Mélyen a szemembe nézett, és csak ennyit suttogott halkan:

-                Ne aggódj. Vigyázni fogok rád! – ígérte, hangjából csak úgy áradt az őszinteség. Hinni akartam neki! – Lazulj el, amennyire csak tudsz! – kérte rekedt hangon, megpróbáltam hát teljesíteni a kérést. Nyugi Kristen, hamarosan túl leszel rajta.. Jesszus miért is így állok hozzá?! Faszomnak nem tudok már normális lenni?! Nem akarok semmin agyalni, most pedig elengedem magam és késsz! 
Igazából nem nagyon tudtam hogy is kellene csinálnom a dolgot, de fáradhatatlanul azon voltam hogy laza legyek.
Érzékeltem Rob csókját ajkaimon, kezét, összesimuló testünk között. A szememet lehunytam, és erősen koncentráltam hogy ne görcsöljek. Nem sejtettem mit kellene éreznem, de rögtön rájöttem amit megéreztem a feszítést. Bassza meg! Ez rohadtul nem olyan mint amilyennek Nikki előadta! Ez fáj! Hirtelenjében olyan volt mintha ketté szakadnék, lassú kínzó mozdulatok hozták magukkal az egyre nagyobb hasogatást. Fogamat csikorgattam, és vártam hogy vége legyen. De nem lett. Sőt, még jobban beerősített…Nem akartam elszúrni mindent, nem tudtam mit tegyek.

-                Rob…ez nagyon rossz – csuklott el a hangom erőtlen nyüszítésem közepette.

-                Mindjárt elmúlik… - suttogta rekedten, és lassan még beljebb araszolva ajándékozott egyre élesebb nyilallásokat testem mélyének. Felsikoltottam kínomban, ahogy  lassan szét szabdalt a telhetetlen gyötrődés. Közben könnyeim is eleredtek, bár azok nem is inkább a fájdalom miatt, hanem a haragból. Haragudtam a testemre, miért nem lehet normális legalább a testem? Vagy, miért nem bírom jobban a fájdalmat? Haragudtam magamra a hülye gondolataim miatt, azért mert egy karót nyelt béna picsa vagyok aki még lazítani sem képes. A fájdalom és a harag ugyanakkor átcsapott kínzó várakozásba, nem bírtam tovább. Szedje ki azonnal! Nem akarom a fájdalmat…Azonnal múljon el!

-                Hagyd abba! Kérlek! – könyörögtem bőgve, szégyenkezve, akár egy 5 éves. Megalázva éreztem magam, hisz a saját testem hagyott cserben, ráadásul Ő mindent megtett értem, én meg elcsesztem, elrontottam mindent….Rob ezek után…

De most nem érdekelt semmi más, csak hogy a fájdalom azonnal takarodjon ki a  testemből.

-                Hagyd abba! – sikoltottam tehetetlenül. A remegés rázott,kár hogy ez nem az ismert, és szeretett fajtából való volt. Pár pillanat múlva viszont elmúlt mindent, hirtelen tűnt el belőlem a kettéhasítás különösen erős érzése, újra én voltam, csak egyedül én. Nem tudtam mit csinálhatnék, Robra rá sem mertem nézni. Erőtlenül feltápászkodtam, nem nyúlt utánam, nem tett semmit…és én meg sem álltam a fürdőszobáig. Az ajtó becsukódott mögöttem, kétségbeesetten rogytam a földre, akár egy csalódottsággal teletömött próbababa. Csak ültem ott és néztem magam elé. Most már okolhattam magamat a befejezésért, ki kellett volna bírnom! Most, hogy a fájdalom már csak rémes emlék volt, könnyű lett volna kibírni.

Nem baj Kristen, te ilyen vagy. Selejtes. Egy szánalmas roncs, és ezen még Rob sem tudott segíteni. Belesajdult a szívem ha Rá gondoltam, aki alig pár méterrel mellett valószínűleg a cigiket szívja egymás után, azon gondolkozva, megérem e a sok macerát? Ettől aztán még nyomorúságosan éreztem magam, még a könnyeim is kicsordultak, hogy újra eltelítsék az előzőek felszáradt útvonalait az arcomon. Biztos voltam benne hogy ez volt eddigi életem legszarabb pillanata.

