29.

Huh.. hát itt vagyok az új fejezettel.
Összegezve ez nem lesz egy olyan ákciós rész, de remélem azért tetszeni fog mindenkinek, főleg mert elég hosszúra írtam. Ezért remélem kapok visszajelzést ehhez is :P
Ilyen is kell néha, mert én..áhh ezt nem tudom elmagyarázni...Mindenesetre:
 Köszönöm szépen a kommenteket az előzőhöz. 

Igazi cicavirágszálaim vagytok :] 

Őőőő még valami. Fanni felhívta a figyelmem egy dologra.

Mást is zavar hogy az oldalsávban Kristen bámul rá miközben az illető olvas? xD

csak őszintén. 

láw. 

B.

Ha elértem volna, biztos jéghidegre állítom azt a vízfok szabályzót, mert pár perc elteltével a testem szinte lángolt, amin nem segítettetek a forró sugarak, amik most már Rob kezére zúdultak miközben a hasamat simogatta. Nyelve tökéletes összhangot találva ujjaival járt bennem és rajtam, így nem telt bele sok idő és sikítva vonaglottam a karjai között élvezeteim közepette. A gyönyör hullámai lehúztak magukkal a mélybe, nem engedve levegőhöz jutnom. Az első épp gondolat, már a szobám ágyán fekve ért utol. Nem is rémlett, hogy kerültem oda, de nem is érdekelt. Bár azért kezdtem kicsit megijedni magamtól, illetve a Rob általi – a testemre gyakorolt- hatásoktól.  Ő előttem térdelt, arcán a letörölhetetlen vigyorral. 

-                Jó reggelt napfény. Látom magadhoz tértél. – minden bizonnyal nagyon élvezte, amit velem tudott művelni, kis mocsok…imádnivaló, sexy mocsok.

-                Nagyon vicces. Csak nehogy lefagyasszam, azt a vigyort a képedről. – fenyegettem kicsit sem meggyőzően.

-                Nem tudnád…- győzködött, mire én már ki is találtam a következő lépést.

-                Oh igazán? – kérdeztem ártatlanul mialatt kezem megtalálta az utat  az ágyéka felé, de még mielőtt elérhettem volna megállított.

-                Ha ezt most elkezdjük, sosem indulunk el… - lehelte rekedt hangon a fülembe, majd felállva egy lépést hátrált tőlem. Nem kellett a rizsa, tudtam, hogy győztem.
Rob gyorsan átsunnyogott magához, mielőtt még bármit is mondhattam volna neki.

Nem baj, jobb is így, legalább nyugodtan fel tudok készülni az estére. Hétfő van, és mi már kocsmázunk, jellemző. De hát mivel üsse agyon az időt egy csapat mindenre elszánt tinédzser? Odaléptem a ruhásszekrényem elé, bár nem tudom minek.
Ötpercnyi álldogálás után kihúztam egy farmert meg egy fekete pólót. Meggondolva magam a pólót lecseréltem egy kivágottabb felsőre. Most legalább van kiért kiöltöznöm, és még ha senki sem tudja a kapcsolatunkról (csak Sandy és Jack), akkor is azt szeretném ha Rob úgy érezné, hogy bármikor simán villoghatna velem. Tudtam, hogy ez nem számít neki, vagyis inkább nagyon reméltem. De nekem valahogy fontos volt.
A tornacsukából azért nem engedtem. Főleg hogy sejtettem hová is megyünk. A hajamat párszor átfésültem, smink…minek az? Aztán még a bizsus fiókomba belefeküdtem és már kész is voltam. Gondoltam itt az ideje, hogy a buli előtt gyorsan beszéljek Lillel, akinél nem kicsit izzadtam vért mire hajlandó volt igent mondani az estére.

