27.

Mea Culpa! Mea Culpa!

 Szétszaggattam...véletlen xD a netkábelem.

 De mint a mellékelt ábra is mutatja, megoldom a friss kérdést. 

Ráadásul 4,5 oldal szóval mosom kezeimet :]

Köszönöm a kommenteket, nagyon husibogarak vagytok ^^

Tsók 

B. 

ps: ugye már megint milyen hiperédi ez az RS manip?*.*

Robert

          Kellemes álmaim voltak. Amiből a zsebemben rezegő telefon rántott vissza a – most még – szintén kellemesnek ígérkező valóságba. Kristen édesen szuszogott a karjaimban. Nem csodálom, hogy nem kelt fel, sosem szokott időben. De ma muszáj lesz, Hétfő van.
Nem tudtam, hogy ébreszthetném fel, vajon mi lenne, ha megcsókolnám? A tegnapiak fényében nem tudtam eldönteni, igaz ugyan hogy engedett maga mellett aludni… hát, bátraké a szerencse. Feltámaszkodtam, majd nagyon lassan ajkaimat végigvezetve nyakán, elértem a szájáig. Finoman felsóhajtott, ébredezni kezdett. Merészebb lépésként nyelvem végigsimított alsó ajkán, erre már a szemei is kinyíltak. Egy ideig csak néztük a másikat, némán, emésztgetve az új nap hozta érzéseket. Amik számomra cseppet sem változtak, de az Ő részéről ezt kritikus pillanatnak éreztem. Viszont kis időre fellélegeztem, mikor szemeit lehunyva hátradőlt az ágyon, és engem is magára húzott. Boldogan csókoltam, egészen az utolsó leheletemig. Nem is akartam elengedni, mert tudtam, ahogy ajkaink szétválnak, jönnek is azok a dolgok, amik befolyásolhatják a kapcsolatunkat. Amit nem akartam. De meg kellett beszélnünk, tudtam nagyon jól, és Ő is.

-                A tegnap este…- kezdte halkan, szemeit a nyakamra függesztette, ahol ujjai cirógatták érzékeny bőrömet.

-                Figyelj, Én, sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem…olyan ridegen. Nem így kellett volna reagálnom. – ki akartam ezt mondani, tartottam tőle hogy a „tahó, magát sajnáló Rob” örökre beleégette magát az emlékezetébe. Pedig igazából csak nagyon csalódott voltam… bár ez nem ok, sőt! Reméltem hogy, még nem veszett el minden.  – Melletted kellett volna lennem.

-                Nem! Rob állj le! – felült az ágyon és felkelve, az ablakhoz sétált. Követtem.  – A tegnap számomra már történelem. Amíg egyedül voltam, legalább elgondolkoztam ezen az egészen. Rajtunk. – meggyújtotta egy cigit, és a hajnalba révedve nézett kifelé. Féltem átölelni, a hangjában bujkáló furcsa éltől, csomóba ugrott a gyomrom. 

-                És mire jutottál? –szorosan behunytam a szemem és vártam. Eltelt egy őrjítően hosszú perc. Amikor azt hittem már nem bírom, és inkább kirohanok, mint egy hisztis, türelmetlen óvódás, na akkor végre megszólalt.

-                Rájöttem hogy én, eddig csak hagytam, ha történjenek a dolgok. Minden olyan új volt, és gyors. És épp ez az ami megijesztett. Ismerlek téged, jobban mint te magad, de csak úgy mint a testvérem. – a szívem vadul dübörgött a mellkasomban, ahogy ezt kimondta. Nem akartam, de arcom mégis grimaszba torzult. Szerencsére, ezt Ő nem vette észre, még mindig a kinti világot nézte elgondolkodva. – De nem, mint a barátomat. Ezért sikerült a tegnap este is olyan…rosszul…a számomra. – Rossz volt neki, ezzel is tisztában voltam, most mégis, szinte fojtogatott a csalódottság érzése, saját kudarcként éltem meg, hogy ilyen szörnyű volt a számára, bármennyire is próbálkoztam. – Ez nem a te hibád volt! Persze nem hiszed el, de ennek más okai voltak. Mint a pasim, nem bíztam meg benned eléggé. Pedig annyira akartam, de egyszerűen képtelen voltam elengedni magam. Hidd el, nekem is jó hogy együtt vagyunk csak…- végre felém fordult és a szemembe nézett. – csak túl gyorsan haladunk, érted?  Évek óta egymás mellett vagyunk, de nem így! Alig pár napja hogy…így közeledsz felém.

Értettem mire gondolt, és rögtön le is szakadt rólam egy nagyon nagy kő, legalább még akar engem, és nem küldött el a pokolba. De emellett, még nem lehetettem biztos abban mit is szeretne valójában.

-                Szóval mi legyen? – kérdeztem tőle halkan, mire fejét a nyakamba fúrta. Éreztem, ahogy kicsit megremeg a karjaimban, talán most jön a fekete leves?

