39.

Szívecskék!
 mondanám hogy sorry hogy ilyen sokáig nem volt friss, viszont tőlem ez már nem hiteles annyira x)
de a legtöbben tudjátok hogy végre felszabadultam egy időre.
hajnali 1.19 perc. és itt jön a friss.
rövid, de lényegretörő ;)
remélem senki nem bánja majd a szemszögek közti váltásokat ^^

tsók

B.

*

-                     Hol vannak már? – nézett újra a telefonjára Nikki, Ann csak legyintett.

-                     Cam kétszer olyan hosszú ideig készülődik, mint én, szóval ezt én már megszoktam.

Na igen, az ÉN Robom már ott feszített mellettem, karját lazán a vállamra kanyarította, mintha csak támaszkodna rajtam. Éreztem ahogy ujja hegyével újra és újra végigsimít a bőrömön, miközben az én szívem próbálta feldolgozni az abnormális ütemet. Így hogy volt bennem, némi alkohol, még nehezebben tudtam kezelni a közelségét. Jó párszor eszembe kellett juttatnom a tényt, miszerint egyáltalán nem vagyunk egyedül, de egy idő után már egyre kevesebb visszatartó erőt jelentett ez a gondolat. Ezt Rob is észrevehette, mert a harmadik csók kísérletem után – amit szerencsétlenségemre ismét sikeresen elhárított- hátrafelé kezdett húzni.

-                     Gyere Kristen rakjuk be a cuccomat a kocsiba.

Néztem, mint a moziban, de vele mentem. A többieknek, fel sem tűnt ez az egész, még mindig a fiúkat várták. A terepjáró másik oldala, jócskán sötétben úszott már, a fák takarásában, így végre megkaphattam, amire vágytam. Rob éhesen vetette rám magát, hirtelen azt sem tudtam mi történik, mégis ösztönösen visszacsókoltam. Ujjaim máris hajában kalandoztak, míg másik kezem az inge alá csúszva érintette puha bőrét. Finoman az alsó ajkamba harapott, és nekem már meg is jelent, az a jól ismert csomó a hasamban, ami őrült vágyat hordozott magában. Akartam, most azonnal! Sajnos, tudtam, lehetetlent kívánok, de azért csak buzgón csókoltam tovább, nem félve a lebukás veszélyétől. Egy pillanatra elhúzódott tőlem, két keze közé fogva arcomat, mért végig, tüzetesen. Tekintetétől a csomóm hatalmasat rándulva, adta tudtomra testem akaratát. Nem bírtam tovább, visszarántottam magamhoz, már a puszta elképzelés is, hogy „egész este cölibátusra ítéljük magunkat” kétségbe ejtett.

-                     Miattad fogunk lebukni… az már biztos – lihegte ajkaimra, két csók között, több időt nem adtam beszédre. Csuklójánál fogva vezettem le kezeit az oldalamon át, egészen a fenekemig. Onnan már nem kellet irányítani, belém markolva vont magához még közelebb. Elmosolyodtam csókunk közben, mely kezdett csillapodni, gyengéd simogatások és puszik egyvelegévé. Bőrömre lehelt vallomásai biztosítottak a későbbi befejezésről, mégis úgy éreztem, nincs ez rendjén. Minden alkalommal egyre fájdalmasabb volt tettetni a hazugságot. A vágy csomója hirtelen fájdalmas lüktetéssé változott a torkomban. Megemberelve magam húzódtam el Robtól, - és indultam vissza a csajokhoz – mielőtt megneszelné a rossz hangulatom. Szarul esne neki, én meg nem akartam még a saját terhemet is az Ő nyakába varrni, így is saját magát okolja ezért az egészért.

Szerencsére a fiúk visszatértek, épp mikor mi, így ismét megúsztuk a furcsa pillantásokat.  Nikki és Paul már el is mentek Ashleyekkel. Ann meg teljesen rácuppant Camre amint az érintett egy méteres körzetébe került. Meghökkenve vettem tudomásul,  a hibát az egyenletben. Kellan oldalán ott feszült az „oldalborda”, mint egy fajta kiegészítő, semmiség. Lil meg úgy néztem az anyós ülésen duzzogott. „Istenem olyan nagy kérés lenne ezt a két hülyét összehozni? Mond, miért nem segítesz nekem egy kicsit ebben?” 

