44.

Halihóóó drágaságok! :] 

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ma egy "izgalmas" fejezetet kaptok, ami megjegyzem 9 és fél oldal hosszúságú. Igazából magam alatt vágom a fát, mert ketté vehettem volna, de gondoltam megérdemlitek ^^
Előre szólok, elkapott a gépszíj, talán még tőlem is erős lesz, de remélem megbirkóztok vele ;] 

Megszeretném ragadni az alkalmat, hogy
Boldogságos Születésnapot kívánjak az én egyetlen Mackómnak <3
 a leendő férjem  Kellan Lutz ma 26 éves. *sóhaj*
Reméljük méltón megünnepli ezt a napot.  always nice. egyelek meg *.*

tsók 

B.

Kristen

Már lassan egy hete hogy anyáék hazajöttek. Azóta sok minden megváltozott. Kitikkadtam. Olyan voltam, mint egy száraz sivatag, ellenálló, de ugyanakkor magányosan kihalt. Rob, napok – pontosabban az utolsó reggeli csók kísérlete – óta nem szólt hozzám, csak a szüleink társaságában játszotta a színjátékot, amit én akartam. Hiányzott a társasága, azt hiszem soha nem kerültünk még ennyire távol egymástól. Mindezt persze magamnak köszönhettem, de legalább ott volt a gondolat, hogy így mégiscsak jobb, mint titkolózni. Kár hogy, ez esténként, a hideg ágyban fekve  nem vígasztalt. Nem találtam a helyem, nélküle megint minden olyan volt, mint azelőtt normális, unalmas, és fájdalmasan magányos.

Ahhoz képest, hogy Xavi is velünk lakott, szinte alig találkoztam vele. Folyton - az áruló - Sandy után koslatott, már csak aludni járt haza. Ez a dolog Xavival, is előkelő helyen szerepelt a „Mi az, ami bánt?” listámon. Most, hogy Rob nem volt velem, jobban belém nyilallt unokatestvérem hiánya, mint eddig bármikor.  Miért kell mindenkivel rosszban lennem?  Na jó, ez így nem volt teljesen igaz. Akadt a barátaim között olyan, aki miatt érdemes volt reggelente felkelnem és suliba mennem.

Nikkit ugyan lekötötték a nyári iskola tervei – nevetségesnek tartottam az ötletet, miszerint még a nyarat is tanulással fogja tölteni egy puccos egyetemi felkészítőn, de tudtam mennyire fontos ez neki, ezért nem cseszegettem – de még így is feldobott néha a marhaságaival.

Ann egész héten idegbeteg volt, ha jól értesültem, valami fogadást kötöttek Cammel. Később, barátnőm elárulta, mi volt a fogadás tárgya, és hatálya. Ledöbbentem, hogy eddig kibírta, ahogy én őt ismerem. Bár nem értettem ez mit bizonyít majd, mert ha az ember szeret valakit, akkor a szex igenis egy fontos része a kapcsolatnak, nem a legfontosabb, de azért számolni kell vele. Én tisztában voltam Ann érzéseivel, annyira látszott rajta, de ha ők kínozni akarják magukat hát rajta. Egy kicsit azt hihettem, hogy önkéntes cölibátusuk nekem szól, -- úgymond szolidaritás a részükről - ami képtelenség, tekintve hogy semmit sem tudtak Robbal való „viszonyomról”, de jól esett azt hinni, hogy nem csak én sínylődőm ezen a sorson. Ahogy teltek a napok, egyre nagyobb erő kellett az önmegtartóztatáshoz.  A tekintetem általában kiszúrt egy pontot, amit egész idő alatt bámultam, és koncentráltam, ha Rob is a szobában volt. De hiába volt az erőfeszítés, mert a gondolataimnak így sem tudtam gátat szabni.  Újra és újra levetítették együttléteink minden egyes képét, vérforraló részletességgel. Péntekre, már egy érintésbe is beleremegtem volna. Hálás voltam, mert legalább kívülről tartottam magam valamennyire. Kételkedtem benne ugyan, hogy Robot bármennyire is meghatná a tény, hogy a testem még mindig vágyódik utána, és bármikor odaadná magát neki. A hét második felében tanúsított viselkedése, jobban fájt, mint egy ökölcsapás. Én kis naiv, abban reménykedtem, hogy harcolni fog, és megpróbál majd elcsábítani – mint azon a bizonyos reggelen – én pedig ádázul kitartok, elküldöm, majd, nagy kegyesen megadom a kegyelemdöfést. Ki akartam szúrni vele, azt akartam, hogy szenvedjen, erre most, én szenvedek a hiányától a nap minden egyes magányos percében, amikor túl sok időm marad az ábrándozásra.  Okosan csinálta, a taktikája teljes mértékben bevált. De mi van akkor, ha nem is taktikázik? Mi van, ha tényleg nem kellek neki? Se a hisztériám, se az átlagos kinézetem, se semelyik részem.  Könnyen elképzelhető volt mindez számomra… Apránként ahogy egymás után túléltem az órákat, beletörődődtem, hogy tényleg ennyi volt. Pár hétnyi furcsa boldogság, ami többé nem tér vissza.

