17.

Halihóóóóóóóóóóóóó!! xD Na kiii van itt?:D Kibuliztuk (v. inkább kipunnyadtuk)magunkat, kedvenc BB-immel. (L#A)(L), néhányan már eléggé türelmetlenek voltatok, szóval jöjjön aminek jönnie kell xD..

A képről annyit hogy kb semmennyire nem illik ide de annyira imádom hogy nagyon :D és lehet tőlem számítani még ilyenekre, van még egy pár xD

DEHÁT most nem cukik?????^^

Magáról a fejezetről : pöppet rövid, most tényleg. Csak , furán jött volna ki ha többet rakok bele...valahogy...áhh majd meglátjátok a köviben miért is.

Épp ezért mert rövid lett, hamarabb jön az új friss, legalábbis úgy tervezem. De ez tőletek is függ.. nincs komhatár persze, de azért örülnék ám ha nekem csapnátok párat. XD bár ez a rész...na mindegy..jó nagy fos. de azért

Jó olvasást!

Jesszus mennyit írtam gec... >.<

pussz

B.

- Rob ölelő karjai vaspántokként záródtak körém, mintha minden bajtól, minden szar érzéstől megóvhatnának. Lágyan ringatott minket a hintaágy, mialatt próbáltam összeszedni magamat , és valami értelmeset kinyögni.

- Megértem… - suttogta a fülembe lágy hangján. – Semmi baj.. Én is hibás vagyok. Túl gyorsan akartam hogy velem legyél, túl sok mindent erőltetettem rád..

- Nem erőltettél rám semmit! – jelentettem ki keményen, és örültem hogy a hangom végre nem bicsaklik meg.

- Ó igazán?! – éreztem a mosolyát. Végül is jogos…de ahogy visszagondoltam nem bírtam egyetlen egy olyan alkalmat se előhozni magamban amikor én ne lettem volna ugyanolyan heves, nem fűtöttek volna új vágyaim , ne akartam volna ugyanúgy mint Ő. Még az elején, a legeslegelső alkalomkor talán…rögtön belém villant a fürdőszoba képe, ahogy Rob a falnak dönt, a lábaim közé nyúl mialatt a forró gőz körülöttünk gomolyog. Már akkor sem akaródzott nagyon az elfutás. De az ijedség, a félelem az újtól, akkor erősebb volt.

Hihetetlen hogy ez az egész alig két napja kezdődött. 48 óra elég volt a bátyámnak arra hogy felfordítsa a világom.

- Najó talán mégiscsak rám erőltetted magad… - motyogtam most már sokkal jobb kedvel. – Nem is értem miért nem futok el tőled ?..Borzalom..Ez az egész..felháborító ,amit művelsz. – vissza szorítottam a mosolyomat, és amennyire csak tőlem telt komoly voltam. – Ez botrányos!

Rob persze nem vett komolyan. Igaz, nem szólt semmit, de kezei ide oda kúsztak a testemen majd megállapodtak a mellemen. A bizsergés, mintha azért lenne hogy rácáfoljon az előbbi mondataimra.

- Hm..elképesztő vagy – lehelte Rob miközben ajkaival a fülem mögötti kis részt kényeztette. Minden idegszálam égnek meredt tőle.

- Az az elképesztő hogy…két napja még …megtagadtad tőlem ezt. – hátrahajoltam hozzá egy csók reményében, de akkor pár méterre tőlünk felharsant egy köhögés.
Odanéztem, és Kellan állt a kertben, nagyon próbálva másfele nézni, kár hogy nem ment neki.

Rob nem zavartatta magát. Kicsit feljebb húzott az ölében, karjait mellemről lefejtve, derekam köré fonva ölelt magához.

- A többiek nem tudják már hol vagytok.. – nézett ránk kelen, szinte esdeklően. – Gondoltam majd megkereslek titeket.

- Megtaláltál minket. – vigyorgott Rob teli pofával, én meg letudtam volna rúgni. Nem elég hogy Sandy és Jack tud rólunk , már Kellannak is muszáj?!... Szegény gyerek, nem tudja mit kezdjen a helyzettel. Ide oda dülöngélt , egyik lábáról a másikra. Látszott rajta hogy zavarban van.

- Igen meg. – elgondolkodva nézett ránk egy percig majd szomorkás hangon megszólalt. – Jó látni hogy legalább nektek összejött. – kipréselt magából egy vigyort , igaz, nem volt valami hiteles, de legalább megpróbálta.