25. részlet

Csak nektek *-* Amúgy, ugye milyen fucking gyönyörű ez a manip?^^

-          Kristen felállt és a medence felé kezdett húzni, bár a végére én már szinte rohantam. A füves parton, gyorsan megszabadultunk a felesleges ruháktól, hogy csak az alsónemű maradjon rajtunk. Kinyújtott kezem felé nyújtottam, aztán együtt csobbantunk bele, a kellemesen meleg vízbe. Egy ideig csak úszkáltunk, és élveztük a csodás idő adta lehetőségeket.  Fejeseket és bombákat ugrottunk, fröcsköltük és lebirkóztuk egymást. 

Teltek a percek, és - öntudatlanul is - egyre közelebb araszoltam hozzá játékunk alatt, egész addig, míg már csak egy pár centi választotta el ajkainkat egymástól. Arca a várakozás izgalmával csillogott, rég eltűnt már a játékosság, mindketten tisztában voltunk vele, mi fog következni. Nem is váratott sokat magára, hisz nem pont én vagyok a türelem mintaképe, így azonnal megcsókoltam. Vigyorogva viszonzott mindent, amit adtam, miközben én finoman kivontam a medence szélére, mint a legutóbb. Kezeim eddig soha nem tapasztalt türelmetlenséggel kutatták testét, de figyelemre és várakozásra intettem magamat. Csak nyugi Rob, ne siess el semmit, most végre úgy tűnik eljött az ideje, de te csak ne siesd el! Élvezd ki minden pillanatát, de a lényeg hogy Kristen is élvezze ki. Ezeket megfogadva lassítottam egy kicsit, bár a mohóbbik felem nyüszítve tiltakozott ez ellen.

Nem érdekelt, csak a Neki való örömszerzés, annak a módját pedig elég jól ismertem.

Míg egy kezem- a nyakától indulva, végig simítva gerincén - megállapodott a fenekén, másik, testünk közé bújt. Bár ez így elég megterhelő volt, lévén nem tudtam biztos pontba kapaszkodni, de húgom megoldotta a kérdést. Lábait szorosan derekam köré tekerte, mialatt kezei a medence szélében kapaszkodtak. Nem terveztem sokáig így maradni, de azért kihasználtam a helyzet adta előnyeimet, mikor köztünk lévő tenyeremet becsúsztattam vizes bugyijába. Forró volt odalent, mintha egy kandallóba nyúltam volna, szinte égetett. Rögtön belécsúsztattam egy ujjamat, mire kaptam egy új harapást a nyakamra, lassan már olyan leszek mint egy cikk cakkos vászon, de nem érdekel, Ő bármit megtehet velem.

24.

Mindenek előtt: 

Szeretnék pár szót szólni egy bizonyos, hozzám nagyon közel álló ember tiszteletére. 

Aki nem más mint... Lady, az én BBm, az egy fele annak amitől én is egész tudok lenni (L)

Bár szerintem senkinek sem kell bemutatnom, mégis ha valaki nem ismerné: egy hihetetlenül tehetséges íróról beszélek épp, aki mint ember lenyügőző, mint barát segítőkész, mint BB utánozhatatlan *szívecske*

Ő nem rég lezárt egy olyan dolgot, ami szintén sokat jelentett a számomra. Az övé volt az első RS blog ami megfogott, és az egy év leforgása alatt egy pillanatra sem eresztett.  Nem titok, sokszor mondtam már , Miatta kezdtem az írást Ezért Főleg Neki köszönhető az elindulásom, és a további ténykedéseim alatt (most is ) rengetek erőt , bizalmat, nyugalmat (xD félelmetes milyen hamar elmúlik az idegrohamom ha beszélünk :D )és szeretet kapok tőle.  Most, ugyan befejezett egy - szerintem igényesen, és életszerűen - megírt RS blogot, egy olyat, aminek nincs párja, DE higgyétek el nekem, sok minden van még abban a lányban. Én csak tudom, hisz az egyik legjobb barátom. Örökre nyomot égetett bennem a barátságával , soha nem fogom tudni feledni, és mindig felnézek majd RÁ.  Köszönöm életem. Nélküled nem lennék ma itt...
de a másik BBmet is nagyon imádom, éppen ezért TRIUMVIRÁTUS *szívecske*