-           Vigyázz magadra kicsim! – mondta anyu szombaton, amikor kilépni készültem a házból.

-           Vigyázok. – válaszoltam érdektelenül, végül is, csak a városba megyek kávézni, mi baj történhetne velem? Maximum belefulladok saját savanyú hangulatomba.
Ma délelőtt Lil felhívott egy jó kis csajos nap reményében. Miért ne? kérdeztem magamtól, úgysincs más dolgom. A város felé hajtva kezdtem ráhangolódni a dologra, talán pár együtt töltött óra elfeledteti velem egy időre mennyire unalmas és értelmetlen jelent pillanatban az élet. Lil az elmúlt napokban maga volt a megtestesült boldogság, és bár a nap egész részében – jogtalanul –sajnáltam magamat, képtelen voltam nem örülni barátnőm jókedvének. Annyi idő után végre összejött neki egy rendes srác. Igaz a suliban jó páran ferde szemmel néztek rájuk – főleg a pompon csapat – de szerencsére ez egyikkőjüket sem izgatta.  Melegség öntött el, ha csak rájuk néztem, ahogy ölelkeztek és önfeledten nevettek, fél perc sem kellett és a melegség helyét az üresség kínja vette át.  Olyan volt, mint a fantom fájdalom, mikor egy levágott testrész fájdalmát érezzük, ami már nincs is ott.

-           Szia Kris! – köszönt rám Lil már messziről. Megölelt, de olyan hévvel hogy hirtelen egy másik gondolat szúrt tüskét amúgy is lüktető sebembe. „Ő nem is tud semmit.” Elfacsarodott a szívem, Lilnél jobb vigaszt el sem tudnék képzelni, de most nem terhelhetem ilyenekkel, most mikor ilyen nyugodt, és gondtalan.

-           Beülünk? – kérdeztem halkan, mire bólintott.   A város legjobb kajáldájába jöttünk, és délelőtt révén még bőven volt hely az árnyékos eldugottabb részen is. Rendeltünk kávét jeges teával – ez volt a mi kettőnk örökös mániája – és azonnal rágyújtottunk.

-           Mesélj! Egész héten alig beszéltünk, és most mindent tudni akarok, miért ilyen fancsali a képed? Mi történt szombaton? Kit verjek meg? – öntudatlanul is elmosolyodtam szavain, ő aztán mindig fel tudott vidítani. Vacilláltam, hogy elmondjam-e az igazságot. Szinte teljesen biztos voltam Lil megértésében, a Robbal való kapcsolatomat illetően. A szombati döntésemről való véleménye… nos sajnos arról is voltak sejtéseim.

-           Azért nem beszéltünk, mert te most meglehetősen sokast vagy egy bizonyos lacrosse játékos társaságában. Mellesleg az egyik legjobb barátnőddel igen kevés információt osztottál meg róla. – adtam a sértődöttet.

-           Háh! Szép próbálkozás volt Stewart! De most én kérdeztem előbb. A Kellanel való kapcsolatom mocskos kis részletei – gonosz vigyor ült ki a képére – ráérnek.

-           A-a! Ez így nem lesz jó. Mit szólnál hozzá, ha felváltva taglalnánk a dolgainkat? –ajánlottam fel egy gyenge mosoly kíséretében. Lil egy pillanat ereéig zavartan végignézett rajtam, majd sóhajtva húzta közelebb a székét.

-           Komolyan Kristen. Mond el mi bánt. Kérlek. Tudod, hogy megbízhatsz bennem. Előbb vágnám le a nyelvem, minthogy bárkinek is elmondjam.

