35.

Háháháhá! Elkészült!

 Jó munkához idő kell, szokták volt mondani, de aztán csak megszültem a dolgot.
 Igaz hogy lóg a nyelvem, de legalább megvan!:D
Remélem megfelel az elvárásoknak, bár ígérni nem ígérek semmit! :D
Raktam be pár zenét ami úgyszólván inspirált, remélem páran hallgatjátok majd ;)

am Mindenkinek visszafogok írni x) tudom hogy ott vannak a levelek, de még nem vettem rá magam. 

nagyon várom a kommenteket,!

és Köszönöm hogy kibírtátok ezt a hetet :]

Ti vagytok a bestek!

B.

ps: izgulok xD

Robert

Egyetlen hosszú percig csak gondolkodtam, mit tegyek. Olyan tökéletesre akartam mindent, amilyenre csak lehetett. De aztán Kristen szavai, és főleg a tekintete, meggyőzött, hogy neki ez nem számít. Nem mellesleg nyomós oknak számított a lábam közt egyre csak feszítő érzés. 

-            Menjünk! – eldöntöttem, én minden pillanatban akarnám, és Ő is őszintének tűnt, mintha nem csak a vágyai irányítanák. Így hát kézen fogtam és együtt futottunk ki az udvarra egyenesen a kocsimig. Legszívesebben már ott letepertem volna, de azért ezt nem engedélyeztem magamnak, még bennem volt egy kis félsz, hátha meggondolja magát hirtelen, de erre Kristen rögtön rá is cáfolt, amikor kezét a combomra simította. Tekintete várakozásteljesen csillogott. Magamhoz rántottam egy csókra, hogy hazáig kibírjuk valahogy, aztán már indítottam is. A kertváros üresen pangott, nem kellett odafigyelnem a sebességre. Nem is tudtam volna, húgom keze ugyanis egyre lejjebb merészkedett, be a lábaim közé, ami fantasztikus érzés volt. De a vezetésre kellett koncentrálnom, még mielőtt belehajtunk egy fába, ezért gyengéden visszatoltam apró tenyerét a combomra. Nem szólt semmit, de sejtettem, hogy épp magát moderálja. Sikerült is neki egy ideig… már a házunk utcájába voltunk mikor újra próbálkozott.
Leállítva a motort felé fordultam.

-             Hát nem rajtad múlt, hogy hazaértünk! 

-            Ne haragudj… - tetetett sajnálkozásától mosoly kúszott az arcomra miközben ismét megcsókoltam. Mintha ezer éve érezhettem volna utoljára ajkait a sajátomon. Percegik tartott mire legalább az autóból kivergődtünk, aztán még több ideig mire bejutottunk. Kristen sajnálatos módón az utcán nem óhajtotta fegyelmezni magát, aminek egyrészt örültem, másrészt idegesen bámultam körbe ahányszor csak megérintett. Ki tudja,

melyik szomszéd nézelődik épp távcsővel az ablakból?

Fellélegeztem amint az ajtó becsukódott mögöttünk. Ő azonnal utánam kapott, én viszont lassabban akartam haladni. Nem kell elsietni semmit. Mindenre van időnk, most hogy tudom végre igazán eljött a pillanat, amire vártam. Éreztem a csomót a torkomban, a testem megfeszült, a szívem hevesebben dobogott, már attól, hogy végignéztem Rajta. Gyerekes izgalommal vetettem bele magam a vetkőztetésébe, pedig csak a dzsekijét szedtem le róla. Én is ledobtam a sajátomat, aztán felfelé kezdtem húzni. A húzni az azért túlzás, Ő jobban taszigált engem.