Szóval itt is van a miss. Van még négy percem félig (xD pontosság nagy előny) , gyorsan leírok még pár dolgot. Először is a névtelen kommentelőmnek arról hogy "vetítek": legszívesebben másolgatnám az elvirát, de felesleges, és különben sem fogok magyarázkodni. Azt hiszem a legtöbb olvasom tudja hogy nem szoktam hazudni, sem mellé mondani dolgokat, kiirom ha nincs kedvem, kíírom ha nem érdekel, meg ha leszarom az egészet. Nem ismersz,nem is fogsz, ez magánügy,  bejárós vagyok, ami + 4 óra utázás minden nap, kész slussz passz, ezzel lezártam a témát. 

Most jönne a fejezet, DE előbb: a chatemben volt egy kis...hogyisfogalmazzak? hát igen, imádom ha leszólnak (L) na de komolyra fordítva: köszönöm a normálisabb embereknek akik kultúráltan elmondták a bajukat. Akik meg nem , azok tudják mit nyaljanak xP Őszintén: megfordul a fejemben hogy tényleg hagyom az egészet, de aztán az olvasóimra gondoltam, akik bíznak bennem meg a szabálytalan időközönti frisseimben :P... próbálnék én változtatni, de értsétek meg kérlek...fáradt vagyok. Tudom...mindenki az, ez nem kifogás..de teszek rá.  Lehet hőbőlögni de ha lassan megy hát lassan megy. Emailben szívesen várok egyébként mindenfajta észrevételt. Mellesleg ha bezárnám a blogot az azért lenne mert én akarnám, nem mert valaki beszólt vagy leugatott. na ennyi. sorry a megapostért XD

cuppanós.

B.

A farmerját bontogattam lezserül, mintha csak épp arra támadt volna kedvem, hogy kihámozzam a nadrágjából.  Éreztem, hogy kicsit szaporábban veszi a levegőt, de kizárt volt a megállás lehetősége. Becsúsztattam kezem a boxerébe, és játszadozni kezdtem, kezemben egyre csak keményedő férfiasságával. Pokoli örömöt éreztem, arcának látványától. Izmai megrándultak, szemeit szorosan összezárta, majd egy pillanattal később lassan kinyitotta. Rám nézett, könyörgően kínlódva.  A tekintete rabul ejtett, kezem egy pillanatra sem állt meg, de szemeim csak Őt nézték, ez a pillanat olyan bensőséges volt, olyan egyedi, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt. De éreztem, hogy gyorsabban szedi a levegőt, arcán is látszódtak már a jelek, amik tudatták velem, hamarosan vége lesz. Még a legvégső pillanatban is megbabonázva néztük egymás arcát. Figyeltem megránduló arcizmait, félig lecsukódó szemhéjait, hallgattam elnyíló ajkai közül kiszökő sóhajait. Kezemet kiszabadítva nadrágjából, felálltam, hogy valamiben megtöröljem magam.
Még pár pillanatig legeltettem szememet Rob fáradtan lihegő alakján, majd az erkélyre mentem rágyújtani. Mérhetetlen elégedettségem közepette szívtam a cigit, de közben egy –mostanra igencsak sürgető – gondolat kúszott az agyamba.  Rob azt mondta nem fog sietetni, azt mondta, nekem kell tudnom, mikor jön el az ideje.

De nekem fogalmam sincs mi történik velem, az egyik pillanatban leteperném, a másikban legszívesebben a szekrénybe bújnék a tapasztalatlanságom miatt.
Vajon meddig húzhatom még az időt? És ami rosszabb: Ő mikor fogja megunni a várakozást? Ebbe még bele sem mertem gondolni…bár a másik félelmem sokkal inkább tűnt ésszerűbbnek. Legbelül nagyon is jól tudtam miért nem akarom odaadni magam neki…rettegtem tőle , hogyha megtörténik a dolog, akkor fogja magát és ejt, kész vége, kipróbált és ennyi. Elképzelhetetlenül fájt ez a gondolat, de volt rá esély is. Hiszen, ismertem Robot, de így még sohasem kezeltem őt.

-                Köszönöm – összerezzentem a halk suttogástól. Rob közvetlenül mögöttem állt, karjaival körül fogott, és ahogy szokta, fejét a vállamra támasztotta.  – Bocsi, nem akartalak megijeszteni. – mondta mikor észrevette zavartságom.