- Egyáltalán nem tűnt ledöbbentnek , hangja nem volt ítélkező, de még csak meglepett sem. Kezdtem rájönni hogy ő már valószínűleg tudott a dologról. Elvégre is mégiscsak Rob legjobb barátja…Magamban eldöntöttem hogy testvérem még könyörtelenül vallani fog ezzel kapcsolatban. Akkor viszont, Kellanek egyáltalán nem ez a problémája…de ha nem velünk van baja....
Rob persze előbb kapcsolt mint én.

- Hallottunk bent titeket Lillel… Sajnálom haver – mondta együtt érzően, karjai még szorosabban vontak a mellére.

- Semmi gáz… - legyintett , próbálta előadni a lazát, de nagyon is jól tudtam mi a helyzet, a nagy melák , hiper népszerű nem törődöm focista külső mögött, azért nagyon is érző ember rejtőzött. Akárhogy is rejtegette, én láttam rajta, a fáradtságot, a keserűséget, és a dühöt amit az én kedves barátnőmtől kapott ajándékba , cserébe az „udvarlásért”.

- Majd én beszélek vele, ne aggódj. – csúszott ki a számon az ígéret. Kellan arcán a lemondást visszaváltozott csibészes vigyorrá. – Kemény fejű, de majd megoldom.

- Komoly? – vigyorgott ezerrel. – Megtennéd? Nagyon bejön a csaj , de nem egy könnyű eset. De rád talán hallgat.

- Nem ígérhetek semmit – jelentettem ki mielőtt még belelovalná magát a dologba. – De.. rendes srác vagy Kel, én már csak tudom.

- Kösz Kris ! Haver neked van a legklasszabb húgod…vagyis csajod…vagy is…na érted. – Éreztem hogy Rob is mosolyog, ahogy én is. Öröm volt látni Kelt amikor jó kedvű, mert a hangulata ragadós volt. Lassan bennem is tombolni kezdett a vágy: Igen! Milyen király lenne ha ezek ketten összejönnének. Aztán persze agyam racionálisabb fele figyelmeztetett: korántsem lesz ez egy könnyű menet. – Na akkor majd gyertek…és csak semmi pajzánkodás. – kacsintott ránk majd bevonult az ajtón. Én is felkeltem volna , ha Rob hagyta volna…

- Mennünk kell!

- Tudom.

- Akkor?!..

- Jó hogy vagy nekem. – suttogta a fülembe. Nem válaszoltam, helyette inkább hátrafordultam hogy megcsókoljam. Édes ajkai a számra tapadt, és nem engedett. Mikor végre lihegve ketté szakadtunk megjegyezetem:

- Ettől még mennünk kell. Nem is vitatkozott tovább, ő is tudta hogy muszáj. Visszamentünk a házba, én már égtem a vágytól hogy végre felöltözhessek de Robnak nem akaródzott elengedi maga mellől. Sok sok lopott csók árán nagy nehezen elvált tőlem a szentem, miután 20 x is megígértem neki hogy nem parádézok többet egy szál pólóban a haverjai előtt.

Élveztem a kis féltékenységi jeleneteit, még a birtoklási vágyát is. Furcsa mód jól esett a ragaszkodása, a gyomrom liftezett valahányszor visszahúzott magához. Játékos vigyorától megmozdult bennem valami. Az egész helyzet olyan…olyan megnyugtató volt. Mintha ez lenne a helyes, mintha Ő és Én valóban csak egy normális friss párocska lennénk, akik nem képesek , még csak kis időre sem , elválni egymástól. Rob a pasim. Emlékeztettem magam ujjongva újra és újra. Tényleg kezdtem hasonlítani egy kerge birkára, de legalábbis egy bezsongott , érzelmektől túlfűtőt , szexuális vágyait emésztgető libához biztosan.

Érdeklődve konstatáltam hogy rajtam kívül ,már mindenki indulásra készen állt. Mondjuk én nem is vacakoltam sokat magammal. Ann unszolására felhúztam egy újabb fűzőt , mellé pedig egy rövidnadrág félét erőltettek rám. Megpróbáltam úgy tenni mintha a nadrág túl szűk lenne, de nem vették be. Azért a tornacsukámból így sem engedtem, ezért elég érdekes lehetett az összkép , de hát ki nem szarja le?