Most sem az ő szobájába mentünk, valahogy az enyém jobb helynek tűnt e célból.  Beléptem saját kis birodalmamba. Az ajtónak támaszkodva figyeltem Kristent, aki a függönyt húzta össze. A zár halk kattanására azonnal felém fordult. Még a szoba gyér homályában is feltűnt az ajakharapdálása, amit sosem tudott megállni, ha ideges volt. Csak néztem Őt… nem gondoltam semmire, csak néztem, ahogy egyre közelebb lép. Furcsa érzés volt, már nem a húgomat láttam, sem egy barátot. Egy olyan személy állt előttem, aki mindennél többet jelentett, aki nélkül még mindig egy senki lennék, aki nélkül nem tudnám elképzelni a létezést. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy átsöpörjön rajtam az-az érzés, ami ugyan régóta velem volt, mégis mindig újnak hatott a számomra.

Közben vékony karok öleltek körbe védelmezően. Nem is értem mitől akartak megvédeni, hisz az egyetlen rossz, ami történhet, hogy elvesztem a személyt, aki uralja őket.
Visszaöleltem Őt, sosem akarván elengedni. Féltem, hogy túl szorosan vonom magamhoz, de Kris majdnem olyan szorosan ölelt vissza.

-            Vigyázok rád! – suttogtam a hajába, amit már az elmúlt alkalommal is ígértem neki. De ezúttal bármi történjék is vele maradok.  Lassan kibontakozott ölelésemből, az ágy felé indulva. Én még el akartam intézni egy apró dolgot. - ha már ilyen türelmetlen volt, hogy nem tehettem ki magamért, ahogy eredetileg szerettem volna - Átvágva a szobán a hifihez léptem, hogy benyomjam a válogatás CD-t, amit igazából a hétvégén akartam felavatni.
mjuzik , mjuzik 2  mjuzik 3
A zene halkan szólalt meg, ezért felhangosítottam addig, míg ki nem töröl minden gondolatot kettőnkből, hogy csak mi maradjunk egymásnak.