-                Nem, semmi gáz. Csak elgondolkodtam.

-                Szabad tudnom miről? – kérdezte mosolyogva, mialatt kivette a kezemből, félig leégett cigimet.

-                Inkább nem mondanám el, ne haragudj.

-                Olyan szörnyű? – kuncogott , poénnak vette a dolgot. – Csak nem Kellant képzeled a helyembe ilyenkor?

Felhorkantam.

-                Hülye. Dehogyis, csak nem szeretném, ha kiakadnál. ennyi.

-                Akkor fogok kiakadni, ha nem mondod el min járatod az agyadat. Kérlek Kris.  – kérlelt egyre idegesebben, na fasza kis helyzetbe keverted magad, te állat…

-                Fázom, nem megyünk be?  - húztam magammal az ágy felé.

-                Ezzel még nincs lezárva a téma. – figyelmeztetett miközben én befészkelhettem magam a karjai közé. Fenekemet ágyékának préseltem, áradt belőle a forróság, ami egy időre kiszedte a zavaró gondolatokat a fejemből. Rob félretűrte nyakamból a hajamat, hogy finom csókokkal halmozhasson el. Keze már indult is a pólóm alá.

-                Hééé!

-                Mivan? Ez csak békülési ajánlat!

-                Nem! A békülési ajánlatot én adtam az előbb!

-                Jó akkor ezt vedd köszönetnyilvánításnak. – mormolta a fülem tövénél. 

Nem szóltam semmit, helyette inkább elengedtem, eddig fogva tartott kezét, ami máris a melleimre tévedt. Finom sóhaj szakadt fel belőlem, amit egy halk sikoly követett, mikor másik keze villámgyorsan a bugyimba csúszott.  Most már nem tagadhattam, előtte vágyakozásomat. Teljesen elengedtem magam, hagytam, hadd csinálja, amit csak szeretne, hisz bármit tesz is velem, az 100% hogy élvezni fogom. Igazam is lett, lazán szélesebbre tárta lábaimat, hogy jobban hozzám férjen. Egy ujját, ismét magamban érezhettem, az édesen feszítő érzéstől minden épp gondolatom oda lett. Nyögéseim hasítottak a néma csendbe. Hátrahajtottam a fejemet, csókért esedezve,  melyet meg is kaptam nyomban. Puha nyelve finoman kényeztette az enyémet,ezzel az őrület határára sodorva. Legszívesebben sikítva vonaglottam volna az ágyon, de Ő erősen tartotta elgyengült testemet, érintését mintha mindenhol éreztem volna. Mintha minden porcikámat egyszerre kényeztette volna, mégis a legjobban eső ingereket a lábam közt ténykedő keze okozta. Lazán járatta benne egyik ujját miközben egy másikkal legérzékenyebb pontomon körözött. Elszakítottam magam ajkaitól, félő volt, hogy túl vad leszek és elharapom a száját, ezért inkább csak a sajátomba mélyesztettem fogaimat kínlódásom közepette. 

-                Rob – lihegtem elaléltan, mire válaszként két ujjai közé csípte a mellbimbómat. Az élvezet azonnali volt.  Messziről hallottam saját sikolyomat, a bódult ködön át, ami agyamra telepedett.  Úgy szorítottam a combjaimat, ahogy csak bírtam. Nem akartam egy picit sem engedni a kéj pulzálásaiból. Lehet, hogy már rég eltörtem Rob kezét, de ebben a pillanatban még az sem érdekelt volna. Egyszerűen csak hagytam, hogy az orgazmus átjárja remegő testemet. Sajnos megint túl korán elmúlt az extázis, de még percekre rá is átéltem az utóhatást. Azt a furcsán bizsergető, kellemes hullámot, ami lassan nyalogatta végig egész lényemet, a kielégülés boldogságát magában hordozva.
Végre volt annyi erő bennem hogy alábbhagyjon a szorítás, így Rob ki tudta magát szabadítani forróan lüktető „béklyójából”.
Agyam kitisztulni látszott, kezdtem érzékelni a külvilágot. A minket körül ölelő csendben, más nem hallatszott, csak saját, még egyeletlen lélegzetem.