Rob karjai időközben visszatapadt a derekamra, ezzel is a kocsi felé kormányozva. Nem mintha magamtól nem találtam volna meg az utat, csak épp nagyon lekötöttek a lealázó pillantások, amikkel Kelt üldöztem.

-                     Öhm. Majd én vezetek Kris. Te már ittál. – egy rántással elővarázsolta zsebemből a kocsi kulcsot. – Lil, véletlen nem akarsz hátra ülni? 

-                     Nem! – hangzott az egyértelmű válasz.

-                     Majd én elintézem! – egy másodperccel később már az ablaknál álltam. – Lil, emlékszel mit mondtam neked az előbb?

-                     Igen, de nem vagyok hajlandó…

-                     Oh dehogynem! Emeld a segged és tedd oda magad! – rivalltam rá dühösen. Az a sok elfojtott szexuális energia, mikre nem képes.  – Keresd meg a szeszt a csomagtartóban, megisszuk odafelé menet.

Lil puffogva ugyan, de helyet cserélt velem, és bepréselte magát a hátsó ülésre Kel mellé.

Xavier.

Talán nem is olyan unalmas hely ez mint ahogy elképzeltem. Igaz hogy egy darabig nincsen se ex, se speed, se kristály, de legalább maradt egy kis füvem, és azt még Sandy sem ellenezte. Sőt! Sosem hittem volna, hogy ilyen kellemesen is tölthetem az időmet ezen a helyen, most hogy összebalhéztam a srácokkal. De Sandy meglepően jó társaság volt, értelmes csaj, nem olyan, mint azok a New Yorki ribancok, dögös, és még bevállalós is, egy kicsit. 

A medencébe lógatott lábakkal szívtuk a kis ciginket, miközben filmekről és zenéről beszélgettünk. Nem szerettem csak úgy a levegőbe fecsegni, de most valahogy megnyugtatott.

-                     Black Keys. Na igen. Szép lett volna. – jegyezte meg pár perc hallgatás után Sandy.

-                     Akkor miért nem mentél?

-                     Igazság szerint- mély levegőt vett, úgy folytatta – nem akartam egész este Jacksont és az új barátnőjét bámulni. Igaz, hogy nem szeretem már, de azt ami köztünk volt, nem lehet csak egyszersmind kitörölni belőlem.

Nem feleltem azonnal, gondosan meg akartam gondolni, mit is mondok majd.

-                     Igazad van. A jó élmények később halványulnak el mint a rosszak. Hidd el jobban megértem, mint hinnéd… - ezzel lehet hogy túl sokat mondtam, de egyszerűen nem bírtam megállni, vigaszt akartam nyújtani.

-                     Hogy érted…- kezdett bele, aztán látva arckifejezésemet inkább nem fejezte be a kérdést. - Nem fontos. –mondta mosolyogva.

-                     Szóval akkor indulunk? – a fejemben már megvolt a terv.

-                     Hova?

-                     Hova? Hova? Hát a Black Keysre! – vigyorogva felsegítettem és már befelé indultam volna, de ő lecövekelt.

-                     De hát nincs is jegyünk!

-                     Sose félj, amíg engem látsz! – ismét csak az arcom hallgatatta el. Versenyt futottunk az ajtóig.  

Rob

Jobb is hogy én vezettem. Ha már most elkezdtem volna inni, nem bírnám ki hogy rá ne másszak Krisre teljesen nézőközönség mellett. A parkolóban váltott kis afférunk, épp csak annyira volt elég hogy bele ne dögöljek az epekedésbe. De ahányszor csak szemem rátévedt szűk pólóba bújtatott felsőtestére, ujjaira amik a hajába markoltak, fogaira, amik ajkát harapdálták, mindannyiszor újra megkívántam. Le kellett engednem az ablakot, mielőtt spontán felgyulladok, plusz hogy fogok álló szerszámmal kiszállni a kocsiból? Hallottam, amint Kel nőcskéje megkérdezni mi az a Black Keys, nos ez elég kiábrándító hatással volt rám. De még így is forrt a vérem, nem akartam odanézni, és látni Őt, főleg most sörösüveggel az ajkai körül. Inkább rágyújtottam és az egyre nagyobb oltást hallgattam a hátam mögött.

