38.

Kicsit később jött, mint hittem volna, de legalább megérkezett az új. 

Elnézést kérek tényleg. de ez van. Vizsgaidősuck. 

Azt hiszem életem egyik legfárasztóbb hetén vagyok túl..de ez titeket úgysem érdekel nagyon xD

ígérem hogy ettől kezdve a sztoriban beindulnak az események.

én megyek is, meg kell ölnöm pár agysejtem némi alkohol segítségével! ;)

tsók.

B.

-                     Oh…Oké először is a nevem Lil, és nem Lilian – egy mogorva hang mentett meg a teljes fulladástól – másodszor pedig : miss. jóhangulat most már nyomulj befelé, ne szobrozzunk egész nap itt.

-                     Hűűha Kris mekkora házatok van, és milyen jól van elrendezve minden. – álmélkodott Ashley ahogy körbe nézett nálunk.

-                     Kösz, a szüleim ingatlanosok. – tereltem a témát. – kértek valamit inni? Sandy ti inkább meg se szólaljatok. Két kis Heineken rendel. – barátnőim erre elismerően felhorkantak. – Ash te mit iszol?

-                     Nem is tudom. Van Vois vizetek?

-                     Öhm. mivel még nem is hallottam róla szerintem nincs. De van diétás kólánk, egy csomó sörünk, teánk, és csap vizünk.

-                     Köszi a Kóla jó lesz. – csóri ezek után inkább magába szállt. Lilel összenézve láttam, „mennyire” várja már ezt a 3 és fél órás utat. Meg fog gajdulni, de az tuti hogy szénné oltja majd Jacket, mert lássuk be Ashley nagyon szép, de amennyire szép olyannyira… naiv? Ez azért mégiscsak szebb szó, mint a buta, ostoba, lökött, süsü… szóval igen.

-                     Már csak Nikki és Ann hiányoznak. – állapítottam meg, miközben a telefonomat kerestem, hátha rájuk kell szólni. Viszont mire a mondat végére értem, fura dologra lettem figyelmes. Sandy, és egy ideig Ashley és Lil is, megkövülten bámultak egy pontot, a terasz ajtó mögött.  Odafordítottam a fejem, és akkorra a pontnak már neve is volt. Xavier.  Helyesbítek: „egy-szál-nadrágban-csupasz-felsőtesttel-vizes-hajjal-szállkás-izmai-remegnek-ahogy-kiszáll-a-medencéből-és-felénk-indul-Xavier” 

Sandyre néztem, szinte csorgott a nyála, erősen markolta a konyhapultot és le nem vette volna tekintetét drágalátós rokonomról.

-                     Sziasztok – köszönt Xavi mikor besétált közénk, még mindig vizesen.

A csajok visszaköszöntek, aztán javasoltam egy cigit. Egyedül Sandyt kellett noszogatni, mert persze képes volt beszédbe elegyedni első számú haragosommal.

-                     Mindjárt megyek!

-                     Siess! – szóltam rá, majd csatlakoztam a másik kettőhöz.

-                     Mikor indulunk? – kérdezte Lil unottan. Mindannyian az árnyékba húzódtunk, mert a nap ilyenkor ezerrel égetett. Rohadt meleg volt. Ezért is, - no meg az alkohol hiányom miatt is - megbabonázva néztem a sört barátnőm kezében.

-                     Amint végre ideérnek. Jöhetnének, már mondjuk. – morogtam egyre nyűgösebben.

-                     Ha látnád mit pakoltam be magunkhoz, türelmesebb lennél. – nevetgélt vészjóslóan, amiből arra következtettem, este senki nem marad józan.

-                     Csak nem le akarsz itatni valakit? – vágtam vissza érdeklődve.

-                     Nincs szükség rá.

-                     Szerintem sincs. – kuncogtam a kólámat szürcsölgetve.

-                     Most mivan? – méltatlankodott Ash, aki semmit nem értett. Szokás szerint. Még mielőtt magyarázkodni kellett volna, megszólat a csengő, ami Annt és Nikkit jelentette.

-                     Mehetünk! – csaptam össze a tenyeremet boldogan. Besomfordáltunk a nappaliba, összepacsiztunk és kész voltunk az indulásra. – Sandy kirakjunk otthon? – kérdeztem reménykedve, de Őket elnézve esélyem sem volt. Még csak nem is barátnőm válaszolt, hanem maga Mr. nem szólók hozzád, mert utállak.

-                     Hagyd csak Kris, majd én elviszem kaja után.

-                     Kaja? – Sandy a képem láttán csak a szemét meresztette rám, úgyhogy inkább visszavonulót fújtam. – Mindegy, akkor mi megyünk. Ne gyújtsátok fel a házat! – azzal otthagytam a párost. Ebbe most nem fogok beleavatkozni.

