34.

Na most vagy nagyon szeretni fogtok...vagy rohadtul berágtok rám. Bár lehet hogy mindkettő xD
Rövidke lett, egyenlőre ennyi...de így volt jó a befejezés...majd meglátjátok miért x] 

Őőőő....közérdekűek:
A with love-t azért fagyiztam be mert addig nem akarom lógva hagyni amíg nincs kész az uccsó feji, rossz hogy csak úgy volt mint szar a fűben.
Aztán! anna vmelyik előző fejihez írtál kommentet, és tök érdekes volt, szeretnék visszaírni neked, de nem láttam mail címet, ha megdobsz vele szívesen megmagyarázom a miértjeimet ;)
emberek!

tessék látogatni a bloglistámban lévő blogokat is! Főleg Ladym kettőjét! Mert nála most beindultak a dolgok és többet érdemelne mint amennyit kap!

na ennyi xD
B.

Csak teltek a napok, míg az agyamra borult bódult köd egyre csak vastagodott, mígnem már majd megfojtott a vágy, a többet akarás. Ahogy telt a hét, nehezebbé vált türtőztetnem magam, mint azt hittem volna. Megint eljött az-az időszak, hogy Rob állított le folyamatosan, ami viszont kérdések sokaságát indította el bennem. Eddig minden vágya az volt, hogy végre rendesen is együtt legyünk. Most meg nem győzi magát leszedni rólam, de akár hogyis …. látom rajta hogy tervez valamit a koncerten kívül is. Ami mellesleg egy rohadt jó ötlet volt, végre az egész kis csapat együtt mulat. Nagy bulinak ígérkezett, de az addig letelt négy nap – még az álomfelhőből is, amiben lebegtem – maga volt a megtestesült feszültség.

A hét elején rögtön, egy kedves kis üzenet hétfő este…vagyis hajnalban Sandytől: „ az unokatesód tényleg egy tahó… „ na már megint mit csinált az állatja vajon? Akkor nem filóztam rajta sokat, visszabújtam Rob ölelő karjaiba és már aludtam is tovább. Na de másnap!

Sandy mindent elmesélt, meglepő részletességgel és hévvel. Úgy alakult, hogy Xavival egy kocsmában kötöttek ki, ahol nem kevés alkoholt fogyasztottak el. Eddig rendben is volt a dolog, csakhogy az igenokos rokon megpróbálta végrehajtani azt, amit Lilnél…

-                Az a barom, kiszórta elém a csíkot, én meg csak néztem, érted ezt? – hápogta Sandy kiakadva - Minek nézek én ki? Én nem vagyok olyan hülye, mint Lil…már bocs – nézett rá az érintettre, de az – jó szokásához híven – megint csak bámult ki a fejéből.  – Mindegy, mikor közöltem vele hogy kurva gyorsan tüntesse előlem a cuccot csak vigyorgott, erre az asztal alá söpörtem azt a fehér szart.

-                Aztán mi történt? – kérdeztem, várva a folytatást. – Nálunk kiakadt mikor lehúztuk a cuccát a klotyón.

-                Semmi, rám nézett, aztán ugyanúgy beszélgetett velem, mint azelőtt. Végülis értelmes, és vicces srác alapból… de ez, ez teljesen kiakasztott. No meg persze ami utána jött. – szünetet tartott, amíg beleszívott a cigijébe, aztán hidegen csak ennyit mondott – a tahója rám mászott.

-                Mi? – erre már Ann is felnézett a laptopjából. – valószínűleg megint a kommunikáció felső szintjét űzték Cammel. – Mit csináltál?

-                Pofán vágtam természetesen. – jelentette ki szemrebbenés nélkül. Megütközve bámultam egy percig, mielőtt magamhoz tértem volna.

-                Erre Ő?

