36.

Sorry for the late date :]

de szalad mindenem. igazából nem is volt ihlet AZ után a feji után.

 Kellett egy kis pihi. Ez a rész olyan kis semmilyen rövid valami.

most megyek tanulni holnapra. 

Kérek engedélyt elnézését kérni :) 

láv

B.

Robert

Először komolyan megfordult a fejemben, hogy csak álmodom. Abban a pillanatban, mikor a kéj átjárta testemet, elhittem, hogy ez nem valóság. Nem lehetett az.  Kristen karjai körém fonódtak, mialatt szája, bár hangtalanul, de a nevemet formálta. Ilyen boldogságban nem lehet részem. Egyszerűen nem érdemelem meg.  Nem tudom, miféle felső hatalom engedélyezte ezt nekem, de nem is érdekelt.  A lényeg ott feküdt a karjaimban, erőtlenül pihegve. Ahogy ránéztem, nem bírtam tovább és boldogan felnevettem. Annyira könnyű volt boldognak lenni, ha Ő velem volt. Ezek után pedig biztosra vettem: nincs még egy olyan gyönyörrel teli élmény, mint Kristennel szeretkezni. Nincs. Soha életemben nem éreztem még ehhez foghatót.  Az eddigi barátnőim még Kris bokájáig sem érnek fel.  Vele olyan erőteljes, olyan érzelem dús volt az egész hogy az orgazmus pillanatában szinte megszűntem létezni. Percekig csak sodródtam a tudatlanság édes tengerében. De bármennyire is csodálatos volt az érzés, nem ért fel Vele. Az Ő látványa volt az, amitől a szívem majd kiugrott a helyéről. Tőle lett tökéletes minden.

-                Min nevetsz? – kérdezte, szavait halkan belemormolva a nyakamba.

-                Boldog vagyok, bár ez nem a legjobb szó rá.

-                Tudom, mire gondolsz. – sóhajtotta miközben még közelebb férkőzött hozzám. – Örökre itt akarok maradni.

-                Én is. – a fél karomat odaadtam volna, ha egész nap itt maradhatnánk az ágyamban, és szeretkezhetnénk, amíg el nem fogy minden erőnk. – De nem lehet.

-                Miért nem? –  Kristennek egyáltalán nem tetszett a válaszom, és ezt nyöszörögve a tudtomra is adta.  – Szerintem maradhatnánk. - két tűz közé kerültem. Egyrészt majd meghaltam, hogy itt maradjak- főleg miután húgom egyik lábát átvetve rajtam, fölém került.  Így rálátásom nyílt fedetlen melleire is. – másrészt, ha nem megyünk be a következő órára az igazgató mindkettőnket behívat. Ráadásul a szemétnek még a szüleink csipogó száma is megvan. Istenem! Mond miért pont mára rakták azt az összevont tesit amit a rohadt diri tart? Az élet nagy kérdései… - Kérlek!- lehelte csábítóan a fülembe, majd kezeimet mellére vezetve kezdett lassú köröket írni csípőjével. Ezzel csak egy probléma volt, hogy mindezt lassacskán újra éledő férfiasságomon tette.

-                Hát mikor lettél ilyen kis erkölcstelen? Ilyen aljas módszerekkel… - nem bírtam végig mondani, mert a következő pillanatban Kristen - egy kezével kettőnk közé nyúlva megragadott.

-                Nem lehet – nyögtem egyre elkeseredettebben. Ez most fájni fog, de le kell állítanom. Megragadtam a csuklójánál fogva, hogy aztán magam alá fordítva megcsókolhassam. Fél percig hagytam, hogy nyelvünk játéka elvarázsoljon majd elszakadtam tőle. - Muszáj bemennünk. És ezt te is tudod.

Először valószínűleg, fel sem fogta mit mondtam, ugyanis csak bámult rám homályos szemekkel. Aztán megvilágosodott, mert se szó se beszéd kimászott alólam és –megjegyzem meztelenül – a fürdőszoba felé indult. Ki nem hagytam volna az alkalmat, már épp utolértem mikor se szó se beszéd bebaszta előttem az ajtót.

-                Te fürödj lent! – hallottam bentről sértődött hangját. Remek! Unottan lefelé indultam, de persze nem vettem komolyan a mérgelődését. A mai nap semmi nem ronthatta volna el a kedvem! Még maga Kristen sem! Villámsebesen letusoltam, a hajamat vizesen hagyva, hisz elég meleg volt az idő, ahhoz hogy ne fázzak meg.
Épp a nadrágomat húztam fel mikor megláttam Őt az ajtóban. Csak egy feszes kis nadrág volt rajta, egy egyszerű fekete pólóval, de rögtön újra kész lettem volna a folytatásra. Nem lehet Rob nem lehet!  Kris megütközve nézett rám, kikerekedett szemekkel vizslatott. Vicces volt.

