32.

Meglepetééééééééééééééééés! XD

Este koncertre megyek, ezééért 99.9% hogy nem leszek itt, szóóval
előbb lesz a friss.  Egyébként kb. csütörtökön lett volna, de a gépemnek 

új windows 7-re volt szüksége. (1 perces néma csend, a több mint 200  Robsten könyvjelzőmnek T_T )
Emiatt nem voltam a  napokban, de most itt vagyok, és itt az új rész is, ami egy fos, DE kellett egy ilyen is.( felhívom a csapat figyelmét hogy több mint 5 oldal xD)

+ kitettem egy szavazást, kattoljatok! ^^

na itt jön a semmi! x)
xo

B.

Nyugodt álmaim közepette, nem is gondoltam volna, mekkora változások lesznek még itt a jövőben. Az ominózus éjszaka utáni ébredés zúzosra sikeredett. Egyikünk se látott többet kettőnél, Xavier ráadásul nem is került elő aznap reggel, talán szerencséjére is. Mivel Rob „haláli” hangulata még ébredés után is megvolt. Ha összerakunk egy rohadtul fájdalmas foghúzás, egy bikini vonal gyanta, és egy kutyaharapás utáni ábrázatot, kijön belőle a mi fejünk az iskolába menet. Soha többé hétköznapi ivászat!

A csajoknak én adtam ruhát, így sikerült beérnünk időre. A hangulat szélsőségekben gazdag volt, a parázsvitáktól kezdve egészen az agyhalál kómáig terjedt.

Az első pár nap így telt el, Ann – miután megtudta Lil kis kitérőjét a kedélyjavító drogok világába – kibaszott ideges volt, ordibált, mint a fába szorult féreg és hevesen gesztikulálva küldte – a padon élettelenül fetrengő - barátnőjét melegebb éghajlatra a hülyeségéért.  Én is mérges voltam, de személy szerint inkább Xavit vettem elő ez ügyben, elvégre is Ő adta neki.

Sandy rosszabb volt, mint Ann, Ő egy ideig hozzá sem szólt Lilhez, aki meg egész nap csak vegetált. Esküszöm szanatóriumba beillő bagázs voltunk.

A csapat morálját jól megcibálta az a kis „incidens”- azóta így emlegettük az estét - mindenki megkergült egy kicsit. Csak Rob mellett éreztem igazán önmagam, mintha csak mi állnánk két lábbal a földön. Amikor csak tudtunk együtt voltunk, Xavi miatt már igazán nem kellett aggódnunk, mivel, a nagyságos úr szinte Camhez költözött. Ennek főként a Robbal való - nem éppen kicsi- vitája volt az oka, ami a bizonyos este utáni nap esett meg, mikor végre előkerült.

-                Hol voltál eddig? – kérdezte akkor Rob nyugodtságot csöpögtetve hangjába.

-                Nem mindegy? Elvoltam. – válaszolta unottan, majd a hűtőhöz lépett, az erős fénynél láttam meg milyen beesett az arca. Soha nem sejtettem, hogy ennyire durván… szóval hogy Ő ilyeneket csinál ott New Yorkban.  Bár ez valami új keletű szokás lehet, mert eddig nem volt ilyen, kizárt, hogy ne vettem volna észre.  Rob időközben visszacsukta… illetve visszavágta a hűtő ajtaját, de úgy hogy a konyhaszekrény is beleremegett.

-                Idefigyelj Öcsi! Itt nem csinálod azt, amit otthon. Itt úgy élsz, ahogy mi. Itt nem drogozol, nem is adsz drogot másnak, rendesen jársz suliba, és nem teszed tönkre magad. Világosan fogalmaztam? – szűrte a fogain keresztül a szavakat. Majd szétrobbant az idegtől. Megértettem, én sem csak Lil miatt voltam baszott ideges , hanem mert a hülye gyerek saját magát is tönkre cseszi ezzel.

-                Nemár tesó! Ez a tegnapi maca miatt van? Jó kicsit sokat adtam neki, de hidd el, hogy holnapra kutya baja sem lesz. – legyintett zavartan. Még mindig nem fogta föl, hogy ez milyen komoly.

-                Neve is van! Tudod… Lil! – vetettem oda dühösen.

-                Jójó… többet nem adok neki semmit… pff itt még bulizni sem tudnak az emberek. – azzal kiviharzott a kertbe mintha a beszélgetés meg sem történt volna.