-                     Mond csak Tori mióta vagy benne a pompon macák csapatában? – Lil kezdett belelendülni.

-                     A nevem Trisha. – nézett rá értetlenül a másik csaj, Kel meg hol az egyiken hol a másikon járatta a tekintetét. Én személy szerint vihogva figyeltem.

-                     Oh ne haragudj, ti szőkék olyan egyformák vagytok. Szóval mióta is?

-                     Csak egy fél éve. Miért kérded?

-                     Hát csak kíváncsi vagyok fél év alatt hány srác dobott gólt neked?  – huh de magas ez a labda!

-                     Mivan? Én nem játszom. Én szurkolok!

-                     Szurkolsz?  Nehéz lehet, biztos sok ész kell hozzá, gondolom. -  ha csak a hangsúlyból ítélek még el is hiszem hogy komolyan érdeklődik.

-                     Annyira nem. Legalábbis nekem könnyen megy. – ez a csaj tényleg ilyen egyszerű?

-                     Azért szerintem, biztos mind az öt agysejtedre szükséged van, hogy igazán jó legyél…- felelte Lil szinte rajongással a hangjában.

-                     Tori azt mondja, igenis jó vagyok, sőt talán még kis is nevez majd kapitánynak. Egyszer. Mivel tudok irányítani, van hozzá tehetségem és agyam. – Kel csaja kezdett bepöcceni.

-                     Trisha igaz?... Elmondod nekem mennyi 36 négyzetgyöke?

Kristen fulladozva felhorkant mellettem, jah a horkantás én voltam. Még Ann és Cam is vigyorgott leghátul. Szerencsére megérkeztünk, mert úgy láttam Kellanra igencsak ráfért a friss levegő, meglehetősen dühös fejet vágott. Lil kivágta az ajtót, hogy mindenki ki tudjon szállni. Kristent megállítottam a mozdulat közepén. Kérdőn nézett rám, de nem szólt, láttam a szemében derengeni a felismerés halvány szikráját.

-                     Tessék a jegyek meg a szobakulcs! Majd bent találkozunk. – nyomtam Cam kezébe a cuccokat sietve.

-                     Miért ti hova mentek?

-                     Elintézünk még egy dolgot. Anyu felhívott, hogyha már úgyis itt vagyunk…tudod ingatlan.

-                     Ilyenkor? – Cam a fasznak kell már értetlenkedned!

-                     Igen, a pasi a család barátja azt mondta van ránk fél órája. Nyugi hamarosan jövünk.

-                     Oké haver. Majd csörögj, ha vagytok.

-                     Rendben. – bevágtam a kocsi ajtaját, aztán indítottam. Öt perccel később már egy városból kivezető mellékút szélén parkoltam. Nem tétováztam, kipattantam a kocsiból, mire átértem a másik oldalra, már Kris is kiszállt, gyorsan kinyitottam az ajtót, és szinte lelöktem a hátsó ülésre. Nem panaszkodott, nevetve húzott magára miközben én már a fogammal haraptam le a gumi tasakjának szélét.  Nem volt szükségünk előjátékara, hiszen egész eddig ezt vártuk mindketten. Kíváncsi voltam, mikor jön, a pillanat mikor már nem kívánjuk egymást ennyire megvadultan. Titkon reméltem, hogy ez sohasem fog megtörténni.

-                     Sietnünk kell! – suttogta izgalomtól fűtött hangon a fülembe.

-                     Annyira azért nem. – nem akartam elkapkodni semmit. Módszeresen bontogattam nadrágja csatját, Ő már nem volt ilyen türelmes, igyekezett minél előbb leküzdeni magáról a szűk anyagot. Alig volt időm kibontani magamat a szűkké vált farmerből, Kristen máris visszahúzott magához. Heves volt és türelmetlen, de ez fajta viselkedés tőle, csak még jobban beindított, már én sem finomkodtam tovább. Megragadva csípőjét hatoltam belé. Forrósága rögtön megőrjített. Egy percig csak némán mélyedtünk el egymás tekintetében, élvezve az egyesülés minden mozzanatát.. Pillantása elégedett volt, nyugodt. De a teste már korántsem volt ilyen békés. Erősen kellett koncentrálnom, nehogy idejekorán elérjen a vég, Kristen belső izmainak kis akciójától. Hitetlenkedve néztem rá, egyrészt: most tényleg meg akarsz ölni? másrészt: hogy lehet nekem ekkora szerencsém veled?  kérdésekkel magamban.