-           Tudom Lil, de ez most… ez kemény… mármint attól nem félek, hogy kiakadsz, csak…

-           Megígérem, hogy nem ítélkezem, amíg nem hallottam az egész történetet. – kézfejemet a keze közé fogta és bátorítóan szorított rajta egyet. – Mond el… nem bírom már tovább elnézni ezt az apatikus valamit, ami körbe vesz.

-           Hát jó.  – egyeztem bele. Nagyot nyelve belekezdtem. – Először is sajnálom, hogy csak most mondom el, ez nem azt jelenti, hogy nem bíztam meg benned. Egyszerűen csak nem akartuk, hogy bárki is megtudja. –elnyomva egy sóhajt folytattam. - Ennek ellenére, Sandy, Xavi, Jacks, és Kellan is tudott róla.

-           De hát miről? – értetlenkedett Lil.

-           Robról és rólam. – böktem ki nagy nehezen, mire barátnőm úgyszólván teljesen elképedt. Fél percébe telt úrrá lennie önmagán, de amint ez megtörtént, többé – akármit is mondtam, - már nem látszott rajta meglepetés. Mindent elmeséltem neki, mindent, ami csak számított, minden fontos részletett, amim csak volt megosztottam vele. Beleértve a fájdalmamat is. Jó párszor le kellett állnom a történettel, mert a torkomban lévő gombóc hatalmas méretétől nem tudtam megszólalni, vagy épp a könnyem eredt el alattomban. Végül nagy nehezen elértem a szombat estéhez, ahol a történet lezárult. Gyakorlatilag semmit sem láttam a könnyektől, levegőt is alig kaptam, beszéd helyett inkább csak krákogásra és erőtlen csuklásra futotta.

-           … és azt mondtam neki, tegyünk úgy mintha nem történt volna semmi…ő nem akarta, de belement… és egész héten úgy viselkedett… Lil tényleg végzett velem. Akkor meg mi a picsáért bőgök itt, mint egy hülye? Én akartam ezt! De kibaszottul fáj, amikor átnéz rajtam… én csak vele akartam lenni, párként, mindenki előtt… csak ennyit akartam… - itt jött el az a pont, amikor gyenge próbálkozásomat –hogy kinyögjek valami érthetőt – végleg ledöntötte a zokogás. Lil keze nyugtatólag a hátamat simogatta, miközben én már vagy 10 perce áztattam a pólóját. Nem szólt semmit, hagyott megnyugodni, ami elég nehezen ment, de egyenletes légzését figyelve, lassacskán sikerült.

Pár perc elteltével elhúzódtam tőle, sajnálkozó pillantást szegezve a pólójára, mire csak legyintett egyet.

-           Elhiszed, ha azt mondom, nagyon is megértelek téged? – kérdezte halkan, miközben felém nyújtott egy égő cigit.

Keserűen felnevettem.

-           De neked, sikerült rendbe hoznod a dolgokat.

-           Figyelj, nálatok sincs veszve semmi.

-           De igen, túl büszke voltam, hogy beismerjem, nem tudom elengedni. Inkább eldobtam magamtól, minthogy vele legyek. Most meg…

-           Most meg Rob játssza a sértődöttet.  – vagy fél percig fújtam az orrom és törölgettem a szemem mielőtt erre válaszoltam volna. Legbelül reménykedtem benne, hogy tényleg ez a helyzet, de hidegzuhany volt a felismerés, erre minimális az esély.

-           Nem… Lil jobban ismerem Őt, mint bárki más. Tudom, milyen mikor játssza az érdektelent, és mikor valóban nem érdekli semmi, legfőképpen én nem. Volt egy esélyem, de elszúrtam.   

-           Ezt most hagyd abba! Hidd el nekem, egy hét alatt nem tudta magát túltenni rajtad, azok alapján, amiket elmesélték ez képtelenség. Szerintem tervez valamit. – Lil egyik keze még mindig az enyémet szorította miközben a másikkal intett a pincérnek.

-           Persze, ki akar csinálni, elérni, hogy semmilyen kapcsolat ne legyen köztünk. – morogtam idegesen, épp mikor megjelent a pincér srác.

-           Mit hozhatok a hölgyeknek?

-           Lesz két csokoládé csoda, mellé egy banánhajót sok tejszínhabbal, és még egy citromos-csokis fagyi kehely. – megütközve néztem Lilre, aki megint csak elintézett egy legyintéssel.