-                Na mi történt? Nem bírod levenni rólam a szemed morcoska? – erre a kijelentésemre nyelt egyet, majd felém indult. Megállt pontosan előttem. Bal kezét felemelve végigsimított a mellkasomon, a nyakamon, az arcomon.

-                Ne haragudj – suttogta halkan, fejét a vállamra hajtva.

-                Ugyan. Biztosíthatlak, lesz még elég időnk… az ilyesmire… - feleltem vigyorogva bocsánatkérésére.

-                De nem csak azért. Nézd! – elhúzódott és a – belülről – az ajtómra szerelt egész alakos tükör elé húzott. A számra még nagyobb vigyor kúszott, mikor megpillantottam a nyakamat és a vállaimat. Mindkettőn piros foltok tetszelegtek. Az előbbi valószínűleg az ajkaitól, míg az utóbbi a körmeitől.

-                Hát megjelöltél…- magamhoz rántottam egy csókra, ami kicsivel később már nagyon hasonlított egy előjátékra.  Szakadt a szívem, de megint le kellett, hogy állítsam magunkat.  Első a „kötelesség”… egyikünknek sem lenne jó, ha a szüleink sokat lennének itthon. Márpedig ez lesz a következménye annak, ha nem tartjuk magunkat az egyezséghez, miszerint csak akkor hagynak minket magunkra, ha felelősségteljesen tudunk viselkedni, nincs jegyromlás, nincs lógás, házgyújtás, rendőrség. Bármennyire is hiányoztak már, nagyon nem vártam a jövő hetet mikor újra velünk lesznek. Egy teljes hét Kristen nélkül. Te jó Isten!

Kristen

Miután kellőképpen lejegeltem magam, és biztosítottam Robot a beszámíthatóságomról – vagyis hogy nem fogok rámászni amíg visszanem érünk a suliba – elindultunk. Egyszerűen nem tehettem róla. Most hogy mindent megkaptam, szinte éreztem, ahogy a „mégtöbbetakarás” molekuláim sokasodnak. Minden másodpercben egyre csak nőnek és követelik azt az embert, akitől megkaphatnak mindent, amit csak akarnak. Robot.  Telhetetlen voltam, ha róla volt szó. Egész úton a kezét fogtam, és inkább a tájat szemléltem az arca helyett, mielőtt…
Fák. Bokrok. Házak.  Rob. Rob. Rob.  Picsába! Élénken élt bennem minden egyes emlékkép az előző pár órából, és ha csak rájuk gondoltam elöntött a vágy.  Fasznak megyünk vissza?!  Öt percig vitatkoztam magamban hogy a) neki álljak győzködni Robot, hogy hajtson egy mellékútra és álljon meg. vagy b) üljek nyugodtan, mint egy jó kislány várva az estét és az új élményeket.  Végül a várakozás mellett voksoltam,  az lesz egy jó menet, amíg kivárom. Elvileg akkor még nagyobb az öröm mikor megkapom nem? Jelen pillanatban csak arra vágytam, hogy megcsókoljon, ugyanis a motor leállt mi pedig megérkeztünk. Rögtön letámadtam és addig tartottam fogva ajkait, míg csak a tüdőm engedte. (Még szerencse hogy a bokrosabb részre parkolt.)

Amint az ajtót becsuktam ki is csöngettek. Csak mentem Rob után bágyadtan, annyi erővel mondjuk, rám köthetett volna egy zsinórt, mert vagy 20 méterrel a föld fölött lebegtem. Utoljára belesimítottam a tenyerébe, majd elválltak útjaink, ki-ki a saját asztala felé indult miközben éhes diákok hada kezdte ellepni az udvart.
Álmodozva bámultam kifelé a két szememen, a kezemben lévő cigi sercegve égett.

-                Hahó?! Hát te hol voltál? – ismerős hang furakodott tudatomban. Sandy.  Körbe kémleletem az asztalnál, de még csak ketten voltunk.

-                Otthon. Robbal. – feleltem álmélkodva. Kirázott a hideg, ahogy az elkövetkezendő estére gondoltam. Még a gyomrom is görcsbe rándult.

-                Oh te jó ég! Oh te jó ég! Oh te jó ég!-  Sandyn kitört a sikító frász, alig bírtam halkabb hangerőre tenni.

-                Shhhh! Fogd be! De amúgy…Oh te jó ég! Oh te jó ég! – visítottam én is vele együtt. Egymás kezét rángatva, vigyorogva örültünk magunknak, illetve nekem. Fél szemmel Robot lestem, aki csak sandán vigyorgott rajtunk: őszintén örül a boldogságomnak. Én is azt szerettem volna, ha boldog, bármit megtettem volna a barátnőimért. Mivel csak Ő tudta a titkomat – hálás voltam neki, amiért ennyire megértő, diszkrét ráadásul, együtt örül velem ezért - most valahogy előbbre helyeztem a boldogságát minden eddiginél.