-                Lassítsunk egy kicsit...ez nekem túl gyors. Haladjunk, normális párként. Kérlek. -  olyan szorosan ölelt, hogy levegőt is alig kaptam, én mégis élveztem minden érintést. Mégis, egy pár pillanatig emésztgetnem kellet az akaratát. Lassítás. Nem is hittem, hogy ennyivel megúszom, így, szinte örültem a dolognak , de aztán rájöttem mivel is jár ez. Már most is alig bírtam magam türtőztetni, hogyha velem van, akkor hogy tudnám még jobban bebéklyózni a vágyaimat?!

Meg fogom oldani, bármit megteszek érte, még ha ez kórós vágyelnyomással is jár. Ki fogom bírni…

Kristen

 Nem szólt semmit, amitől engem a pánik kerülgetett. Hogy is gondoltam, hogy menni fog ez így? Az isten szerelmére Robról van szó! Miért tűrné el, hogy erre kényszerítsem, mikor úgyis minden csajt megkap.

-                Tudod mit? Felejtsd el…nem kell miattam ezt csinálnod. – jelentettem ki halkan, de bármennyire is igyekeztem, hangom csalódottságát nem tudtam eltűntetni.

Elléptem tőle, kerülve a tekintetét.

-                Kristen, ne legyél ostoba! Oké hogy nem bízol bennem, mint a pasidban, de azt hittem ennél többre becsülsz. – riadtan kaptam rá a pillantásom mire két tenyere közé fogva az arcomat, lágyan magához húzott. – Szerinted nem tudom megtartóztatni magamat érted?… - meg sem várva a válaszomat, finom csókot lehelt a számra.
Ami egy idő után kezdett átmenni előjátékba, mikor kezei – arcomról egyenesen – a mellemre és a fenekemre csúsztak. Nem tehettem róla, de teljesen hozzá tapadtam. Vicces hogy alig két perce papoltam a lassításról, erre meg mindjárt leteperem. Ezt természetesen Ő is észrevette, mert, miután kihámozta magát a szorításomból vigyorogva közölte velem:

-                Azt hiszem, lesznek problémák ezzel az önmegtartóztatással…mindkét részről. – mosolyogva megcsókoltam ezzel beléfojtva a kárörvendést, ami nem is állt annyira távol a valóságtól.

-                Azért, nem kell mindenről lemondanod. – suttogtam neki és elvonultam mellette. Ügyeltem rá hogy mozgásomból megértse mire is gondolok, amikor a fürdő felé indultam.

Jött is utánam, mint egy lelkes kiskutya, de a tervem így is csúfos kudarcba fulladt.

-                Szép jó reggelt emberek! – lépett ki a fürdőszobából Xavi , egy 1000 wattos mosollyal a fején. Most már, nagyon utáltam, hogy velünk lakik. Próbáltam nem „magamban  fortyogok, amiért nem fürödtettem együtt Robbal miattad te vigyori majom” fejet vágni.

-                Neked is jó reggelt. – válaszoltuk vontatottan.

-                Ne végre hogy felkeltél, már azt hittem Robnak sosem sikerült kirángatnia.

-                Mivan? – értetlenkedett drága bátyám.

-                Hát mikor elmentem futni téged is akartalak hívni, de nem voltál a szobádban, gondoltam épp Kristent kelted, és igazam is lett.

-                Jah, igen. Tudod milyen.

-                Nagyon mélyen aludtam.  Igen.

-                Jó, én most megyek kajálni valamit, ti is kértek tojást? – ez a gyerek úgy pörgött, mint aki épp most szippantott fel egy csík speed-et.  Halálra vált fejjel közöltük, hogy kérünk, mire otthagyott minket.

-                Ez meleg volt. – sóhajtottam fáradtan.

-                Legközelebb bezárom az ajtóm.  – Rob is teljesen elfehéredett, akárcsak én.  Xavi nem olyan mint egy szimpla barát, Ő családtag , és néha eljár a szája, mindenféléről. Épp ezért nem engedhetjük meg magunknak. hogy hibázzunk, és azáltal. megtudja ezt a kapcsolatot. Bele gondolni sem mertem mi lenne, ha a szüleink rájönnének erre. Valószínűleg szétválasztanának minket, Robot egy messzi egyetemre küldenék, engem meg az ország másik végébe. Kirázott a hideg még a feltételezéstől is.

-                Te menj fürdeni , én meg felöltözöm. – utasított Rob gyengéden, aztán búcsúzásként magához húzott egy csókra. Izgatottan játszadoztak nyelveink egymással, de ennél tovább sajnálatos módon nem mehettünk. Kelletlenül elváltunk hát egymástól és mindenki ment a saját dolgára.

Fürdés közben még egyszer végigmentem a kis tervemen. Szerettem volna azt hinni, hogy működni fog,  mert már most sokkal jobban éreztem magam. Igazából lehet, hogy hülyeség de féltem attól hogy esetleg újra megpróbáljuk a „dolgot”. De így, a megállapodásunk szerint nem kellett tartanom tőle még egy ideig, és ettől teljesen fellélegeztem. Ugyanakkor bűntudatom is volt Rob miatt, akinek valószínűleg mocskosul nehéz lesz magát féken tartani, mégis belement.