Csókot lehelve az állára kezdtem lassan mozogni, minek hatására kéjes sóhajok töltötték be a szűk teret körülöttünk. Kristen lábait szorosan csípőm köré fonva akadályozta meg hogy a szükségesnél egy kicsit is távolabb legyek tőle. Nem gyorsítottam a tempón, kiakartam élvezni minden percet. Egyik kezem a fenekébe markolt, másikkal a pólóját és melltartóját gyűrtem, feljebb míg meg nem kaptam, amire vágytam. Ajkaimat mellére tapasztottam, először csak finoman ízleltem végig bőrét, aztán elfogyott a türelmem. Fogaim köré zárva mellbimbóit csalogattam ki belőle a sikolyokat mikre, annyira vágytam. Nyöszörögve könyörgött, hogy gyorsítsak, de még kicsit kínozni akartam. Persze, ez sem nekem sem neki nem okozott fájdalmat. Tisztában voltam vele, minél tovább nyújtom, a dolgot annál nagyobbat robban a végén. Hiába kérlelt, én tudtam, Ő is mocskosul élvezi. Egy idő után viszont, már én voltam az, aki nem bírt a vérével. Ez a kiélezett ritmus engem is kikészített, de tartottam magam, amíg csak bírtam. Próbáltam nem Kristen sikolyaira, sóhajaira koncentrálni, amik végig a nevemet visszhangozták.  Tényleg próbálkoztam legalább addig kitartani, míg fogaimmal oda nem illesztettem egy csókfoltot a mellére. Fura, és gyerekes, tudom jól, de piszkosul elégedett voltam mikor megláttam.

Amint sikerült a kis tervem, felnéztem rá, már korántsem volt olyan nyugodt, inkább nevezném vágytól feszültnek.  Most már engedtem unszolásának, és gyorsítva a tempón gyötörtem magunkat az elkerülhetetlen felé. Éreztem, ahogy az energia lüktet bennem, keresve az utat a kitörésre. Hirtelen karok fonódtak körém, és rántottak le magukkal a mélybe, gyönyörteli meghittséget ígérve. Az élvezet ezúttal is azonnali és kiszámíthatatlan volt, az egyik pillanatban még türelmetlenül várom, hogy elkapjon, a következőben már visszafordíthatatlanul áraszt el. Az első pár pillanatban szó szerint elkábultam, megfeledkezve mindenről és mindenkiről szorítottam magamhoz remegő testét, de még abban sem voltam biztos, neki jó volt e egyáltalán. Mégis percekig nem voltam képes normális gondolatokra. 

38.

Kicsit később jött, mint hittem volna, de legalább megérkezett az új. 

Elnézést kérek tényleg. de ez van. Vizsgaidősuck. 

Azt hiszem életem egyik legfárasztóbb hetén vagyok túl..de ez titeket úgysem érdekel nagyon xD

ígérem hogy ettől kezdve a sztoriban beindulnak az események.

én megyek is, meg kell ölnöm pár agysejtem némi alkohol segítségével! ;)

tsók.

B.

-                     Oh…Oké először is a nevem Lil, és nem Lilian – egy mogorva hang mentett meg a teljes fulladástól – másodszor pedig : miss. jóhangulat most már nyomulj befelé, ne szobrozzunk egész nap itt.

-                     Hűűha Kris mekkora házatok van, és milyen jól van elrendezve minden. – álmélkodott Ashley ahogy körbe nézett nálunk.

-                     Kösz, a szüleim ingatlanosok. – tereltem a témát. – kértek valamit inni? Sandy ti inkább meg se szólaljatok. Két kis Heineken rendel. – barátnőim erre elismerően felhorkantak. – Ash te mit iszol?

-                     Nem is tudom. Van Vois vizetek?

-                     Öhm. mivel még nem is hallottam róla szerintem nincs. De van diétás kólánk, egy csomó sörünk, teánk, és csap vizünk.