Visszatérve Hozzá, az ágyon üldögélve kíváncsian várta a következő cselekedetem. Letérdeltem elé, így nagyjából egy magasságban volt a fejünk ahhoz, hogy megcsókolhassam. Felé hajoltam, ő pedig felém, egészen addig, míg ajkaink nem találkoztak félúton. Még csak a leheletem simogatta bőrét, mikor sóhaj szakadt fel belőle és vadul magára rántott. Hátradőlt az ágyon, karjaival a pólómat rángatva jelezte, jó lenne, ha én is követném. Mi sem természetesebb, fölé kerekedtem. Egy ideig megint csak egymást néztük, elveszve a másik tekintetében.  De a nyugalmat Kristen kezének pólóm alatti araszolása szakította meg. Mindkét kezével a mellkasomon barangolt, végül megszabadított a felesleges takarástól. Kacéran mért végig nem titkolva tetszését. A gyomrom remegni kezdett, legszívesebben most rögtön… csigavér Rob. Csigavér. Nehéz volt lassúságra intenem magam, főleg mikor Kris a nadrágom felé vette az irányt. Igyekezett kiszabadítani a már-már fájó szorításból, ami a fiú WC óta kísértet. Azon nyomban megkönnyebbültem, amint ez sikerült neki. De most megint nem rólam volt szó, én ráérek. Két kezét a csuklójánál fogva feje fölé feszítettem. Nem féltettem, hogy gáz lenne belőle, ez a viselkedés inkább beindította, mint megijesztette volna. Ennyire azért már ismertem a „szokásait”. Az elméletem bizonyítandó Kristen csípője vadul vonaglott alattam, mialatt egy kezemmel hasát simogattam, egyre lejjebb rajzolva mintákat selymes bőrébe. Elérve nadrágja szélét megálltam, és felnéztem rá. Szemei ölni tudtak volna, én viszont csak vigyorogni voltam képes. Ujjaim becsúsztak a – nadrágon keresztül –bugyija alá, ahol rátaláltam égető vágyára, mely nedvesen lüktetve várta minden érintésem. Sokáig nem tudtam mit tegyek, hogyan érhetném el, hogy minden eddiginél nagyobb legyen az öröme… aztán rájöttem. Teszem, amit eddig, csak jobban.
Feltérdeltem, majd elkezdtem kihámozni a csőnadrágból, amivel együtt az apró tanga is búcsúzott a mai napra. Nem tétováztam többet.
Széttártam kocsonyaként remegő lábait, hogy jobban hozzáférhessek, a következő pillanatban egyszerre éreztem a szorítást a hajamban, hallottam a sikolyt és bódultam el a nyelvem által ízlelt ártatlanságtól. Még többet akartam adni neki, ezért – eddig combjait szorító - egyik kezemet a hasára simítottam, míg másikat lábai közé vezettem. A hangosan dübörgő zene sem tudta elnyomni húgom kéjjel teli sikolyait, melyek összeolvadtak a lágy ritmusokkal, és életben tartották az amúgy sem túl kicsi gerjedelmemet a folytatásra.
Éreztem körmeit a vállamba marni, amikor belévezettem két ujjamat. Csak hogy visszaadjam a kölcsönt, ráharaptam puha bőrére, amitől Ő konkrétan megnémult. Sejtettem, hogy hamarosan sok lesz neki és átlibben a másik oldalra, szóval minden rejtett „tehetségemet „felhasználva Őt ingereltem. Nyelvem mohón lakmározott lüktető nőiességében, míg ujjaimmal is igyekeztem az őrületbe kergetni ugyanott.  Felnéztem Rá, amit talán nem kellett volna, mert majdnem ott helyben elsültem. A kép, amit láttam, valószínűleg örökre bevéste magát a tudatomba, legalábbis nagyon remélem.
Kristen zihálva vergődött a karjaim között, szinte éreztem az erőfeszítését, ahogy próbálja nem összeszorítani a lábait (és ezzel nem megfojtani engem), miközben a gyönyör hullámaitól már csak pillanatok választják el. Az arca - még a homályosságban is - láthatóan kipirosodott. Homloka ráncokba szaladt, arcára az idegek összehúzódása egészen különlegesen kifejezést varázsolt. Fogai alsó ajkát harapták minduntalan, miközben kezeivel a melleit szorította. Oh, istenem, ha most véget érne, az életem nem bánnám, ha egy ilyen gyönyörűség lenne az utolsó, amit látnék.  Végül – ugyanabban a pillanatban mikor lágyságát fogaim közé véve szívogatni kezdtem – teste megfeszült, torkából erőtlen nyögés szakadt fel. A következő másodpercben kiemelkedtem lábai közül, csak kezemmel kényeztettem továbbra is, mert sejtettem, hogy nemsokára rángatózva próbálja majd leküzdeni az extázist, ami rászakad kábult elméjére. Ahogy megjósoltam úgy is lett. Percegik tartott, míg zihálása csillapodott, és szemei újra kinyíltak. Én addig is telhetetlenül kóstoltam ahol értem: a hasát; a mellkasát; a melleit; a nyakát; végül – mellé feküdve – rátaláltam ajkaira, amik egy kicsit kiszáradva viszonozták csókomat.
Megszakítva ajkai ízlelgetését, áthajoltam fölötte hogy elérjem az ágy mellett lévő ásványvizes üveget. Először neki adtam belőle - mohón le is húzta majdnem a víz felét- aztán én is oltottam szomjamat. Némán figyelt, amíg el nem tüntettem az utolsó cseppeket is - egy kicsit elfogott az idegesség, ezért próbáltam lassabban inni. – aztán reménykedve megszólalt.

-            Most nem lesz olyan, mint múltkor. – a hangja ugyan halk volt – épp hogy halottam a zenétől -, de a tekintete nem hagyott kétséget a felől: minden szavát komolyan gondolja.