Mit tehettem volna? Ez volt az egyetlen normális módja, hogy időt nyerjek magamnak. Még nem voltam képes rá hogy elfelejtsem…élénken élt bennem minden a tegnap estéről. Csak egy kis idő kell még nekem, és máris jobban megbízom, Robban, hogy ezt az időt képes volt megadni nekem.

*

A suliban persze kitörő örömmel fogadták Xaviert, még akkor is , amikor előadta a hűvös New Yorki menő gyereket. Igaza volt Robnak, teljesen megváltozott, velünk ugyan normális volt, ugyanolyan mint régen, de amit kifelé mutatott, abból  rá sem lehetett ismerni.

Persze rögtön megtalálta a közös hangot a tesztoszteron túltengés hercegeivel. Délben már velük lógott, az ő asztaluknál. Mi, mint mindig most is a sajátunknál ültük, a nagy tölgyfa alatt. A hangulat nem volt éppen vidám, de legnagyobb meghökkenésemre Sandy volt az, aki még tartotta a csapatot, hogy ne ájuljunk be.

-                Hey Stew , hát a véred, baromi jó faszi. – Lil szájából csak úgy csorgott a nyál, ahogy bámulta a másik asztalt. Sandy lustán felmérte a dolgot, de pár másodpercre neki is megakadt a szemei Xavin.

-                Jah…nem rossz. Vinném egy körre. – jegyezte meg, mire nekem leesett az állam.

-                Hohoho! Na álljunk csak meg egy percre! Sandy neked még szarul kellene lenned az miatt a tahó miatt. Lil te meg ha jól emlékszem összejöttél Kellal a bálon!

-                Heh, igen összejött, és még Ő papol nekem a tisztességről. – kapcsolódott be a beszélgetésbe – az eddig a gépén netező – Ann. – Közben meg úgy játszik a sráccal, mint egy bábuval, bort iszik és…

-                Kussolj Ann!

-                Te Kusssolj te álszent!

-                Mindketten kussoljatok! Örülnék, ha nem ölnétek meg egymást minden szünetben. Már az agyamra megy ez a folytonos civakodás.  Ha már itt tartunk mi van Cammel?

-                Este moziba megyünk. – mondta izgatottan a szőkeség én meg eshettem újfent a döbbenetbe.

-                Mi???? A nagy Ann Morgan moziba megy, egy fiúval? Ráadásul már majdnem egy hetesek vagytok…

-                Aha, és még mindig bírom, de persze nem felejtettem el a szívatást, csak hát, egyre jobban érzem magam vele.

-                Ann, ha rám hallgatsz dobod a témát. – mormoltam mialatt még egy uborka karikát nyomtam a számba.

-                Áh, majd Lil folytatja, amit én elkezdtem. Csóri Kel gyereket már én sajnálom.

-                Na én mentem. – állt fel az említett az asztaltól és elnyomva a cigijét befelé indult.

-                Fáj az igazság? – szólt még utána , de már csak egy beintést kapott.

-                Ann hagyd már… minek kell nektek marni egymást egyfolytában? – lassan a másik asztal felé pillantottam. Rob új szokásához híven megint engem bámult, de úgy, hogy az arcom szinte felperzselődött. Rob mellet Kellan idegesen magyarázott valamit, néha bele-belecsapva az asztalba. A többiek meg mind Xavit hallgatták áhítattal. De nem Xavi volt az egyetlen újdonság annál az asztalnál. Jack mellett ott terpeszkedett az a kis…az új lány Ashley.

-                Hogy nem sül le a bőr a pofájáról Jacknek. Még két napja sincs, hogy szakítottatok.  Undorító féreg.

-                Hagyd Kris, nem érdekes.

-                De az, ne izgulj megkapja a magáét… de Rob is amiért hagyja ezt az egészet.

-                Mit csinálna? Kristen mondom hagyd, nem éri még. Hidd el , én már csak tudom. De azért este ettől függetlenül, kocsma?

-                Benne vagyok.

-                Én is! – nézett fel az érdekfeszítő „ facebook-on chatelek a jelenlegi pasimmal, Cammel, aki az udvar másik végén, alig pár méterre van tőlem” akciójából Ann.

-                Nikkit majd én összeszedem. Meg Lilt is. 

-                Cam kérdezi hogy a fiúk is jöhetnek-e ?

-                Jöjjenek? – kérdeztem vissza, mert nem tudtam mi legyen, nagy a kockázat, és a dráma veszély is. Egyrészt ha Rob meg én bepiálunk és Xavier is ott van , nagy a bukta lehetőség. Másrészt, ha Jack jön hozza az új házribijét ami Sandynek tuti  nem esne jól – bármennyire is azt mutatja hogy nem érdekekli a dolog- . Harmadrészt meg az én kerge Lil barátnőm a hallottak alapján jól elbánhatott szegény Kellannal. Abból is balhé lehetne.

-                Jöjjenek – jelentette ki magabiztosan Sandy, még mindig a másik asztalt fixírozva feltűnésmentesen. 

-                Hát egye fene... – Lil kénytelen lesz kibírni az estét. Mi pedig kénytelenek leszünk ténylegesen visszafogni magunkat...