-                Biztos nem jössz hétvégén életem? – kérdeztem szomorúan, nem lenne ugyanaz a party nélküle, és ezt Ő is tudta

-                Nincs kedvem, ráadásul tanulnom is kell az előkészítőre.

-                Jaj, ne legyél már te is Nikki! – torkoltam le mire egy fejbevágást kaptam válaszul. Észre sem vettem, de Nikki már le is ült mellém. Fasza. – Bocsiii.

-                Bocs csajok ezt most kihagyom. – legyintett belekezdve az ebédjébe. Valószínűnek tartottam, hogy nem a tanulás és a kedv a legnagyobb problémák itt, de firtatni nem akartam.

-                Hol voltál gazdasági töriről? Nincs gáz egyébként! Leírtam mindent! Majd kölcsön adom.  – én nagyon-nagyon szeretem ezt a lányt.

-                Imádlak Nikki! – öleltem meg Őt is. Maximálisan elégedett voltam. Minden olyan tökéletesen alakult, egy szavam sem lehetett. Sejtettem miért van ez. A rózsaszín köd miatt, ami körbeburkolt és beszivárogva az agyamba arra késztett, hogy az egész világot megöleljem! Az arcomon lévő mosoly lekaparhatatlan volt. Még Lil sem bírt kifogni rajta, no nem mintha annyira próbálkozott volna. Ann ma a szokásosnál izgatottabb volt, biztos megjött a kis játékszer amit Camnek rendelt. A kujonja. Báááár… megkérdezhetném. Nem Kristen!

A szünet nagyon hamar letelt. Túl gyorsan elérkezett a testnevelés, amit a mániákus igazgató úr tartott nekünk, mivel Mr. Lewis megbetegedett.  Úgy érzem, 1000x fogom visszasírni őt ezen az órán.

Az öltözéssel sem ment el túl sok idő. Csengetés előtt már mindegyikünkön ott feszült az iskolai felső és a nadrág. Unottan vártuk mi fog történni, egészen a fiúk bemelegítéséig.  A nap égetett, Ők izzattak, mi pedig nyáladztunk.  Egymás hegyére hátára dőlve élveztük a látványt, speciel én Robot és a karnyújtásait.  Az izmai megfeszültek bőre alatt, ahogy a botjával passzolgatták egymásnak a gumilabdát Kellanel ide-oda. Lilre pillantottam, aki – bár megpróbálta leplezni – kocsányon lógó szemekkel figyelte Kelt. Amaz is felénk pillantott jó néhányszor, aztán ahogy az lenni szokott magára borított vagy 1 hektó vizet. Abban a pillanatban kattant az öngyújtó.

-                Nyugi. – bíztattam barátnőmet – meglesz.

-                Ez a hajó már elment. – dőlt hátra a zöld füvön Lil beletörődően mialatt Mr. nagymacit bekerítette a pompon lány hadserek – köztük lüke Torival a kinevezett barátnővel.

-                Azonnal nyomja el azt a cigarettát! – üvöltötte egy hang az alapvonalról. Az igazgató szíveskedett megérkezni.

-                Jól van jólvan. – Lil zsörtölődve, ugyan de eleget tett a kérésnek.
Fél percre rá, már rótta is a köröket a pálya körül. Egész órai futás. Talán ő járt jól, amíg, nekünk el kellett sajátítani a pompon lányok figuráit. Egyszerre volt kínos és szánalmas a produkció.  A fiúk meg csak dobálgatták azt a szart egész idő alatt. Pff.

Mire letelt a hatvan perc kettőig nem láttam. Nyomomban a félholt Sandyvel, Annel és Nikkivel indultunk a zuhanyzó felé. Lil a pálya szélén feküdt, látszólag meghalt, de szerintem rendesen is. Robot kereste a tekintetem, mégsem akadtam rá. Valószínűleg Ő már a víz alatt áll. Oh… vajon feltűnne a fiúknak, ha beállnék mellé a férfi fürdőben? Valószínűleg… a három rám tehénkedő nehezékkel együtt masíroztunk az olyannyira vágyott meleg víz felé. Még utoljára hátrapillantva, elmosolyodtam.  Kellan megállt hullajelölt barátnőm mellett, csak egy pillanatra, a következőben meg mellé feküdt. Meghökkenve néztem az eseményeket, de sajnos elértük az ajtót. Picsába! Várnom kell estig.  De ez mégiscsak kisebb kínokat jelent, mint Robot kivárni. Nem?