-                     Én Lilékkel megyek, hogy több helyetek legyen. – jött oda hozzám Nikki, majd észrevétlenül a fülembe suttogott – áttelepülök…. szerintem Jack nem örülne, ha a barátnője fejét valaki leborotválná, mire odaérünk… - szemével Lil felé bökött, aki épp kivégezte a sörét.

-                     Akkor útra fel! – kiáltott vidáman. Ez volt a végszavunk, és kocsiba szálltunk.

Összesen kétszer kellett megállnunk, kávéért, cigiért, vagy pisilni, egyébként zavartalanul haladtunk. Annel be nem állt a szánk, Ő folyton Camről mesélt, én meg elmondtam a Xavis aggályaimat, és puffogtam pár sort. Hiába hoztam magamban elő a kellemetlen gondolatokat, Ann így is sokszor megjegyezte, hogy szinte ragyogok. Ezt én sem tagadtam. Persze az okát nem árulhattam el. Még. Annyit így is megemlítettem, hogy egy bizonyos valakinek van köze a boldogságomhoz, erre a hírre Ann örömujjongásba tört ki. Kellett ez a pár óra kettesben vele, a Rob iránt érzett felhőtlen odaadásom és mámorom közepette, fel sem tűnt mennyire hiányzik Ann és hogy én mennyire hiányzom neki. Igazi csajos egymásratalálós kis utazás volt. 

A másik kocsiba, a csajok bömböltették a rock n rollt, és lehúzott ablaknál sivították a dalszövegeket. Ezek Hülyék. De imádom őket. A legfurcsább dolog az volt, hogy Ashley is velük énekelt, sőt ő is üvöltött. Elrontják ezt a lányt, a végén még olyan lesz, mint mi.

A három és fél óra helyett, öt óra alatt értünk el a célunkhoz. Ash mögött haladva kanyarodtunk be a parkolóba, a távolban már látni lehetett a nap gyönyörű narancssárga csíkjait, melyek betakarták a horizontot, jelezve a naplemente közeledtét. 

Érzésem szerint egy kicsit elkéstünk, ugyanis a meccs már javában tartott. Kikászálódtunk a kocsiban, és hirtelen mindenki magát kezdte igazgatni. Én az autó visszapillantó tükrében nézegettem kócossá vált barna sörényemet.

-                     Hogy nézek ki? – kérdezte Lil, és hangjában – megdöbbenésemre - idegesség bujkált. Épp a melleit tolta feljebb a vállnélküli felsőjében, melyet a bőrdzseki alatt viselt.

-                     Remekül! – vigyorgott Ashley rá barátságosan.

-                     Héj! Most hogy már nem vezetsz tündérkirálylány, most végre ihatsz velünk te is, Kris te is gyere! – ez volt a végszavam, mielőtt a csomagtartóból előkerült volna a Vodka amit Lil magával hozott. Még egy gyors cigit megengedtünk magunknak.

Miközben szívtuk a cigiket, Nikki megállás nélkül végigölelt mindegyikünket.

-                     Jaj Én is szeretlek életem! De most már megfojtasz! – panaszkodtam, mert a kezei tényleg kipréselték belőlem az oxigént.

-                     Ne haragudj szivi! De egyszerűen kirobbanó jó kedvem van! Annyira király hogy mind együtt vagyunk itt, a srácokkal. Este Koncert, és áhhh.. minden tökéletes! – álmélkodott tágra nyílt szemekkel.

-                     Tökéletes lenne… ha Sandy is itt lenne. – morogtam sötéten, mert még most is mérges voltam rá, amiért képes volt kihagyni egy ekkora lehetőséget.

-                     Szerintem ő most szívesebben van otthon. Lehet, hogy Xavier ledönti… a lábáról. – vihogott Lil kajánul. Bármennyire is nehezemre esett elhinni, én sem tagadhattam, hogy a kettejük közti fizikai, és kémiai vonzódás kétségkívül megvan!

-                     Én drukkolok neki!  - szólalt meg hirtelen Ashley. Hangja őszintén csengett, de a kisördög bennem azt súgta: Ő örülne a legjobban az új párosításnak. Lehet, hogy Jackson labilis az érzelmeit illetően? És Én miért is gondolkodom ezen?

-                     Amondó vagyok, menjünk már! Még mielőtt vége lesz a meccsnek!

Elindultunk, megkerülve az épületet, már hallani lehetett a tömeg, buzdító hangját – ami ez esetben nem a „mi fiainknak” szólt-, és a bíró sípolását.