-            Teszek róla, hogy ne legyen olyan. – feleltem rekedten, mosolyt erőltetve arcomra. Nem akartam izgulni, a múltkor sem paráztam… annyira, most sem akarok. Folyton Kristen szavai jártak az agyamban miközben újra megcsókoltam.  „Tőlünk lesz különleges”. Igaza volt, nem értem magamat, mi a frászt kéne variálnom? Ezzel csak rá is átragasztanám ezt a bizonytalanságot. Hiszen köztünk tökéletesen működik minden, ennek is jönnie kell magától, ha nem emésztem magam rajta – azon hogy minden tökéletesen tökéletesre sikerüljön – akkor még jól is érezzük magunkat.
Nem számít mi lesz, amíg együtt vagyunk számomra az a tökély. 

Kristen

Csókunk közben éreztem, ahogy bal keze eltűnik a nyakamról, aztán valamit matatott az ágy mellett. Szitkozódást hallottam ugyanakkor Rob testének takarását már nem éreztem a bőrömön. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy kiderítsem mi történt. Mivel a szemem lassan szokta meg a homályt, nem is láttam semmit. Pislogtam párat - hogy jobb legyen a kép - amitől Rob körvonalai rajzolódtak ki a sötétből. A kezében egy óvszeres zacskó. Egy pillanatra teljesen elöntött a megkönnyebbülés, ha Ő nem gondol rá, nekem biztos nem jut eszembe. Meg is hatódtam egy picit. Mert bár, az elég ritka hogy valaki az első alkalommal teherbe essen, akkor is jó tudni, hogy vigyázni szeretne rám...ránk. Basszus nehogy bőgni kezdjek. Gyerünk Stew! El ne kezdj picsogni a hülye óvszer miatt.  Összeszorítottam a fogamat, és erőt véve magamon közelebb kúsztam, hogy segítsek Robnak.

-            Csúszik a kezem – mentegetőzött mérgesen mire én csak mosolyogva elvettem tőle a kis zacskót, és a fogaimmal leharaptam a szélét. Lebilincselve bámulta a mutatványom, de ezt az áhítatott hamar felváltotta az élvezet mikor megpróbáltam felhúzni neki. Még sosem csináltam ilyet, szóval baromira örültem, hogy elsőre sikerült. Jó mondjuk az Övére nem volt nehéz. Kőkemény volt, és forró, de olyan szinten, hogy az emberen végigfutott tőle a bizsergés, ami a végén egy helyre összpontosult, várva az egyesülés pillanatát. 

-            Köszönöm – lehelte a fülem mögötti kis részre. Egész testem beleremegett a gondolatba, hamarosan az Övé leszek. Teljesen. Már nem törődtem vele micsoda képtelen tünemény is a mi kapcsolatunk, egyszerűen vele voltam. Imádtam minden percet, minden órát, amikor azt éreztem szeret. Érezni, hogy valaki szeret… a legjobb dolog a világon. Főleg egy olyan embertől aki… aki biztos pont ezen a nyamvadt világon… aki miatt érdemes csinálni, elbukni és felállni, menni tovább… élni az életet. Rob régóta ez az ember volt számomra, és mostanra nem létezik talán olyan kifejezés, ami elég komoly fájdalmat tudna leírni ha, elveszíteném.
És most készülök szeretkezni vele, a tulajdon bátyámmal. Nem! Nem érdekel semmi… ha ez kiderülne… ha az emberek kiközösítenének emiatt… ha megszólnának… ha bujkálnunk kellene, amíg el nem megyünk innen - oda ahol nem ismernek. – Egyszerűen nem érdekel. Csak Ő! Rob.  Egyet akarok… hogy most szeress kifulladásig. Éreztesd velem, hogy kellek neked és törődsz velem! Mint még soha senki ezen a földön. Szeretlek…

Meg akartam hálálni neki azt az élvezetet, amit okozott nekem, ennek érdekében egyre lejjebb kúsztam számmal mellkasa felé, nedves csíkot húzva nyelvemmel illatos bőrén. Mámorítóan édes illata volt, ugyanakkor egy kicsit mentolosan friss is. Egész nap eltudtam volna viselni, de most másra vágytam.
Már a hasánál jártam mikor megállított. Finoman megragadott és visszatuszkolt az ágyra.