-                     Köszi a Kóla jó lesz. – csóri ezek után inkább magába szállt. Lilel összenézve láttam, „mennyire” várja már ezt a 3 és fél órás utat. Meg fog gajdulni, de az tuti hogy szénné oltja majd Jacket, mert lássuk be Ashley nagyon szép, de amennyire szép olyannyira… naiv? Ez azért mégiscsak szebb szó, mint a buta, ostoba, lökött, süsü… szóval igen.

-                     Már csak Nikki és Ann hiányoznak. – állapítottam meg, miközben a telefonomat kerestem, hátha rájuk kell szólni. Viszont mire a mondat végére értem, fura dologra lettem figyelmes. Sandy, és egy ideig Ashley és Lil is, megkövülten bámultak egy pontot, a terasz ajtó mögött.  Odafordítottam a fejem, és akkorra a pontnak már neve is volt. Xavier.  Helyesbítek: „egy-szál-nadrágban-csupasz-felsőtesttel-vizes-hajjal-szállkás-izmai-remegnek-ahogy-kiszáll-a-medencéből-és-felénk-indul-Xavier” 

Sandyre néztem, szinte csorgott a nyála, erősen markolta a konyhapultot és le nem vette volna tekintetét drágalátós rokonomról.

-                     Sziasztok – köszönt Xavi mikor besétált közénk, még mindig vizesen.

A csajok visszaköszöntek, aztán javasoltam egy cigit. Egyedül Sandyt kellett noszogatni, mert persze képes volt beszédbe elegyedni első számú haragosommal.

-                     Mindjárt megyek!

-                     Siess! – szóltam rá, majd csatlakoztam a másik kettőhöz.

-                     Mikor indulunk? – kérdezte Lil unottan. Mindannyian az árnyékba húzódtunk, mert a nap ilyenkor ezerrel égetett. Rohadt meleg volt. Ezért is, - no meg az alkohol hiányom miatt is - megbabonázva néztem a sört barátnőm kezében.

-                     Amint végre ideérnek. Jöhetnének, már mondjuk. – morogtam egyre nyűgösebben.

-                     Ha látnád mit pakoltam be magunkhoz, türelmesebb lennél. – nevetgélt vészjóslóan, amiből arra következtettem, este senki nem marad józan.

-                     Csak nem le akarsz itatni valakit? – vágtam vissza érdeklődve.

-                     Nincs szükség rá.

-                     Szerintem sincs. – kuncogtam a kólámat szürcsölgetve.

-                     Most mivan? – méltatlankodott Ash, aki semmit nem értett. Szokás szerint. Még mielőtt magyarázkodni kellett volna, megszólat a csengő, ami Annt és Nikkit jelentette.

-                     Mehetünk! – csaptam össze a tenyeremet boldogan. Besomfordáltunk a nappaliba, összepacsiztunk és kész voltunk az indulásra. – Sandy kirakjunk otthon? – kérdeztem reménykedve, de Őket elnézve esélyem sem volt. Még csak nem is barátnőm válaszolt, hanem maga Mr. nem szólók hozzád, mert utállak.

-                     Hagyd csak Kris, majd én elviszem kaja után.

-                     Kaja? – Sandy a képem láttán csak a szemét meresztette rám, úgyhogy inkább visszavonulót fújtam. – Mindegy, akkor mi megyünk. Ne gyújtsátok fel a házat! – azzal otthagytam a párost. Ebbe most nem fogok beleavatkozni.

-                     Én Lilékkel megyek, hogy több helyetek legyen. – jött oda hozzám Nikki, majd észrevétlenül a fülembe suttogott – áttelepülök…. szerintem Jack nem örülne, ha a barátnője fejét valaki leborotválná, mire odaérünk… - szemével Lil felé bökött, aki épp kivégezte a sörét.

-                     Akkor útra fel! – kiáltott vidáman. Ez volt a végszavunk, és kocsiba szálltunk.

Összesen kétszer kellett megállnunk, kávéért, cigiért, vagy pisilni, egyébként zavartalanul haladtunk. Annel be nem állt a szánk, Ő folyton Camről mesélt, én meg elmondtam a Xavis aggályaimat, és puffogtam pár sort. Hiába hoztam magamban elő a kellemetlen gondolatokat, Ann így is sokszor megjegyezte, hogy szinte ragyogok. Ezt én sem tagadtam. Persze az okát nem árulhattam el. Még. Annyit így is megemlítettem, hogy egy bizonyos valakinek van köze a boldogságomhoz, erre a hírre Ann örömujjongásba tört ki. Kellett ez a pár óra kettesben vele, a Rob iránt érzett felhőtlen odaadásom és mámorom közepette, fel sem tűnt mennyire hiányzik Ann és hogy én mennyire hiányzom neki. Igazi csajos egymásratalálós kis utazás volt. 

