Kávé
illat terjengett a szobámban, amikor felébredtem. A szemem még nem nyitottam
ki, de tudtam, hogy Rob volt olyan jó fej és csinált nekem egy bögrével. Nagyot
nyújtóztam, és bár a kávé mágnesként vonzott magához, mégis nehéz volt
elfogadni a felkelés gondolatát. Végül mégiscsak feltornásztam magam ülő
helyzetben, de a következő pillanatban majdnem visszazuhantam a párnák közé.
Nem
Rob volt az ágyam szélén, hanem Xaxier. Fájdalmasan felnyögtem, arra számítva,
hogy most aztán leleszek teremtve, újfent. Pedig még el sem kezdődött a napom!
Ez nem igazság!
-
Jó Reggelt Kris! – a hangja alapján kicsit megnyugodtam, egész kedves volt.
- Jó reggel neked is. – az én hangom
természetesen versengett egy repedt fazékkal így hajnali 7 körül – Minek
köszönhetem ezt a kellemes ébresztést? – odanyújtotta nekem a bögrémet, amibe
azonnal belekortyoltam. Imádtam, amikor az első forró korty feltörte a
rekedtségemet.
- Csak szeretnék beszélni veled egy
kicsit.
- Hallgatlak!
- Nézd, sajnálom, amiket mondtam, és
ahogyan viselkedtem. – nagyot sóhajtott mialatt kezével a takarom végét
piszkálta. – Nem volt fair. Bár nehéz
feldolgoznom, hogy ti…érted. De végülis megértettem, hogy ez a ti dolgotok, és
tulajdonképpen, ha messziről nézzük a dolgokat, semmi kivetni való nincs benne.
- Ha nagyon messziről nézzük! – helyeseltem
mosolyogva, mert ez a téma néha még nekem is meredek volt. Próbáltam minél
kevesebbet gondolni rá és törődni a következményekkel.
- Mindenestre nem fogom elmondani ezt az
ősöknek. Bízhattok bennem. – ezek voltak azok a szavak, amik még a kávénál is
jobban megmelengették a belsőmet.
- És ha megkérdezhetem honnan ez a nagy
megértés? – nekem volt már egy sejtésem, ami a következőkben igaznak is
bizonyult.
- Nem tudom ti hol voltatok a hétvégén,
de én az enyémet Sandynél töltöttem, és elég sokat beszélgettünk rólatok. –
minő meglepetés! – és tudod, az a lány teljesen máshogy látja a világot, és ez
tetszik. – Xavi olyan aranyosan nézett rám, hogy el is felejtettem minden
haragomat. Ez a Xavi volt az, akit annyira szerettem, és aki annyira hiányzott nekem.
- Igaz. Sandy tényleg különleges. Más,
mint a legtöbb lány, bárcsak többen is észrevennék ezt.
Xavier nem felelt, rám nézett, és a
tekintetében volt valami, amit nem tudtam mire vélni. Szomorú volt. Meg akartam
kérdezni mi bántja, de nem tudtam, mert Ő gyorsan magához szorított, majd adott
egy puszit a homlokomra.
-
Siess mert elkésünk! – mondta halkan, és
kiment. Hát ezt meg mi lelte? Ötletem
sem volt, de időm sem hogy ezen mojoljak. Villámgyorsan bevágtam egy kis
müzlit, mivel a reggelinek nyoma sem volt, sőt senki nem volt a konyhában. A
hűtőn újabb cetli várt, hát én azt most megnem nézem. De azért kíváncsi voltam
hova lehet menni hajnalok hajnalán?
Visszafutottam a szobámba, ruha, cipő, fogmosás, táska.
-
Kész vagyok! Aki velem akar jönni az,
húzzon le a konyhába! – kiabáltam már a lépcsőn lefele menet. Fogtam egy kézi
termoszt és még több kávét öntöttem bele, nehogy véletlenül az iskolai szutykot
kell, igyam. Rob robogottam le a lépcsőn egyenesen mellém. Nyomott egy puszit a
számra majd kijelentette, hogy Ő saját kocsival megy és viszi Xavit is.
-
Nem felejtettél el valamit? – kérdeztem
mire megállt és visszajött az ajtóból, hogy adjon egy igazi csókot, egy olyat,
aminek sosem akarod, hogy vége legyen. – Ezen kívül. – úgy lihegtem, mint aki
most nyomott tíz fekvőt, és még azt is elfelejtettem, hogy talán nem a konyha
közepén kéne csókolóznunk. – Beszélnünk kell anyuékkal! – világosítottam fel,
de Robnak a szeme sem rebbent.
-
Nem nézted a cetlit?
-
Nem, Miért?