-            Héj! Én csak szerettem volna… - kezdtem  morgolódni de egy csókkal belém fojtotta a szót.

-            Te csak ne szeresd, mert fél percedbe telne és végem lenne. – suttogta a számba izgatottan, amire én is izgatott kuncogással feleltem.

-            Oh, pedig azt hittem egy kicsit rá kell majd gyúrni a dologra. – hecceltem gonoszan, mire megfogta a kezem és duzzadt férfiasságára vezette, nyeltem egy nagyot.

-            Hidd el! Ez már a suliban is készen állt volna rá. – vigyorgott negédesen akár egy áldozatát leső vadállat. 

-            Hát akkor nem kellene tovább várassalak… - nyögtem várakozóan, és hogy hitelt adjak szavaimnak enyhén megszorítottam.

Nem szóltunk többet. Szavaink helyét a csókok és simogatások vették át. Rob megint csak nagyon figyelt rá hogy nekem jó legyen. De most nem volt olyan fura érzésem, mint a múltkor. Ahogy teste az enyémhez ért, és éreztem a súlyát fölém tornyosulni, már csak egy gondolat cikázott az agyamban: „Érezni akarom, hogy teljesen egyek vagyunk!”
Rob kicsit feljebb húzódott, szemei úgy csillogtak, mint a folyékony ezüst cseppjei, miközben megcsókolt. Percekig csak ajkunk játszadozott egymással, még a saját nevemet is elfelejtettem, a szoba is hirtelen nagyon meleg lett számomra, de ez csak még jobban felizgatott. Nyelve féktelenül szívogatta az enyémet, és nekem már levegőm sem volt, de úgy döntöttem nincs is rá szükségem.
Viszont neki mégis kellett mert – amikor már az egész testem lángolt a csókjától – elfordította a fejét. Pár mélyebb lélegzet után – ami órákig tartó pihenőnek tűnt- rám nézett. A tudatalattim sejthetett valamit, mert lábaimat óhatatlanul is szélesebbre tártam egy kicsivel. Az ajkai most elkerülték az enyémeket, és inkább a szememet, orromat, államat halmozták el puszikkal, ezzel egy időben megéreztem a - sajnos túlismerős - feszítő érzést, ahogy Rob csípőjét megmozdítva próbált egyre beljebb araszolni. Összeszorítottam a szemem és fájdalmas nyögésem elkerülése helyett ajkai után kaptam. Tehetetlenül csókoltam, minden pillanatban az enyhülést várva. Rob egyik kezével kisimított egy tincset az arcomból - amiről fel sem fogtam, hogy egyáltalán ott van- majd végighaladt a nyakam mentén egészen le az oldalamon, aztán vissza. Próbáltam az érintésére koncentrálni. Gyengéd volt és puha.
- Mindjárt elmúlik – lehelte a számba feszülten. Őt is megértettem, nem lehetett könnyű neki ilyen óvatosan és finoman bánni velem mikor a többi barátnőjével…Na Kristen  ezt most hagyd abba! Jó-jó… koncentrálj a fájdalomra…szóval a fájdalom… a fájdalom tényleg kezdett csökkeni.  Meglepve tapasztaltam mennyire hamar múlik a feszítés érzése, míg már csak kellemetlenség marad… Alig pár lökés volt csupán és teljesen hozzászoktam. Sőt. Tökéletesen rendben voltam.

-            Még mindig fáj? – kérdezte Rob erőlködve, én meg csak csodálkoztam, mint aki egy új világba csöppen, ahol minden mozdulat egy pici adag a gyönyörből.  Feleszméltem, Ő a válaszomat várta, ráadásul mozdulatlanul.