Rob persze nem hagyta annyiban a dolgot biztosra akart menni. Addig kutattunk a szobájában, míg meg nem találtuk a kis készletét. Amit mind a klotyóba öntöttünk. És amikor ezt Xavi megtudta szinte kitagadott minket, csak aludni járt haza, néha még azt sem. Tudtam, hogyha megnyugszik rendeződnek a dolgok, de addig is játszotta a sértődött kisfiút, akitől elszedték a nyalókát.

Xavi viselkedésének hála, Ann is egyre nyűgösebb lett, mivel nem tudott Cammel kettesben lenni.

Lil azóta is rosszkedvű volt, és harapós. Főleg miután Kellan felszedte Torit, akkor azt hittem tüzet fog okádni, de csak szomorú pillantásokkal méregette őket.  Sajnáltam, csak ezért bírtam elnyomni magamban a késztetést, hogy újra és újra lehülyézzem. Sandyvel és Nikkivel, még, úgy ahogy elvoltam, velük még lehetett beszélni.

Hárman tartottuk egymásban a lelket, és vártuk, hogy ennek az egésznek vége legyen.
Közben folyamatosan kérdezgettem Robot, de Ő azt mondta az ő bagázsukban minden a legnagyobb rendben, kérdésemért ráadásként meg is kaptam a szokásos „csak a csajok ilyen hisztisek” szövegét.

Mindezeket figyelembe véve, a legfurább dolog a héten mégis Ashley volt, aki valahogy odaszokott hozzánk, azt nem tudom hogyan, de egyszerre csak velünk evett, velünk járkált, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Igazából a csajok fele leszarta, Nikki meg én beszéltünk vele pár szót, csak mert nem volt jobb dolgunk.

A négynapi kínszenvedés után végre elérkezett a hétvége, amit Robbal csak kettesben töltöttünk. Ki is használtunk a szabad órákat, máshogy fogalmazva, csak akkor szálltunk ki az ágyból, ha már nagyon muszáj volt.  Azt hiszem az volt életem legszebb hétvégéje. Kár hogy nem tartott örökké, és naiv álmodozásom ellenére – miszerint hétvégén varázsütésre mindenki észhez tér – vissza kellett térnem az arcon csapóvalóságba.

 Mire kettőt pislogtam már újra az ebédlő asztalnál ültünk a hét legeslegelső kínzóan lassan haladó napján.

-                Na, ki mit csinált hétvégén? – kérdezte Nikki vidáman, a hangjából sejtettem, valószínű ő ugyanazt Paullal, amit mi ketten Robbal.

-                Próbáltam Kris idegesítő unokatesóját kiutálni, de ezt nem lehet. – pufogott Ann, akár egy vipera. Sajnáltam, de nem tehettem semmit.

-                Hát te Kris?

-                Oh… Én Robbal voltam… takarítottunk. – hazudtam szemrebbenés nélkül. Kezdtem nagyon belejönni. – Te mit csináltál Nik?

-                Paullal voltam, moziba mentünk, pizzát ettünk, filmet néztünk, sétáltunk…

-                Héj adsz egy zsepit? Asszem hánynom kell!

-                Oh Lil Fogd már be! –oltotta le rögtön miss. egymásutánszívomacigiketdenemeszemsemmit kisasszonyt. Meg is látszott rajta.  Egy hét telt el, de a kiállásból – és büszkeségéből – sokat vesztett Lil, most úgy nézett ki, mint egy falevél, amit az első szellő elvisz.

-                Csak nem bírom már a folyamatos áradozásodat. Felfogtuk, hogy kibaszott jól érzed magad, de nem kell minden ötödik percben közölni. – motyogta a cigijét szorongatva.

-                Mikor lettél ilyen savanyú? – Nikki összehúzott szemöldökkel nézett rá, mint aki keresi, hol lehetne kikapcsolni.

-                Nem vagyok savanyú. Viszont a következő órát már nem élvezhetem a társaságotokban, én most lelépek. – jelentette ki unottan és már fél úton volt a parkoló felé.

-                Mikor lesz már vége a drámának? – sóhajtottam az egekbe, választ várva kérdésemre. Nem kaptam. Megint nem kaptam…

-                Szóval Kristen, nem tudsz valamit csinálni az unokatesóddal? Már 5 napja nem is voltunk együtt Cammel. – sopánkodott Ann én meg majdnem szembe röhögtem. Az a fej, amit vágott, hát ez kész…

-                Sajnálom, velem nem hajlandó kommunikálni.

-                Ne! Én nem bírok ki még egy este videojátékozást! Valaki mentsen meg! – egyre jobban kellett röhögnöm, de nem voltam ezzel egyedül. Nikki látványosan kezdett kutatni a táskájában, fejét szinte az ölébe hajtva. Sandy a cigis dobozában matatott, majd nyelt egy nagyot és így szólt.