-           Kell egy kis endorfin, főleg ha még ilyen pesszimista vagy. Idefigyelj, elcseszted, a dolgot, akár csak én, de helyre fogod hozni, ahogy én is. Csak annyi kell, hogy felkeltsd a figyelmét…

-           Nem akarom, hogy én legyek az, aki meghunyászkodik. Legalább egy kicsit harcolhatott volna, de nem Ő rögtön bevágta ezt a „leszarom mit csinálsz”, viselkedést. Akkor meg miért én törjem magam, ha Ő nem akarja? – ezt sebzett önérzetem mondatta velem, de volt benne igazság. Szépen lassan elöntött a bosszúság.

-           Az isten áldjon meg! – tromfolt le Lil idegbajosan, - Vissza akarod kapni vagy nem?

-           Szeretném… de nem úgy hogy feladom az elveimet.

-           Oh istenem! Öt perccel ezelőtt még azon melódrámáztál, hogy mennyire hiányzik, és vele lennél. Túléltél egy hetet, miért nem ismered be hogy inkább vagy vele titokban, mint sehogy? Miért játszod te is a sértődötted?

-           Én nem játszom. Én az vagyok. – felhúztam az orromat, igenis sértett voltam. Nem csak a férfiaknak csorbulhat az egójuk. Rob is igazán odajöhetne hozzám beszélni, miért nekem kell lenni a visszavonuló félnek? Igaz, én akartam ezt, de nagyon is jól emlékszem mi váltotta ki, egy olyan kívánság, ami még mindig előkelő helyen van a vágyaim listáján.

-           Mint két csökönyös öszvér. Össze is illettek, két idióta egy pár. De komolyan. – Lil látszólag neheztelő arcot vett fel, de a szeme mosolygott, így nem hittem neki.

-           Fogd be!  - vigyorogtam rá, mert már sokkal jobb kedvem volt – Maximum az első lépést vagyok hajlandó megtenni. Nyitni felé, de aztán annyi… én nem fogok meghunyászkodni. – mormoltam halkan, de nem elég halkan.

-           Ha célozgatsz, közlöm én sem hunyászkodtam meg. Kellan és én értelmes emberek módjára megbeszéltük a dolgokat, tudod úgy, ahogy te és Rob nem vagytok képesek.

-           Ezt kapd be! – fogtam a fagylalt kehelyből kiálló kanalat és egy hatalmas adag csoki fagyit nyomtam barátnőm szájába.

-           Lefagy az agyam! – sikoltozta Lil röhögve, amitől rám is rám jött a vihoghatnék.

-           Neked van olyan?

-           Ezt pont te mondod Miss. a testvéremmel kufircolok? – szép visszavágás volt.

-           Áuch. Ez fájt! – színpadiasan elszörnyedtem, közben újabb cigire gyújtva. Most, hogy túl voltunk a nehezén, és valamiféle terv is alakult a fejemben, már teljesen jól voltam. A tény, miszerint: bárhogy is alakul, legalább kimozdulunk ebből a semmilyen állapotból, felvillanyozott.

-           Amúgy nem értem, miért is nem esett le nekem ez a ti – kis idézőjeleket rajzolt a levegőben – kapcsolatotok. Mármint, visszatekintve annyi jel volt, simán rájöhettem volna. Szombaton is, az a veszekedés. Kellan persze nem mondta el, pedig próbáltam kiszedni belőle. – végre a sok szomorúság után, olyan témát érintettünk, ami kielégíthette a kíváncsiságom.

-           Ohooohooo! Még jó hogy mondod, tartozol nekem egy igencsak részletes beszámolóval.

-           Nem értem mire gondolsz. – tette az ártatlant, de vigyora hamar elárulta.

-           Lil ne csináld már! Milyen volt? Király, nagyon király? Hogy csókol? Gyengéd vagy férfias?  - te jóisten ezt tényleg tudni akarom?

-           Kris, lassíts már… Mi még nem… még nem, még nem történt meg. – motyogta szinte a cigije mögé bújva. – És baromi jól csókol – tette hozzá csöpögős tekintettel.

-           Nem is kell sietni, mi is vártunk vele. Bár ahogy elmondtam, az első nem egy kellemes élmény, ha túlgörcsölöd. – elfintorodtam, mikor az emlékek elárasztottak. Tényleg nem az volt életem legjobb estéje.