-                Jól vagy? – kérdezte végül Rob,  biztos beparázott hogy csak fekszem, mint egy darab fa, de hát az élményt valahogy fel kell dolgozni.

-                Jobban – válaszoltam halkan majd erőnek erejével szembefordultam vele. - Akkor most én köszönöm. – feleltem végül gyengéden, még egy utolsó csókot lehelve ajkaira, aztán végleg rám terült a tudatlanság vastag felhője, és mély álomba zuhantam.

Rob

Reggel korán ébredtem, de szokatlanul kipihent voltam. Mintha éveket aludtam volna át, pedig a pihentségem oka inkább volt a karjaim közt fekvő csodalény. Édesen szuszogott, fejét a karomra hajtva. Nem akartam felébreszteni, de ugyanakkor meg akartam lepni egy kis reggelivel. Óvatosan kibújtam az ölelésből és a fürdőbe indultam. Fogat és arcot mostan, beletúrtam párszor szanaszét meredező hajamba, aztán lefelé vettem az irányt. Neki álltam palacsintát gyártani, azt imádja az én kis perverz manócskám. Najó. Maradjunk inkább a Kristennél. Én is betoltam párat, aztán levágódtam a TV elé , még korán volt ahhoz hogy felkeltsem. Egy ideig bámultam a Hills 2562829 részét , de hamar meguntam a cicababákat, és egyből hiányozni kezdett az én hús vér csajom.  Visszaosontam a szobámba, Ő még mindig aludt. Az erkélyre léptem, kezemben egy cigivel. Azt szívva is csak Őt néztem. Mekkora mákom van vele. Jobban ismer mind bárki más, és én is jobban kötődöm hozzá, mint bárkihez ezen a planétán. Igazából még nem jöttem rá mit is érzek, vagyis de igen, volt egy erős sejtésem arra, hogy ami a szívemet simogatja, azt hogy is lehetne szavakba önteni. De nem akartam semmit sem elsietni, csakúgy mint a sex kérdést , ezt is hanyagolnom kell még egy ideig, ha nem akarom elidegeníteni magamtól. A szex ugyan égetőbb téma volt, de bármeddig vártam volna miatta. Ráadásul maximálisan elégedett vagyok már most is, sosem mertem, még csak remélni sem, hogy ilyen hamar, eljutunk idáig. Bár, vagyok olyan önző és, akaratos hogy tudhattam volna. Álmodoztam már a pillanatról mikor végre, úgy is megkaphatom, de türelemre intettem magam minden elhamarkodott döntéstől.

Egyszer csak Stew mocorogni kezdett, reméltem hogy még egy kicsit nézhetem amíg fel nem ébred, de hamarosan kipattantak a szemei. Rám nézett, lazán elmosolyodva.
Visszamosolyogtam rá, de az Ő arc hirtelen görcsbe rándult, nem tudtam mi lehet az oka, de pár pillanat múlva száját befogva rohant be a fürdőbe. Ijedten mentem utána, a hangokból ítélve jól sejtettem, hánynia kellett.

-                Kristen , jól vagy? – beakartam menni, már a kilincsen volt a kezem.

-                Igen….Kérlek ne gyere be! – nyökögte két öklendezés között. Sajnáltam, mert tisztában voltam vele milyen szar is mikor az ember másnapos. Némán vártam az ajtó előtt gubbasztva. Percek teltek el, mire meghallottam a WC öblítését. Lassan benyitottam, Kris vadul sikálta a fogát, miközben néhány könnycseppet törölt ki a szeméből, valószínűleg az erőlködéstől jöttek ki. Mögé léptem hogy átöleljem de elhúzódott, így hát jobbnak láttam elmenni. Lemasíroztam a konyhába hogy kerítsek valamit csórikám másnaposságára, volt pár tablettám erre a célra, ki is készítettem neki. Aztán csak vártam rá.
- Ne haragudj…de tudod milyen vagyok ilyenkor. – mentegetőzött később Kris, mikor már a  TV előtt ette a reggeliét. Az ölébe hajtottam a fejemet, nyugtató puszikkal halmozva el lapos hasát.

-                Semmi gond. – feleltem beleprüszkölve a hasába, amitől annyira rázta a nevetés, hogy még a palacsintája is rajtam landolt.

-                Kösz, de már ettem!

