39.

Szívecskék!
 mondanám hogy sorry hogy ilyen sokáig nem volt friss, viszont tőlem ez már nem hiteles annyira x)
de a legtöbben tudjátok hogy végre felszabadultam egy időre.
hajnali 1.19 perc. és itt jön a friss.
rövid, de lényegretörő ;)
remélem senki nem bánja majd a szemszögek közti váltásokat ^^

tsók

B.

*

-                     Hol vannak már? – nézett újra a telefonjára Nikki, Ann csak legyintett.

-                     Cam kétszer olyan hosszú ideig készülődik, mint én, szóval ezt én már megszoktam.

Na igen, az ÉN Robom már ott feszített mellettem, karját lazán a vállamra kanyarította, mintha csak támaszkodna rajtam. Éreztem ahogy ujja hegyével újra és újra végigsimít a bőrömön, miközben az én szívem próbálta feldolgozni az abnormális ütemet. Így hogy volt bennem, némi alkohol, még nehezebben tudtam kezelni a közelségét. Jó párszor eszembe kellett juttatnom a tényt, miszerint egyáltalán nem vagyunk egyedül, de egy idő után már egyre kevesebb visszatartó erőt jelentett ez a gondolat. Ezt Rob is észrevehette, mert a harmadik csók kísérletem után – amit szerencsétlenségemre ismét sikeresen elhárított- hátrafelé kezdett húzni.

-                     Gyere Kristen rakjuk be a cuccomat a kocsiba.

Néztem, mint a moziban, de vele mentem. A többieknek, fel sem tűnt ez az egész, még mindig a fiúkat várták. A terepjáró másik oldala, jócskán sötétben úszott már, a fák takarásában, így végre megkaphattam, amire vágytam. Rob éhesen vetette rám magát, hirtelen azt sem tudtam mi történik, mégis ösztönösen visszacsókoltam. Ujjaim máris hajában kalandoztak, míg másik kezem az inge alá csúszva érintette puha bőrét. Finoman az alsó ajkamba harapott, és nekem már meg is jelent, az a jól ismert csomó a hasamban, ami őrült vágyat hordozott magában. Akartam, most azonnal! Sajnos, tudtam, lehetetlent kívánok, de azért csak buzgón csókoltam tovább, nem félve a lebukás veszélyétől. Egy pillanatra elhúzódott tőlem, két keze közé fogva arcomat, mért végig, tüzetesen. Tekintetétől a csomóm hatalmasat rándulva, adta tudtomra testem akaratát. Nem bírtam tovább, visszarántottam magamhoz, már a puszta elképzelés is, hogy „egész este cölibátusra ítéljük magunkat” kétségbe ejtett.

-                     Miattad fogunk lebukni… az már biztos – lihegte ajkaimra, két csók között, több időt nem adtam beszédre. Csuklójánál fogva vezettem le kezeit az oldalamon át, egészen a fenekemig. Onnan már nem kellet irányítani, belém markolva vont magához még közelebb. Elmosolyodtam csókunk közben, mely kezdett csillapodni, gyengéd simogatások és puszik egyvelegévé. Bőrömre lehelt vallomásai biztosítottak a későbbi befejezésről, mégis úgy éreztem, nincs ez rendjén. Minden alkalommal egyre fájdalmasabb volt tettetni a hazugságot. A vágy csomója hirtelen fájdalmas lüktetéssé változott a torkomban. Megemberelve magam húzódtam el Robtól, - és indultam vissza a csajokhoz – mielőtt megneszelné a rossz hangulatom. Szarul esne neki, én meg nem akartam még a saját terhemet is az Ő nyakába varrni, így is saját magát okolja ezért az egészért.

