28.

Megjöttem a frissel! Már megint a manipolással ment el az időm...Köszönöm a komikat annak aki írt, meg annak is aki csak olvasott. No para, tudom milyen lusta élőlény az RS olvasó :D
Én is az vagyok x] Viszont mostanában találtam pár qrva jó storyt, amiket ki is rakok majd holnap.
Tessék olvasni! =)

lávpííssz

B.

Suli után mindenki hazament, hogy elüsse az időt estig.  A kocsiból felhívtam Nikkit - akivel ma egész nap nem találkoztam, mivel Ő a diáktanács ügyeit intézte. – aki rögtön fellelkesült az ötletre. Megkérdezte, hogy Paul is jöhet-e , én meg persze igent mondtam, miközben magamban nyugtáztam, hogy megint ÉN vagyok az utolsó aki megtudja a dolgokat. Rob próbálta elsunnyogni a témát, de megvoltak a módszereim, így mire hazaértünk már tudtam az egész történetet. Paul és Nikki csak úgy random módon összejöttek a neten, naná hogy összejöttek.  A suli két legokosabb embere. Ez szinte már törvényszerű volt.

Lassan teljesen összeolvadunk a fiú bagázzsal. Hát ez kész, de komolyan… Bár azért voltak még itt problémák, mert miért is lenne minden olyan egyszerű? Példának okáért a Kellan-Lil  páros. Azt is Robbol kellett kiszednem.

-                Szóval mi történt? – kérdeztem tőle, mikor már a kerti nyugágyakon fekve cigiztünk. Xavi most nem volt velünk, állítólag épp Camnél Xboxozott, mondhatom, hamar barátkozik a gyerek. De így legalább kettesben lehettünk.

-                Esküszöm, ha nem lenne a barátnőd…- morogta idegesen mialatt még jobban az ölébe húzott.

-                De a barátnőm, szóval egy ujjal sem nyúlsz hozzá. Inkább bökd már ki mivan…

-                     Az a barom Kel azt hitte, hogy a bál után majd szépen együtt lesznek, de a drágalátós barátnőd a szünetben felvilágosította, hogy egyszeri botlás volt az ő összekeveredésük, és nehogy tervezgetni kezdjen valamit is. – keserűen felnevetett majd folytatta. – Kellan meg tökre kivan, pedig én megmondtam neki már az elején is hogy, ráfog cseszni. Tulajdonképpen meg is érdemelte a sorsát.

-                     Ne mondj már ilyet! – oltottam le, mert én azért nagyon sajnáltam a srácot, Lilt meg legszívesebben felpofoztam volna. – Majd én kiderítem mivan azzal a lánnyal. Mostanában teljesen megkergült, mintha Ann és Lil személyiséget cseréltek volna. Képzeld Cammel már egy hetesek.

-                     Pfff ne is említsd, Camet le sem lehet lőni. De legalább nyertem 20 $ -t. – vigyorgott, csókra nyújtva ajkait. Amit most elhárítottam, mert még mindig megkövülten néztem rá.

-                     Hogy mivan? Miben fogadtatok? Mi ez az egész? – rivalltam rá, de Ő nem foglalkozott a kiakadásommal. Ölbe kapott és befelé indulva velem, hanyagul válaszolt…

-                     Semmi, ne törődj vele. Inkább használjuk ki az időt, amíg Xavi hazajön. – most már engedtem a csókot. Annyira azért nem érdekelt az előző téma hogy elszalasszam azt a néhány lopott órát, amíg együtt lehetünk.