-           Hát épp ezaz.  Én nem görcsölök! Legalábbis, úgy érzem, készen állnék rá. – az arcomról valószínűleg leolvasta mit gondolok. – Figyelj, tudom, hogy kb. egy hete járunk, de előtte is volt közünk egymáshoz… érted. Megbízom benne, és úgy érzem, nem lenne egy elsietett lépés. Nem arról van szó, hogy nincs kedvem várni, de egyszerűen megőrjít. Ha csak hozzám ér beindulok.

-           Hidd el, ezt viszont én vagyok az aki nagyon is átérzi. – savanyúan néztem rá, mire már nyílt a szája hogy beszóljon valami „hiányzik az ágytorna?” vagy „úgy látom, gondok vannak az önmegtartóztatással” félét, ezért gyorsan megelőztem. – Megbeszéltétek ezt a dolgot Kellanel?

-           Igen, és ne tudd meg mennyire oda volt mikor kiderült, hogy nem voltam még pasival… Azt hittem sosem vakarja le a vigyort a képéről. Viszont, a fejébe vette, hogy különlegesre csinálja, hiába mondom neki, hogy nem az számít.

-           Ebben egyetértek… nem az számít. – mosolyogtam rá bátorítóan. Bárcsak annak idején elmondtam volna Lilnek mindent, biztos velem lett volna, a rossz pillanatokban.

-           Múltkor is, ott voltunk náluk… bemutatott a szüleinek. 

-           Ne! Tényleg? – Ejha! Úgy néz ki Kel tényleg nagyon komolyan gondolja ezt a kapcsolatot.

-           Bizony. Nem is égettem le magam annyira, nem törtem össze semmit, szóval viszonylag jól ment. Az anyukája nagyon kedves nő. Bár tett egy megjegyzést, hogy eddig nem ilyen csajokat hozott haza a kis fiacskája esténként… meg hogy én vagyok az első lány, akit bemutat. Szerinted mennyire voltam vörös?

-           Paradicsom? – tippeltem.

-           Inkább uhm.. cékla. – motyogta a fagylaltot eszegetve, lassacskán betermeltük az egészet. – Aztán hmm… felmentünk a szobájába… uhm.. és hát én benne lettem volna.. hm..

-           Lil hagyd a fagyit meg a rizsát, és bökd már ki! – meglöktem a vállát poénból, mire majdnem hátra zakózott.

-           Tudod, hogy nagyon szeretlek ugye… és hogy ezt csak szeretetből teszem? – kérdezte nevetve, miközben a kanalával becélozva az ingem, kilőtt felém egy darab banánt.

-           Te majom! Ezt megbocsátom, ha végre folytatod a sztorit. Minden mocskos kis részletre kíváncsi vagyok. – én is azóta vagyok ilyen perverz mióta megtapasztalhattam élőben mit is jelenteken a mocskos kis részletek.

-           Igazából, épp ez az, teljesen hangulatban voltam, de mikor elkezdtem volna bontani az övcsatját, leállított. Szerinted mennyire vagyok frusztrált?

-           Ugye milyen szar? – nevettem együtt érzően. Még nagyon jól emlékeztem a hasonló pillanataimra. Mikor minden percben Robbal hemperegtem volna, de nem tehette,. Azt mennyire utáltam. Minek kell suliba menni mikor az ember sokkal jobb dolgokkal is elütheti az időt?!

-           Nagyon! De ha ez így megy tovább, esküszöm kikötözöm, tudod hogy megoldom magamnak ha kell.

-           Tudom. – úgy vihogtam, mint valami hiéna mikor elképzeltem a jelentet. – Olyan marha vagy!

-           Egy kiéhezett marha, akinek negyed órán belül, el kell vinnie az anyját bevásárolni. – nézett az órájára kelletlenül. Ami azt illeti én sem akartam véget vetni ennek a beszélgetésnek. Jól éreztem magam, nagyon is. Lil tényleg levette a terheket a vállamról, amiért elmondhatatlanul hálás voltam neki. Rohadtul sajnáltam, hogy el kellett válnunk.

-           Este?  - kérdeztem reménykedve.

-           Még nem tudom. – emelte a kezét, hogy kikérje a számlát, de megelőztem, én fizetve a fogyasztásunkat. Ez volt a legkevesebb a lelki segélyért cserébe.  – Köszi, ezt a Rob dolgot meg old meg csajom. Te is tudod, milyen egyszerű lenne.