Szerencsére a fiúk visszatértek, épp mikor mi, így ismét megúsztuk a furcsa pillantásokat.  Nikki és Paul már el is mentek Ashleyekkel. Ann meg teljesen rácuppant Camre amint az érintett egy méteres körzetébe került. Meghökkenve vettem tudomásul,  a hibát az egyenletben. Kellan oldalán ott feszült az „oldalborda”, mint egy fajta kiegészítő, semmiség. Lil meg úgy néztem az anyós ülésen duzzogott. „Istenem olyan nagy kérés lenne ezt a két hülyét összehozni? Mond, miért nem segítesz nekem egy kicsit ebben?” 

Rob karjai időközben visszatapadt a derekamra, ezzel is a kocsi felé kormányozva. Nem mintha magamtól nem találtam volna meg az utat, csak épp nagyon lekötöttek a lealázó pillantások, amikkel Kelt üldöztem.

-                     Öhm. Majd én vezetek Kris. Te már ittál. – egy rántással elővarázsolta zsebemből a kocsi kulcsot. – Lil, véletlen nem akarsz hátra ülni? 

-                     Nem! – hangzott az egyértelmű válasz.

-                     Majd én elintézem! – egy másodperccel később már az ablaknál álltam. – Lil, emlékszel mit mondtam neked az előbb?

-                     Igen, de nem vagyok hajlandó…

-                     Oh dehogynem! Emeld a segged és tedd oda magad! – rivalltam rá dühösen. Az a sok elfojtott szexuális energia, mikre nem képes.  – Keresd meg a szeszt a csomagtartóban, megisszuk odafelé menet.

Lil puffogva ugyan, de helyet cserélt velem, és bepréselte magát a hátsó ülésre Kel mellé.

Xavier.

Talán nem is olyan unalmas hely ez mint ahogy elképzeltem. Igaz hogy egy darabig nincsen se ex, se speed, se kristály, de legalább maradt egy kis füvem, és azt még Sandy sem ellenezte. Sőt! Sosem hittem volna, hogy ilyen kellemesen is tölthetem az időmet ezen a helyen, most hogy összebalhéztam a srácokkal. De Sandy meglepően jó társaság volt, értelmes csaj, nem olyan, mint azok a New Yorki ribancok, dögös, és még bevállalós is, egy kicsit. 

A medencébe lógatott lábakkal szívtuk a kis ciginket, miközben filmekről és zenéről beszélgettünk. Nem szerettem csak úgy a levegőbe fecsegni, de most valahogy megnyugtatott.

-                     Black Keys. Na igen. Szép lett volna. – jegyezte meg pár perc hallgatás után Sandy.

-                     Akkor miért nem mentél?

-                     Igazság szerint- mély levegőt vett, úgy folytatta – nem akartam egész este Jacksont és az új barátnőjét bámulni. Igaz, hogy nem szeretem már, de azt ami köztünk volt, nem lehet csak egyszersmind kitörölni belőlem.

Nem feleltem azonnal, gondosan meg akartam gondolni, mit is mondok majd.

-                     Igazad van. A jó élmények később halványulnak el mint a rosszak. Hidd el jobban megértem, mint hinnéd… - ezzel lehet hogy túl sokat mondtam, de egyszerűen nem bírtam megállni, vigaszt akartam nyújtani.

-                     Hogy érted…- kezdett bele, aztán látva arckifejezésemet inkább nem fejezte be a kérdést. - Nem fontos. –mondta mosolyogva.

-                     Szóval akkor indulunk? – a fejemben már megvolt a terv.

-                     Hova?

-                     Hova? Hova? Hát a Black Keysre! – vigyorogva felsegítettem és már befelé indultam volna, de ő lecövekelt.

-                     De hát nincs is jegyünk!

-                     Sose félj, amíg engem látsz! – ismét csak az arcom hallgatatta el. Versenyt futottunk az ajtóig.  