-
Elmentek Denverbe. – Rob ezen úgy
virult, már azt hittem tapsikolni is elkezd. – A hétvégén jönnek.
-
Micsoda öröm! – morgolódtam. Szerettem
volna már túl lenni ezen az egészen. Igaz, sokat segített, hogy a harmadik
lakótárstól már nem kellett tartanunk, ez merőben megkönnyítette az itthon
töltött órákat. De még mindig nem voltam teljesen nyugodt.
-
Ugye tudod, hogy ezzel csak időt nyertünk.
-
Tisztában vagyok vele, és hidd el, ha
eljön az ideje, odaállunk eléjük, ahogy megígértem.
-
Helyes – lábujjhegyre állva nyomtam egy
ártatlan csókot a szájára, amiből Ő rögtön még többet akart. Nyelve csábított
az édes játékra, amit most sajnálatos módon nem folytathattunk. – Menni kell… -
állapítottam meg csalódottan, mikor szétváltunk. – De vigasztaljon az a tudat,
hogy egész nap te jársz majd a fejemben.
-
Ez nálam is így lesz! – már megint az a
Robos mosoly… - Imádlak, csak még egy gyors csókot! – persze a gyors csókból
nem lett semmi. Ajkaim nem tudtak elszakadni tőle, élveztem a reggeli mentolos
leheletét, ami már a nyakamat simogatta, mikor Xavi megunt minket és eszemet
dudálásba kezdett. – Menj mielőtt kirángat!
Rob
még játékosan belecsípett a fenekembe, csak aztán hagyta el a tett színhelyét.
Vigyorogva néztem utána, és én is elindultam. Ritkán mentem ilyen jó kedvűen
suliba, de tudtam előre, ma nem lehet majd lelőni.
-
Mi ez a nagy jókedv? – érdeklődött Nikki
csak úgy mellékesen – mint mindig, most is szinte fel sem nézve a biológia könyvéből.
-
Semmi, csak jókedvem van. – erre már ő
is felkapta a fejét.
-
Kristen Stewartnak? Jókedve van? Hétfő
reggel?! Beteg vagy?
-
Menj már! – beletapostam a gázba, meg
sem állva a suliig. Nikki jó társaság volt reggelente, lévén egy szót sem
szólt, csak magolt. Ha nem mondom, hogy megérkeztünk, ki sem szállt volna a
kocsiból.
Kicsit
csípősebb volt a reggel a megszokottnál, hamarosan itt a tél, és olyankor még
nekünk is pulcsit kell húzni. Ami azt illeti a fél suli kapucnis pulóverben
rohangált már. Így különböztesd meg az embereket hátulról. Persze Lil ezt a
problémát is kiküszöbölte a fekete-szürke csillagos kapucniját ezer méterről
kiszúrtam. Odasétáltunk (én mentem és irányítottam Nikkit hogy ne smároljon össze
egy oszloppal vagy fával.) az asztalunkhoz és rágyújtottunk.
-
Helyzet? – kérdeztem izgatottan mire Lil
rám nézett és én komolyan azt hittem álmodom. Akkora mosoly virított a fején
amilyet nem mostanában láttam. – Szóval öröm és boldogság! – jelentettem ki az
egyértelműt. Már vártam mikor fog kitörni a szóáradat belőle.
-
Mégszép! Elgondolkodtam az ötleten hogy
téglákat rakok a táskámba, legszívesebben ugrándozva mennék mindenhova , de
akkor úgy viselkednék mint egy idióta.
-
Szerintem most is úgy viselkedsz –
mormolta Nikki a sejtlégzés tanagyag közepe felől.
-
Kac-Kac ma nem érdekel ki mit mond. Még
Ann se tudna felhúzni.
-
Miaz hogy nem tudnálak? – jelent meg az
érintett.
-
Lilnek jó hétvégéje volt. – mondtam vigyorogva.
Ajj ha ez így folytatódik nagyon fog fájni a szám.
-
Csak nem? Ohh Dehogynem!! – Ann beindult
– Azt a rohadt… Csak nem megtörtént végre?
-
Persszee ordítsd még el magad, de
lehetőleg az udvar közepén hogy mindenki halja, marha – na még hogy nem fogja
tudni felhúzni? Eddig tartott a nyugalom.
-
Ohh ugyan! Ez már kellett neked,
legalább nem rajtunk vezeted le a hülyeséged.
-
Gyere Kris, menjünk, mielőtt agyonverem,
pusztán jókedvből. – szavait ellensúlyozta a hatalmas puszi amit Annek adott.
-
Sandyt látta ma már valaki?
-
Én nem, de szerintem már megjött, és
bent van, de menjünk mielőtt szétfagyok. – Ann látványosan próbálta melengetni
magát a kezeivel.