-           Najó, lehet, teszek lépéseket az ügyben. – én I. Kristen a kegyes. – Te meg adj még pár napot Kellanek, szerintem tényleg ki akar tenni magáért, te ki bírsz még pár napot nem?

-           Ha nagyon muszáj. – ő I. Lilian – a nagylelkű.

-           Vigyázz magadra szívem, és hívj ha van valami. – szorosan megöleltük egymást mielőtt ki-ki beszállt volna a saját kocsijába.

-           Imádlak Stew. – ordított ki a kocsi ablakon Lil miközben elhajtott.  Szeretem ezt a csajt.

Hazafelé, visszapörgettem magamban mindent, amit beszéltünk, és kénytelen voltam belátni, sok dologban teljesen igaza volt. Muszáj volt visszaszereznem magamnak Robot, mielőtt teljesen bekattannék. Nem csak a szex hiányzott, - egyáltalán nem – hanem az idő, amit vele tölthetek. A gondolatai, a tekintete, a hangja, a nevetése.

Leparkoltam a ház előtt, és egy erős elhatározás kíséretében pattantam ki a kocsiból. Így vagy úgy de ma változni fog a helyzetünk!

Belépve a házba nem találtam senkit. A hűtőhöz érve egy cetli fogadott:

„Apáddal elmentünk egy kicsit sétálni, Rob a barátjánál van, Xavi Sandynél, kaja a hűtőben”

Minden fontos információt megosztott velem egy mondatban, bár a Robos résznek egyáltalán nem örültem. Így most félre kell tennem a tervemet. De addig is csinálhatnék valami értelmeset.

Hirtelen ötlettől vezérelve, felszaladtam a szobámba, és áthúztam a fürdőruhámat. Az ágyamról elvettem az egyik könyvemet majd lent a hűtőből egy hideg üdítő társaságában kivonultam a medencéhez.  Az idő fülledt volt, lehetett vagy 30 fok. Úszáshoz tökéletes. Pár hossz után kimásztam a langyos vízből, és leheveredtem a napágyra.  Egy pillanatig gondolkoztam az olvasáson, de a nap olyan finoman melegített, inkább csak felhúztam a napszemüvegem és elterültem. Annyira kellemes volt, az elmém szabadon és gondtalanul szárnyalt össze vissza, gondolatfoszlányok és álomképek sűrűjében. Egy baj volt csak, túlságosan sokat kavarogtak Rob körül, és főleg túl sokszor idézték vissza az élvezet minden másodpercét. De a meleg napon fekve, még ez sem zavart annyira, teljesen elpilledtem, és a végén már én magam voltam, aki direkt előidézte a kellemes emlékképeket. A hátamra fordultam – nehogy a végén leégjek - és sikerült felvennem egy rendkívül kényelmes testtartást. Kezeimre hajtottam a fejemet, folytatva tovább a semmit tevést. Talán már félálomban lehettem mikor egy érintés felriasztott. Puha ujjak szántottak végig a hátamon, hideg érzést hozva magukkal. Oldalra néztem, mire a meghökkenéstől majdnem lefordultam a napozó ágyról.