-                Kiakadt… elkezdett pattogni, hogy „ezt meg miért csináltad?”  „megőrültél?” , akkor hagytam ott mikor az értelmi szintemet kezdte ecsetelni a marhája. De miért is ne? Utánam jött… Párszor elküldtem az anyjába, bocs Kris. – legyintettem egyet, sokkal jobban érdekelt most a story végkimenetele. -  De nem tágított. Elindultam haza felé, mire követni kezdett. Nem győztem neki vágni a sértéseket, mondtam, hogy itt senki nem bírja, max Cam, de Őt is zavarja már, hogy mindig ott lóg náluk... – itt lepacsiztak Annel. - de a piszok, csak azért is elkísért hazáig. Ott hagytam a házunk előtt, és mire a szobámba értem már nem volt ott. 

-                Reggel itthon volt.

-                Ennyi a történet!

-                Huh… mozgalmas estéd volt.

-                Bocsi, nem hittem volna, hogy ennyi gondot fog okozni… de olyan jó volt végre kettesben lenni Cammel. – kezdte Ann, de Sandy a fejét rázta.

-                Nem volt gond, mert ha hiszitek, hanem az este elején, mikor még nem változott tökké a herceg, szóval akkor még jól éreztem magam. De mindegy is.

-                Igaz, sokkal fontosabb a hétvége! – virult fel Ann arca.

-                Mi lesz hétvégén? – nézett fel álmodozásából most már Nikki is, aki eddig a PDA-jan lógott.

-                Cam szerzett jegyet a Black Keysre! Megvan dumálva, mindenki jön! A fiúknak amúgyis meccse van azon az estén, és nekünk csak utánuk kell mennünk kocsival. Mondjuk, itt van egy kis probléma. Rob odaadja Krisnek a terepjárót, de a másik kocsi Jacké lesz, miss. agyatlannal a volán mögött. Odafelé még csak-csak de visszafelé muszáj lesz bevállalnia valakinek.

-                Én nem megyek… - így Sandy

-                DE jössz! – így Ann.

-                Nem!

-                De!

-                Nem!

-                De! De! De!De!De!De! És ne vitatkozz, úgyis én nyerek!

-                Akkor sem megyek, nincs kedvem, ráadásul le vagyok égve.

-                Majd mi megívunk…

-                Jobb is ha maradok. Szeretném kialudni magam, mostanában nem sikerült.

-                Olyan savanyúú vagy! – boxoltam a vállába. –Rohadt szar lesz, így hogy nem jössz. A fogathoz öten kellünk. Mindenben…

-                Együtt…

-                Örökké… - fejezte be Lil szomorúan. – ha Sandy nem jön én pláne nem.

-                Najó, ezt most hagyjátok abba, mert menten sírógörcsöt kapok. – jelentette ki egyetlen szőkénk, azokkal a nagy szemeivel bámult ránk a meggyőzés érdekében.

-                Miért nem akarsz? – kérdeztem tőle halkan, de nem válaszolt. – Kellan miatt? – valószínűleg ez volt a válasz, mert arca elfintorodott.

-                Miért nem beszélsz vele drágám? – Nikki is odabújt hozzánk, mint egy védőbástyaként, ez mindig is így volt, ha valamelyikünk szarul volt. Támaszok voltunk, néha bokszzsákok, vagy csak hallgatók, amire éppen szükség volt, és Lilnek most legjobban Ránk volt szüksége.

-                Már próbáltam… meg sem hallgat, még csak nem is néz rám. – látszott rajta a megviseltség. Legszívesebben bezártam volna őket egy üres szobába, amíg el nem rendeződik a dolog. Az emberek olyan könnyen lehetnének boldogok, ha a világon nem lenne, félelem vagy sértődöttség. Bosszantó.

-                De ettől még eljöhetsz velünk… hátha ott meg tudnátok beszélni.

-                Vagy esetleg végignézhetem, ahogy a szőkével félórán keresztül nyálatcserél. Bíztató.

-                Jaj ne puffogj, felkaparunk a földről, és összerakunk úgy hogy a melákja csak lessen! – ígérte neki Nikki vigyorogva, mire már Lilnek is megjött a kedve.