-
Királylány talán nem egyszál topban kéne
jönni Október közepén.
-
Fogd Be Lil!
-
Te fogd Be!
-
Mindketten fogjátok be!! – oltottam le
őket. De persze nem érdekelte egyiket sem. Így vonultunk befelé, és én nem is
bántam a szócsatát, mert ettől mindig úgy éreztem minden a régi. Hisz nem is változott
semmi, csak annyi volt a különbség hogy most még boldogabb voltam, mint
azelőtt, hogy megtudtam, a mostohatestvérem szeret.
Az ebédszünetben azért mégiscsak
felfedeztem egy változást. A fiúk szó szerint áthurcoltak minket a saját
asztalukhoz.
-
Kikérem magamnak a többiek nevében!
Miért is nem jó a mi asztalunk közösnek? – rivalltam rá Robra aki csak a fejét
rázta ellenkezésünk láttán.
-
Már mondtam Kris, a mién nagyobb, jobb
helyen van, és különben meg hogy nézni ki ha mi mennénk át a csajokhoz? – már épp
rávágtam volna hogy „ Rob te egy soviniszta majom vagy” amikor magához húzott.
Először megijedtem, hogy mindenki előtt meg akar csókolni, mert ugyan
megbeszéltük, hogy elmondjuk a barátainknak, meg anyáéknak, de azért durva
lenne itt az udvar közepén, ilyen brutálisan lesokkolni őket. Félelmem viszont alaptalanná
vált mikor Rob ajkai a szám helyett a fülem felé vették az irányt. – Ha akarod,
kiengesztellek itt, most rögtön.
Nagyon
nyelve próbáltam leküzdeni feltörő vágyamat, csábító ajánlat volt. Viszont
akárhogyan is akartam, nem lehetett.
-
Majd otthon kiengesztelhetsz! Sőt mi
több el is várom, hogy megtedd. – súgtam vissza neki.
-
Örömömre szolgál téged kiengesztelni – két
ujja végigsimított az oldalamon, amitől egész testemet borzongás rázta meg. –
Most akkor ülsz mellém vagy nem? – kérdezte elhúzódva. Már akkor hiányoltam a
teste melegét, így egy szó nélkül letelepedtem mellé.
Sandy
azóta sem került elő. De nem izgattuk magunkat miatta, mivel nehéz volt nála
nyugodtabb és megfontoltabb embert találni, biztos nem csinál semmi hülyeséget.
Rajta
– és Xavin – kívül teljesen volt a banda. Ann és Cam valamit nagyon néztek a
laptop képernyőjén, Nikki és Paul meg épp valami tudományos marhaságon
vitatkoztak, aztán valami újságcikken, aztán egy egyetemen, aztán maguntam őket
és tovább nézelődtem. Jack és Ashley falták egymást, leszámítva azokat a
pillanatokat mikor Ash azzal volt elfoglalva, hogy érdeklődést csikarjon ki a
többiekből, az új piercingje iránt. Megjegyzem kevés sikerrel. Lil és Kel csak
bámulták egymást, beleveszve a másik tekintetébe. Ahogy őket néztem megmozdult
bennem valami. Kezemmel a pad alatt megkerestem Rob kezét, ujjaink összefonódtak.
Rob kérdőn nézett rám, mire fejemmel a kettősre böktem.
-
Normális hogy most nagyon szeretnélek
megcsókolni? – súgta újra a fülembe. Lehelete csiklandozott, amitől kuncognom
kellett, bár lehet, hogy inkább a kiugrani készülő szívem volt az oka.
-
Szerintem teljesen normális. Ha azt is
normálisnak vesszük hogy én legszívesebben visszacsókolnék, miközben ujjaimmal
a hajadba túrok és úgy húzlak még közelebb magamhoz.
-
Ebben az esetben az én ujjaim az arcodat
simítanák végig, majd a nyakadat.. a melledet.. aztán a hasadat.
Hirtelen
nagyon melegem lett, és a hasamban óriásira duzzadt az a bizonyos csomó. Olyan
érzésem volt, hogy ha most tényleg megtenné, amit mond, nekem rögtön végem
lenne. Szavai úgy fontak körül, mint egy pókháló szálai. Egyre jobban beleéltem
magam, már nem is nagyon törődtem a külvilággal. Agyamat az ő izgató mormolása
töltötte ki. Szemeimet lehunyva mindegy egyes ígéretét éreztem a bőrömön, mintha
tényleg megérintett volna. Soha azelőtt még nem volt ilyenben részem. Bár nem
is tudom mit csináltunk épp. Legjobban a telefonszexre emlékeztetett azzal a
különbséggel, hogy csupán fél centire voltunk egymástól. Rob részletesen
kifejtette mit, és hogy szeretne velem csinálni, amitől engem már csak pár
pillanat választott el a könyörgéstől. Tedd meg! Itt és most! Lágy hangja
elhalkult. Már épp megkértem volna, hogy folytassa, de akkor csúnyán összetörték
az én kis álomvilágomat.