A másik kocsiba, a csajok bömböltették a rock n rollt, és lehúzott ablaknál sivították a dalszövegeket. Ezek Hülyék. De imádom őket. A legfurcsább dolog az volt, hogy Ashley is velük énekelt, sőt ő is üvöltött. Elrontják ezt a lányt, a végén még olyan lesz, mint mi.

A három és fél óra helyett, öt óra alatt értünk el a célunkhoz. Ash mögött haladva kanyarodtunk be a parkolóba, a távolban már látni lehetett a nap gyönyörű narancssárga csíkjait, melyek betakarták a horizontot, jelezve a naplemente közeledtét. 

Érzésem szerint egy kicsit elkéstünk, ugyanis a meccs már javában tartott. Kikászálódtunk a kocsiban, és hirtelen mindenki magát kezdte igazgatni. Én az autó visszapillantó tükrében nézegettem kócossá vált barna sörényemet.

-                     Hogy nézek ki? – kérdezte Lil, és hangjában – megdöbbenésemre - idegesség bujkált. Épp a melleit tolta feljebb a vállnélküli felsőjében, melyet a bőrdzseki alatt viselt.

-                     Remekül! – vigyorgott Ashley rá barátságosan.

-                     Héj! Most hogy már nem vezetsz tündérkirálylány, most végre ihatsz velünk te is, Kris te is gyere! – ez volt a végszavam, mielőtt a csomagtartóból előkerült volna a Vodka amit Lil magával hozott. Még egy gyors cigit megengedtünk magunknak.

Miközben szívtuk a cigiket, Nikki megállás nélkül végigölelt mindegyikünket.

-                     Jaj Én is szeretlek életem! De most már megfojtasz! – panaszkodtam, mert a kezei tényleg kipréselték belőlem az oxigént.

-                     Ne haragudj szivi! De egyszerűen kirobbanó jó kedvem van! Annyira király hogy mind együtt vagyunk itt, a srácokkal. Este Koncert, és áhhh.. minden tökéletes! – álmélkodott tágra nyílt szemekkel.

-                     Tökéletes lenne… ha Sandy is itt lenne. – morogtam sötéten, mert még most is mérges voltam rá, amiért képes volt kihagyni egy ekkora lehetőséget.

-                     Szerintem ő most szívesebben van otthon. Lehet, hogy Xavier ledönti… a lábáról. – vihogott Lil kajánul. Bármennyire is nehezemre esett elhinni, én sem tagadhattam, hogy a kettejük közti fizikai, és kémiai vonzódás kétségkívül megvan!

-                     Én drukkolok neki!  - szólalt meg hirtelen Ashley. Hangja őszintén csengett, de a kisördög bennem azt súgta: Ő örülne a legjobban az új párosításnak. Lehet, hogy Jackson labilis az érzelmeit illetően? És Én miért is gondolkodom ezen?

-                     Amondó vagyok, menjünk már! Még mielőtt vége lesz a meccsnek!

Elindultunk, megkerülve az épületet, már hallani lehetett a tömeg, buzdító hangját – ami ez esetben nem a „mi fiainknak” szólt-, és a bíró sípolását.

Libasorban felmásztunk a lelátóra, majd letelepedtünk pár üres helyre. Azonnal megláttam Őt. Az arca sáros volt, és izzadt, de piszokmód szívdöglesztően. Úgy éreztem mentem elfolyok ott helyben, a gyomrom a jól ismert görcsbe rándulva várta, hogy Rob észrevegyen. Ha jól láttam, épp félidő volt. A pályáról lelépő játékosok helyét a pompon lányok és fik csapata vette át.  Majd felrobbantam, mikor megláttam, azt a ribanc Beckát, ahogy végigsimít az ÉN Robom karján! Robnak szerencséje hogy gyorsan elhúzódott, különben dührohamot kaptam volna.  Jobbkor nem is jöhetett volna a sör amit Lil nyomott a kezembe, – aki egyenest a táskája rejtett készletéből halászta elő. - jól meghúztam, és tovább vártam. Egy kicsit feljebb nyújtóztam, hogy jobban észrevehető legyek. Rob szemeivel a tömeget pásztázta. A kezében lévő vizes palackból az arcára locsolt valamennyit, amitől nem bírtam tovább magammal és felpattantam. Azonnal meglátott. Boldogan integettem neki, akár egy szerelmes idióta, míg Nikki el nem kezdte rángatni a felsőm szélét.