Egy cigi társaságában kivonultam a tetőre és tárcsáztam. Csöng…Csöng…Csöng…Vedd már fel bassza meg! Csöng…Csöng…Mi a rákot csinál ez otthon? …Csöng…Jól van… hát akkor már módszerekhez folyamodunk.
Elnyomtam a félig elszívott cigit, és fél perc múlva már Rob szobájában voltam. Nagy örömömre épp akkor öltözött a szentem.(Hogy vajon eddig mit csinált?) Elnéztem volna azt a formás kis hátsóját egész este, de siettem lebaszni Lilt így csak gyorsan megcsókoltam és már mentem is.

-                A klubban találkozunk, nekem még van egy kis elintézni valóm. – szóltam vissza az ajtóból még. Nem mondott semmit, az évek alatt már megszokta az ilyen spontán dolgaimat.

Az autóban benyomtam a kedvenc Muse CDm, végre elszívtam egy rendes cigit, és próbáltam kitalálni, milyen szöveggel fogom észhez téríteni azt a jó embert.

Mire leparkoltam a Jones háznál már meg is volt a tervem. Arra viszont nem számítottam, hogy nem lesz kinek előadni. Kopogásom után Msr. Jones nyitott ajtót.

-                Oh szia Kristen. – köszönt kedvesen, mint mindig.

-                Jó napot, Lil itthon van?

-                Nincs, még nem ért haza. Megvárod itt vagy…- a mondatnak nem lett befejezése, mert egy autó parkolt le a járda mellett, amiből barátnőm pattant ki. Az állam a földet súrolta mikor megláttam ki ül mellette. Az én drágalátós unokatesóm. Cam meg úgy vigyorgott a vezetőülésből, mintha ez mind rendben is lenne.

-                Akkor este! – integetett a kocsi után Lil majd meglátva engem felgyorsította lépteit.

-                Nahát Kris, milyen csini vagy. Én még sehol sem tartok. Na gyere menjünk be! – húzott magával a házba, én még egy szót sem szóltam….amíg be nem értünk a szobájába. Akkor aztán kiakadtam, mint a taxi óra.

-                Megtudhatnám mit kevertél te a fiúkkal, hogy Cam hozott haza? – karba tett kézzel néztem rá, mire Ő – mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – közölte, hogy az egész délutánt Caméknél töltötte Annel és Xavierrel.

-                És megtudhatnám mi ez a nagy lendület, hogy velük lógj?

-                Nem velük lógtam, leginkább csak Xavival, de csakhogy megnyugodj, közlöm, még Annel is sikerült kibékülnöm. – vetette oda foghegyről mialatt a cuccait szedegette.

-                Nem ez a lényeg! Bármennyire is boldoggá tesz, hogy megint kibékültetek…a héten már vagy huszadszor. Nem ezért jöttem.

-                Akkor miért jöttél Kristen? – kérdezte most már Ő is kicsit idegesebben.

-                Tudod te nagyon jól. Emlékszel a múltkori beszélgetésünkre a szobámban?

-                Kristen hagyjuk ezt…nem akarok veszekedni veled, ma bulizni akarok. Különben is, azt hittem örülsz majd neki, hogy jól kijövök az unokatesóddal.

-                Lil én örülök, csak nem értem mi a célod? Mit akarsz ezzel? Kellant tönkre tenni idegileg? Lejáratni mások előtt?! Mert akkor kezd beválni a terved.

-                Najó Stew, most hagyjuk abba, mielőtt még olyat mondok…- nem hagytam, hogy befejezze, egyszerűen torkig voltam vele.

-                Milyet? Elküldesz a francba? Egyszerűen csak fáj az igazság, betojtál hogy végre van egy srác aki közel akar kerülni hozzád…mindent megteszel hogy elüldözd, ahogy szoktad.  – vágtam a fejéhez a dolgokat egyre nagyobb hangerővel - Csakhogy Ő kitartóbb volt, de tudod mit? Most már én is azt kívánom, hogy hagyjon békén, maradj meg magadnak, ha ilyen hülye vagy. – kiabáltam magamból kikelve.