-
Szóval srácok mit mondotok? Bevesszük
Alaskát a téli szünetben? – azt hiszem Cam volt a kérdező, bár nem vettem
biztosra. Amikor kinyitottam a szemem olyan volt mintha egy álomból ébredtem
volna.
-
Hogy mi? – értetlenkedtem.
-
Mi Krissel benne vagyunk! Nagy Buli
lesz. – felelte helyettem Rob.
Istenem! Mibe rángatott már megint bele?
Istenem! Mibe rángatott már megint bele?
csak ennyit tudok mondani: mégmégmég:)
VálaszTörlésSZUPER lett a fejezet!!!:) Igazóból nem is tudok mit mondani!:D Olyan aranyos Rob és Kris!!!:) Remélem hogy amikor fény derül a kettejük kapcsolatára a nagyközönség előtt minden a legnagyobb rendben fog menni!!De azért arra is kíváncsi vagyok hogy hogyan fog majd alakulni ez a kis kiruccanásuk!!:) NAGYOOON várom a folytatást!!:)
VálaszTörlésPuszi:Pixy
hali
VálaszTörlésáá nagyon komoly
na mibe rángat bele megint?? jo kérdés
várom a kövit
üdv
Reni
Szia!
VálaszTörlésÉn is nagyon örülök hogy visszatértél! Nagyon bírom ezt a törit! :D
Jó hogy Krisék kibékültek. És kaptak még időt... Pedig de várom már hogy elmondják az ősöknek! Mit szólnak hozzá?
Várom a kövit!
Orsy
Sziaaa!!!
VálaszTörlésIsmét egy remek rész, amiért csak Gratulálni lehet!!! :)
IMÁDOM!!!! :)
Nem tudom mit írhatnék még!?
Gratulálok, és alig várom a következőt!!! :)
Így, hogy visszatértél, visszatért a történeted iránti függőségem is!!! :)
Nagyon-nagyon várom, hogy tovább olvashassam!!! :)
Imádom, Imádom, IMÁDOM!!!!!!! :)))
pusz
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszik,amit és ahogy írsz!
Már nem is hittem volna,h lesz folytatás és éppen újra akartam olvasni,ismét xD amikor megláttam,h van új rész :D wááá,tök szuper!
Csak így tovább,várom a mihamarabbi folytatást!
Puszi:Anett
Szia, Bri! :)
VálaszTörlésFantasztikus lett ez a fejezet is! Nagyon örülök, h Xavierrel rendeződtek a dolgok! :) Legalább már tőle nem kell tartaniuk Kriséknek. Kíváncsi vagyok, h mi fog kisülni ebből a kis kiruccanásból! Van egy olyan érzésem, h nem fognak unatkozni! ;) Alig várom, h olvashassam a következő részt! :)
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus a történet, kérlek, folytasd mihamarabb!
Puszi
Marietta
Szia!
VálaszTörlésKívánics vagyok mi van Sandyvel és Xavierrel :) Az ő történetük is izgis lehet!
Rem nemsokára hozod az új részt!
Puszi,
Tincsu
nem lesz már frisss ? eltüntél:(
VálaszTörlésSzia esetleg valami hír hogy miért hagytad abba?pedig nagyon jó remélem még vissza térsz és folytatod megérné :)
VálaszTörlésSzia ! Nagyon jó és izgalmas a történet ! Nem akarod esetleg folytatni ? Szerintem sokat örülnének neki ! Margit
VálaszTörlésSzia esetleg valami válasz hogy ne várjátok? ;(
VálaszTörlésÉn nagyon várom a folytatást már évek óta. Pánikolok :d Nagyon remélem, hogy egyszer folytatódik a story :) Briana nagyon eltűnt :(
VálaszTörlésSzia, el se hiszem, hogy ráakadtam végre erre a sztorira. :D legnagyobb kedvencem volt Robsten témában annak idején.. le sem merem írni hány éve te jó ég. :D
VálaszTörlésViccet félre téve a napokban újra olvastam és elképesztően imádtam minden sorát. Remélem elolvasod egyszer ezt és a többi, efelett lévő kétségbeesett kommentet és megesik rajtunk a szíved.
Köszönöm neked, hogy ezt a csodát nem törölted és olvasható a mai napig.
Ezer éve rajongód:
Natasa