-                     Kris! Kris! – szólongatott, de én csak Robra figyeltem. Bár vagy 15 méterre állt tőlem, tudtam, hogy a szemembe néz. Diszkréten odaemelte kezét a szájához, és puszit dobott nekem. A szívem nagyot dobbant, a lábaimból elszállt az erő, ezért szépen visszahuppantam a székemre.

-                     Föld hívja Kristent és választ vár különben ideges lesz! – Nikki kezével a fejem előtt hadonászott, egészen addig, míg fel nem eszméltem.

-                     Mi?... Mondjad!

-                     Ezt húzd le! – parancsolt rám, a kezembe nyomva egy műanyag kávés poharat, benne ismeretlen eredetű lilás színű löttyel – ami szintén Lil táskájából került elő. – Nézd! Ott van Paul! – és valóban ott volt. Robbal éppen az edző mellett álltak, és hallgatták az utasításokat.

-                     És ott Jacks és Kel! – mutattam egy kicsivel arrébb.

-                     Szia szívem! Szívem! Nyusziiiii! – kiabált ezerrel Ash, mire Lil oldalba vágta - nem kis erővel.

-                     Úgysem hall téged! Én meg nem akarok megsüketülni. –barátnőm szemei idegesen nézegettek. – Innom kell! – jelentette ki és lehúzott még egy felest, sietősen mi is vele tartottunk nehogy lemaradjunk.  Annak a löttyinek – ami nem mellesleg szinte itatta magát - hála, a meccs vége felé, az ellentábor közepén mi így öten, egymásba kapaszkodva kezdtük énekelni a sulink indulóját. A hangulat igazán emelkedett volt, sőt! Mi már a holtakat is felkeltettük volna, csak lett volna már vége a meccsnek.

Amint elhangzott az utolsó sípszó - ami a csapatunk győzelmét is jelentette egyben- rohantunk is rögtön az alapvonal mellé. Ann már alig bírt magával, igaz hogy dülöngélt, de harciasan törte nekünk az utat a tömegen keresztül. Ő nem is várta meg, amíg a fiúk levonulnak a pályáról, nekifutásból vetette magát Cam nyakába. Nem számított, hogy izzadt vagy koszos volt.  Vad és egyben gyengéden örömteli csókjukat látva összeszorult a szívem. Annyira irigyeltem Őket. Valószínűleg, mi Robbal ezt sohasem tehetjük majd meg.

Nem! Nem szabad elgyengülnöm! Nem rontom el a saját estém hangulatát! Inkább odaálltam Lil mellé és vártam nyugodtan. Nik és Ashley is elhúztak már a hímekhez. Sok szempontból fura volt ez a helyzet, mindenkinek megvolt a „párja”, mint egy rossz tinisorozatban.  Mégis, mindkét barátnőm arcáról sugárzott az elragadtatás, aminek szívből tudtam örülni.

Amíg vártam, hogy Rob felbukkanjon, közelebb léptem Lilhez, aki most még zavartabbnak tűnt, mint eddig.  A cigi halkan sercegett a kezében.

-                     Nyuugiiiii! – mondtam, mialatt, én is rágyújtottam.

-                     Nyugodt vagyok. – jelentette ki hangjában furcsa éllel. – Csak egy kicsit félek.

-                     Mitől?

-                     Mindentől. Sosem volt… Tudod, hogy nekem nem igazán voltak pasijaim, nem tudom, mit kéne csinálnom.

-                     Ez majd jön magától. Ne izgulj..vel…- még idejében feleszméltem, mielőtt kimondtam volna”velem is ez volt”. – Szóval csak viselkedj, úgy ahogy szoktál… mármint, azért nem kell annnnyira magadat adni…

Erre elmosolyodott.