-                A te hibád volt!

-                A tied!

-                Te röhögtettél!

-                De akkor is a te hibád volt! – fogtam a tányért és a dohányzó asztalra pakoltam, mielőtt eltörne az akciómtól amit terveztem. Ugyan, Kristen megelőzött, maga alá gyűrve testemet, de én miért is hagytam volna magam?! Egy rántással felé kerültem, és kezdetét vette a birkózással egybekötött vihogás, ami még azelőtt családi hagyomány volt, hogy „járni „  kezdtünk. Mikor kellőkép kifárasztottuk egymást, csak feküdtünk ott a másik szemébe mélyedve.

-                Ma mit szeretnél csinálni? – kérdeztem elaléltan szépségének természetességét figyelve.

-                Nem tudom, de biztos nem azt amit tegnap…Vajon mivel üssük el az időt Xavi gépének landolásáig? – gondolkodott hangosan , majd hirtelen beugrott a nagy ötlet! – Menjünk a medencébe!

-                A medencébe? – kérdeztem vissza felvonva a szemöldököm. Nem igazán tudtam mit akarna….úszni? Pedig reménykedtem benne, hogy a mai nap…

-                A múltkor is olyan jó volt,csak akkor többen voltunk. Na most azt képzeld el csak kettesben. – jól megnyomta a „kettesben szót”, finoman végigsimított a hasamon hogy még ezzel is sejtesse velem szándékát.

-                Hozom a fürdőnacim! – vigyorodtam és már keltem is fel.

-                Hozhatod, de felesleges…- kacsintott rám, mire a gyomrom görcsbe rándult. Azt hiszem érdekes lesz a mai nap...

23.

Hy all! Szóval: bocs hogy eddig nem hoztam a frisst, pontosan egy hete volt legutóbb. De ez volt az uccsó alkalom hogy mentegetem magam, egyrészt mert felesleges , másrészt meg ezentúl nem lesz kint a friss időpont viszonyításnak.
A leendő kődóbálóknak üzenném hogy ha :majd ők is, reggel 5-től este 8-10ig suliban lesznek, és alvás helyett, ezerrel neki állnak írni amint hazaértek, minden zokszó nélkül, na majd akkor dobálhatnak.
Kösz a figyelmet. 

Komihatár nincs.

Tessék a - nem elég hosszú - rész.

B. 

zene a részhez: http://www.youtube.com/watch?v=BELNiWGF0aM

ezt hallgattam, ez ihletet, ez illik hozzá...

Miután jól elbeszéltük( elittuk) az időt, Ann szólt, hogy mennie kell, Nikki viszont telefonált hogy jönne. Én paráztam hogyha még többet iszok, nem találok haza, Rob meg pipa lenne. Szóval nehéz szívvel, de felálltam, megöleltem Sandyt és Lilt, aki vele maradt még. 
Nem voltam nagyon berúgva, de azért éreztem az alkohol hatását. Kicsit szédültem. Miután leállítottam a motort a házunk előtt, nagy sóhajjal nyugtáztam: sikerült hazafuvaroznom magam.
Eldöcögtem az ajtóig, és már kerestem volna a kulcsot, de már kinyitották helyettem.
- Azt hittem már haza sem jössz! – rivallt rám Rob de hangjának kemény élével szemben tekintete gyengéd és megkönnyebbült volt. Karjaiba vont, majd becsukta az ajtót mögöttünk. Ajkait az enyémre tapasztotta, de mielőtt még nagyon beleéltem volna magam a dolgokba elhúzódott.

- Te ittál??  - kérdezte hirtelen.

- Igen. És? – nem értettem mit zavarja ez őt. Ők is biztos ittak a srácokkal.

- És? Beültél részegen a volán mögé? – ez inkább kijelentés volt, sem mint kérdés. Rob arcán megrándult egy ideg. Most már dühös volt.

- Jó, de nem lett semmi bajom. – végigmutattam magamon a kezeimmel, csak hogy szemléltessem, egyben vagyok.

- Szerencsére, de te teljesen meghibbantál?! Miért nem hívtál? Elmentem volna érted! – idegesen a hajába túrt, várva a válaszom. De én – az alkoholnak is köszönhetően, amit megittam – csak megrántottam a vállamat és a konyha felé sétáltam.