Rob

Jobb is hogy én vezettem. Ha már most elkezdtem volna inni, nem bírnám ki hogy rá ne másszak Krisre teljesen nézőközönség mellett. A parkolóban váltott kis afférunk, épp csak annyira volt elég hogy bele ne dögöljek az epekedésbe. De ahányszor csak szemem rátévedt szűk pólóba bújtatott felsőtestére, ujjaira amik a hajába markoltak, fogaira, amik ajkát harapdálták, mindannyiszor újra megkívántam. Le kellett engednem az ablakot, mielőtt spontán felgyulladok, plusz hogy fogok álló szerszámmal kiszállni a kocsiból? Hallottam, amint Kel nőcskéje megkérdezni mi az a Black Keys, nos ez elég kiábrándító hatással volt rám. De még így is forrt a vérem, nem akartam odanézni, és látni Őt, főleg most sörösüveggel az ajkai körül. Inkább rágyújtottam és az egyre nagyobb oltást hallgattam a hátam mögött.

-                     Mond csak Tori mióta vagy benne a pompon macák csapatában? – Lil kezdett belelendülni.

-                     A nevem Trisha. – nézett rá értetlenül a másik csaj, Kel meg hol az egyiken hol a másikon járatta a tekintetét. Én személy szerint vihogva figyeltem.

-                     Oh ne haragudj, ti szőkék olyan egyformák vagytok. Szóval mióta is?

-                     Csak egy fél éve. Miért kérded?

-                     Hát csak kíváncsi vagyok fél év alatt hány srác dobott gólt neked?  – huh de magas ez a labda!

-                     Mivan? Én nem játszom. Én szurkolok!

-                     Szurkolsz?  Nehéz lehet, biztos sok ész kell hozzá, gondolom. -  ha csak a hangsúlyból ítélek még el is hiszem hogy komolyan érdeklődik.

-                     Annyira nem. Legalábbis nekem könnyen megy. – ez a csaj tényleg ilyen egyszerű?

-                     Azért szerintem, biztos mind az öt agysejtedre szükséged van, hogy igazán jó legyél…- felelte Lil szinte rajongással a hangjában.

-                     Tori azt mondja, igenis jó vagyok, sőt talán még kis is nevez majd kapitánynak. Egyszer. Mivel tudok irányítani, van hozzá tehetségem és agyam. – Kel csaja kezdett bepöcceni.

-                     Trisha igaz?... Elmondod nekem mennyi 36 négyzetgyöke?

Kristen fulladozva felhorkant mellettem, jah a horkantás én voltam. Még Ann és Cam is vigyorgott leghátul. Szerencsére megérkeztünk, mert úgy láttam Kellanra igencsak ráfért a friss levegő, meglehetősen dühös fejet vágott. Lil kivágta az ajtót, hogy mindenki ki tudjon szállni. Kristent megállítottam a mozdulat közepén. Kérdőn nézett rám, de nem szólt, láttam a szemében derengeni a felismerés halvány szikráját.

-                     Tessék a jegyek meg a szobakulcs! Majd bent találkozunk. – nyomtam Cam kezébe a cuccokat sietve.

-                     Miért ti hova mentek?

-                     Elintézünk még egy dolgot. Anyu felhívott, hogyha már úgyis itt vagyunk…tudod ingatlan.

-                     Ilyenkor? – Cam a fasznak kell már értetlenkedned!

-                     Igen, a pasi a család barátja azt mondta van ránk fél órája. Nyugi hamarosan jövünk.

-                     Oké haver. Majd csörögj, ha vagytok.

-                     Rendben. – bevágtam a kocsi ajtaját, aztán indítottam. Öt perccel később már egy városból kivezető mellékút szélén parkoltam. Nem tétováztam, kipattantam a kocsiból, mire átértem a másik oldalra, már Kris is kiszállt, gyorsan kinyitottam az ajtót, és szinte lelöktem a hátsó ülésre. Nem panaszkodott, nevetve húzott magára miközben én már a fogammal haraptam le a gumi tasakjának szélét.  Nem volt szükségünk előjátékara, hiszen egész eddig ezt vártuk mindketten. Kíváncsi voltam, mikor jön, a pillanat mikor már nem kívánjuk egymást ennyire megvadultan. Titkon reméltem, hogy ez sohasem fog megtörténni.