-                     Mit szólnál hozzá, ha felfrissítenénk magunkat? – érdeklődtem lesütött szemekkel. Még mindig nem bírtam teljesen feloldódni, és szemérmetlennek lenni előtte. Reméltem így is megérti, mit akarok… Szerencsém volt. Pár perc múlva már lassan, minden mozdulatot kiélvezve vetkőztettük egymást a fürdőben. A forró víz javában folyt a zuhanyrózsákból, párát varázsolva a kabin üvegfalára. Izgatottan hámoztam le Robról az – utolsó takarásnak szolgáló – alsóját, és magam után húzva beléptünk a kellemes vízsugarak alá. Azonnal megkaptam, amire vágytam. Nedves ajkai az enyémet keresték lázasan, hogy aztán nyelvünk finoman ostromolja a másikat.

Csodás érzés volt, amikor testünk szorosan összetapadt a meleg gőz takarásában. A szívem túlcsordult nyugalommal, mintha semmi gondom nem lenne az életben, mintha minden tökéletes lenne ebben a világban. Örökre így akartam maradni. Úgy éreztem mindenem megvan, hogy teljes vagyok, és semmi, de semmi nem kell már a boldogságomhoz. Később aztán rájöttem, hogy nem a világ volt tökéletes, hanem az a pici kis szilánkja ahol mi voltunk. Ami kettőnknek a mindenséget jelentette akkor.

Rob lassan lecsúszott velem a csempe mentén, a földre, karjai szorosan ölelték körbe testemet. Csak ültünk ott, simogatva, csókolva, a másikat. Minden érintés, minden perc, egy ajándék volt számunkra. Hátamat, a mellkasának döntve, hátra hajtott fejjel követeltem újra és újra ajkait, miközben az Ő kezei telhetetlenül cikáztak a testemet.  Sok idő után, most először éreztem, hogy megbékéltem magammal, így hogy itt volt nekem Rob, elégedett voltam. Maximálisan. 

Sajnos semmi sem tart örökké, a mi kis béke szigetünknek vége. Vissza kell térnünk a valóságba, ahol újra csak testvérek leszünk mindenki szemében. Ahogy annak lennie kéne.

-                     Lassan be kell fejeznünk – mormoltam szomorúan majd megfordultam, hogy szemben lehessünk egymással. Rob a csempének támasztotta a fejét, szemei csukva voltak. Az Ő arca is azt tükrözte, amit az enyém. Teljes nyugalmat.

-                     De én nem akarom – mondta halkan, és ellentmondást nem tűrve, visszahúzott magára. Jó, én nekem sem volt sok kedvem kiszakadni ebből a közegből, de muszáj volt. Az idő nem számított a számunkra, legalábbis eddig…de már vagy másfél órája itt voltunk, ha,nem több.

Finom kis puszikat leheltem bátyám mellkasára, ezzel is indulásra ösztönözve, de nem igazán értem el a kívánt eredményt. Sőt! Még jobban magához vont. Nem mintha ellene lettem volna, mert mint egy kiscica, szinte dorombolva simultam hozzá.

Nem tehettem róla…még pár percet engedélyeztem magunknak.

Élvezettel simítottam végig Rob nedves bőrén, néztem, ahogy izmai megfeszülnek érintésem alatt.  Talán egy kicsit szemét is voltam, mikor kezem – öntudatlanul is de- a hasa felé körözött, egyre nagyobb lelkesedéssel.

-                     Hé! – hirtelen egy kéz záródott a csuklóm köré. – Nincs ám olyan nagy akaraterőm, mint hiszed. – suttogta rekedten a fülemhez hajolva. Igaza volt - már egy jó ideje, és - most is éreztem nekem feszülő vágyát. Ő mégsem tett semmit…ahogy megígérte.
Én meg piszokmód, csak hergelem.
Bár, ártatlanul néztem rá, mint a ma született bárány, de igenis tudtam mit csinálok.

Először úgy terveztem, hogy a lassítás az ilyen „több min egy csók” dolgokra is vonatkozzon, de aztán beláttam, hogy ez képtelenség. Igenis szükségem volt a közelségére, az érzésre, hogy fontos vagyok neki, hogy Ő is fontos nekem. És ezekkel a dolgokkal tudtam ezt legjobban kifejezni.