Persze nem volt ez ilyen egyszerű. Rob a könyökömnél fogva visszarántott.
- Neked tényleg elment az eszed? Ennyire semmibe veszed az életed? – puffogott még mindig, mint egy idegbeteg. Én meg nem értettem mi a baja. Itt vagyok, minden oké. Mit kell ezt ennyire túlvariálni? Nem csak hogy jól vagyok, hanem remekül! Sőt! Most megkívántam még egy sört, alvás előtt jót tenne.
- Elengednél végre? –kérdeztem nyugodtan, a kezére pillantva, ami még mindig engem fogott. Direkt nem vitatkoztam vele, hagytam hadd mondja a magáét, akkor hamarabb abbahagyja, főleg ha nem szólok vissza.

Rob még pár pillanatig rám bámult, majd elengedett. Én a hűtőhöz léptem, és kivettem egy sört. Feltűnés mentesen akartam kibontani és fel vonulni a szobámba, mielőtt drága bátyám megint leordítaná a fejemet, de persze most se volt szerencsém.
Egy pillanatra dermedten bámulta az üveget a kezemben, majd arcán gúnyos vigyor terült szét.

-                Tudod mit? Igyál még! Jót tesz neked! Idd meg az összes sört! De ott van még apa bárszekrénye is! Vedeld fel azt is! – köpte oda foghegyről.

-                Ne beszélj úgy velem, mint egy alkoholistával! Nem vagyok az! – vágtam a képébe, és csak hogy bosszantsam nagyot kortyoltam a sörből.  – Te többet iszol, mint én!

-                Igen! De én nem vezetek! Azt hittem a történtek miatt legalább elgondolkozol, mielőtt beülsz a volán mögé, de úgy látom, téged még ez sem érdekel. – ez ott ütött ahol fájt. Tudtam, hogy ez egy baromi kényes téma nála,és rohadtul éreztem magam, hogy pont én nyitottam fel, régen lezárt  sebét.

-                Én…

-                Tudod mit? Tessék! Itt a kocsim kulcsa! Vidd! Öld meg magad, ha ennyire hülye vagy! – azzal odavágta elém a kulcsát, és felment az emeletre. Az ajtó hangos robajjal csapódott be. Abban a percben jobban utáltam magam mint eddig bármikor. 
A sörömet a mosogatóba dobtam, az üveg, hangosan tört össze. Csak néztem, ahogy a sör csordogál a lefolyóba. Mostanában mindent elszúrok. Tényleg, hogy lehettem ilyen felelőtlen? Az agyam előhozta a képsorokat, amiket már rég eltemettem magamban, Rob arcát, ahogy torz, fájdalommal teli grimaszba borul mikor a szüleim elmondták neki a történetet... Ettől az emléktől a szívem összefacsarodott. Kimentem a teraszra hogy rágyújtsak, de a kezem annyira remegett, hogy csak pár perc bénázás után sikerült. Leültem a medence szélére, és csak bámultam a türkiz színű vizet. Másképp is belegondoltam a dolgokba, ha Rob tenné velem ezt, valószínűleg én ugyanígy reagáltam volna. Sosem akartam elveszíteni, egyrészt mert a testvérem, másrészt mert…mert valami sokkal-sokkal több volt a számomra, amit szavakba önteni ugyan nagyon nehéz lett volna. Megértettem az idegességét, jogos volt minden hozzám intézett szava.
Rohadtul éreztem magam a hülyeségem miatt. Visszamentem a házba, egyenesen az emeletre indultam. Beleszagoltam a hajamba, majd a kabátomba. Bűzlöttem az alkoholtól. Ezek után még jobban elszégyelltem magam, és azonnal lezuhanyoztam. A hajamat is megmostam, majd felvettem egy rövid nacit és a pólómat. A fürdőből kiérve, Rob szobája elé léptem. Féltem bekopogni, tartottam tőle , hogy még haragszik rám, hogy nem akar látni. Talán várnom kellene, és ma este hagyni, lenyugodni. De, annyira vágytam a közelségére, Őrá , hogy nem bírtam ki. Utáltam, hogy rosszul éri magát, meg akartam vigasztalni. Hát ez vicces, pont én vigasztaljam meg, mikor én okoztam a balhét? De akkor is…

-                Rob? – félénken kopogtam az ajtaján. Senki nem felelt. Fájdalmasan haraptam az ajkamba. Biztos dühös rám még. Remélve hogy nincs bezárva, finoman benyitottam a sötét szobába. A szemem egy ideig szokta a sötétséget, majd megláttam körvonalazódni bátyám alakját. Az ágyon feküdt, és a falat bámulta.  Próbáltam abbahagyni az ideges, egyhelyben topogást , de nem ment.