-                Befejezted? – kérdezte ridegen.

-                Be! – morogtam, majd bebaszva magam mögött az ajtót ott hagytam.

Áthajtottam Annhez, hátha Ő még nem őrült meg teljesen.

Ann

A föld fölött lebegtem vagy 30 centivel, de inkább meghaltam volna, minthogy ez bevalljam bárkinek is. Ugyanakkor sosem álltam még ennyire két lábbal a világon.

Végre nyugodt voltam, annyi kicsapongás után mintha hazatértem volna, az életem kezdett egy rendszer szerint működni, amit ugyan eddig rohadtul megvetettem. Most viszont bármit megadtam volna, ha így marad minden.

A suli zökkenőmentes volt, a szüleimmel jól megvoltam, a barátaimnál jobbat nem kívánhattam, de a legjobb mégis Cam volt az egészben. Valószínűleg kibaszott nyálasan hangzik, de teljesen belehabarodtam. A megszívatásáról szőtt terveimet rég elvetettem.
Ő volt a hiányzó láncszem, amitől hirtelen minden maximálisan- ijesztően! - tökéletes volt. Félreismertem az is biztos, a beképzelt önimádó majom helyett, kaptam egy értelmes, figyelmes már-már úriembernek mondható srácot. Na és a szex….az sem volt egy elhanyagolható tényező…passzoltunk, az már igaz.

Szóval volt értelme reggel felkelni. Azt hittem semmi nem ronthatja el a mai napomat - főleg miután megbeszéltük az esti közös kocsmás terveinket –, de persze Lilnek megint sikerült. Hiába az egyik legjobb barátnőm attól még mostanában egy hülye picsa. Már nem tudok vele mit kezdeni…és látom, hogy Kristen se….senki se.

Pedig ismerős, ami vele történik, csakhogy nekem sokkal régebbről. És én anno nem így kezeltem az első „komoly”-nak mondott próbálkozásokat a srácok részéről.
Mindegy, majd pofára esik, mi meg ott leszünk és összekaparjuk. Addig is marad a jó pofi, amit Caméknél is beadtam. Amit ott levágtak Xavival, na az nem volt semmi. Kellan persze nem kell, de ha megjön ez a New York-i tahó gyerek, Ő mindjárt jó mi? „Annyira átlátszó vagy Lil, hogy az szinte már fáj.” Egy életre elvágja magát Kelnél...de hát Ő tudja.

Kissé zavart már délután a társaságuk, kettesben akartam maradni Cammel, de ez a mai napon lehetetlennek bizonyult. Késő délután indult a menet hazafelé, hogy mindenki el tudjon időben készülni. Egy hosszú csók után váltam el legújabb drogomtól, ami meglehetősen nehezemre esett.

Otthon viszont még el sem kezdtem összeszedni magam, máris megjelent egy lány, aki olyan volt mint Kristen idegbeteg ikertestvére.  Persze Ő is Lil miatt volt kibukva. De tudtam a megoldást, pár üvegsör, egy két felessel, és máris gondtalanul röhögcséltünk az egész drámán.

Kristen.

A hangulatom már felhőtlen volt mikorra Ann teljes harci díszben kilépdelt a ház elé, ahol én cigiztem.

-                Kurva jól nézel ki – jelentettem ki az amúgyis egyértelműt. Ő már így született. Csodásan és gyönyörűen. Ezért is irigykedtem Rá ilyenkor.

-                De te sem vagy semmi, hova ez a nagy kiöltözés? – mutatott a kivágott felsőmre, de én csak vállat rántottam. Az igazságot még sem vallhattam be neki. Minél kevesebben tudnak rólunk annál jobb. Viszont már alig vártam, hogy újra lássam Robot, minden porcikám az érintésére áhítozott, a csókjára, vagy legalább a tekintetére.