-                Tudod mit? Majd én, megmentelek!

Csak – az órák után – a parkolóba menet tudtam meg, mire gondolt.

-                Elmegyek Camékhez, hogy Annek meg legyen az öröme, majd én elleszek a srácoddal.

-                Ez tök rendes dolog tőled – tényleg rendes volt, hogy így bevállalja ezt a barátnőjéért – ééss… meddig fogod feltartani?

-                Hááát… meddig akartok Robbal kettesben lenni? – vonta fel egyik szemöldökét huncutul, sejtette mire akarok kilyukadni.

-                Isten vagy! Imádlak! – öleltem meg boldogan. Már el is döntöttem, mivel lepem meg Robot, ha hazaér.

Robert

Kristen elbeszélései alapján nem lehetett neki könnyű a hete, de a hétvégén megpróbáltam kicsit jobb kedvre deríteni, ami azt hiszem sikerült is, mert hát nem panaszkodott. Sőt, a legtöbbször Ő kezdeményezett. Teljesen a hatalmába kerített, nem bírtam egy percre sem elszakadni tőle. Mikor végül elaludt sokáig csak néztem Őt, és gondolkoztam. Megvan, amire vágytam, itt fekszik a karjaim között. Nincs még egy olyan ember, akit ennyire közel éreznék magamhoz, mint Őt, és ez az érzés megijesztett. Mi lesz, ha vége? Képes leszek-e újra csak a testvéremként ránézni? Nem… De erre már megvolt a tervem. Ha elalszik a fellángolás, amit irántam érez, elmegyek. Ezt már eldöntöttem. Mindenképpen egy távoli egyetemre jelentkezek, így egyikünknek sem lesznek utólag kellemetlen pillanatai. A mellkasom rögtön összeszorult, ahogy ezen filóztam, hiszen az egyetemi bulikba járó, egyéjszakás ribancok hogy is érhetnének fel Vele?  Kristen mintha csak érezte volna a gondolataim menetét még szorosabban bújt hozzám. A szívem hevesen verni kezdett, akkor és ott azt is eldöntöttem, még nem akarok ezzel foglalkozni. Még a most van, és nem a holnap… amíg együtt vagyunk, örülök minden napnak.

Hétfőn reggel visszacsöppentünk a normális világba, ami meglehetősen unalmas volt Kris nélkül. A fiúkkal ugyan jól elvoltunk, de hiányzott, hogy nem tudhatom magam mellett. Hál’ istennek, ezen – az igencsak bosszantó problémán – kívül más bajom nem volt. A csillagok állás igencsak nekünk kedvezett. Jackson ugyanis eltüntette a közelünkből Ashleyt, elküldte barátkozni a lányokhoz. Magamban vihogtam ezerrel ezen a kedvező fordulaton, a csajok arcát elnézve főleg.

Xavi is velünk ült minden nap, hozzám viszont nem szólt egy szót sem. Őszintén? Leszartam. Magasról tettem rá, hogy a drogos hülyegyerekje utál-e vagy nem, de az Én városomban nem fogja játszani a New Yorki kis királyt. Egyébként majd megbékél, hosszú lesz még ez az év.

A srácoknak körülöttem be nem állt a szája, én meg csak bambultam az asztallapra. Igazából tervezgettem. A szüleink pontosan egy hét múlva jönnek „haza”, ha ez még a haza nekik egyáltalán…

Ekkor rádöbbentem Kristennel való kapcsolatom súlyára. A titkolózásra, ami a haverok előtt nem nagy szám, de most a szüleinkről van szó, akik jobban ismernek, mint mi saját magunkat. Muszáj lesz távol tartanom magam Tőle, amíg itt vannak. Nem engedhetünk meg magunknak akárcsak egy hibát is! Nem akarok idő előtt elválni Kristől, az sokkal jobban fájna, mint önszántamból elmenni.
Viszont mielőtt még anya és apa megérkeznének, szeretném, ha végre igazából is együtt lehetnénk.  Persze csak ha Ő is akarja, időt adtam neki, hogy megeméssze az előző „próbálkozás” –t, és reménykedtem benne, hogy már túl van rajta.
Az elmúlt hétvége azt igazolta…

-                Szerinted Rob? – Cam hangjára kaptam fel a fejem.

-                Mivan? Lemaradtam…

-                Haver igyál egy gyorsítót mielőtt ténylegesen bezombulsz. 

-                Még így is gyorsabb vagyok nálad! Na de mi volt a kérdés?!