Libasorban felmásztunk a lelátóra, majd letelepedtünk pár üres helyre. Azonnal megláttam Őt. Az arca sáros volt, és izzadt, de piszokmód szívdöglesztően. Úgy éreztem mentem elfolyok ott helyben, a gyomrom a jól ismert görcsbe rándulva várta, hogy Rob észrevegyen. Ha jól láttam, épp félidő volt. A pályáról lelépő játékosok helyét a pompon lányok és fik csapata vette át.  Majd felrobbantam, mikor megláttam, azt a ribanc Beckát, ahogy végigsimít az ÉN Robom karján! Robnak szerencséje hogy gyorsan elhúzódott, különben dührohamot kaptam volna.  Jobbkor nem is jöhetett volna a sör amit Lil nyomott a kezembe, – aki egyenest a táskája rejtett készletéből halászta elő. - jól meghúztam, és tovább vártam. Egy kicsit feljebb nyújtóztam, hogy jobban észrevehető legyek. Rob szemeivel a tömeget pásztázta. A kezében lévő vizes palackból az arcára locsolt valamennyit, amitől nem bírtam tovább magammal és felpattantam. Azonnal meglátott. Boldogan integettem neki, akár egy szerelmes idióta, míg Nikki el nem kezdte rángatni a felsőm szélét.

-                     Kris! Kris! – szólongatott, de én csak Robra figyeltem. Bár vagy 15 méterre állt tőlem, tudtam, hogy a szemembe néz. Diszkréten odaemelte kezét a szájához, és puszit dobott nekem. A szívem nagyot dobbant, a lábaimból elszállt az erő, ezért szépen visszahuppantam a székemre.

-                     Föld hívja Kristent és választ vár különben ideges lesz! – Nikki kezével a fejem előtt hadonászott, egészen addig, míg fel nem eszméltem.

-                     Mi?... Mondjad!

-                     Ezt húzd le! – parancsolt rám, a kezembe nyomva egy műanyag kávés poharat, benne ismeretlen eredetű lilás színű löttyel – ami szintén Lil táskájából került elő. – Nézd! Ott van Paul! – és valóban ott volt. Robbal éppen az edző mellett álltak, és hallgatták az utasításokat.

-                     És ott Jacks és Kel! – mutattam egy kicsivel arrébb.

-                     Szia szívem! Szívem! Nyusziiiii! – kiabált ezerrel Ash, mire Lil oldalba vágta - nem kis erővel.

-                     Úgysem hall téged! Én meg nem akarok megsüketülni. –barátnőm szemei idegesen nézegettek. – Innom kell! – jelentette ki és lehúzott még egy felest, sietősen mi is vele tartottunk nehogy lemaradjunk.  Annak a löttyinek – ami nem mellesleg szinte itatta magát - hála, a meccs vége felé, az ellentábor közepén mi így öten, egymásba kapaszkodva kezdtük énekelni a sulink indulóját. A hangulat igazán emelkedett volt, sőt! Mi már a holtakat is felkeltettük volna, csak lett volna már vége a meccsnek.

Amint elhangzott az utolsó sípszó - ami a csapatunk győzelmét is jelentette egyben- rohantunk is rögtön az alapvonal mellé. Ann már alig bírt magával, igaz hogy dülöngélt, de harciasan törte nekünk az utat a tömegen keresztül. Ő nem is várta meg, amíg a fiúk levonulnak a pályáról, nekifutásból vetette magát Cam nyakába. Nem számított, hogy izzadt vagy koszos volt.  Vad és egyben gyengéden örömteli csókjukat látva összeszorult a szívem. Annyira irigyeltem Őket. Valószínűleg, mi Robbal ezt sohasem tehetjük majd meg.

Nem! Nem szabad elgyengülnöm! Nem rontom el a saját estém hangulatát! Inkább odaálltam Lil mellé és vártam nyugodtan. Nik és Ashley is elhúztak már a hímekhez. Sok szempontból fura volt ez a helyzet, mindenkinek megvolt a „párja”, mint egy rossz tinisorozatban.  Mégis, mindkét barátnőm arcáról sugárzott az elragadtatás, aminek szívből tudtam örülni.

Amíg vártam, hogy Rob felbukkanjon, közelebb léptem Lilhez, aki most még zavartabbnak tűnt, mint eddig.  A cigi halkan sercegett a kezében.

-                     Nyuugiiiii! – mondtam, mialatt, én is rágyújtottam.

-                     Nyugodt vagyok. – jelentette ki hangjában furcsa éllel. – Csak egy kicsit félek.

-                     Mitől?

-                     Mindentől. Sosem volt… Tudod, hogy nekem nem igazán voltak pasijaim, nem tudom, mit kéne csinálnom.