-                     Sietnünk kell! – suttogta izgalomtól fűtött hangon a fülembe.

-                     Annyira azért nem. – nem akartam elkapkodni semmit. Módszeresen bontogattam nadrágja csatját, Ő már nem volt ilyen türelmes, igyekezett minél előbb leküzdeni magáról a szűk anyagot. Alig volt időm kibontani magamat a szűkké vált farmerből, Kristen máris visszahúzott magához. Heves volt és türelmetlen, de ez fajta viselkedés tőle, csak még jobban beindított, már én sem finomkodtam tovább. Megragadva csípőjét hatoltam belé. Forrósága rögtön megőrjített. Egy percig csak némán mélyedtünk el egymás tekintetében, élvezve az egyesülés minden mozzanatát.. Pillantása elégedett volt, nyugodt. De a teste már korántsem volt ilyen békés. Erősen kellett koncentrálnom, nehogy idejekorán elérjen a vég, Kristen belső izmainak kis akciójától. Hitetlenkedve néztem rá, egyrészt: most tényleg meg akarsz ölni? másrészt: hogy lehet nekem ekkora szerencsém veled?  kérdésekkel magamban.

Csókot lehelve az állára kezdtem lassan mozogni, minek hatására kéjes sóhajok töltötték be a szűk teret körülöttünk. Kristen lábait szorosan csípőm köré fonva akadályozta meg hogy a szükségesnél egy kicsit is távolabb legyek tőle. Nem gyorsítottam a tempón, kiakartam élvezni minden percet. Egyik kezem a fenekébe markolt, másikkal a pólóját és melltartóját gyűrtem, feljebb míg meg nem kaptam, amire vágytam. Ajkaimat mellére tapasztottam, először csak finoman ízleltem végig bőrét, aztán elfogyott a türelmem. Fogaim köré zárva mellbimbóit csalogattam ki belőle a sikolyokat mikre, annyira vágytam. Nyöszörögve könyörgött, hogy gyorsítsak, de még kicsit kínozni akartam. Persze, ez sem nekem sem neki nem okozott fájdalmat. Tisztában voltam vele, minél tovább nyújtom, a dolgot annál nagyobbat robban a végén. Hiába kérlelt, én tudtam, Ő is mocskosul élvezi. Egy idő után viszont, már én voltam az, aki nem bírt a vérével. Ez a kiélezett ritmus engem is kikészített, de tartottam magam, amíg csak bírtam. Próbáltam nem Kristen sikolyaira, sóhajaira koncentrálni, amik végig a nevemet visszhangozták.  Tényleg próbálkoztam legalább addig kitartani, míg fogaimmal oda nem illesztettem egy csókfoltot a mellére. Fura, és gyerekes, tudom jól, de piszkosul elégedett voltam mikor megláttam.

Amint sikerült a kis tervem, felnéztem rá, már korántsem volt olyan nyugodt, inkább nevezném vágytól feszültnek.  Most már engedtem unszolásának, és gyorsítva a tempón gyötörtem magunkat az elkerülhetetlen felé. Éreztem, ahogy az energia lüktet bennem, keresve az utat a kitörésre. Hirtelen karok fonódtak körém, és rántottak le magukkal a mélybe, gyönyörteli meghittséget ígérve. Az élvezet ezúttal is azonnali és kiszámíthatatlan volt, az egyik pillanatban még türelmetlenül várom, hogy elkapjon, a következőben már visszafordíthatatlanul áraszt el. Az első pár pillanatban szó szerint elkábultam, megfeledkezve mindenről és mindenkiről szorítottam magamhoz remegő testét, de még abban sem voltam biztos, neki jó volt e egyáltalán. Mégis percekig nem voltam képes normális gondolatokra.