-                A hétvégi idegenbeli meccs! Szombaton! Megvan?

-                Meg, és ne hadonássz az arcom előtt a kezeddel, mert letöröm a helyéről!

-                Szóval megnéztük a neten, és kinek lesz ott koncertje a meccs estéjén? Na, kinek?

-                Passz.

-                Take my badge, but my heart remains. Loving you. Baby child. – kezdte énekelni, és én azonnal tudtam a folytatást!

-                Tighten up on your reigns, you”re running wild. Black Keys? Oh Ember! De honnan lesz rá jegyünk? – teljesen beizgultam a gondolatra hogy a – minden bizonnyal nyertes – meccs után még egy rohadt jó koncert is összejöhet. Aztán másnap Kristennel… a tökéletes hétvége álomképe már ott lebegett a fejem felett.

-                Emiatt ne aggódj. Cam apátok elintézte nektek. Többet is.

-                Fasza vagy haver! Kristen is bírja őket, meg a csajok is– lelkesedésemet most már nem lehetett kettétörni.

-                Utánunk jöhetnének kocsival. Aztán becsempészhetnénk őket a koleszba…- vágta rá rögtön Jack. Tetszett az ötlet, megjátszható volt.

-                Na, akkor most hányan is megyünk? – kérdeztem végül, csak hogy tisztán lássak.

-                Hát gondolom mi négyen, a suli busszal. A csajok meg utánunk két kocsival, mert eszemben sincs a busszal zötykölődni hazafelé is. Én odaadom Ashnek a kulcsaim, Rob leszel a másik? Mert valami azt súgja Cam nem adja oda a zsír új-használt BMWjét Annek.

-                Persze, megbízom Kristenben!

-                Én is Annben, de köztudott hogy a nők nem olyan jó sofőrök, az a kocsi meg, mint mondtad új! – mentegette magát Cam mint aki rosszat tett. Megértettem, én is csak azért merem odaadni a kocsimat, mert tudtam, hogy a húgom majdhogynem olyan jól vezet, mint én.

-                Xavi te is jössz a csajokkal? – kérdezte Jack, mire Kell a parkoló bámulásából felnézve, szinte felnyársalta a srácot Mostanában nem voltak éppenséggel puszipajtások.

-                Nem, én ezt kihagyom. És ha mindenki megy legalább enyém az egész ház. – jelentette ki dölyfösen.

Felhorkantam. De nem ért annyit az egész hogy foglalkozzak vele. Elnyomtam a cigimet és befelé indultam miközben szemeim Kristent vizslatták telhetetlenül, alig vártam az estét. Azok az órák voltak a legszebbek az egész napom folyamán, főleg ha Xavi új, jó szokásához híven Camet fárasztotta. Csak egy dolog állhatott az utamba, az pedig Mr. Carson volt és a Töri óra. Valahogy csak végigszenvedem, bár a türelmem igencsak megfogyatkozott. Kris már egy órája otthon van, én meg itt savanyodom. Óra alatt legalább hasznosan töltöttem el az időm, a srácokkal Twittereztem. Végigvettük Kellan tegnap estéjét - ami átlagon alulira sikeredett-, Jack délutáni WC-s akcióját-, ami viszont elmondása alapján maga volt a tökély - , Én persze merőben hallgattam a kis terveimről. Xavi meg betámadta a legújabb barátját, a ma estére is, az meg hagyta magát, hál’ isten.

Három játszma mahjonggal később végre, kiengedtek minket, én meg, mint akit üldöznek loholtam át az udvaron a kocsimig.  Nem telt bele 10 perc és otthon voltam. Szinte betörtem az ajtót, már kintről Krist szólongatva.

-                Kristen hol vagy? – érdeklődtem egyre gyorsabban dobogó szívvel.   

-                Fent vagyok – búgta sokat sejtetően. Táska, cipő, póló lefelé, Rob felfelé.

Az emeletre érve a fürdő ajtó résnyíre nyitva volt, és a víz is folyt, a gyomrom görcsbe rándult, ha csak Kristen vizes testére gondoltam, ami az ajtó mögött vár majd… beljebb léptem. De ott aztán nem várt semmi, csak az üres zuhanykabin, és a lassan megtelt kád. Fájdalmasan felsóhajtottam, de abban a pillanatban, apró kezek fontak körül hátulról. A kezek gazdája mellkasát a hátamhoz préselte, érezhettem, hogy testét semmi sem takarja. Elégedetten fújtam ki a levegőt újra, miközben megfordultam, hogy szembe kerüljek az angyallal, aki boldogsággal foltozta be, értelmetlen életem üres lyukait.