Rob térdelt mellettem, kezében naptejes flakon. Pár cseppet jutatott belőle a bőrömre, majd szétkente, fantasztikus érzés volt, még akkor is ha konkrétan megnémultam a meglepetéstől. Egy szó sem jött ki a torkomon, de úgy láttam Ő sem mostanában fog elkezdeni beszélni. Ujjait nézte, amik a bőrömön kalandoztak fel és le. Nem tudom mi történhetett vele, de ha ezzel szeretne kiengesztelni, hát állok elébe. Visszahajtottam a fejem és hagytam hadd kényeztessen az érintéseivel. Először a hátamat kente végig, minden egyes centimétert megérintve. Kezei finoman masszírozták a vállaimat, majd csúsztak le a kezeimet, borzongást kiváltva belőlem. Pedig ez még szinte semmi nem volt ahhoz, amit utána csinált. Újabb hideghullámot kaptam a combjaimra és a vádlimra, hogy aztán gyengéd kezei ismét beledolgozzák azt forró bőrömbe. Többször is visszatért egy területre, a belső combomhoz. Finom cirógatásától egyszerre csak lihegni kezdtem, próbáltam valamennyire visszafogni magam, de ennyi idő után szinte képtelen voltam. Egy húzást éreztem a vállamnál ez volt a jel hogy forduljak meg. A hátamra feküdtem, szemeimet lehunytam, és feszültem vártam, reménykedve a folytatásban. Ami szerencsére jött is hamarosan. Elsőnek a hasamat vette célba, majd lassan áttért a lábaimra, itt még tudtam uralkodni a sóhajaimon.  De amint elért a mellkasomhoz, egyre nehezebben ment. Ujjai itt-ott becsúsztak a fürdőruha alá, mindig csak épphogy érintve érzékeny bőrömet. Ezzel teljesen megőrjített.  Két keze közé fogva  nyakamat, éreztem, ahogy lassan kioldja a csomót ami a felsőmet tartotta. Érintésével végighaladt a kulcscsontomon, a mellkasomon, végül elért a melleimig. A szemem még mindig csukva volt, és alsó ajkamra harapva próbáltam a hangokat is magamba zárni. Egész testem zihált, ahogy kezeivel melleimet masszírozta, de hirtelen mindent abbahagytam, mintha lefagytam volna. Rob ajkaival a nyakamat csókolta, lassan haladva a szám felé. Eddig bírtam ki, hogy nyugton maradjak. Kezeimmel a hajába markolva, automatikusan húztam magamhoz közelebb, míg csak meg nem kaptam, amit akartam. Nyelve részegítő táncot járt az enyémmel, míg ujjai időközben áttértek a mellbimbóim izgatására. Olyan voltam, mint egy kiéhezett szörnyeteg, egész testemmel érte remegtem, mind többet akarva. Ez alatt, az egy hét alatt annyi szexuális feszültség gyűlt fel bennem, hogyha egész nap szeretkezünk az sem lett volna elég.  Kíváncsi voltam, Ő mennyire kíván engem, ezért egy kezemet levezettem a mellkasán a vágyott testrész felé. De még mielőtt elértem volna a hasáig megállított és csuklóimat a fejem fölött fogta össze. Csalódottan morogtam egy sort, és most először kinyitottam a szememet hogy lássam, milyen arcot vág. Először pislognom kellett párat, a fény megszokásához, aztán megláttam Őt. A szemével fel tudott volna falni, ahogy rám nézett, már abból tudtam, hogy ez egy mocskos játék lesz, és az őrület határáig fogok sodródni, ha rajta múlik. Ez volt az ő elégtétele.

A csípőm öntudatlanul mozdult felfelé,  érintésére áhítozva de Rob egyelőre nagyon jól elvolt a melleimnél. Szerencsére kis idő elteltével, már nem csak a kezét, hanem ajkait is bevetette. Fogaival újabb és újabb jeleket karcolt a bőrömbe, míg – az épp nem a csuklóimat szorongató kezének – ujjai kínzóan lassan haladtak a fürdőruhám alsó része felé.  Úgy vergődtem alatta, mint egy partra vetett hal, csakhogy nekem nem a víz, hanem Rob kellett, de veszettül. Szemeivel végig az arcomat nézte, láttam rajta, mennyire elégedett az eredménnyel. Úgy viselkedtem, mint egy rossz életű kis ribanc, de nem érdekelt, minél előbb érezni akartam, és már nem bírtam tovább a játszadozását.  

-           Kérlek! Gyorsabban! – könyörögtem neki egyre kétségbeesettebben, mire megesett rajtam a szíve, és ujjait a bugyimba vezette. Győzelem! Lent már szinte tocsogtam, bár, ez várható volt, azok után amit Rob művelt velem az elmúlt kitudja hány percben. Az egész olyan volt, mint egy gyönyörű kábulat, ami a képtelenségig növeli bennem a vágyat. Persze még mindig, nem adta meg amire annyira vágytam, épp hogy csak megérintett. Körözött vágyam központján, amitől csak jobban szenvedtem. Ajkai féktelenül csókoltak, míg el nem fogyott minden levegőnk. Ezt a kis szüntet használtam ki, hogy cselekvésre bírjam.

-           Csináld már! – szóltam rá elkeseredetten, erre mit kapok? Egy vigyort. Egy kibaszott vigyort! De nem akármilyet. Egy olyan „tudom, hogy bármit megtehetik veled, és ezt piszkosul ki is használom” vigyort.  

-           Pontosan mit is csináljak? – kérdezte vágytól rekedt hangon. Édes lehelete a fülemet simogatta miközben ujjai még mindig forróságomat gyötörték.  Miért kell kínoznia? Miért hozza ki ezt belőlem?... De most akkor sem engedek neki!