-            Nem! – vágtam rá boldogan. – Most már… jó. Csak ne hagyd abba! – kérleltem, mert sokkal többet akartam ebből a jóból! Akkor végre újra megmozdította a csípőjét, és attól, amit tapasztaltam szinte ordítani akartam, de hál isten csak egy apró sikoly lett belőle. Az élvezet folyamatos volt, minden egyes mozdulattal közelebb kerültem valamihez, még nem tudtam mihez, de azt sejteni mertem, hogy csodás lesz. Úgy kapaszkodtam Robba mint egy pióca, körül öleltem a kezemmel, a lábammal, ott csókoltam ahol értem. Egy ideig csak nyögéseink, és zihálásunk törte meg a zene dallamát, aztán Rob abbahagyva, nyakam csókolgatását - a fejem mellett a könyökére támaszkodva – engem kezdett szemlélni. Furcsa volt, és szinte vártam mikor pirulok el, de igazából nem szégyelltem semmit. Minden miatta volt. Mindent Ő váltott ki belőlem. 

-            Jó? – kérdezte bizonytalan mosollyal az arcán. Nem válaszoltam, előtte ismét szájára vetettem magam, mint a jó gyerekek.

-            Ez fantasztikus – válaszoltam érzelmektől túlfűtve.  Boldog voltam - 17 év után - ,ezt a soha nem gyakorlott érzést, ismerősként üdvözöltem, mintha mindig is velem lett volna. Magamban felnevettem, az hogy a szentimentalista hozzáállásom vagy a hirtelen érzett boldogságom miatt volt, nem tudom. Mindenesetre nem hittem, hogy jobb lehet ennél. Tévedtem.
A hasam tájékán hirtelen újra feltámadt a feszítő érzés, de ez teljesen más volt. Nem fájt, sőt jól esett… egy ideig. Aztán már úgy voltam vele, hogy mindjárt bepisilek, ha nem hagyja abba, de még mielőtt szóltam volna olyan hirtelen múlt el mint ahogy jött. Nem értettem a saját testemet, de nem is foglalkoztam vele, mert hamarosan egy olyan lavina indult útjára, amiről nem hittem, hogy valaha is találkozhatok vele. Pedig épp most készült letarolni.
Egyre nőtt bennem a megfogalmazhatatlan, míg már csak nyöszörögni bírtam. Átfutott az agyamon, hogy ha most abbahagyja, talán meghalok. Szerencsé(m)re Rob nem tervezett leállást, én meg lassacskán még a zenét is átharsogtam. 

-            Érzed igaz? – lehelte a fülembe, picit belém harapva. Ezek szerint minden a lehető legjobban alakul. Nálam biztos. Főleg hogy mindjárt felgyulladok, de lehet, hogy előbb robbanok szét.

-            Igen! – nyögtem elégedetten, egyszerre válaszolva neki, és kifejezve az élvezetemet. Ha ez tudom már sokkal előbb bemásztam volna Rob ágyába.

-            Csodálatos – lehet, hogy csak képzeltem a hangját, biztosra nem vehettem már semmit, annyira kész voltam. Végem volt. A színek a hangok, az érzések összegfolytak. Mintha mindenhol egyszerre érintett, csókolt volna, ráadásul a lüktetést a lábaim között is Ő uralta. – Kristen - a nevemet hallottam újra és újra. – Gyere velem! – súgta a bársonyos hang, és én vele mentem.
Váratlanul csapott le rám, az új mindent elsöprő kéj érzése, hihetetlen energiát belém töltve, ami ott pulzált a testemben megállíthatatlanul, miközben Rob nevét kiáltottam tehetetlenül vergődve saját gyönyörömben. Ott volt velem Ő is. Egymást ölelve merültünk el az extázisban.

Leírhatatlanul tökéletes volt.

szeretem a kommenteket!!!!^^