-                Mikor jönnek már? – tette fel az én bennem is ismétlődő kérdést Ann.

-                Nem tudom. De amíg nem jönnek, igyunk még egyet!

És ittunk is, egészen az autó dudálásáig. Szép köríveket leírva botladoztunk el a kocsiig. Nem számítottam rá, így meg is lepődtem mikor Robot pillantottam meg a hátsó ülésen.

-                Azt hittem te Kellanel jössz. – nagy szemeket meresztve bámultam írtóra dögös alakját. Már a beszálláskor megcsapott őrjítően finom parfümje. Szinte összefutott a nyál a számban.

-                Úgy volt, de aztán meggondoltam magam. Ő elmegy még úgyis Nikkiéékért. Xavit meg Jack hozza, mert nem volt képes elkészülni időre. – tudom is hogy miért nem…gondoltam savanyúan.

Közelebb húzódtam Robhoz mialatt Ann bemászott az anyósülésre, hogy Cam mellett lehessen. Olya jó volt rájuk nézni, ahogy a sebváltó felett összekulcsolták a kezüket. Szentimentális sóhaj szakadt fel belőlem. Bárcsak Robbal mi is…áhh ez már lejátszott ügy Kristen

-                Mi az? – kérdezte bátyám rögtön. A hátsó ülés jótékony sötétjébe burkolózva az üvöltő zene ritmusa alatt odahajoltam hozzá.

-                Csak irigykedem. Megint. De legalább itt vagy. – újabb sóhajt hallattam, amitől Rob homloka ráncokba szaladt.

-                Mi lenne, ha legalább a srácoknak elmondanánk? Mégiscsak a legjobb barátainkról van szó. Ráadásul Jack és Sandy úgyis tudja már.  Mondjuk ma este? Úgyis mindenki itt lesz! – szavai jéghideg zuhanyként fröccsentek a nyakamba, pedig Ő szinte lelkes volt, nekem viszont azonnal heves verdesésbe kezdett a szívem.

-                Nem! Nem! Nem! – tiltakoztam agresszívan - Én félek Rob..félek a véleményüktől. Ha elítélnek....nem bírnám ki, ha nem lennének velem.

-                Én sem! De inkább bevállalom érted, csak ne kelljen folyton azon mojolnod mikor szabad megérintened vagy megcsókolnod! Nem számítanak, ha te boldogtalan vagy.

-                Ne legyél ilyen teátrális kérlek…nem vagyok boldogtalan…csak egy picit letört. Sőt még az sem! Mert itt vagyunk, együtt vagyunk… és én tudom mi lesz ha hazaérünk. Szóval állítsd szépen le magad…- leheltem a fülébe gyengéden majd nyelvemet lazán végighúztam a nyakán. Beleremegett kis magánakciómba, szíve dübörgött a kezem alatt, én meg vihogtam magamban, mint egy megdicsért gyerek. Számomra ez az volt.

Lihegni kezdett, ahogy fogaim közé véve nyaka érzékeny bőrét finoman megszívtam.

-                Hagyd abba te kis boszorkány vagy itt teperlek le, és nem érdekel hogy megtudja bárki is. – szavai ellenére még jobban magához húzott , úgy utasított rekedt hangján, bár ez inkább volt könyörgés, mint parancs. Vigyorogva haraptam be a szám szélét, minek eredménye képpen Rob szemei elhomályosultak. Ajkaink egyre csak közeledtek egymáshoz, most már én is leszartam mindent, csak csókoljon már meg!

-                Mit susmusoltok ott hátul? – a zene hirtelen elhalkult mi pedig szétrebbentünk akár a megriadt vadak egy fényszórótól.

-                Csak a lassú vezetési stílusodat kritizáljuk. Oda érünk egyáltalán még ma este? – vágott ki minket Rob magabiztosan. A következő sóhajom már a megkönnyebbülésé volt, tényleg nem akartam, hogy kiderüljön. Most még nem…