 Tényleg én voltam, aki képtelen volt behúzni a kéziféket! De hát istenem! Nekem ez még mindig új, valahol egyébként is muszáj levezetnem a felgyülemlett vágyaimat.

Ezért, kissé megbillent glóriámmal a fejemen, másztam közelebb hozzá, míg el nem értem a fejét. Gondoltam, úgyis mindjárt mennünk kell, legalább használjuk ki az időt.

Próbáltam mindenemet belesűríteni abba a csókba, amit lágyan a szájára leheltem. (Mindent, ami vagyok, mindent, amit neki adok. )

Lassan indultam meg, nyaka vonalát követve, nyelvemet végighúzva az ütőere mentén, melyről azt hittem kiszakad a helyéről. A kulcscsontja után, ajkaim a mellkasára siklottak, míg nem elérték, amire vágytak.  Számba véve lüktető vágyát, hallgattam Rob elfulló lihegését. Kezei a vállamra csúsztak, majd onnan a melleimre. Egy pillanatra meg kellett állnom, nehogy még a végén megharapjam a hirtelen jött érzések hevében, de aztán gőz erővel folytattam, mielőtt még teljesen elveszteném a fejem. Hajtottam magam, mindent bevetve az Ő élvezete érdekében. Néha fel szégyenlősen felpillantottam Rá, de Rob fejét a csempének dőlve csukott szemmel kínlódott. Úgy ült ott, mint nem rég, leszámítva, hogy most a nyugalom helyett, a vágyban való vergődés töltötte el az arcát. Néhány pillantás után, szememet szinte hipnotizálta a látvány, az emlékezetembe vésve minden apró kis részletet figyeltem, az érzelmek hullámzását. Közben kezemmel és számmal rátaláltam a tökéletes ritmusra,minek következtében Rob a hajamba markolva ernyedt el, sűrű nyögések közepette.  Önfeledt táncot jártam magamban a sikerélménytől, mialatt az utolsó cseppeket tüntettem el fáradt testrészéről. Elégedett voltam. Oh igen Kristen, kibaszott istennő vagy! Mint egy profi…vagyis..legalább most nem akartál megfulladni.

Boldogan bújtam vissza – a még mindig pihegő - Rob ölelő karjaiba, mellkasa vadul lüktetett alattam, újra és újra bizonyosságot adva afelől: jól csináltam amit csináltam.
Kicsit én is kimerültem, de lehet hogy csak az órák óta ránk zúduló meleg víztől pilledtem el. Mindenestre kezdtem egyre lapososabbakat pislogni, holott most kellett volna indulnunk a buliba. De én csak az ágyamra vágytam.

-                     Hé Kris! –  szólongatott Rob mikor már félálomban jártam.  – Elbóbiskoltál. Ne aludj el… - lehelte a fülembe, de lágy hangjától csak még jobban vágytam álomország kapujához.

-                     Nem tehetek róla…Olyan jó itt... Ne menjünk el sehova.

-                     De megígértük.

-                     Tudom- keservesen felsóhajtottam. A francba most Sandyel meg a többiekkel. – Befáradtam.

-                     Ezen tudok segíteni. – mondta furcsa hangsúllyal. Én meg csak hümmögtem, elnyomva egy ásítást, de a következő pillanatban rögtön kipattantak a szemeim. Hirtelen a kabin csempéjén fekve találtam magam, a víz sugara a hasamat mosták, elkerülve ezzel hogy megfulladjak.

-                     Mi a fenét csinálsz? – kérdeztem morcosan, általában ilyen vagyok, ha hirtelen rántanak vissza a majdnem alvásomból.

-                     Csak felébresztelek, ettől tuti nem alszol be- felelte, valahonnan a lábaim közül. Aztán már nem szólt semmit, isteni nyelvi adottságait már csak az én kényeztetésemre koncentrált.