-                Jó, de akkor is bevállalom Ashleyt oda útra. Kell egy kis mártírság a lelkemnek. – bökte ki röhögve mintegy zárszóként, mert a következő pillanatban becsöngettek.
Egyszerre indultunk el befelé,” a csorda elvonul” gondoltam cinikusan, de a tömegben egyre csak Robot kerestem. Elváltam a csajoktól, hogy nyakamat nyújtogatva várjam, a pillanatot mikor meglátom azt a kócos fejét, de csak nem jött el. A végén teljesen egyedül álltam az udvar közepén, rohadtul hülyének éreztem magam. Filóztam mit is tehetnék… menjek, be az órára vagy még emésszem magam egy kicsit és szívjak el egy cigit? Az utóbbi mellett döntöttem. Visszaindultam a helyünkre majd leültem a padra. De még mielőtt a cigit a számba raktam volna, egy kéz értem nyúlt és felhúzott magához.

-                Hol voltál? Már azt hittem bementél nélkülem!

-                Hiszen megbeszéltük, hogy találkozunk… kerestelek. – válaszoltam sértetten, ugyancsak sértett megszólalására.

-                Gyere! – húzott magával, a belső épületek felé, egészen a fiú WC-ig „vonszolt” egy szó nélkül, majd – miután leellenőrizte az ürességét – betolt az egyik fülkébe.

Már tényleg érett a lebaszás neki, de persze belém fojtotta a szót, meglehetősen hatásos módszerével. Ajkai úgy kutatták az enyémeket, mintha reggel az egy órás búcsúcsók helyett, csak egy apró szájra puszit kapott volna. Na, nem mintha ellene lettem volna nyelve érzéki simogatásának, csak hát időközben teljesen elveszettem a fonalat a lecseszéséhez. A kis mocsok tudta ezt jól, mert amint elfogyott a levegőnk, így szólt hozzám lihegése kereszttűzében:

-                Most... már mondhatod.

-                Leszarom! Csókolj meg! – rántottam vissza magamhoz rögtön, és ezzel egy időben lenyomtam a WCre, hogy az ölébe ülhessek. Lábaimmal körülfontam, még jobban magamhoz kényszerítve testét. Két kezemmel hol a haját túrtam hol a mellkasát simogattam – a póló alá furakodva- eszeveszetten. Az Ő kezei sem tétlenkedtek, a fenekemet markolva feszítettek magához, hogy érezhessem –szűk farmerjában raboskodó – merev szervét, alig pár milliméterre lüktető ölemtől.
Az érzések rögtön elárasztottak, a hasam görcsbe ugrott, és nem vágytam másra, csak Rá, hogy itt és most rögtön magáévá tegye! Hogy érezhessem belülről is ezt a feszülő forróságot! Kínlódva mozgattam a csípőmet, mind jobban hozzá dörgölőzve, miközben torkomból akarva-akaratlanul is elszabadult nyögések hada jött ki. 

-                Menjünk haza!  - parancsoltam rá akadozó hanggal, megerősítésként megmarkoltam köztünk meredező vágyát. – Most!

-                Áhh… Stew. Tudod, hogy minden vágyam. De..

-                Nincs De! Tudom, hogy tervezel valamit… De már ÉN nem bírom! Akarlak!

-                Tudom. Hidd el én is téged… - láttam rajta, küzdött, hogy megtalálja a szavakat, bár jelen pillanatban semmivel sem tudod meggyőzni. Egyszerűen éreztem, hogy eljött az idő… pontosan nem tudnám megmagyarázni, de a vágyon kívül is éreztem, teljesen biztos vagyok magamban!

-                Akkor meg mire várunk?! Rob kívánlak, és le akarok veled feküdni.  Nem érdekel, ha nem lesz nagy felhajtás… ha nem lesz minden tökéletes. – megcsókoltam bizonyításként. Nyelvünk pár pillanatig finoman játszadozott egymással majd lassan elváltak. – Tőlünk lesz különleges… nem a hangulatos kellékektől…- egy ideig csak néztünk egymás szemébe majd végre megtörte a csendet.

Menjünk...