-                     Tudom, mire gondolsz. Elcsesztem, nagyon sok mindent Vele kapcsolatban, és ezt most nem akarom megint elszúrni, úgyhogy ha nagyon gyökér lennék, üssél agyon!

-                     Meglesz! Nézd! Ott jönnek!  - végre megpillantottam Robot, és végre felém tartott. Az ismerős bizsergés végigfutott rajtam, azt kívánva, bár tehetném amit Ann az előbb.

Igazából, közel jártam hozzá, hogy rávessem magam, mikor közvetlen mellém érve megállt, de valami azt súgta, ha várok, még jobb lesz.

-                     Hát itt vagy…vagytok végre! – mormolta miközben a karjába kapott, úgy ölelt magához.  – végülis, ez lehet egy testvéri ölelés is nem?  Főleg hogy senki nem foglalkozik jelen pillanatban velünk, lehet, hogy többet is megengedhetünk. Ezen felbátorodva, ajkaim Rob nyakára tapadtak, és mindezt simán takarták, Őt ölelő karjaim. Nyelvemmel végigízleltem enyhén sós bőrét, mire egy morgást kapta válaszul. Kezei a derekamról a fenekemre csúsztak, az adrenalin csak úgy száguldott a véráramomban. Köhögéssel álcáztam zavarom, mikor végül elléptem tőle. Egyik kezemmel a hajamat túrtam, míg másikkal a cigimbe szívtam.

-                     Abból én is kérek! – még ki sem mondta, már elvette.

-                     Persze, vedd csak el!  - játszottam a durcásat. – Majd gyújtok másikat.

-                     Jaj Kris! Ne legyél már ilyen irigy, én a bátyád vagyok!  - duruzsolt a fülembe negédesen, amitől egész testem borsódzott.

-                     Menj, zuhanyozz le! A kocsinál bevárunk titeket.  – leheltem elfúlóan. Féltem, hogy ha sokáig maradunk még itt, olyat csinálok, amit nem kéne. Hiszen már így sem érzékeltem a külvilágot! Egyszerűen elkábít, és ezt tudja is nagyon jól…és ki is használja mocskosul.

-                     Tudom, hogy alig várod az este végét. – suttogta a nyakam tövébe, ártatlanul. – Fogadok, hogy már most fel vagy izgulva. – a külső szemlélő szemén keresztül,olyan volt mintha csak a meccs végállását beszélnénk meg, de belülről, majd felrobbantott már a hangja is!

-                     Ezt még megkeserülöd. Ugye tisztában vagy vele? – ezt a játékot ketten játsszák. Rob szemében a felismerés szikrája égett, mikor utoljára végigsimítva oldalamon, elindult végre az öltöző felé. Gyorsan körbe néztem, nem voltunk e túl feltűnőek, de úgy tűnt senki sem figyelt ránk. Ezek után már könnyű volt nekem is elragadtatottnak lennem. Ha Ő a közelemben volt, újra megnyugodtam lebegtem a kis mámor buborékomban. Egészen addig, míg meg nem láttam Lilt, aki leszegett fejjel a parkoló felé menetelt. A kiváltó okot kerestem, aki nem lehetett más, mint Kellan. Meg is találtam, ő is már az öltöző felé menetelt, nyomában a pompon hadsereg tagjaival.

-                     Héj te! Hová olyan sietősen? – kérdeztem, amikor beértem barátnőmet. Nem felelt. – Mondd, már hogy mi történt?! Beszéltetek? Milyen volt? 

-                     Állj le! Nem beszéltünk. Eljöttem mielőtt odajött volna hozzám. – sóhajtott fáradtan.

-                     Mi? Te megőrültél?! Miért?!

-                     Mert nem nekem való. Neki egy ilyen ugrabugráló, csupa mosoly, festett barna, iskola kedvence kell.

-                     Marhaság! És ezt te is tudod! – rivalltam rá, de leintett. – Nem érdekel, mit csinálsz akkor is elmondom! Épp az előbb mondtad, hogy nem akarod elcseszni, hát akkor ne cseszd el a kishitűségeddel! Világos? Most pedig húzd meg azt a kibaszott üveget, és mielőtt, a fiúk visszaérnek, szedd össze magad és állj oda elé!  -  mindezt nem kis hangerővel adtam elő.

Lil szó nélkül meg tette, amit mondtam.

Két pacsi Kristennek!