-           Tudod mit! Kérlek. Csináld már a francba is Rob!  - fakadtam ki, de nem nagyon hatottam meg.

-           Nem, és amíg ki nem mondod nem is csinálok semmit. Azt akarom, hogy veszítsd el a fejed, hogy csak az enyém legyél. – lihegte közvetlen a fülem mellett.  Nem értettem, hiszen most sem vagyok teljesen magamnál. Mintha valami furcsa mámor lenne ez az egész. Már nem is érdekelt, ha ezt akarja megkapja, csak végre szüntesse meg azt a belső lángolást ami kezd felperzselni.

-           Használd az ujjaidat a francba is, érezni akarom az ujjaidat magamban! - és mindezt a szemébe mondtam, hogy lássa, mennyire az Övé vagyok. Amint a mondat végére értem, már meg is kaptam, amit akartam. Ráadásul nyelve ugyanabban a pillanatban tört utat magának a számban, hasonló mozgást produkálva, mint ujjai egy másik testrészemben. Kezei elengedték a csuklómat, így végre én is érinthettem Őt, legalább ujjaim visszakúszhattak bozontos hajába.

-           Mit akarsz Kristen? Mire vágysz?  - kérdezte megszakítva csókunkat, mire a válaszom azonnali volt.

-           Téged. Most azonnal! – a parancsoló hangnem helyett – amit eredetileg terveztem – csak egy gyenge kérésre futotta.

-           Oh…Az nem olyan egyszerű. – a hangja akár egy ragadozó prédára lesve. Borzongott tőle az egész testem. Már nem számított semmi, csak hogy megkaphassam.

-           Kérlek. Rob. – nyögtem elfúlóan, ujjai még mindig ingereltek, de olyan profizmussal, hogy éreztem hamar végem lesz, ha nem teszek valamit. – Ne tedd ezt velem! – keservesen gyötrődő tekintetem az Övébe fúrtam, ami megtette a hatását. Hirtelen, ujjai helyett, már kőkemény férfiassága hatolt testem mélyére. Elégedett nyögés hagyta el a számat, végre újra egész voltam. Lábaimat szorosan dereka köré tekertem, hogy egy centire se tudjon eltávolodni, míg kezeimmel hátán kalandoztam. A szívem túlcsordult a boldogságtól, főleg mikor megláttam Rob szemében is azt a csillogást, ami az enyémben is ott volt. Adni akartam neki, mindent odaadni azért, hogy ez után újra együtt legyünk. Rob lassan mozogni kezdett, amitől hamarosan már nem tudtam gátat szabni sikolyaimnak, ahogy Ő sem férfias morgásainak. Ahogy közeledett az extázis a nevét nyögtem minden egyes lökésénél. Kezei körül fogták remegő testemet, lehetetlenül közel húzva magához, de nekem még az sem volt elég. Belepusztultam volna, ha csak egy kicsit is eltávolodik tőlem, Érezni akartam, minden apró rezdülését, a bőre illatát, a finom borostát, ami a nyakamat karcolta végig csókja nyomán. Pillantásunk megtalálta egymást, a tekintete elhomályosult, ahogy az enyém is, mikor elértük, hogy a gyönyör csodás hulláma pusztító erővel csapjon le ránk. Azt hiszem ez volt életem legjobb szeretkezése. Az agyam még zsibbadt, ahogy kéj összpontosult a lábam közt, mégis felfigyeltem egy zavaró hangra.  Furcsa rezgő, búgó hang volt. Kénytelen kelletlen kinyitottam a szememet, hogy megnézzem mi az. A látóteremben egész más dolgok voltak, mint amit vártam volna. A kerti asztal lábával szemeztem éppen, és a hasamon feküdtem. Úgy ültem fel mint aki épp megégetnek, és idegesen néztem körbe. Rob sehol, fürdőruha teljesen ép állapotban, a hátam leégve…

Ez nem hiszem el!... Bassza meg! Nem Igaz! Nem lehet ennyire jó fantáziám, a jó büdös…

Éreztem, ahogy két könnycsepp is legördül az államon, de igazából nem tudtam eldönteni, hogy az idegtől vagy a csalódástól jönnek-e.

Még a saját agyam is ellennem fordult, hát ez kurva jó. Remegő kézzel gyújtottam rá, miközben szomorúan fogadtam el a tényt: csak álmodtam az egészet...