-                Bocsánatot akarok kérni. Sajnálom, hogy ilyen felelőtlen voltam. – mondtam hangomba belesűrítve minden megbánásomat. Soha nem szerettem bocsánatot kérni, vagy a hibáimért szabadkozni, de tudtam, most ezt kell tennem. Reméltem, hogy Rob elnézni nekem a ma esti dolgokat, és azt  a kis időt, ami még maradt -amíg Xavi meg nem érkezik - együtt tölthetjük.
Nem szólt egy szót sem, csak felállt, és hozzám lépett. Félve emeltem rá a tekintetem, de szemei kifürkészhetetlenek maradtak.  Hirtelen két karját körém fonta és szorosan megölelt. A lábam a levegőben kalimpált, de nem érdekelt. Visszaöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. Éreztem testének minden rezdülését, leheletét a nyakam tövénél, forró tenyerét a lapockámnál.

-                Olyan bolond vagy. Hogy teheted ezt velem? – kérdezte a hajamba suttogva.

-                Nem gondolkoztam. Ne haragudj… - a hangom elcsuklott egy pillanatra. A hangjából áradó fájdalmas él szinte letaglózott, a torkomban gombóc nőtt az elfojtott könnyektől.

-                Nem csak a szüleim miatt… De arra nem gondoltál, hogy mi lett volna… Képes lettél volna itt hagyni engem egyedül a világban? Nélküled?

-                Sajnálom – leheltem, és már nem is titkoltam lassan eleredő könnyeimet. Karjaival még jobban magához húzott, mintha nem hinné el hogy ép, és egész vagyok.

-                Te hogy érezted volna magad a helyemben? – kérdezte rekedten. – Szerinted képes lennék feldolgozni hogyha valami történne veled? – letett a földre , és kezei közé fogva arcom, belenézett a szemembe. Ettől csak még rosszabbul éreztem magam, mert tekintete televolt a be nem teljesült lehetőségek által okozott fájdalommal.

-                Ígérem többé nem csinálok ilyet – leheltem halkan miközben ő elcsípett egyet , a szememből kigördülő könnycseppekből.

-                Az a fontos hogy jól vagy, és itt vagy velem. – mormolta az ajkaim felé közeledve. Azok egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében nyíltak szét akaratos nyelve előtt. Most, hogy végre újra megcsókoltam, már szinte fizikai fájdalmat okozott volna, ha egyedül kell aludnom. Hál isten, ezt a veszély már nem fenyegetett. Rob ugyanis az ágy felé kezdett húzni, majd ledöntve rá, mellém feküdt. Elgondolkodva szemlélte sóvárgó arcomat, amitől nekem mosolyogni támadt kedvem.

-                Mi az? Van valami rajtam?

-                Nem… csak, csak olyan szép vagy. Nem akarom elképzelni, hogy mással vagy. – meglepett a gyors témaváltás, vajon ez most, hogy jutott eszébe? De, ne járassa már ilyen hülyeségeken, azt a szép fejét.

-                Akkor ne képzeld el!Veled vagyok! Veled is maradok! Téma lezárva!

-                De meddig? – csúszott ki a száján, olyan halkan, hogy még a sir csendben se hallottam tisztán. Sőt, lehet hogy csak képzeltem…Csak hogy leállítsam a további marhaságok agyalásáról, sürgetően megcsókoltam, rámászva kemény mellkasára. Olyan voltam , mint egy telhetetlen kisgyerek, mind  többet és többet akartam, ajkaiból, bőréből, mindenéből! Rég volt már a pillanat, mikor még nem tudtam mit is kellene csinálnom, hogyan is kellene örömet okoznom neki. Mostanra már biztos kézzel nyúltam le a nadrágjához, tisztában voltam vele, mit kell tennem hogy jó legyen, és örömmel tettem.