-                     Ez majd jön magától. Ne izgulj..vel…- még idejében feleszméltem, mielőtt kimondtam volna”velem is ez volt”. – Szóval csak viselkedj, úgy ahogy szoktál… mármint, azért nem kell annnnyira magadat adni…

Erre elmosolyodott.

-                     Tudom, mire gondolsz. Elcsesztem, nagyon sok mindent Vele kapcsolatban, és ezt most nem akarom megint elszúrni, úgyhogy ha nagyon gyökér lennék, üssél agyon!

-                     Meglesz! Nézd! Ott jönnek!  - végre megpillantottam Robot, és végre felém tartott. Az ismerős bizsergés végigfutott rajtam, azt kívánva, bár tehetném amit Ann az előbb.

Igazából, közel jártam hozzá, hogy rávessem magam, mikor közvetlen mellém érve megállt, de valami azt súgta, ha várok, még jobb lesz.

-                     Hát itt vagy…vagytok végre! – mormolta miközben a karjába kapott, úgy ölelt magához.  – végülis, ez lehet egy testvéri ölelés is nem?  Főleg hogy senki nem foglalkozik jelen pillanatban velünk, lehet, hogy többet is megengedhetünk. Ezen felbátorodva, ajkaim Rob nyakára tapadtak, és mindezt simán takarták, Őt ölelő karjaim. Nyelvemmel végigízleltem enyhén sós bőrét, mire egy morgást kapta válaszul. Kezei a derekamról a fenekemre csúsztak, az adrenalin csak úgy száguldott a véráramomban. Köhögéssel álcáztam zavarom, mikor végül elléptem tőle. Egyik kezemmel a hajamat túrtam, míg másikkal a cigimbe szívtam.

-                     Abból én is kérek! – még ki sem mondta, már elvette.

-                     Persze, vedd csak el!  - játszottam a durcásat. – Majd gyújtok másikat.

-                     Jaj Kris! Ne legyél már ilyen irigy, én a bátyád vagyok!  - duruzsolt a fülembe negédesen, amitől egész testem borsódzott.

-                     Menj, zuhanyozz le! A kocsinál bevárunk titeket.  – leheltem elfúlóan. Féltem, hogy ha sokáig maradunk még itt, olyat csinálok, amit nem kéne. Hiszen már így sem érzékeltem a külvilágot! Egyszerűen elkábít, és ezt tudja is nagyon jól…és ki is használja mocskosul.

-                     Tudom, hogy alig várod az este végét. – suttogta a nyakam tövébe, ártatlanul. – Fogadok, hogy már most fel vagy izgulva. – a külső szemlélő szemén keresztül,olyan volt mintha csak a meccs végállását beszélnénk meg, de belülről, majd felrobbantott már a hangja is!

-                     Ezt még megkeserülöd. Ugye tisztában vagy vele? – ezt a játékot ketten játsszák. Rob szemében a felismerés szikrája égett, mikor utoljára végigsimítva oldalamon, elindult végre az öltöző felé. Gyorsan körbe néztem, nem voltunk e túl feltűnőek, de úgy tűnt senki sem figyelt ránk. Ezek után már könnyű volt nekem is elragadtatottnak lennem. Ha Ő a közelemben volt, újra megnyugodtam lebegtem a kis mámor buborékomban. Egészen addig, míg meg nem láttam Lilt, aki leszegett fejjel a parkoló felé menetelt. A kiváltó okot kerestem, aki nem lehetett más, mint Kellan. Meg is találtam, ő is már az öltöző felé menetelt, nyomában a pompon hadsereg tagjaival.

-                     Héj te! Hová olyan sietősen? – kérdeztem, amikor beértem barátnőmet. Nem felelt. – Mondd, már hogy mi történt?! Beszéltetek? Milyen volt? 

-                     Állj le! Nem beszéltünk. Eljöttem mielőtt odajött volna hozzám. – sóhajtott fáradtan.

-                     Mi? Te megőrültél?! Miért?!

-                     Mert nem nekem való. Neki egy ilyen ugrabugráló, csupa mosoly, festett barna, iskola kedvence kell.

-                     Marhaság! És ezt te is tudod! – rivalltam rá, de leintett. – Nem érdekel, mit csinálsz akkor is elmondom! Épp az előbb mondtad, hogy nem akarod elcseszni, hát akkor ne cseszd el a kishitűségeddel! Világos? Most pedig húzd meg azt a kibaszott üveget, és mielőtt, a fiúk visszaérnek, szedd össze magad és állj oda elé!  -  mindezt nem kis hangerővel adtam elő.

Lil szó nélkül meg tette, amit mondtam.

Két pacsi Kristennek!